Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-04 / 206. szám
irtÉPÜJSÁG 1979. szeptember 4 Megkezdődött a havannai csúcsértekezlet (Folytatás az 1. oldalról.) Magyar idő szerint tegnap a hajnali órákban ért véget a csúcsértekezletet előkészítő külügyminiszteri tanácskozás. Az eredetileg tervezettnél egy nappal tovább tartó megbeszélésen jóváhagyták a koordinációs iroda huszonötről harmincötre való bővítésére tett korábbi javaslatot. A koordinációs iroda új tagjainak földrajzi megoszlásáról később döntenek. Vasárnap nem folytatták a vitát a kambodzsai képviselet kérdéséről, hanem úgy döntöttek, hogy a csúcs ideje alatt rend- kívli, külügyminiszteri ülést iktatnak be erről a témáról. A csúccsal párhuzamosan folytatja munkáját a záródokumentum és a politikai nyilatkozat megszövegezésén munkálkodó politikai és gazdasági bizottság. Kubai források szerint a tagországok részéről számos, hasznosnak és építőnek nevezett kiegészítés érkezett a bizottságokhoz. Több javaslatról vita várható. hívottak. Vasárnap a kubai televízió szinte megszakítás nélkül adta helyszíni tudósításait a repülőtérről az egyes küldöttségek érkezéséről és ünnepélyes fogadtatásáról. Megérkezett Kurt Waldheim az ENSZ főtitkára is. A Prensa Latina hírügynökség — a csúcsértekezlet témáit elemezve — kommentárt közölt az idegen országokban, közöttük Kubában lévő amerikai támaszpontokról. Az elemzés megállapítja, hogy a legutóbbi adatok szerint, csak kubai területen, a Guantanamói támaszponton — a kubai nép akarata ellenére — kétezer-nyolcszáz amerikai katona tartózkodik. A jelentés szerint Latin- Amerikában közel 15 ezer főnyi amerikai katonai személyzet állomásozik. Havannai újságírókörökben a jelentést válasznak tekintik azokra a vádakra, amelyek szerint Kubában szovjet katonai alakulatok tartózkodnak. Brezsnyev üdvözlete A kubai fővárosba csütörtök óta egymás után érkeztek a mozgalom tagországainak vezető személyiségei, valamint a megfigyelők és megLeonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa, a szovjet kormány és az egész szovjet nép nevében üdvözletét küldött Fidel Castro Ruznak, aki az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek VI. konferenciáján az elnöki tisztet látja el. A szovjet államfő üdvözlete rámutat arra, hogy a havannai találkozóra olyan időben kerül sor, amikor a nemzetközi enyhülés a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének meghatározó irányvonala lett. Ugyanakkor a béke, a szabadság és a népek függetlensége elleni erők fokozzák erőfeszítéseiket a nemzetközi életben lezajló pozitív változások megállítására. A szovjet állam — folytatja az üdvözlet — lenini örökségéhez híven, szent kötelességének tartja, hogy harcoljon a békéért és biztonságért, az egyenjogú nemzetközi együttműködésért, küzdjön az imperializmus, a gyarmatosítás, az egyenlőtlenség és a népek elnyomásának minden formája ellen. Leonyid Brezsnyev végezetül sikeres munkát, az el nem kötelezett országok további összeforrottságát kívánta a békéért, szabadságért, függetlenségért, a népek haladásáért és az emberiség boldogabb jövőjéért vívott harcukban. (TASZSZ) Losonczi Pál és Lázár György távirata Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke üdvözlő táviratot intézett az el nem kötelezett országok Havannában ülésező VI. csúcs- értekezletéhez. A távirat hangsúlyozza: a Magyar Nép- köztársaság nagy jelentőséget tulajdonít az el nem kötelezett országok mozgalmának és szolidáris az imperializmus, a gyarmatosítás, az újgyarmatosítás és a fajüldözés ellen vívott harcával. A Magyar Népköztársaság támogatásáról biztosította a mozgalom kezdeményezéseit, amelyek elősegítik a világ békéjének megőrzését, az enyhülési folyamat előrehaladását és a leszerelés ügyét. Helmut Schmidt életrajza Helmut Schmidt 1918. december 23-án született Hamburgban, ott érettségizett 1937-ben. Ezt követően katonai szolgálatot teljesített. 