Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-25 / 276. szám

wmmmmmmmmmamtmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmamrn V ilág proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból Miért maradnak magukra ? Nehezen képzelhető el valamiféle látványos ünnep­ség abból az alkalomból — néhány hét, vagy hónap van már csak hátra —, amikor a Nyugdíjintézet ki­mutatásában megjelenik a kétmilliomodik nyugdíjas törzsszáma. Az is lehetséges, hogy kimutathatatlan: ki is valójában a kétmilliomodik. Az bizonyos: igen-igen rövid időn belül eljutunk odáig, hasonlóképpen jó né-i hány európai országban, hogy a népesség ötödé — az ezredfordulóra esetleg már a negyede — idős korú, nyugdíjas esztendeiben járó ember. Sajátos társadalomlélektani teendők sorát és nem kevésbé sajátságos, kézzel fogható munkagyarapodást vonz ez a számadat. Az utóbbira most egy mondattal utalnánk csupán, hiszen az elmúlt hetekben, éppen a parlament őszi ülésszakának kapcsán, bőséggel esett szó arról, milyen egészségügyi, szociális következmé­nyei vannak a népesség körében az idős korúak nagy számának. Most inkább néhány lélektani tényezőt em­lítenénk meg azzal összefüggésben, hogy tíz- és tízez­rek az idősek közül a magány és magárahagyatottság esztendeit lemorzsolva jutnak el életük végéig. Elkerülhetetlen néhány adat megemlítése. Több mint 30 ezer idős férfi és nő él az ország csaknem kétszáz­ötven szociális otthonában! Kívülük, még legalább százezerre tehető azoknak a száma, akik éppen az élet legnehezebb időszakára maradtak egyedül — vagy hagyták őket magukra vér szerinti rokonaik — s vala­milyen formában feltétlenül igénylik az állam megkü­lönböztetett gondoskodását. Ha meggondoljuk, hogy ilyentájt, ősz végén, amikor már belátható közelben a szeretet ünnepe, azoknak a napoknak s heteknek az időszaka, amikor tártabban fordul a lélek az elesettek, a törődésre szorulók felé, talán nem tűnik meddő szó- cséplésnek, ha a magányosságról s a törődés szüksé­géről ejtünk néhány szót. Százféle'statisztika tanúsítja — önmagában véve elé­gedettek is lehetünk velük —, hogy nincs hazánkban olyan magára hagyott, elesett idős korú, akinek vala­milyen formában ne jutna a társadalmi figyelemből. Nincs olyan, akinek ne jutna ebben az országban egy jó tányér meleg étel. Aki — bármilyen munkában él­te évtizedeit —, ne kapna valamilyen járadékot, sze­rényebb, vagy tisztesebb összeget a megélhetéshez. Akihez — ha betegségében erre szorul — ne kopogna be orvos és nővér s előbb-utóbb ne ejtenék módját szocialista brigádok, úttörők, hogy kitakarítsák a szo­báját, kiváltsák a gyógyszerét. Hangsúlyozzuk: a tétele­sen kimutatható, megfogható törődésből, mindenfajta gazdasági gondunk ellenére, tudunk annyit adni, hogy ilyenképpen ne legyen szégyenkezni valónk. Amiből azonban soha nincs, talán nem is lehet ele­gendő: a jó szó, a személyes látogatások és beszélgeté­sek öröme. A személyes törődésnek és figyelemnek ez a fajtája hiányzik sok tízezer öregnek, immár króni­kusan. Amiből igen-igen nehéz akkor adni, ha a még meglévő rokonság nem vállal benne részt, s ha a sző­kébb környezetben nincs elegendő indíttatás: önma­gából megosztani egy keveset azzal, akinek már eny- nyije sem maradt. Sokszor lehetünk tanúi, hogy egy-egy idős asszony, férfi — éljen akár szociális otthonban, vagy töltse éle­te alkonyát magányos lakásában — nem az ilyentájt legtöbbször jelentkező kisebb-nagyobb betegségeket, nem a szűkös nyugdíjat, még csak nem is az esetleg kevesebb ételt, idegen ízeket rója fel az életnek, a sor­sának. Hanem a magány keservéről szól. Arról, hogy ritkán nyitják rá az ajtót. Hogy fia felé sem néz, lá­nya szívében nem oldódik az évtizedekkel korábban meggyűlt harag. Hogy egyedül ül látogatási idő alatt. Elfekvőben — hadd ne ecseteljük most bővebben az itteniek közül jó néhány öreg iszonyatos magányát és elhagyatottságát — még sokszorozódnak a keserűsé­gek, s kimondatlanul is élő rettegés attól: a kórterem­ből már csak egyfelé vezet az út... A magányosság ellen a legnehezebb tenni. És a ma­gányosság ellen tudna tenni leginkább egyén és közös­ség. Mert: csak el kell kezdeni. A szocialista közössé­gek egyik legkézenfekvőbb, szép elhatározása lehet az öregkori magány ellenében tett vállalás. Iskolás gyer­mekek fogékony értelmébe lehetne mainál ezerszerte több tiszteletet és törődési módot ültetni, állandóvá tett patronálásokkal, nem „kipipálni” való, hanem szívvel vállalt, évekre szóló ifjúsági akciók segítsé­gével. Szomszédok, sokszor hiábavaló passzivitásra késztetett lakóhelyi közösségek találnának mainál sok­szorta több alkalmat kapcsolatok létesítésére, látogatá­sok, beszélgetésék szervezésére — azokkal az öreg lakótársakkal, akiknek ez mérhetetlen örömet és meg­könnyebbülést jelentene. A vér szerinti kötelmekről ne szóljunk most. Ezeket előhívogatni olyan szívekből, amelyekre vastag, átha­tolhatatlan kérget vont az idő — nehezebb bármiféle társadalmi mozdulás megszervezésénél... VÁRKONYI MARGIT XXIX. évfolyam, 276. szám. ARA: 1,60 Ft 1979. november 25., vasárnap Kádár János loiadta Nyikolaj Bajbakovit Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára szombat délelőtt a KB székházában fogadta Nyikolaj iBajbakovot, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnökhelyettesét, az Álla­mi Tervibizottság elnökét. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen áttekintették a magyar—szovjet sokoldalú együttműködés továbbfej­lesztésének időszerű kérdé­seit. A találkozón jelen volt Huszár István, az MSZMP Pólitikai Bizottságának tag­ja, az Országos Tervhivatal elnöke és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Nyikolaj Bajbakov szom­baton elutazott hazánkból. Gromiko befejezte bonni látogatását Bonn, Sándor István, az MTI tudósítója jelenti: Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter négynapos hivatalos NSZK-beli látoga­tását befejezve szombaton délelőtt elutazott Bonnból, összesen 15 órás tárgyalá­sain Helmut Schmidt kancel­lárral, Karl Carstens köztár­sasági elnökkel és Hans- Dietrich Genscher külügy­miniszterrel elsősorban az európai biztonság aktuális problémáit tekintették át. Szó esett ezenkívül a kétol­dalú kapcsolatok alakulásá­ról és a nemzetközi élet szá­mos kérdéséről is. Genscher külügyminiszter péntek esti televíziós nyilat­kozatában elismerte, hogy a két kormány nincs egy vé­leményen a katonai erő- egyensúlyt illetően és jelez­te: az NSZK továbbra is kitart a NATO-rakétákkal kapcsolatban december ele­jére v.árható döntés mellett. Ugyanakkor reményét fe­jezte ki, hogy továbbra is nyitva marad az út a két- és sokoldalú tárgyalások előtt a katonai enyhülés foly­tatására. AZ ERDŐ, A FA ES AZ EMBER (3. old.) EGYSÉGES ÉRTELMEZÉS, EGYSÉGES CSELEKVÉS (3. old.) SZABÁLYOZÓK — 1980 (3. old.) KÖNYV, AMELYET MINDANNYIAN ÍRHATUNK (4. old.) NIKOLA VAPCÄROV SZÜLETÉSÉNEK 70. ÉVFORDULÓJA (4. old.) OTTHONI NORMÁK? (5. old.) SZAUNA AZ EGÉSZSÉGÉRT (8. old.) FÖLDRENGÉSBIZTOS ÉPÍTKEZÉSEK (9. old.) A CSEHSZLOVÁK KULTÚRA BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN (11. old.) VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS (6. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) A SOKOLDALÚ HELIKOPTER (12. old.) MI A DOPPING LÉNYEGE? (14. old.) ÉRDEMES BESZÉLNI RÓLA (14. old.) BIKAIPAR (7. old.) A HAJÓZÁS FEJLESZTÉSE (8. old.) TURBINÁK —, SOROZATBAN (8. old.) Rohamosan fejlődik Tolna megye székvárosa. Az új baktai lakótelepen egymás után magasodnak a sokemeletes há­zak. De hogy ne vesszen el véglegesen a régi, néhány tanyát meghagynak műemléknek, emlékeztessen milyen volt akár még néhány évtizede is, az akkor csak vörös boráról nevezetes Szekszárd. (Képriportunk a2- 5. oldalon.) * Kétszáz év« megyeszékhely Szekszárd

Next

/
Oldalképek
Tartalom