Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
1979. szeptember 2. Képújság 5 Egy szakmai fórumról Várjuk a folytatást! Ma egy hete tudósítottunk a Tolna megyei tanácsi fiatalok — ezúttal Tengelicen megrendezett III. találkozójáról, melyről most, az esemény múltán az előterjesztések stílusában szólva ezt jelenthetjük, hogy: „a házigazda tisztét ellátó Tolna megyei Tanács párt- és KlSZ-szerve- zetének szervezésében a találkozó a tervezett program szerint, sikeresen zajlott le...” Ha bárkiben is felmerül a kérdés, hogy felesleges alkalmanként találkoztatni a tanácsoknál mind nagyobb számmal dolgozó fiatalokat, hadd hűtsem le. Nem felesleges, hanem szükséges. S nem csupán azért, mert sokan vannak, hanem azért is, mert egymás megismerésére, a szakmai kérdésekben való kötetlenebb eszmecsere lehetőségére az utánpótlás joggal tart igényt. Arra hasonlóképpen, hogy ne csak szigorúan vett hivatali látogatások alkalmával találkozzanak —, ha egyáltalán találkoznak — a megyei tanács és pártbizottság tisztségviselőivel, vagy a szakosztályok nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező vezetőivel. Legyen módjuk kérdezni és kérdéseikre választ kapni az fijúsági parlamenteken kívül is. Nyíljon alkalmuk a továbbképzéseken 'kívül is megvitatni azokat a szakmai problémákat, amelyekkel munkájuk során találkoznak. Száz szónak is egy a vége: okkal lett hagyomány a tanácsi fiatalok találkozóiból, mely elsősorban szakmai, politikai, társadalmi, kulturális és sportfórumot jelent, másodsorban lehetőséget a szórakozva pihenésre, méghozzá ama József Attila-i gondolatnak a jegyében, hogy: ...Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, okos fiadat... Mikor hivatalokat emlegetnek, a hivatalok munkájára szoruló állampolgárok többségében állig begombolkozott, többnyire marcona, mosolyta- lan képű ügyintézők képe dereng fel. Gyakorta, sajnos nem alaptalanul. Pedig a komoly, a jó felkészültség birtokában végzett közhivatali munka nem szükségképpen nélkülözi azt a derűt, aminek levegőjében a legkacifánto- sabb ügyek intézése sem jelent megpróbáltatást. A gyarapodó számú fiatalok ezt a légkört szavatolják és ezt demonstrálta romantikus, szép * természeti környezetben megrendezett III. találkozójuk minden mozzanata is. Nekem már az induláskor nagyon tetszett és mint állampolgárt meg is nyugtatott az a közérdekű kérdésözön, amivel a tanácsi fiatalok a Tolna megyei Tanács elnökét tisztelték meg. No, persze nemcsak őt, hanem magukat, a hivatásul választott munkát is. A fiatalok — szolgáljon ez valahányunk igaz örömére — alaposan „megdolgoztatták” írásban benyújtott kérdéseikkel az elnököt, ki mindjárt a bevezető szavak után leszögezte, hogy a kérdéscsokor, amit a kezében tart, igen jó bizonyítványnak számít. Annak számíthatott ezt megelőzően a II. találkozó fórumán tanúsított érdeklődés is. És nem kétséges, hogy az 1981- ben soros újabb próba, a IV. találkozó sem hoz majd másfajta eredményt. Mi érdekli a tanácsoknál dolgozó — zömmel felsőfokú és speciális, államigazgatási munkához szükséges fel- készültséggel rendelkező fiatalokat? A teljesség igénye nélkül, csak néhány a kérdésekből... A szakszerűség és a tanácsok népképviseleti, önkormányzati jellegének, szerepének kölcsönhatása; milyen haszna van az államigazgatási munkában a személyes kapcsolatoknak; a testvérmegyékben járt delegációk mit hoztak haza hasznosítható tapasztalatokként az elmúlt években és mód nyílik-e arra, hogy az alacsonyabb szintű tanácsoknál dolgozók is helyet kapjanak ezekben a küldöttségekben? Bővül-e a város környéki községek köre? Milyen sors vár a megyei tanács járási hivatalaira? Milyen stádiumban van Tolna megyében a közigazgatási munka egyszerűsítése, korszerűsítése? Hol tart a húskombinát beruházása? A felsoroltakon kívül