Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
e Képújság 1979. szeptember 30. — Vissza tud-e emlékezni igazgató elvtárs, hogy mikor volt életéhen először moziban? Netán a filmre és a filmszínházra is? — 1929-ben, a tolnai moziban láttam egy dokumentumfilmet, az Oroszlánvadászatot. De kapcsolatom azzal az épülettel, melyben most vállalatunk központja működik, se mondható éppen újkeletűnek. 1932-ben lehetett, az Utolsó mohikánt vetítették az akkori Világ- moziban. Pénzem, mint a magamfajta gyerekeknek, akkoriban általában, nem sok volt. így aztán meghúzódtam a bejárati függöny mögött, hogy amikor a jegyszedő nem veszi észre, majd besurranok. Néhai Schmidt bácsi azonban éber volt, de ugyanakkor humánus is. Észrevett és a legszabályosabban bependerített a nézőtérre — persze állóhelyre. — A „mozis" ebben az időben elsősorban tulajdonosi állapotot jelentett és csak ritkábban szakképesítést. Gondolva utóbbi esetben a mozigépészre. Mi a képesítése napjainkban egy moziüzemi vállalati igazgatónak? A kérdést kissé kiterjesztve, tulajdonképpen az út iránt érdeklődöm, mely régóta betöltött vezető beosztásáig vezetett . . . — Nem vagyok messze a nyugdíjkorhatártól, tehát ha akar, úgy is fogalmazhat, hogy amelyet remélhetőleg abban az épületben végzek, ami az előbb említett Schmidt bácsi révén olyan emlékezetes számomra. Nos, életutamban semmi különös nincs. Olyan, mint azoké, akik a felszabadulás után kezdhettek el igazán tanulni és kerültek vezető beosztásba. A háború, a katonaság és a hadifogság előtt. 1940- ben egyenruha-szabóságból szereztem segédlevelet. Sejt- hetőleg eszembe se jutott, hogy „mozis” legyek. Ez akkoriban valóban tulajdonosi állapotot jelentett. tehát pénzt. Ha már volt valakinek mozija. arra előbb- utóbb ragadt némi szakismeret. Csak a jobb módú településeken tartott a mozis gépészt, jegykezelőt, máshol gondolva azt mondhatom, hogy jól tettem, mert ezáltal szélesebb skálájú filmismerethez jutottam. Tudatosságról persze túlzás lenne beszélni, de amíg más hasonló korú fiatal leginkább * táncolni járt, én a mozit, színházat és az olvasást kedveltem. — Bár ez így kissé üzletszerűen hangzik, hadd kérdezzem úgy, hogy mindez mikor kezdett el „kamatozni”? — 1953 után, amikor munkahelyemről kiemeltek és elküldték Budapestre, a Móricz Zsigmond Népművelési Iskolára. Olyan tanáraink voltak, mint Szabó Pál, Gyárfás Miklós, Fodor András Keleti László és Ascher Oszkár. Az iskola becsületére legyen mondva, hogy a politikai és szakmai képzés mellett az életre, a gyakorlatra neveltek bennünket. Jelesen vizsgáztam és a megyei tanács népművelési osztályára kerültem, művészeti előadónak. Esti tagozaton érettségiztem majd négyen a megyéből elvégeztük a Népművelési Intézet kétéves népművelői tanfolyamát. Ez a jelenlegi népművelő-képzés elődje volt. Esti egyetem következett, majd filozófiaszakosító és egy sereg hosz- szabb-rövidebb tanfolyam: színjátszó, néprajzos, szociológiai. A megyei tanácsnál később művészeti és intézményi előadó lettem, majd csoportvezető és a népművelési tanácsadó vezetője. 1962. május 16-tól dolgozom jelenlegi beosztásomban. — Szeretném, ha a „régi gárda” egyéni, emberi teljesítményeit a valamivel kényelmesebb körülmények közt felnövő utókor is egyértelműen értékelné. Maradjunk a mozinál! A film művészet, a film forgalmazása közművelés és üzlet egyszerre. Hogyan lehet ez utóbbiakat összeegyeztetni? — Nem egykönnyen! A gazdaságosság és közművelődés összehangolása a mi szakmánkban talán a legbonyolultabb. A jó film is holt érték, ha ládában marad. az is bizonyítja, hogy megyénkben minden mozilátogató 8,50 forint hozzájárulást kap a társadalomtól. — A felemelt helyárak idején is? — Igen! — Filmet nézni és érteni nem ugyanaz. Milyen a megyénkben filmkultúra, és mit tud tenni a vállalat ennek érdekében? — Alkotó és közönségtalálkozókat tartunk. Létrehoztuk az artkino-hálózatot. Filmművészeti oktatást szervezünk és e célból együttműködünk a művelődési házakkal, iskolákkal, TIT-tel, könyvtárakkal. A filmművészeti nevelés magasabb rendű formája a filmklubmozgalom. A két szekszárdi mellett klub működik Tamásiban, Simontornyán, Pakson és Dunaföldvárott. Sokat segítenek a társadalmi és tömegszervezetek. — És a filmkritika, filmjegyzet? — Semmi esetre se akarom csökkenteni értékét, értelmét, hiszen a nézőkbe ismereteket plántál. Forgalmazási összefüggését azonban szinte alig vettük észre. — Igazgató elvtársnak bizonyára van tévéje. Amikor a képernyő előtt ül, nem jut eszébe, hogy abban a pillanatban mások is ezt teszik? Milyen a tévé sokat emlegetett konkurenciája a gyakorlatban? — Fején találta a szöget, mert egy-egy krimi, vagy western nézése közben valóban gyakorta gondolok erre. A másnapi jelentésből többnyire szomorúan veszek észre 30—40 százalékos csökkenést az átlagszinthez viszonyítva. A kérdés érdekes elmegszerzése a népgazdaságra nagyobb terhet ró, ami nem biztos, hogy mindig arányos értékükkel. A rendelkezés természetesen országosan egységes. — Az áremelkedés óta még a jó keresetű is kétszer megfontolja, hogy családostól elmen- jen-e moziba? Milyen új útjait vélik megtalálni a filmpropagandának, melyből legújabban a megyei sajtót kikapcsolták? — A mozijegy drágább, mint korábban, ez valóság. A már említett támogatásnak a gazdasági helyzet határt szab. A sajtóhirdetés a legdrágább propaganda, tavaly 180 ezer forintot fizettünk erre a célra. A sajtó- hirdetést pénzszűke miatt ideiglenesen szüneteltetjük, ami nem jelenti azt, hogy kedvezőbb ajánlat esetén nem rendeljük meg újra. Jobban kényszerülünk támaszkodni saját nyomdánkra. A teljesség kedvéért itt hadd említsem meg, hogy a kedvezmények köre is bővült, ősszel pedig új felnőtt mozibérletet bocsátunk ki. — Nemrégiben nézőrekordról adhattunk számot a meglehetősen infantilis ,„Csillagok háborúja” kapcsán. Milyen lehetősége van önnek és munkatársainak a hazában forgalmazott készletből válogatni? „Eszi, nem eszi, nem kap mást”? — Ez a kifejezés szakmán belül is használatos, de csak a felelősség elhárítására jó. Az ország gazdasági helyzete határozza meg a filmvásárlásokat. A filmeket a MO- KÉP a mozik számaránya szerint osztja szét a megyék közt. — Hány mozink van? általában családi alapon ment az üzlet: — amíg meg nem bukott. Nos, nekem apám még négyéves korom előtt „kitántorgott” a sok többi nincstelennel együtt Amerikába, anyám pedig két Funkcióját csak akkor teljesítheti, ha alkalmas forgalmazás biztosítja, hogy eljusson a közönséghez. Gondoljon arra, hogy egy filmet a bemutatásig hányféle költségtényező terhel! Művészi lentmondást takar. A tévé csökkentette a mozilátogatók számát, viszont növelte a filmet nézőkét, ami nyeresége kulturális életünknek. Ugyanakkor állítom, hogy a moziban vetített filmek ha— 154, a kelleténél több. Egyik-másik helyen néha csak 5—8-an ülnek a nézőtéren. Ezt a helyzetet felül kell vizsgálni, nem gazdaságos és nem is észszerű. évvel később meghalt. Szegények voltunk. — Említette eredeti szakmáját! Igen! Amikor a negyvenes évek elején Budapesten dolgoztam, lehet, hogy nem hiszi, de imádtam moziba járni. Előfordult, hogy vasárnaponként reggeltől estig filmeket néztem, egyik moziból a másikba mentem. Aminek persze az lett az eredménye, hogy szinte minden pénzemet már a hét elején munka, kópiagyártás, szállítás, reklám, vetítés, épület, gépi berendezés, munkabér... Még sorolhatnám! Igyekszünk anyagi lehetőségeinket úgy kamatoztatni, hogy elsősorban a vállalat művészetpolitikai feladatainak megoldását segítsük. Talán nem öndicséret, ha arra hivatkozom, hogy nem eredménytelenül. Vállalatunk évek óta az országos „ranglista” 4—5. helyén áll. Egyébként azt, hogy munkánk minden látszat ellenére tása nagyobb, maradandóbb. Persze, nemcsak a tévé az egyetlen konkurrencia. A turisztika, a nyaraló, a hobbikért, gépkocsi, továbbtanulás, vagy az, hogy nincs kire hagyni a gyerekeket, ugyancsak sokakat tart távol a filmszínházaktól. — A mozikban és plakátokon nemrég ka- tegóriajelzö számok tűntek fel. Mit jeleznek ezek? — Az, hogy egyes filmek — Befejezésül, megköszönve a beszélgetést,, térjünk vissza egy — a legelsőhöz hasonló — gondolatkörre. Jár-e mo- • ziba? — Hivatalból. