Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
© ^fePÜJSÄG 1979. december 2. — A Népújság olvasóinak is bemutatkoznál azzal az önjellemzéssel, amivel sikert arattál a dombóvári művelődési központ úttörő-riporter őrsében? — Tizenegy éves, barna hajú, barna szemű, kreol bőrű, középtermetű lány vagyok. Nem szeretek és nem Is tudok jól tanulni. Egyáltalán nem vagyok hamar sértődős. Szeretem a társaságot. Rossz tulajdonságom, hogy imádok másokat bosz- szantani. Fiús természetű, nagyon rossz vagyok. Szeretem a sportot, különösen a kézi- és tollaslabdát, meg a lövészetet. Járok zeneórára is, de azt kifejezetten utálom. Trortibitálni tanulok. Hobbim a színészek, énekesek, együttesek fényképeinek a gyűjtése. Ez vagyok én! I — Ami a rosszaságot illeti, nem túloztál? — Anyuka mindig azt szokta mondani, hogy sokkal haszontalanabb vagyok, mint egy fiú. — És jó ez neked, Tériké? — Van, amikor nem. De hiába határozom el, hogy megváltozók. Mikor szeptemberben elkezdődik az iskola, meg szoktam fogadni, hogy megjavulok, többre viszem a közepesnél. Nem sikerül. I — Lustaságból? — Azt hiszem abból is. Meg valahogy nem férek a bőrömben. Ezt is anyu állapította meg rólam. — A kurdi általános iskola VI. osztályába jársz. Hogyan kerültél te a Dombóváron működő riporterszakkörbe? — Az kérdezte az úttörőcsapatvezető, a Lencse Sanyi bácsi orosz órán, hogy ki érez kedvet és tehetséget a riporterkedésre? Olyan izgalmasnak tűnt, hogy azonnal elhatároztam a jelentkezést, ha anyuék is úgy akarják. — És könnyen ment, hogy úgy akarják? — Hát... azon a napon, amikor hazamentem az iskolából, amint megebédeltem, igyekeztem jól viselkedni. Anyu még ki sém mondta mit csináljak, én már ugrottam. De a kéréssel mégis este hozakodtam elő, amikor csak ketten voltunk fenn. Azt mondta anyu, hogy ha a bejárás útiköltségén kívül nem kell mást fizetni, akkor mehetek. Ezt könnyű volt megértenem. A tanács segítségével korábban szerzett házunkat most bővítettük, újítottuk. Lett még két nagy szobánk és fürdőszoba is. A fürdőben már lehet lubickolni, de a két szoba berendezése még ezután jön. Sokan irigykednek ránk. Pedig ugye aki dolgozik, az mind megteheti azt, amit apukáék? — Mutasd be a családodat, Tériké! — Apu pályamunkás a kurdi vasútállomáson és Fenyvesi Istvánnak nevezik. O 38 éves. anyukám pedig 33 és ruhákat hímez bedolgozóként egy pécsi szövetkezetnek. Ügy tudom, ötezer forint körül keresnek. Anyu kevesebbet, mert neki ott vagyunk mi gyerekek. A Vali 13 éves, hetedikbe jár. Én már mondtam, hogy 11 vagyok és hatodikos. Hajni- ka még csak kilenc éves és harmadik osztályos. Közöttünk ő a legfejesebb. I — A legokosabb? — Az bizony. És Hajnika nagyon szorgalmas is. Anyu szokott neki segíteni. Nekünk már nem jut az idejéből. Apuka pedig elfárad a munkában. Mikor hazajön, fürdik, vacsorázik, hamar lefekszik. A Vali, meg a Hajnika is korán mennek aludni. Olyankor anyu csak hallgatja a tévét, mert közben kézimunkázik. Én, nézem. Ez a legkedvesebb szórakozásom. Persze olvasni is szeretek. Főleg kalandos, indiá- nos történeteket. Most éppen nem olyat olvasok. Már tavaly, amikor a Vali tanulta ít Toldit, engem is érdekelt. Ezt kezdtem el. Annyira tetszik, hogy néha óra alatt is szoktam olvasni. — Ezek szerint nemcsak otthon csinálsz mindig mást, mint amit kellene, hanem az iskolában is? — Á, dehogy. Ott együtt szoktunk rosszalkodni. Máskülönben meghúzom magamat, hogy meg ne szóljanak. — Miért nem szeretsz tulajdonképpen tanulni, amikor értesüléseim szerint lehetnél éppen olyan „fejes", mint a ■ Hajnika? — Mert én nem tudok egyhelyben maradni sokáig. Különben a tanulásnál olyan sok, érdekesebb dolog van. — No de 'akármi szeretnél lenni, mindenhez kell a tanulás! Mit tervezel, mi leszel? — Azt hiszem fodrász. Vagy ha ez a riporterkedés beüt nekem, valószínűleg riporter leszek. I — Szóval újságíró? — Nem az. hanem riporter. A rádióban, meg a tévében. — Sürgősen igyekezz akkor jobb viszonyba kerülni a tanulással, mert a jó riporter is addig tanul, ameddig a jó pap — holtáig. — Akkor inkább mégis fodrász leszek, mert azt otthon lehet gyakorolni. A Hajninak szép hosszú haja van és ha megengedi, hogy kibontsam, tudok neki frizurát csinálni. A Vali nem szereti, ha előjövök a fésűvel. — Ügy tűnik, nem vagy valami jóba a Valival. — Jóban vagyunk, csak sokat civakodunk. Múltkor is miatta kaptam ki. Délután kitakarítottam, fel is mostam és éppen le akartam ülni tanulni, amikor apu kijött a fürdőből, hogy menjek utána feltörölni. Mondtam, hogy „majd inkább a Vali. mert ő még semmit se csinált.” Két fülest kaptam a feleselésért. De az nem volt igazságos. — Ne haragudj, Tériké, döntőbiráskodást nem vállalok. Arról beszéljünk inkább, hogy tetszik-e neked a riporterőrs és ha igen, miért? — Nagyon tetszik. Ketten járunk be Kurdról a Kertész Erzsivel Dombóvárra és még nem bántuk meg, hogy jelentkeztünk. Irtó érdekes magnóra riportot csinálni, csak nagyon nehéz. A Bérdi Ágnes tanárnéni a vezetőnk. Tessék elképzelni, ő is volt úttörő korában riporter, a Csupaszem őrs tagja. Öt a Magyarszéki Bandi bácsi tanította. Az, aki szokott írni az újságban. Ági néni is szokott, mert tudósító. —•Van kedvenc tantárgyad? — A rajzot, irodalmat, élővilágot és a torna mellett a gyakorlatit szeretem. Most a gyakorlati órákon a kötés után majd főzünk. Azt direkt várom, mert otthon is szoktam főzni úgy, hogy anyu mondja, mit kell csinálni. Apu mindig megdicsér, ha én főíök. Az osztályfőnökit is szeretem, mert a Margit néni mindenfélékről beszélget velünk és az olyan jó. — Mondd, milyen osztály a tietek? — összetartásból jeles. Harminchatan vagyunk. Huszonkét lány és tizennégy fiú. Tavaly csendesek voltunk. Az idén Margit néni meg a többi tanárok azt mondják, hogy mi lettünk a legcsintalanabbak. Ez igaz is. De * ha valamit együtt kell csinálnunk, nehéz ellenünk versenyt nyerni. Nemrég is megszereztük a csapatkupát az úttörőszemlén. — Meséltél arról, hogy fodrász akarsz lenni. És a testvéreid? — Vali legutóbb azt jelentette be, hogy légikisasz- szony lesz. A tévében látott egy repülős filmet. Azért. Máskor eladó akar lenni egy olyan áruházban, mint Dombóváron a Napsugár. A Hajnika, akinek 4,9 volt a bizonyítványa. óvónő szeretne lenni. Pedig olyan szépen énekel és táncol, hogy énekesnő is lehetne. Szoktunk ezekről a dolgokról fantáziáim. Nem biztos pedig, hogy