Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
népújság OKTOBER 3 SZERDA Névnap: Helga A Nap kél 5.45 — nyugszik 17.21 órakor A Hold kél 16.18 — nyugszik 2.21 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1889. október 3-án született — és 1938-ban halt meg — Carl von Ossietzky, Nobel- díjas német antifasiszta újságíró.-v A MUNKAVERSENY- VALLALÁSOK félévi teljesítéséről és az üzemi baleseti helyzet alakulásáról tárgyalt tegnapi ülésén az ÉDOSZ megyei bizottsága. A versenyfelajánlások teljesítése időarányos, a balesetek száma sajnos nőtt az utóbbi időben, s azokkal együtt a kiesettmunkanapok száma is. + MÜZEUMI tudományos délutánt rendeznek ma, szerdán a Béri Balogh Ádám Múzeumban, a múzeumi munkatársak tudományos tevékenysége bemutatására. O A DIABETES-KLUB Szekszárdon csütörtök este haj órai kezdettel tartja foglalkozását a TIT klubjában. A klubfoglalkozás címe: Amiről -még nem volt szó. # TÜRANAP Váralján. A bonyhádi városi úttörőelnökség október 7-én, vasárnap, gazdag programmal várja a város és a városkörnyék úttörőit, a szülőket és a patro- nálókat. A programban különböző ügyességi és sport- versenyek szerepelnek. És természetesen egy kis társadalmi munka is, hogy az ifjúsági és úttörőtábor minél hamarabb: kész legyen. A A TÁRSADALMI VEZETŐSÉGEK választásának tapasztalatairól tanácskozott egyebek között kedden Tamásiban a járás népművelőinek testületé. Ezt megelőzően hétfőn, a járás könyvtárosai munkaértekezleten készítették elő az őszi megyei könyvhetek rendezvényeit. * MŰSZAKI DELEGÁCIÓ tartózkodott megyénkben a moziüzemi vállalat vendégeként. A karl-marx-stadti küldöttség négy nap alatt megyénk filmszínházainak műszaki berendezéseit tekintette meg. A vendégek október 1- én Baranya megyébe utaztak. 'x, A FILMTUDOMÁNYI Intézet tolnai filmklubjában Pier Paulo Pasolini-életmű bemutatását záró sorozat befejezéseként október 5-én 18 órai kezdettel előadást tart dr. Molnár István, a filmarchívum igazgatója. + ARANYDIPLOMÁS zenetanárnő. A Tamásiban élő Kovács Mária zenetanárnő — aki mint hangversenyénekesnő végezik el a főiskolát — tegnap vette át aranydiplomáját Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dísztermében. Farkas Zotlán a vasöntőkről készített riportot. Az adás 17 óra 7 perces kezdettel hallható a Kossuthon. A Petőfin 19 óra 45 perckor A beat kedvelőinek címmel szól a műsor. Egy háromrészes angol tévéfilmsorozat első része kerül bemutatásra 20 órakor. A sorozat címe: Sör és perec. A film a múlt század végének egyik legnagyobb angol regényírójáról, Thomas Hardyról szól. A második műsorban 21 óra 10 perces kezdettel egy francia filmet láthatunk, Két angol lány és a kontinens címmel. Egy arc a Sör és perec című angol filmből A MERKUR kocsiátvételi sorszámai 1979. október 1-én Trabant H. L. (Bp.) 8 637 Trabant Lim. (Bp.) 19 839 Trabant Lim. (Győr) 8 543 Trabant L. Spec. (Bp.) 32 477 Trabant L. Spec. (Győr) 18 649 Trabant Combi (Bp.) 4 597 Trabant Combi (Győr) 1 638 Wartburg Lim. (Bp.) 16 324 Wartburg de Luxe (Bp.) 19 008 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 6 257 Wartburg L. tolót. (Bp.) 3151 Wartburg Tourist (Bp.) 6 282 Skoda 105 (Győr) 3 617 Skoda 105 (Bp.) 6 696 Skoda 105 (Debrecen) 3 273 Skoda 120 (Bp.) 5 879 Skoda 120 (Győr) 3 803 Skoda 120 (Debrecen) 2 768 Lada 1200 (Bp.) 102 991 Lada 1200 (Debrecen) 55 456 Lada Combi (Bp.) 13 717 Lada 1300 (Bp.) 15 388 Lada 1300 (Debrecen) 9 389 Lada 1500 (Bp.) 24 786 Lada 1600 (Bp.) 4 378 Lada 1600 (Debrecen) 1818 Moszkvics (Bp.) 5 963 Zaporozsec (Bp.) 29 340 Dácia (Bp.) 13 854 Polski Fiat 126 (Bp.) 20 946 Polski Fiat 1500 (Bp.) 15 163 Felhős idő Várható időjárás ma estig: az északi, északkeleti megyékben változóan, máshol túlnyomóan felhős idő. Nyugaton elszórtan kisebb eső. Időnként megélénkülő, helyenként megerősödő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12—16 fok között. Intouristosok az Intourist-lánccal: Észt vendégek Szekszárdon Tegnapelőtt 35 tagú észt turistacsoport érkezett a megye- székhelyre, a