Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-02 / 205. szám

© ÍníÉPÜJSÁG

1979. szeptember 2.

— Állami díj, az egyik legmagasabb kitüntetés, amit egy munkásember elérhet. Tudnak-e a kitüntetés után úgy élni, mint régen?

— Semmi sem változott. Ugyanazokban a lakásokban lakunk, a tanya is a régi, csak az üszők változnak, illetve cserélődnek. Egy kollégánk elment nyugdíjba, a legfiatalabb pedig bevonult katonának. Helyettük felvettük a brigádba Tóth Györgyöt és Lovász Istvánt.

— Mutassuk be a helyet, ahol vagyunk és a brigádot.

— A Tamási Állami Gazdaság csallánosi majorjában. Fornádtól hét, Kecsegétől, a legközelebbi lakott településtől három kilométerre. A tanya két, volt cselédházból, három istállóból áll. A brigád: Gulyás József, Födi József, Födi István, Kövér János, Simon János, Vereség Ferenc katona, Dékány István nyugdíjas.

— Körüljártam a tanyát. Az a véleményem, nagyjából ugyanezt láthattam volna 10, 20 vagy 30 éve is.

— A tanya kívülről nézve, ilyen lesz a következő húsz évben is, ha megmarad. Közben azért sok minden megváltozik. Jelenleg 12 egyszobás lakás van. Kicsik, kényelmetlenek. Hamarosan átalakítja őket a gazdaság kétszobás, fürdőszobásra. Valamikor ilyenre sem számíthattunk. Hetekig nem tudtunk bejárni a boltba, most van aszfaltút. A telepen nehéz fizikai munkával teremtettük elő a jószágoknak a vizet, a takarmányt kézzel vittük, ma gépek segítenek. A gyerekek korszerű iskolába járnak. Ha lassan is, de változik a tanyasi élet.

— Nem kötekedni akarok, de tudom, hogy nincs boltjuk, nincs egy hely, ahol összejöhetnének. Egy kis faluban is sokkal nagyobbak a lehetőségek mint itt.

— Igaz, hogy nincs boltunk. Iskolaidőben kijár a busz. Akkor bemehetnek az asszonyok Kecsegére, vagy akár Tamásiba. Nyáron kerékpárral is lehet, három kilométer az út. Fizetéskor kapnak egy kocsit, be tudnak vásárolni. Tehát ahhoz képest, hogy tanyán élünk, a körülmények jók. Nincs egy hely, ahol ösz- szejönne a brigád? De van. Ez egy család. Teljesen mindegy, hogy kinél találkozunk. Ha beszélgetési idő van, ha ráérünk, akkor összejövünk. Itt nincs titok, nem is lehet nyolc család között.

— Ezek szerint nekünk, városi embereknek tűnik úgy, hogy elviselhetetlen a pusztai élet?

— Ha ezek az emberek városba mennek, akkor nekik elviselhetetlen az az élet. Itt nem kell rohanni, lökdösődni. Friss levegő van, nyugalom. Nincs közöttünk, aki ideges lenne.

— Hogyan és miből élnek az itteniek?

— A telepen 364 darab üsző van. Hathónapos korukban kerülnek hozzánk, 16—18 hónapos korukig neveljük őket, és 7 hónapos vemhes korban viszik őket Kecsegére vagy Fornádra. Ez a munkánk. A

feladatunk, hogy a súlygyarapodás megfelelő legyen és természetesen olcsó, ezen felül minél előbb el kell érni, hogy vemhes legyen a jószág. Ha bent, kötött állásban neveljük, 3 forint 20 fillért ka'punk egy kilogramm súlygyarapodásra, a szabadtartásúaknál pedig 1,70-et.

— Tulajdonképpen ezért kapták az Állami díjat. Évtizedek óta azonos eredményeket érnek el. Van ennek valamilyen módszere?

— Az állatokkal törődni

kell. Mindig legyen előttük élelem, nyugodt, tiszta legyen a környezet. Mi egy kilogramm súlygyarapodásra 2,48 kilogramm abrakot használunk. Tavalyról megmaradt egy kazal lucernaszéna, megspóroltuk. A vemhesítés pedig 97 százalékos, legjobb a gazdaságban. Havonta 16 kilót kell egy-egy üszőnek fejlődni, nálunk 18 kilogramm jön ki. A munkaidő: reggel fél

hatkor kezdünk, kilencig. Délután fél négytől fél hétig.

— Napközben rengeteg a szabad idő és mégis egész napra lekötöttséget jelent ez a munkarend. Tudnak-e valamit ezen felül még csinálni?

— Természetesen. Mint már említettem, a tanya környékét mi tartjuk rendben. Ez nem tartozik szorosan a munkánkhoz, de mi vagyunk itt, ki csinálja meg, ha nem a brigád. Ezenfelül 20 hektár kukoricát címereztünk meg. A Kecsegéről ide vezető út mellett évente háromszor levágjuk a füvet. Kétszer segítettünk az idén már a répában is. összesen 28 hektárnyit gazoltunk ki.

— A munkáról beszéltünk már. Mennyi a jövedelme egy tehenésznek itt Csallánosban?

— Az elszámolás teljesítménybéres, tehát súlyra és a vemhesítésre megy. Negyedévenként mérjük az állatokat. A fizetés két hónapig egységesen háromezer forint. A mérés után, a negyedév végén van az elszámolás. Ha előbb megtermékenyítődik az üsző, mondjuk 16—18 hónapon korában, akkor 250 forintot kapunk darabonként. Hogy fogalmunk legyen erről: Gulyás József a második negyedévben 12 ezer 700 forintot keresett. Őneki még van külön jövedelme is. Maradt itt egy fejőstehén, azt gondozza és a tejet kiosztja a gyerekes családoknak.

— Ez az összes jövedelem?

— A gazdaság minden gyerek után ád kukoricát. Egy gyerekért 600, két gyerekért 900 és több gyereknél 1200 ölet. Szorgalmazzák, hogy a betakarítás után menjünk böngészni, egy mázsa kukoricáért 402 forintot fizet a gazdaság. És mivel a feleségek nem dolgoznak, ebből ősszel komoly bevételhez jutnak a családok. Figyelembe kell venni, hogy mindenkinek van konyhakertje, és húsz forintot fizetünk a lakásért. Jószágot annyit tartanak, amennyit akarnak, van olyan család, amely évenként 15—20 sertést lead, az aprójószágot meg senki sem számolja.

— Munka van bővi- ben, a kitüntetések bizonyítják, hogy a brigád

I nagyon jól dolgozik. A szabad időről beszélgessünk kicsit. Hol töltik a szabadságot?

— Szabadságot évek óta nem vesznek ki az emberek. Ezt kifizeti a gazdaság. Nincs rá szükség. Látom, csodálkozik ezen. Megmagyarázom. Szombat-vasárnap, húsvétkor, karácsonykor nekünk dolgozni kell. Havonta így összejön

5—6 szabad nap. Ezt összegyűjtik és az elég szabadságnak.

| — Nyaralás?

— Arra nem emlékszem, hogy valaki hosszabb ideig távol lett volna a tanyától. A Fődiéknek az Alföldön van rokonságuk, Gulyáséknak a Balaton mellett, mindenkinek van valahol vagy gyereke, vagy testvére, a látogatásokra elég 3—4 nap.

— Az ünnepek hogy telnek?

— Mint máshol. Talán külön kiemelkedik a Sándor, József, Benedek. Akkor van, hogy malacot vágnak az emberek. Nincsenek dáridók nálunk. Errefelé kevés a szőlő, a bort venni kellene, a sört csak Kecsegén lehet beszerezni. Amikor mennek az asszonyok a fizetéseket felvenni, hoznak egy-két üveggel és ezzel a szeszesital-fogyasztás befejeződött.

— Azt mondja, hogy az asszonyok mennek a pénzért?

— Ez öreg szokás itt. Van olyan brigádtag, aki 20 éve már, hogy nem látta a fizetési borítékot. A pénz az asz- szonyok dolga. Keresni a férjnek, beosztani, vásárolni, ösz- szegyűjteni az asszonynak kell. Azt hiszem, volt olyan indoka is ennek, hogy fizetéskor könnyelműbb az ember és aztán a fiúk a kocsmában kötöttek ki.