beüt a tervünk. Anyu vegyész szeretett volna lenni... — Tériké, te meglepően szigorú vagy magadhoz és mégsem akarsz másmilyennek látszani, mint amilyen vagy. Ilyenek a felnőttek is? — Júj, dehogy! A felnőttek mindenféle olyan dologban benne vannak ami a gyerekeknek tilos. | — Például? — Azt mondják például, hogy hazudni nem szabad és van amikor pont ők nem tartják be. Szoktak még csalni is. de rettentően tudnak haragudni, há valaki őket csapja be. — Otthon szerezted ezeket a tapasztalatokat? — Nem, nem / minálunk. Apukámék jó emberek. — Annak ellenére, hogy kifenekeinek néha? — Annak ellenére. A verés mindig fáj. Meg is szoktam sértődni amikor kikapok, de később rá szoktam jönni, hogy a leckéztetés megjárta nekem. — Ha lesznek majd gyerekeid, meg fogod őket verni te is? — Én, nem. Inkább, hogy r.e legyen idejük rosszalkodni, sokat beszélgetek velük, meg játszunk is együtt. — Milyen gyerekeket szeretnél? — Szófogadókat. Ne feleseljenek, jók legyenek, de azért talpraesettek, bátrak, meg szorgalmasak. I — Stopp! Milyen jogon kívánsz ilyet, ami- 1 kor te szófogadatlan, feleselő és lusta vagy? — Ez jó kérdés! Most aztán beszorultam a sarokba. Biztosan azért szeretném, hogy az én gyerekeim majd jobbak legyenek, mert nekem ez nem sikerül. — Mondták már neked, hogy nem a képesség hiányzik belőled, hanem az erősebb akarat? — Persze, hogy mondták. Anyu is, meg az iskolában a tanárok is. I — Én a helyedben megtréfálnám őket és bebizonyítanám, hogy igenis meg tudok változni. — És ha egy fiú olyan ro^sz, lusta, mint én? Akkor még nevetgélnek is a felhőitek, hogy „nem baj, ha lusta, meg vásott, fő hogy esz;es”. Ez talán rendes dolog? — Tudod mit? Inkább ne vitatkozzunk. Helyette játsszunk kicsit. Mit csinálnál, ha egy évre gyerekek vehetnék át a hatalmat Kurdon? — Hű, rengeteg mindent. Építenék szép házakat azoknak, akiknek nincs és megérdemlik. Előbb persze az összes felnőtteket elküldeném látogatóba, meg nyaralni. Csak a tanárok maradhatnának velünk segítségül. Közösen csinálnánk az építést, meg mindent. Rendeznénk sok olyan estélyt is, amilyet a királyok szoktak a mesében. Minden nap lenne disco és senkinek nem kellene a lakomákon főzeléket enni csak annak, aki direkt azt kér. Kitüntetném a jó- szívűeket. Aztán elintézném, hogy bezárással büntessük’ meg azokat a felnőtteket, akik részegeskedéssel, veszekedéssel, meg elválással megszomorították a gyereküket. A hazudókat, önzőket is bezárnám. — Nincs valami jó véleményed a felnőttekről. — Nem minden felnőttről van rossz véleményem. Sok jó ember van. De olyan is sok, aki nem szeret dolgozni és nem törődik azzal, hogy a családja szenved. Az irigyeket Se állhatom, mert azok legtöbbször alattomosak is. I — Mintha az elején céloztál volna (már az irigyekre. Sok ilyet ismersz? — Igen. A környékünkön vannak néhányan. Nem nézik jó szemmel a mi szép nagy házunkat se. Azt mondják „mire tartják magukat ezek, amikor csak cigányok?!” Tessék válaszolni, hogy milyen beszéd az ilyen? Én nagyon büszke vagyok apukámékra. — Az iskolában nem éreztetik veled, hogy cigány származású kislány vagy? — Nem, soha. Az én pajtásaim ebben sok felnőttnél különbek. — Még egy kérdést