természetesen megannyi másról is szó kellett, hogy essék a válaszban, azalatt a közel másfél óra alatt, amíg a fórum tartott. A rövid szünetet követő szekcióüléseken aztán tovább folytatódott a találkozó első napján a kérdezz—felelek, ezúttal már csak szóban és a „felelők” itt a megyei tanács osztályvezetői voltak, akik igazán nem mondhatják, hogy nem kaptak elég kérdést. Jutott volna ezekből még több is, ha a több csoportban történő ebédeltetés véget nem vet a szakmai eszmecserének, s nem olyan szűkre szabott a találkozó időtartama. Egyébként, a III. találkozó ugyancsak rangos és tartalmat meghatározó eseménye a szakmai, ügyességi vetélkedő nem sokkal az ebéd után kezdődött el, méghozzá erdei séta keretében. Itt várta a hatszor hétfős csapatokat az állomásonként háromtagú zsűri. Itt húzták ki és válaszolták meg a szakmai, politikai, kulturális, munkásmozgalmi és egyéb kérdéseket a versenyzők, drukkerek és ellendrukkerek gyűrűjében, mert a csapatokat sokan kísérték el, mintegy ellenőrizni is a teljesítményüket. A versenyben a szekszárdi járás csapata vívta ki magának 256 ponttal az első helyet. Másodikak lettek a paksiak és harmadikak a tamási járást képviselő tanácsi fiatalok. A vándorserleg tehát 1979-ben — melyre a mostani első helyezettek neve is odakerül — a szekszárdi járás tanácsainál dolgozók csapatáé. Hogv 1981- ben, a IV. találkozón győzelmi trófeájukat meg tudják-e védeni, tartani? A jövő titka. A tartalmassága miatt hasznos, légkörében, hangulatában fiatalos Hl. találkozó, nem nélkülözte természetesen a humort, a játékot sem. Érdemes lesz majd találkozónként megismételni a Tolna megyei Tanács fiataljainak ..abszolút nem hivatalos lapját”, a „Mi Ujság?”-ot is, mely szellemesen figurázza ki, teszi pellengérre a tanácsi munkában előforduló fonákságokat. Várjuk a folytatást, hiszen aki látva őket, nevetni tud a hibákon, elkerülésükre is képes! — óa — A búcsúfa esztendőről esztendőre hirdeti a múltat A mese szép. Egyszer, valamikor réges-régen, egy ág- falvai juhász, bóklászva, legelésző birkái után bandukolva, a földből kikandikáló, fényes, fekete követ vett észre. Nem kiáltott fel: „Heuréka! Fölfedeztem a szenet!”, mert nem is tudta, ho®v mit talált. Csupán nagyon csodálkozott azon, hogy a fekete kövek, más kövektől eltérően, igen jól elégnek a tűzben. A valóság racionálisabb. Az embereknek feltűnt,‘hogy helyenként és időnként ég a hegy. Innen a község neve is: Brennender Berg — égő hegy. A német szó kicsit meg- magyarosodva: Brennberg. Brennberg község területén, a csodálatos szépségű hegy-völgyes, erdős tájon nyílt meg 1753-ban hazánk első és sokáig egyetlen szénbányája. Kezdetben felszíni művelés folyt, de később a fekete gyémánt egyre mélyebbre csalta az embert a föld méhébe. 1938—42 között itt volt hazánk legmélyebb bányája, a 640 méter mélységű István-akna. Még egy leg. Itt állítottak üzembe legelőször bányászati gőzgépet. György, bányamester úr díszkardja, csákója i r s. «4« Személlj'cs Leir.'ui. i otYti rV&tS x /•> -' i- S? i>./} •> , -f" „ , s ív*.*' . r~r Az 1950-es években megszüntették a szénbányászatot. Az egykori tárnák bejáratai beomlottak, az épületek ösz- szedőltek. Az erősebbek ugyan még tartják magukat, emlékeztetvén az erre járót a rég múlt időkre. A múlt emlékeként megmaradt az egykor volt bányaigazgatóság épülete, amelyben múzeumot rendeztek be, és a szokás, a régi időkre emlékeztető szokás, a búcsúfa állítása. A régiek közül pedig többen — más vidékre — bányásznak mentek. CZAKÓ SÁNDOR A tárnába — egykoron — nadrágféken ereszkedtek le a bányászok. Illetve kötényféken. Innen a díszruhán a bőr- farkötény viselete. Ös-munkakönyv Emberi erővel hajtott szerszámok Itt már minden véget ért Az egyik akna bejáratánál — a 30-as években Az igazgatóság épülete ma múzeum