— Egy ilyen kitüntetés esemény az ember életében, csak nagyon kevesek kiváltsága. Milyen volt a telep hangulata, amikor megtudták, hogy Állami díjat kapnak?

— Az első napokban nem tudták felfogni az értékét. Addig már sokszor megkaptuk a vállalat kiváló brigádja címet, az aranykoszorút. Szóval nem érzékeltük, hogy mekkora ez az elismerés. Aztán, ahogy közeledett, a nap, amikor Pestre kellett utazni, egyre nagyobb lett az öröm, az izgalom. Napokkal előtte suvickolták az ünneplő cipőket, a pantallókat. Egymásnak mutatták; így jó lesz-e? Az izgalomhoz hozzájárult, hogy jöttek az újságírók, a rádió munkatársai. Éreztük, ez a kitüntetés nagy dolog. Aztán kiderült, nincs nyakkendő. Az igazgató elvtárs vett mindenkinek, 200 forintba került utána.

— Az utazás napján?

— Előtte még talán a fűszálakat is megigazítottuk a telepen. Ragyogott minden. Ha vendégeink jönnek, meg ne szóljanak, mert akkor elterjed az egész gazdaságban a hír. Talán egész éjjel nem aludt a brigád. Az Ikarus küldött, értünk egy buszt — velük vagyunk jó kapcsolatban. Beültünk, de olyan feszült volt a hangulat... Odafelé hallgatjuk a rádiót, egyszer csak mondják, hogy 30 ezer forintot adnak fejenként, húha, kivirult az atyafiak arca. Ahogy beértünk Pestre, járt a fiúk feje, mint a szélmalom kereke. Rajtam kívül, talán egyik sem volt még Pesten. Az Országházban mindenki ünnepélyes volt, katonák álltak ott vigyázzban végig a lépcsők mellett. Előtte már háromszor jártam ott, -de olyan érzés egyszer sem kerített a hatalmába. A többiek meg jöttek utánam. Mondja Tolnai elvtárs, az igazgató: Feri, azt hiszik itt az emberek, hogy maga a legnagyobb ember a környéken, úgy mennek maga után, mint kotlós után a csirkék.

I

* — Harmincezer forintot kaptak, mire költötték a pénzt?

— A Gulyásék a lakásra, a Kövér János televíziót vett, meg motorkerékpárt, Simon János takarékba tette, ö majd házat akar venni Fürgédén, ha nyugdíjba megy.

— Vagyonuk van?

— Kocsija senkinek sem, motorkerékpár négy van a telepen, televízió egynek nincs. Fődiéknek szőlője van Ozo- rán, Tamásiban épített a Gulyás József egy háromszobás házat. Ez az összes. Én azt hiszem, mindenkinek van a takarékban pénze, hogy ha nyugdíjba mennek, akkor tudjanak egy kis házat venni valamelyik faluban.

— Mindenki el akar menni a tanyáról?

— Többnyire. Nem szeretnénk a gazdaság nyakán maradni öregkorunkra. Sajnos a gyerekek nem maradnak itt, mindegyik máshol vert gyökeret, utánuk is megyünk.

— A brigádvezető is elköltözik?

— Igen. Nekem kész a házam Pesten csak a kerítés van vissza. A család már ott van, három év múlva megyek utánuk.

— Elbeszélgettük az időt, ismerjük a brigádot, a telepet, a gazdasági eredményeket. Magáról még szó sem esett. Hogy került Csallános- ba?

— Heten voltunk testvérek, apám is itt szolgált az uradalomban Kecsegén, most 90 éves. Mikor beleértem a korba, én is itt helyezkedtem el. Takarmányosként kezdtem, majd Kehidára küldtek hat hónapra állattenyésztőnek. Ezután brigádvezetőnek neveztek ki Kecsegére, 22 évig dolgoztam ott. Aztán 8 éve, hogy Horváth Józsi bácsi nyugdíjba ment, ide küldtek Csallánosba.

— Hogyan fogadták a többiek?

— Rossz hírem volt. Szigorú, határozott ember vagyok. Aztán hamar összeszoktunk. Azt hiszem, megszerettek, én is örülök, hogy innét mehetek nyugdíjba.