1945-től a hamburgi egyetemen államtudományi és közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1949-ben közgazdász-diplomát szerzett. 1946-tól tagja a Német Szociáldemokrata Pártnak. 1947—1948 között a Szocialista Német Diákszövetség szövetségi elnöke volt. 1949-től a hamburgi gazdasági és közlekedési hatóság közlekedési hivatalának munkatársaként, majd 1952—1953 között a hivatal vezetőjeként dolgozott. 1953-től 1961-ig a szövetségi parlament tagja volt. 1957-ben a Német Szociáldemokrata Párt szövetségi parlamentbeli frakciója elnökségének, majd 1958-ban a párt szövetségi elnökségének tagjává választották. 1961-ben visszatért Hamburgba és 1965-ig a város belügyi szenátora volt. 1965-ben újraválasztották a szövetségi parlamentbe, ahol 1967-től a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnöke lett. 1968-ban a Német Szociáldemokrata Párt elnökhelyettesévé választották. 1969—1974 között előbb hadügy-, majd gazdasági és pénzügyminiszter, később pénzügyminiszter volt a szövetségi kormányban. 1974. május 16-án megválasztották, majd 1976. december 15-én újraválasztották a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjának. A líbiai forradalom évfordulója Líbiában katonai díszfelvonulással ünnepelték a forradalom győzelmének 10. évfordulóját. (Képtávírónkon érkezett.) Nicaragua Inváziós veszély — Invázió készült Nicaragua ellen azzal a céllal, hogy megdöntsék a forradalmi kormányt — jelentette ki Tornas Borge belügyminiszter. Borge Managuában, 60 ezer ember részvételével tartott tömeggyűlésen beszélt. Hangoztatta, hogy a szervezkedés egy Nicaraguával szomszédos ország, de nem Costa Rica területén történik. Megfigyelők szerint Borge egyértelműen Hondurasra utalt. Emlékeztetnek arra, hogy Honduras, Guatemala és Salvador képviselői nemrég tanácskoztak a nicaraguai helyzetről. A magyar-NSZK kapcsolatokról Gordon Judit, az MTI fömunkatarsa írja: A Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság politikai kapcsolata Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának 1977-ben tett bonni látogatásával a legmagasabb szintre emelkedett. A két ország közötti együttműködés jelentős állomásait jelzik a hivatalos látogatások. Ezek közül csak néhány: 1975 júniusában Púja Frigyes külügyminiszter járt az NSZK fővárosában, Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter 1976 áprilisában tartózkodott Budapesten. Hazánk 1978 nyarán parlamenti delegációt fogadott, s ez a hivatalos parlamenti kapcsolatok fölvételét jelentette. Huszár István miniszterelnökhelyettes az év elején járt a Német Szövetségi Köztársaságban. Magyarországi meghívásnak tett eleget 1978 márciusában Willy Brandt, a szociáldemokrata párt elnöke, és 1979 márciusában Hangs Koschnick, a brémai szenátus elnöke. A szövetségi, a tartományi politikai testületek, pártok magas szintű küldöttségeinek és politikusainak magyarországi látogatásai szintén hozzájárultak a két ország együttműködésének fejlődéséhez. Az elmúlt esztendőkben számos miniszteri találkozóra is sor került. Figyelemre méltók gazdasági kapcsolataink. A magyar külkereskedelem teljes forgalmából a Német Szövetségi Köztársaság részesedése tíz százalék. Az árucsere-forgalom dinamikus fejlődését bizonyítja, hogy az elmúlt öt évben a kölcsönös szállítások értéke megkétszereződött, és a magyar áruforgalom értéke 1978-ban már 3,5 milliárd márkát képviselt. Az esztendő első öt hónapjában — az előző év azonos időszakához viszonyítva — exportunk 34,5 százalékkal nőtt, importunk pedig csak 11 százalékkal emelkedett. Gazdasági kapcsolataink legdinamikusabban fejlődő részét a két ország vállalatai közötti kooperációk alkotják. Jelenleg 331 ilyen megállapodást tartunk nyilván, s örvendetes, hogy szamuk növekszik. A magyar-nyugatnémet gazdasági, ipari és technikai kooperációs kapcsolatok alapján az 1974-ben kötött — tíz évre szóló — kormányegyezmény képezi. A két ország közötti együttműködés fejlesztését szolgálja a kettős adóztatás megszüntetéséről szóló egyezmény, amelyet 1977 nyarán írtak alá. A dokumentumban foglaltak gyakorlati alkalmazásától várható, hogy kedvezően alakulnak pénzügyi és gazdasági kapcsolataink. Az egyezmény értelmében lehetőség nyílik közös vállalatok alapítására, s ilyen formán mód lenne a különböző technológiai folyamatok, berendezések tanulmányozására, cseréjére, s nem utolsósorban a kooperációk számának növelésére. A műszaki-tudományos kapcsolatokat az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság ápolja, amely a Siemens-szel és a Thyssen- nel korábban keretszerződést kötött. Ennek alapján az eddiginél szélesebb körű kutatási és fejlesztési együttműködés valósítható meg. Az elmúlt években széles körű kapcsolatok alakultak ki a két ország központi és szakmai szakszervezetei, valamint az Országos Béketanács és az NSZK hasonló szervezetei között. A KISZ és a Német Kommunista Párt ifjúsági szervezete (az SDAJ), valamint a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezete (a JUSO) rendszeres kontaktusban van egymással. Az állami szintű ifjúsági kapcsolatokat az Állami Ifjúsági Bizottság ápolja az NSZK szövetségi, ifjúsági, egészségügyi és szociális minisztériumával. Kulturális együttműködésünk kerete az az egyezmény, amelynek aláírására Kádár János bonni látogatása idején került sor. A cél e területen: a kapcsolatok bővítése. A múlt években magyar heteket rendeztek Dortmundban, Düsseldorfban, Sindelfingen- ben, Duisburgban és Münchenben. Egymás kulturális életének bemutatását szolgálja a rövidfilmek cseréje, valamint a tudományos ismeretterjesztő filmek forgalmazása. Gáspár Sándor hazaérkezett Romániából BUDAPEST Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta dr. Konrad Faltért, az ARD bécsi irodájának vezetőjét, és interjút adott az NSZK-beli televízió-állomásnak. A beszélgetésen jelen volt Pálos Tamás, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetőhelyettese. TOKIÓ Mondale amerikai alelnök — Pekingből hazatérőben — hétfőn megszakította útját a japán fővárosban, és hosz- szabb eszmecserét tartott Ohira kormányfővel. Vendéglátóját elsősorban kínai látogatásának tapasztalatairól tájékoztatta. BUDAPEST Vasárnap elutazott a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, amely N. Luvszanravdannak, az MNFP Politikai Bizottsága tagjának, a KEB elnökének vezetésével augusztus 28-tól szeptember 2-ig tartózkodott hazánkban. Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével a Romániában járt magyar szak- szervezeti küldöttség hétfőn hazaérkezett Budapestre. A küldöttség megbeszélést folytatott a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége elnöke, Emil Bobu által vezetett küldöttséggel a kétoldalú kapcsolatokról, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom aktuális kérdéseiről. Meglátogatta a bukaresti nehézgépgyárat, s találkozott a gyár szakszervezeti aktivistáival. Gáspár Sándort fogadta Ni- colae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke. Brüsszel Haig tábornok javaslata „Az