Tériké. Ha annyira utálod a trombitát, miért nem hagyod abba a zenetanulást? — Mert úttörői kötelességmunkaként vállaltam. Nem szeghetem meg a szavamat. — Akkor hát sok sikert és ha lehet, maradj mindig olyan őszinte, mint amilyen most vagy! LÁSZLÖ IBOLYA Fotó: DOMBAI ISTVÁN Múltunkból olna község több alkalommal is kiemelkedő szerepet játszott a megye, sőt Délkelet- Dunántúl történetében is. Így volt ez a török megszállás idején, a 16. században is. A reformáció és az ellen- reformáció küzdelmei során Tolnát számos nagyhírű hitvitázó kereste fel, s dolgozott ott hónapokon vagy több éven át. Az 1540— 1550-es években a tolnai—baranyai reformáció és a magyar nyelvű irodalom és színjátszás központja volt Tolna. Erről a nagy jelentőségű szerepről és a részletekről a Régi Magyar Költők Tárában a következőket olvashatjuk: „ ... Az azon időben tartott hittudományi vitatkozások módjáról keveset tudunk ... Fejértói János magyar udvari kancelláriai titkár, Buliinger Henrikhez Bécsből 1551. október 10-én kelt levelében, éppen Sztárai Mihálynak ma már nem létező, de általa saját tudósításához mellékelt levelére hivatkoz- ' va, mint csodálatra méltó körülményt említi fel, hogy midőn a reformáló prédikátorok a katolikus egyház papjaival, török bírák és tisztek jelenlétében vitatkoznak, ezek rendszerint a reform embereinek adnak igazat ... korántsem az igazságot keresték, mire képesek sem lehettek, hanem a tömeg gondolkozását és a nagyobb rész hajlamait igyekeztek kitudni, s annak kedvezve jelentették ki bölcs ítéletüket... Szigeti Imre maga írja 1549. augusztus 3-án Tolnáról Flacius Illyri- cusnak, hogy Sztáraival együtt két évig munkálkodott, mint vörösmarti prédikátor ... azt írja, hogy midőn Wittenbergből, ahol 1544. december 20-án iratkozott be, 1546 tavaszán Tolnára érkezett e város lakosságát annyira buzgó katolikusnak találta, hogy azon két. hét alatt ameddig ott időzött, nem került ki köztük 3—4 embernél, aki a reformációhoz csatlakozott volna. Ezért akkor ott is hagyta Tolnát, de midőn kevés híján 3 évi távolléte után oda ismét visszatért, egészen más körülményekkel találkozott. Az általa nyitott iskolát 60 gyermek látogatta, az igehirdetésnek 500 látogatója volt... A tolnai gyülekezetei ugyanis mire oda Szigeti Imre visszaérkezett, Moczer vagy Muceius, magyarul Tövisi Mátyás alapította meg ... Szigeti leveleiből tudjuk, hogy amint ő 1549-ben újra visszaérkezett Tolnára, jobb reménységgel tehette ezt, mint amilyennel onnan azelőtt két évvel s kilenc hónappal távozott. A Tolnán élő reformáltak felszólítására, tehát nem hívatlanul ment oda, hogy a város végén épült templomban hirdesse az igét. A város lakosságát azonban két részre oszolva találta, egyik része a reformációhoz, a másik rész pedig a pápához ragaszkodott, s egy másikkal elkeseredett vitában állott. Azon év nyarán a tolnai bíró személyesen terjesztette a budai helytartó Kaszim pasa elé nagy összeg pénzzel támogatott kérelmét az iránt, hogy Szigeti vagy végeztessen ki vagy űzessék ki Tolnának még a határából is. Kászim pasa, aki Budán is szabadon engedte működni a reformáció tanítóit, ahelyett, hogy a kérelmét teljesítette volna, a bírónak fejét véteté, s szabadságot adott az evangélium hirdetőinek, hogy akadálytalanul taníthassák a hallgatásukra maga jó szántából egybegyülekező népet. Ez után népesült meg Szigetinek a plébániai iskola mellett felállított iskolája, s egyre szaporodott a prédikációt hallgató híveinek száma... Szigeti távozása vagy már éppen Sztárai' visszajövetelé- nek híre bírhatta arra a tolnai plébánost, a domonkos rendű Józsa szerzetest, hogy 1553. elején hasonló »céllal menjen hívei megbízásából Budára ... Kászim pasa helyét ekkor már régen Hadim Ali pasa foglalta el Budán, s a bíró esete is inkább feledésbe mehetett... az azonban bizonyos, hogy Sztárai abban az évben, mint tolnai prédikátor töltötte be helyét ... Ekkor már Tolnán nagy többségben voltak a reformáció hívei... mivel már nem a város szélén álló kápolnában tartatott amazok istentisztelete, mint Szigeti meghívásakor, hanem mindkét felekezeté a főtemplomban ... a templom kétfelé rekesztetett s egyik fél az egyik részben, a másik a másikban gyakorolta szertartásait, mígnem a katolikusok annyira megfogytak, hogy ugyanazon Szent Bertalanról nevezett kápolnába szorultak, melyben egykor Szigeti tartotta prédikációit. Sztáraira nézve is jellemző az, amit Skaricza a tolnai templomnak ezen közös használatáról 1553-ban feljegyzett. Azt írja ugyanis, hogy szokása volt Sztáréinak Józsa prédikációjára, aki közvetlen ő előtte ugyanazon templomban tartotta beszédeit egy-egy tanuló ifjút beküldeni, aki az ott hallottakat tőle telhetőleg szószerint följegyzett. Sztárai azután átvette a jegyzeteket s nyomban utána tartván prédikációját, annak folyamán élesen támadta és cáfolta meg az az által mondottakat. Beszéde rendesen főkép a mise, a pápa és a szerzetesek ellen irányult. Tolnai papságának ideje egész bizonyossággal 1553-tól csak 1558-ig tartott. E korban készült művei közül ma már csak évszámmal nem jegyzett zsoltárainak egy részét, Athanasius püspök históriáját és az Igaz papságnak tükörét tudjuk felmutatni... nemzeti dráma irodalmunk érdekében ... Sztárainak (az említett darabjaiban) a tör- zsökös magyar népi alakok sorozata s velük a magyar színműirodalom tovább fejlődhetett volna ... vajon előadásra készültek s előadat- tak-e Sztárai-darabjai? Sztárai darabjai a reformáció kezdetén keletkezett komédiákkal állanak (összefüggésben) ... Amit Melanchton tett, helyeselt, javasolt, az a mi tanítóink előtt követendő példa gyanánt tűnt fel. Dé- vay, Batizi a maguk iskolájában csak úgy adhattak elő maguk s mások által írt színműveket, mint Sztárai Tolnán...” eg jegyezzük, hogy Tolna mezőváros lakossága, amilyen gyorsan lett katolikusból evangélikussá, ugyan olyan gyorsan vált evangélikusból reformátussá. 1588-ban már reformátusok voltak Tolna városának lakói, amint kitetszik azon híres hitvitázásból, melyet Skaricza Máté tolnai református lelkész tartott a pécsi unitárius gyülekezet papjával Válaszuti György- gyel Pécsett, a fent leírt módon még ugyanabban az évben. A hitvitán a budai török pasa elnökölt, török tisztjei és papjai körében, s végül a reformátusokát hirdette ki győztesnek. • K. BALOG JÁNOS m 11111 kri |mll]|| Fenyvesi Téré* úttörő-riporterre! >