— Sokat van távol a telepről. Brigádvezető nélkül is megy a munka?

— Nem kell soha megmondani, kinek mi a feladata, tudja azt mindegyik. Huszonkét éve munkásőr vagyok, a gazdaság pártvezetőségében is dolgozom, meg az elszámolásokat is intézni kell. Rend van itt mindig.

I — Érdemes volt?

— Én úgy hiszem, így van értelme az életnek, ahogy a mi brigádunk dolgozik.

HAZAFI JÖZSEF Fotó: Gottvald Károly

Múltunkból

A PÁPA, A KEGYURAK

ÉS A BÁTAI APÄTSÄG

" "; :l szinte mesébe illő §|jijj$ gazdagság után gyor- san elszegényedett a i ... J bátai apátság. Az apátság királyi alapítású volt, jelentékeny vagyont adott neki a király, de később magánföldesúri család lett a kegyúr. Ez a korábbihoz képest lényegesen rosz- szabb helyzetet jelentett, mert a kegyúr a tulajdonában lévő egyházi vagyont a maga céljaira használhatta fel, vagy éppenséggel nem törődve az apátság vagyonával, lehetővé vált, hogy a birtok egy részét más kebelezze be, elvegye a királytól kapott föld és a falvak egy részét. A szóban forgó apátság vagyonát a XIV. század első felében elherdálta a kegyúr. A további károk megelőzése érdekében az apát XII. Benedek pápához fordult segítségért, aki 1337. március 28-án Avi- gnonban parancsot bocsátott ki, amelyben felszólította az esztergomi érseket, nyújtson védelmet a bátai apátságnak. Mi történt tehát Bátán? Idézzük a pápai parancsot.

„Hivatalunkkal járó kötelességünk előírja, hogy minden templomnak és monos- tárnak és azok fő- és alsóbb rangú papjainak (ahogy különben minden kérelmezőnek is) teljes igazságot szolgáltassunk. A pécsi egyházmegyében lévő Szent Benedek rendi Szent Mihály monostor apátja és konventje ugyanis panaszt adott be. Eszerint az említett monostor (amelyet Szent László magyar király alapított és számtalan faluval, várral és birtokkal gazdagított) lelkiekben eleddig virágzott és világi javakban igen bővelkedett, azonban tisztelendő László testvérünk, a kalocsai érsek a kalocsai egyházmegye területén fekvő Apátinak, másnéven Nagyárkinak nevezett háromszáz tiszta ezüst márkát érő, a monostorhoz tartozó falujukat magánál tartja és mind ő, mind az elődje (aki korábban volt kalocsai érsek) huszonhat éve ezt a falut méltatlanul és jogtalanul elfoglalva tartja.

Tisztelendő testvérünk, a pécsi püspök is, valamint a káptalan az említett pécsi egyházmegyében lévő Nyá- rád mezővárost hat faluval, számtalan jószággal és birtokkal egyetemben (melyek szintén a monostorhoz tartoznak) elfoglalták és elfoglalva maguknál tartják.

Nemkülönben Bakócai Egyed és Koroncói István ugyancsak pécsi egyházmegyés világiak, akik igaztala- nul arra törekednek, hogy a monostor kegyurai legyenek, az említett monostort kiváltságleveleitől, kelyheitől, drága ruháitól és főpapi jelvényeitől, tudniillik apáti süvegjeitől, gyűrűitől, pásztorbotjaitól, könyveitől, sok aranyától és ezüstjétől, nemkülönben számtalan falujától, szőlőjétől, halászóhelyétől, telkétől és rengeteg más, a monostorhoz tartozó javaitól igazságtalanul megfosztották és őket kifosztva kezükben tartják.

Emiatt az apát (aki emiatt az apostoli szék elé járult) és konventje alázatosan könyörögtek nekünk, hogy az ő és az említett monostor bajaira alkalmas gyógyírról gondoskodni méltóztassunk.

Ezért atyaságodnak apostoli írásunkkal megparancsoljuk. és rád bízzuk, hogy miután megidézed azokat, akiket meg kell, és meghallgattad mindkét részről az érveket, egyszerűen és érthetően, feltűnés nélkül tekintélyünk alapján ítélet formájában szolgáltass teljes igazságot nekik az előrebo- csátottakban...”