lapunkban már többször idézett Intourist- lánc „szemeként”. Kísérőjük, fogadójuk szokás szerint az IBUSZ megyei irodája volt. Az itteni szakemberek azonban a szokásosnál is nagyobb örömmel várták a vendégeket, akikben kollégáikat üdvözölhették. A Tallinból indult csoport tagjai az Észt SZSZK Intourist-szervezeté- nek szakemberei, javarészt idegenvezetők. Az észt csoport Szeged—Pécs irányából, a két nagyváros meglátogatása után érkezett Szekszárd- ra. Az első délután szabad programja után tegnap megtekintették a megyei múzeum kiállítását, idegenvezetők kíséretében városnézésen vettek részt, majd levetítették számukra a Tolna megye tájai című film orosz nyelvű változatát. Délutáni útjuk Decs- re vezetett, ahol a népművészettel ismerkedtek. Az estet „csárdás-táncház” zárta a de- csi Sárköz étteremben és szakmai tapasztalatcsere, melyen magyar részről az IBUSZ- iroda valamennyi dolgozója részt vett. OL VAST AM Lebecsült diákerők... Hol van már a régmúlt dók szüretének hangulata? A valamikori szüretelőknek lassan ment a munka az alacsony tőkékről. De ma ... Igyekezni kell a feldolgozókban tudni az értékes fürtöket, mielőtt vagy lerohadnak a szemek, beáll a fagy. A gazdaságokban diákok, katonák segédkeznek a nagy őszi munkában, a szüretben. Nem mindegy hogyan készülnek fel a termelőüzemek a segédkezek fogadására, a munkájuk megszervezésére. Olvasom, hogy a Szekszárdi Állami Gazdaság kajmádi és görögszói kerületében ezerkétszáz diák szedi a szőlőt. „Egy középiskolás diák, ha kedve tartja, kétszázötven kiló szőlőt is le tud szedni, ám a gazdaság csak százhetven kilóra tervez, így állítják össze a gépláncot, szervezik a munkát, a ládák forgalmát, a szőlőfeldolgozó apparátust.” Eszerint a gazdaság nyolcvan kilóval lebecsülte a diákerőt. . . Sá. Visszhang A Népújságban 1979. szeptember l-én, ,.Az út” címmel megjelent cikkükre tájékoztatásul az alábbiakat közlöm: Gyugyi János kaposszekcsői vb-titkár július 12-én írt leveléhez sajnálatos módon mellékletet nem csatolt, a kísérőlevélből viszont nem volt megállapítható, hogy a kérelem mire irányul. Ezt egyébként az újságcikk sem részletezi. Melléklet hiányban ügyintézőnk a beadványt félretette, majd megfeledkezett róla. Szerkesztőségük levele után személyesen kerestem fel Gyugyi János vb-titkárt. Azt a tájékoztatást adta, hogy a Dombóváron dolgozók — mintegy 20 —25 fő —, kérik a Jágónak— Dombóvár közötti közvetlen járatot, mely reggel 6 órára Dombóvárra érkezne. így nem kellene Sásdon keresztül, lényegesen hosszabb távolságon utazni. Mivel az ügyet intéző tanácsi alkalmazott időközben gyesre ment, a vb-titkár ígéretet tett, hogy további tájékozódás után, illetve ha a melléklet előkerül, értesít. Ez az értesítés a mai napig nem érkezett meg. Szeptember 17-én vállalatunk menetrendi előadója pályaudvar-vezetőnkkel együtt ismételten a helyszínen járt. Jágónak tanácsi kirendeltségén úgy nyilatkoztak, hogy a Jágónak— Dombóvár közötti közvetlen közlekedést falugyűlésen kérték, a munkába járók szállítása viszont teljes egészében megoldott. Lapjuk a már hivatkozott cikkben a tsz tulajdonában lévő úttal kapcsolatosan úgy foglal állást, hogy az nem felel meg a KPM-előírásoknak, s a termelőszövetkezet akkor zárja' le, amikor akarja. Ezzel egyértelművé válik, hogy ezen az úton a Jágónak—Dombóvár között menetrend szerinti autóbuszközlekedés nem oldható meg. Ügyintézőnket a beadvány nem megfelelő intézése miatt más munkakörbe helyeztük. Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét. Volán 12. sz. Vállalat, Pécs Üzemegysége Komló MOLNÁR ISTVÁN Gzemigazgató Halálra ítélték a hárshegyi gyermekgyilkost Aljas indokból, visszaesőként, több emberen elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Bíróság büntetőtanácsa kedden halálra ítélte a 32 éves Molnár Henriket. A Budapesen lakó, büntetett előéletű férfi ez év áprilisában az Uttörővasút hárshegyi megállójának közelében tőrkésével halálra szurkált egy 13 éves diáklányt és súlyosan megsebesített egy 15 éves fiút. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a korábban már hasonló cselekmények elkövetése miatt 12 és félévi szabadságvesztésre ítélt férfi ' nem sokkal szabadulása után követte el a brutális bűncselekményt, a társadalom súlyos felháborodását kiváltó tettét. Mellette csupán egyetlen enyhítő körülmény szólt: még aznap jelentkezett a rendőrségen. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett az ügyész a kiszabott büntetés fenntartását indítványozta. (MTI) Tolnaijémediben a Pincehelyi utcában a községi tanács és a lakosság összefogásával betonjárdát építenek. A munka elkészültével a községben 500 méterrel gyarapodik a szilárd burkolatú járdák hossza. ez— Várszépítés Sajnáljuk az elpusztult várakat. Gondunk van a meglévőkkel. Gond ide, gond oda, nem lehet várni, mert az idő sem vár a tétienke- dőre. Pusztít. Tudják ezt a Műemlékvédt.mi Felügyelőségnél is és nem váratnak magukra. Simontornyán a már korábban restaurált vár udvarát teszik most rendbe. Dolgozóik a környezethez illően kövezik ki. ez— BURGONYA, TÉLI r»cMA — kedvező feltételek mellett — BESZEREZHETŐ A ZÖLDÉRT BOLTJAIBAN. Üzemek, intézmények kollektív igényét is vállaljuk. Rendeléseket a megye területén bármelyik ZÖLDÉRT-boltnál le lehet adni. 40 kg-on felüli vásárlás esetén díjtalanul házhoz szállítunk. (37) Tüzelőanyagok Lassan itt a tél, s a _ _ lakók feladata sza- porodik a fűtéssel. Hogyan sikerült ehhez a feltételeket biztosítani, rendelkezik-e a megye lakossága elegendő tüzelőanyaggal? A kérdést Szilágyi Tivadarnak, a MÉSZÖV áruforgalmi osztálya helyettes vezetőjének tettük fel. — A megye 11 fogyasztási szövetkezete közül 10 foglalkozik tüzelőanyag-értékesítéssel. Ezt a tevékenységet 26 telepen, illetve 25 tüzelőolaj- kútnál, valamint 23 helyen kisebb, hordósfűtőolaj-lerakatnál végzik. — Milyen ezeken a helyeken az ellátás? — A szilárd tüzelőanyagok, szén, tűzifa biztosítására az ÁFÉSZ-ek negyedéves bontásban, a Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalattal szerződést kötöttek. Eszerint az idén 34 ezer 200 tonna szenet, 10 ezer 62 tonna tűzifát kaptak, illetve kapnak. Ezen felül, pótigényként a fogyasztási szövetkezetek 9215 tonna szenet, 950 tonna tűzifát kértek, aminek közel felét biztosítja a TÜZÉP Vállalat. — A felét? Ez azt jelenti, hogy fennakadások lesznek a tüzelőanyag-ellátásban ? — Nem, mert ha a lakosság nem ragaszkodik minden esetben a briketthez, mindenütt lesz elegendő tüzelő. A rendelkezések szerint szeptember 30-ára az éves mennyiség egytizedének megfelelő tartalékokkal kell rendelkezni. Erinek a telepek eleget tudtak tenni. — Tavasszal volt a1 kedvezményes tüzelőanyag-akció, ennek során mennyi fát, szenet vásároltak a telepekről? — Április 2. és június 26. között. — eddig tartott az akció — közel 10 000 tonna tüzelőt vittek el. Ez valamivel kevesebb, mint a tavalyi mennyiség. A csökkenést elsősorban a brikett korlátozott mennyisége okozta. — Milyen a szenek mennyiségi és a minőségi összetétele? — A 34,2 ezer tonnából 26,6 tonna a brikett, szénben, második az iszapszén 4175 tonnával. — A tüzelőanyag házhoz szállítása nagy gond Szekszárdon. Hogy van ez az ÁFÉSZ-ek által ellátott településeken? — A szövetkezetek a kisebb lakossági tételeket csak á szabad fuvarkapacitástól függően tudják házhoz szállítani. S egyéb áruszállítási feladataik miatt belátható időn belül ezen nem is tudnak változtatni. — Az olaj egyre elterjedtebb fűtőanyag. Az ÁFÉSZ-ek közel félszáz helyen árulják ezt. Lépést tudnak-e tartani az igények növekedésével? — Lemaradás csak ritkán átmeneti időre tapasztalható Az időjárás, a vasúti szállítá si gondok és az ÁFOR tar tálykocsiparkjának leterhélt sége okoz esetenként zavart — Véleménye szerint a lakosság tüzelőanyag-ellátása a következő télre biztosított? — A kedvezményes akció során elvitt és a telepeken jelenleg készletezett tüzelőanyag mennyiségét nézve mondhatom, nem lesz az ÁFÉSZ-ek által ellátott településeken fűtési gond. — sz 1 — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 Járdázás