Egyesült Államoknak jelentős mértékben növelnie kell katonai költségvetését” — követelte vasárnap elhangzott hidegháborús beszédében Alexander Haig tábornok, a NATO európai fegyveres erőinek volt főparancsnoka (esetleges republikánus elnökjelölt) azon a tanácskozáson, amelyet a stratégiai és nemzetközi tanulmányok amerikai intézete rendezett Brüsszelben a NATO jövőjéről. Tripoli Népi bizottságok a nagykövetségek élén Moamer el-Kadhafi-nak, a líbiai forradalom vezetőjének szombaton elhangzott utasítása alapján a hét végén számos líbiai nagykövetség irányítását népi bizottságok vették át. A kormányszervek népi ellenőrzésének megvalósítása jegyében Líbia bonni, párizsi, római, athéni, madridi, La Valletta-i, washingtoni és londoni nagykövetségeit népi irodákká alakították. Irán Hadművelet a kurdok ellen Az iráni hadsereg és az iszlám gárdisták alakulatai mintegy száz harckocsival és a légierő támogatásával nagyszabású támadást indítottak az ország nyugati részében felkelj és önkormányzatot követelő kurdok ellen. A hadművelet eredményeképpen az iráni kormányerők elfaglalták Bukan városát. Az iráni légierő Fantom F—4 típusú vadászbombázói vasárnap este és hétfőn reggel légitámadásokat intéztek a felkelő kurdok hegyvidéki állásai, valamint a felkelés központjának tekintett Ma- habad város ellen. A városra hullott bombák az eddigi jelentések szerint két ember halálát okozták. _Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a kis létszámú utóvédek által őrzött városba hétfőn bevonultak a kormányerők, a kurd felkelők pedig a környező hegyvidéken foglaltak állást. szág vezetői bizonyára nem megfelelően tájékoztatták a kurdisztáni fejleményekről. Kurdisztán lakói kérik: a vezetők fogadják a kurdok felhatalmazott képviselőit és tárgyaljanak velük a kialakult helyzetről. A távirat leszögezi: 24 órát várnak Kho- meiniék válaszára, s ha nem sikerül tárgyalásos megoldást találni, a kurd vallási vezetők „más iszlám országban keresnek menedéket”. szerint Svédország bírálatával „a nemzetközi imperializmusnak nyújt támogatást.” Egyelőre semmilyen hír nem érkezett Irán másik lege. fontosabb eseményéről, arról, hogy Khomeini ajatollah el- fogadja-e Bazargan miniszterelnök lemondását vagy sem. Az iráni vezetők azonban továbbra is kitartottak álláspontjuk mellett, amely szerint nem tárgyalnak a kur- dokkal. Khomeini ajatollah állítólag kijelentette, hogy ha kell, személyesen irányítja a helyszínen a kurd felkelés leverését, Sariat Madari mérsékelt vallási vezető viszont fegyverszünetet és tárgyalásokat követelt vasárnap. A kurd vallási vezetők előzőleg újabb táviratot intéztek Khomeinihez, Sariat Madari ajatollahhoz, valamint Bazargan miniszterelnökhöz. A távirat hangsúlyozza: az orAz iráni kormány szóvivője figyelmeztette a svéd kormányt, hogy Teherán felülvizsgálja a két ország viszonyát, ha a svéd külügyminisztérium továbbra is bírálni fogja az iráni kormány kurd felkelőkkel szembeni politikáját. Az iráni szóvivő A kurd kérdés állt annak a kétórás tanácskozásnak a középpontjában, amelyet Szaddam Husszein iraki államfő folytatott Havannában. M. Jazdi iráni külügyminiszterrel. Az el nem kötelezett országok csúcskonferenciáján részt vevő két politikus személyében először találkoztak egymással Irak és Irán vezetői az iráni forradalom győzelme óta. Mint ismeretes, a két ország között feszült a viszony, az iráni vezetés az utóbbi időben egyre élesebben támadja Irakot, mert véleménye szerint az beavatkozik Irán belügyeibe és támogatja a kurd felkelőket. Jazdi iráni külügyminiszter szerint a megbeszélés „szívélyes, őszinte és kielégítő légkörben” folyt le.