A VARSÄDIAK PANASZA

A simontornyai járás szol- gabíráját és a mellette működő esküdtet a nemesi közgyűlés 1725. október közepén azzal küldte ki Varsád községbe, vizsgálják meg, mi az oka annak, hogy a nemrégen odatelepült németek vissza akarnak menni hazájukba, vagy áttelepülni más vidékre. Dalmata János szolgabíró és Maurer András esküdt alapos vizsgálatot tartott, s a sérelmeket pontokba szedve, még az évben a közgyűlés elé terjesztette. Idézzünk a jelentésből:

„Azért akarnak a gr. Mer- cy-uradalom itt (Varsádon) megtelepült sváb, avagy német nemzetből való. emberei saját tartományaikba visszatérni, mert:

Először: az uradalom nekik adott szerződésnek jóformán egyetlen pontját sem tartja meg és így az emberek alig tudják fenntartani magukat.

A varsádiak földjéből nagy területet kiszakított aj uradalom, ezt a szakadáti, kalaz- nói, tormási új-telepeseknek adta és így ők megfosztattak a rétektől.

Másodszor: fizetés kecseg- tetésével (ami szokás ilyenkor) szerződés ellenesen 4, 5,

6, sőt 14 mérföldnyi hosszúfuvar megtételére kényszerítették őket (most is Győrbe, a Nigrinyi úrasszony részére), de mind ez ideig egy fabatkát sem térítettek meg nekik a fuvarért, nem fizették meg a beígért fuvardíjat.”

A harmadik pontban a vadállatok mérhetetlen pusztításáról esik szó, különösen a farkasokra panaszkodnak, amelyek gyakran betörnek a faluba, az udvarokba és megtizedelik a baromfiállományt. Az uradalom nem engedélyezi e vadak elpusztítását.

A negyedik pontban arról szólnak, hogy az uradalom a paraszt kutyáját azonnal agyonlöveti, ha az láncától megszabadul és az utcán kó-^ bőről. Sőt a vadászt megilleti ilyenkor egy máriás lábpénz, és az uradalom 2 forint bírságot ró ki. Mindkét esetben a paraszt fizet.

„Ötödször: ha a szegény embernek kölcsönképpen kiadnak kettő — bocsánat a szóért — ökröt, amelyeket végül megfelelő módon munkára szoktattak már, azt a 2 ökröt kicserélik 3 vagy 4 növendékmarhára és ameny- nyi a növendékek száma, annyi után követel árendát az uradalom egy és ugyanazon évben.

Hatodszor: a szerződés szerint mentesek mindenféle robotszolgáltatástól, ennek ellenére mégis elhajtják őket úrdolgában a Dunára gerendákért és egyéb dolgokért.”

A hetedik pontban azt sérelmezik, hogy az iparosok hónapokon át Hőgyészen dolgoztak az uradalom részére, de térítést nem kaptak.

A nyolcadikban arról van szó, hogy a gazdatisztek jogellenesen szolgáltatásokat követelnek, s ha a paraszt ezt megtagadja, akasztófával fenyegetik meg.

„Kilencedszer: az új német telepeseket — akik Tolnán szállnak ki a hajóból — nekik kell a tekintetes Mercy- féle uradalomba átszállíta- niok. A szekerezés alkalmával — úgy mondják — minden telepes köteles 3 forintot fizetni Fendrics úrnak, a fuvarosoknak azonban ebből egy krajcár sem jut.

Tizedszer: ha valaki eladja a házát — a vételárként kapott forintok egyharmadá- tól a gazdatiszt urak megszabadítják; ha valakit az uradalomból Őexcellenciája tiszturai kiűznek, az ilyen távozónak meg kell fizetnie a szabad évekre eső összegeket. Arról azonban a gazdatiszt urak semmiféle nyugtát nem hajlandók adni, hogy ki és mennyit fizetett.”

A vizsgálat megtörtént, de a betelepültek helyzetében semmi változás sem történt.

K. BALOG JÁNOS

Hajdics Ferenc állami díjas

tehenész-brlgádvezotövol