Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-14 / 241. szám

"népújság 1979. október 14. ^m Hétfő: A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kor­mányküldöttség befejezi látogatását az NDK-ban, az SZKP főtitkárának beszédét világszerte nagy visszhang fogadta. — Budapesten Kádár János találkozik Karamanlisz görög kormányfővel. — A japán választásokon nem teljesültek a liberális-demokraták reményei, előretörték a kommunisták. Kedd: A brit konzervatívok kongresszusa. — Cossíga olasz miniszterelnök bonni tárgyalásai. — A portugál ál­lamfő Párizsban. Szerda: Külügyminiszterünk, Púja Frigyes az ENSZ szék­helyéről Havannáiba utazik. — Holtponton a londoni Rho- deSia-Zimlbábwe-ikonferencia. Csütörtök: Libanon ügyében összehívják az arab csúcs­értekezletet. — Az olasz és a spanyol kommunisták veze­tőinek megbeszélése. — Videla Tokióban. Péntek: Fidel Castro, az el nem kötelezett országok moz­galmának képviselőjeként felszólalt az ENSZ közgyűlésében. — Sikertelen katonai puccskísérlet Bolíviában. — Megál­lapodás Moszkvában a szovjet—kínai tárgyalások érdemi szakaszának megkezdéséről. — Pertini Belgrádban. Szombat: A kambodzsai honvédelmi miniszter Moszkvá­ban. — Tömegmegmozdulások Spanyolországban. — Ta­nácskozik az európai szakszervezeti értekezlet. A hét 3 kérdése 1. Milyen visszhangot váltott ki Leonyid Brezsnyev ber­lini beszéde? Nem volt titok, hogy Leonyid Brezsnyev felszólal az NDK jubileumi ünnepségein s ennek során érinti majd a világ- politikai kérdéseket is. A berlini beszéd azonban két vonat­kozásban is rácáfolt az előzetes nyugati jelzésekre. Az SZKP főtitkára nem szállt közvetlen vitáha a washnigtoni hisztériakeltőkkel s ezzel mindennél jobban kifejezte Moszkva véleményét: a karibi vízék felkavarását álválság­nak tartja. Másrészt viszont gyakorlati kezdeményezése­ket tett a katonai enyhülés vonatkozásában, amelyet jog­gal mondhatunk napjaink legidőszerűbb kérdéscsoportjá­nak. A szovjet vezető bejelentései, javaslatai háromirányúa'k voltaik. 1. A SALT—2 mielőbbi ratifikálása után meg lehetne kezdeni a SALT—3 előkészítését. Ennek során, az interkon­tinentális rakéták további korlátozása mellett, tárgyalhat­nának az Európában elhelyezett középhatósugarú rakéták problémájának szabályozásáról is. 2. A Szovjetunió figyel­met keltő, egyoldalú lépésre határozta el magát s kivon húszezer katonát, valamint ezer páncélost az NDK terüle­téről, vagyis a bécsi haderőcsökkentési megbeszélések ér­vényességi zónájából. 3. Hajlandó fontolóra venni újabb bizalomépítő intézkedések megvalósítását, például a kö­telezettségvállalást további hadgyakorlatok és csapatmoz­dulatok előzetes közlésére. A Brezsnyev által bejelentett új kezdeményezések mél­tán váltottak ki erőteljes világvisszhangot. Az első órák­ban az őszinte és a kényszerű elismerés jelentette az Karamanlisz görög miniszterelnök magyarországi látogatá­sa befejeztével Csehszlovákiába utazott. Képünkön: cseh­szlovák kollégájával, Lubomir Strougal kormányfővel kö­zös nyilatkozatot ír alá a két ország közötti sokoldalú kap­csolatok fejlesztéséről. alaphangot: a Szovjetunió „nem tett rá egy lapáttal” a szenvedélyek szítására, ahogyan ezt egyes szélsőséges NATO-erők szívesen látták volna, hanem „megfordította a szelet” s az enyhülés lehetőségeire irányította a figyel­met. Azután összeszedték magukat az ellentábor propa­gandistái és főként két érvvel igyekeztek kissebbíteni az elhangzottakat. Először azzal, hogy a Szovjetunió egyol­dalú kezdeményezése nem olyan méretű, amellyel meg­változnának a stratégiai erőviszonyok Európában. Ezzel igazat is mondtak, dehát az eddigi európai enyhülés hát­terében éppen az adott erőviszonyok álltak. Mi nem az erőviszonyokat akarjuk megváltoztatni, hiszen ez okta­lanság lenne, hanem leszerelési és haderőcsökkentési lé­pésekkel elérni, hogy fokozatosan csökkenjen a szemben­álló erők szintje. Ebben viszont kettőn áll a vásár: a Szovjetunió jelentős egyoldalú lépésével igyekezett a kez­dő sebességet, az új lendületet megadni, folytatni azonban csak a NATO közreműködésével lehet. Másodszor: a nyu­gati sajtó egy része „keleti szirénhangokról” beszél, ame­lyek célja, hogy megakadályozzák 572 középhatósugarú rakéta elhelyezését nyugat- és dél-európai atlanti báziso­kon. Valóban nem lenne célravezető, ha ezek a rakéták megjelennének-: nem mintha a Szovjetunió nem lenne képes ellentételt biztosítani, hanem mert a fegyverkezési verseny újabb szakasza nyílna. Ezt viszont úgy mérsékel­hetnék a legjobban, ha meg sem kezdődik ... A válasz sora tehát a nyugatiakon van s a jelek szerint heves viták folynak az atlanti színfalak mögött. A NATO Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a portugál és a spanyol testvérpárt vezetőivel tárgyalt. Ké­pünkön: Santiago Carillo, az SKP főtitkára társaságában a madridi közös sajtóértekezleten. december elején esedékes brüsszeli tanácsüléséig elég ne­héz lesz a mindenki által elfogadható álláspontot kiala­kítani ... 2. Mi a jelentősége Fidel Castro New York-i utazásának? Emlékezetes, emberi mozzanata a nagypolitikának az a sók számillíó televíziónéző által is látott pillanat, ami­kor az amerikai újságíróknak a kubai vezető golyóálló mellényét firtató kérdéseire Fidel Castro természetes mozdulattal széttárta ingét. A csattanós választ azonban kiegészítette, amikor erkölcsi védőpáncéljáról szólt. Fidel Castro ezúttal az el nem kötelezettek mozgalmá­nak soros elnökeként utazott New York-ba és szólalt fel az ENSZ közgyűlésében. Utazása sokáig bizonytalan lehe­tett — jóllehet hagyomány, hogy mindig az elnök ismer­teti a csúcskonferenciák állásfoglalását — mert a kubai álválság légköre és a céltudatosan terjesztett merénylet­fenyegetések nem járultak hozzá a megfelelő légkör biz­tosításához. Végül azonban az utazás létrejött és Castro nagy hatású beszédében beszélt mindarról amiben a csak­nem száz el nem kötelezett ország egyetértett — a vitás problémákat szándékosan nem érintette, hiszen azok csak felesleges terhelést jelentettek volna. Kiemelte, hogy. Havannában síkraszálltak az enyhülés folytatása mellett; szolidaritással fordultak az antiimperialista küzdelmet folytató, felszabadulásukért harcoló népek iránt. Sürget­ték az igazságos nemzetközi gazdasági rend valóra vál­tásának szükségességét, a fejlődés anyagi alapjainak biz­tosítását. Kubával kapcsolatban Castro az el nem kötele­zettek határozatát ismertette, amely elítéli a szigetország elleni bojkottot. Az a tény, hogy a kubai vezető, tizenkilenc esztendő után ismét amerikai földre lépett, mégha úticélja nem is az Egyesült Államok, hanem az ENSZ volt, annak meg­kérdezésére ösztönözte az újságírókat: vajon kapcsolatba lép-e Washingtonnal. Castro ismét rámutatott: nem Ku­ba zárkózik el a párbeszéd elől. Valóban, ebben az eset­ben is az amerikaiakon múlik, hogy álválságok helyett mennyiben törekednek majd igazi megoldásokra... 3. Miért hívták össze az arab csúcsértekezletet? Ha nem lesz váratlan változás a héten elhatározott po­litikai menetrendben, november 20-án, Tuniszban — az Arab Liga új székhelyén — összeül a tizedik arab csúcs- értekezlet. A hivatalos napirend a libanoni probléma, a sokatpróbált ország békéjének, biztonságának, egységé­nek szavatolása. Libanon kapcsán azonban két tényezőnek mindenkép­pen szóba kell kerülnie. A naponta érkező hadijelenté­sek, a légicsaták, a tűzszünetek meghiúsulása jól mutatja, hogy a különbéke nem hozott igazi békét a térségben. S a libanoni problémát nehéz lenne függetleníteni a pa­lesztin ügyektől. Választásokat tartanak ma Törökországban. A képen: Bü- lent Ecevit jelenlegi miniszterelnök beszél egy választási nagygyűlésen. Libanonról lenne szó, de az igazi téma, hogyan tovább a Közel-Keleten, amikor egyre nyilvánvalóbbá válik a különút csődje s kitűnik: a palesztin jogok biztosítása nélkül nem lehetséges a kibontakozás. RÉTI ERVIN A megyei tanácselnök vezetésével Tanácsi delegáció Karl-Marx-Stadt megyéből Tegnap, NDK-beli testvérmegyénkből, Karl-Marx- Stadtból, a testvérmegyei kapcsolatok keretében négy­tagú tanácsi delegáció érkezett Szekszárdra. A delegáció vezetője: Heinz Arnold, a Karl-Marx- Stadt megyei Tanács elnöke. Testvérmegyénk tanácsi küldöttségének tagjai ittlétük alatt ismerkednek megyénk társadalmi, gazdasági folya­matainak tervezésével és irányításával. Üdvözlő táviratok a JNDK-ba A Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság nemzeti ünnepe és a Jemeni Szocia­lista Párt megalapításának első évfordulója alkalmából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Abdul Fat- tah, Iszmailt, a Jemeni Szo­cialista Párt Központi Bi­zottságának főtitkárát, a Je­meni Népi Demokratikus Köztársaság elnöki tanácsá­nak és legfelsőbb népi gyűlése elnökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke üd­vözlő táviratot küldött Ali Nasszer Mohamednek, a Je­meni Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének. Győri Imre hazaérkezett A Svéd Baloldali Párt— Kommunisták meghívására október 8—13. között Svéd­országban tartózkodott a Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttsége. A delegá­ciót Győri Imre, a Központi Bizottság titkára vezette. A küldöttség megbeszélé­seket folytatott Lars Wer- nerrel, a Svéd Baloldali Párt —Kommunisták elnökével és a politikai bizottság más tagjaival, a párt parlamenti csoportjával, valamint a Stockholm megyei pártbi­zottság vezetőivel. A prog­ram során látogatást tettek a göteborgi és a skaanei pártszervezetnél. A tárgyalásokról közle­ményt adtak ki. A küldöttség szombaton hazaérkezett Budapestre. Kurd gerillaakciók Kurd felkelőknek Maha- bad egyik rendőrőrse ellen intézett támadása során éle­tét vesztette a város rendőr­főnöke és három rendőr, he­ten pedig megsebesültek. A harcokban két felkelő is el­esett. Erumiehből, az iráni had­sereg 64. hadosztályának fő­hadiszállásáról különleges j, roham-egységet irányítot­tak át Mahabadba, úgymond „a lakosság megsegítésére”. Az erumiehi laktanya pa­rancsnoka a Tehran Times című lapnak adott nyilatko­zatában elmondta, hogy a kurd felkelés „széles mére­teket öltött”, a felkelők már nemcsak kis, különálló egy­ségekben támadnak, hanem „tapasztalt, képzett tisztek” irányításával folytatják had­műveleteiket. A Mahabadban állomásozó forradalmi gárdisták figyel­meztették a város lakosait, hogy „az ellenforradalmá­rok” támogatása súlyos kö­vetkezményeket von maga után. Mehdi Bazargan miniszter- elnök a hét elején „jószolgá­lati küldöttséget” indított Mahabadba, hogy tájékozód­jék „a lakosság követelései­ről”. Az iraki határ közelében fekvő Marivanban kurd fegy­veresek a rendőrség főpa­rancsnokságát támadták meg. Itt két forradalmi gárdista vesztette életét. Befejeződött az európai szakszervezeti konferencia Az ENSZ Nemzetközi Mun­kaügyi Szervezete (ILO) gen­fi székházában szombaton folytatta munkáját az euró­pai szákszervezeti központok 3. konferenciája. A kétnapos tanácskozáson, amelyen 28 ország 43 országos szakszer­vezete képviselteti magát, Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével részt vesz a szaktanács küldöttsé­ge is. Az európai szakszervezeti központok 3. genfi konferen­ciája végén a küldötték kö­zös közleményt fogadtak el, amelyben egyebek között megfogalmazódott, hogy a konferencia nagy jelentőséget tulajdonít az európai szak- szervezetek között kialakult kapcsolatók és együttműködés további bővítésének. A konferencia felhívja az európai országok kormányait, hogy segítsék elő a helsinki biztonsági értekezlet záródo­kumentumában lefektetett el­vek megvalósítását, mivel az európai enyhülés és együtt­működés terén elért haladás előfeltétele a világ békéjének és biztonságának. A genfi szakszervezeti kon­ferencia szombaton befejezte munkáját. PANORÁMA BUDAPEST A KGST kőolaj- és gáz­ipari állandó bizottsága Sze­geden szombaton befejezte 51-ik ülését. Az ötnapos ülé­sen részt vettek Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Len­gyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köz­társaság, Románia és a Szovjetunió küldöttségei. A KGST és a Jugoszláv Szö­vetségi Köztársaság kormá­nya közötti megállapodás értelmében az ülésen részt vett Jugoszlávia delegációja is. • Szombaton elutazott ha­zánkból Tran Van Tra ve­zérezredes, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság nem­zetvédelmi miniszterének el­ső helyettese vezette katonai küldöttség, amely néhány napos hivatalos, baráti láto­gatáson járt Magyarorszá­gon. Tran Van Tra vezérez­redest elutazása előtt fogad­ta, Czinege Lajos hadsereg­tábornok, honvédelmi mi­niszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom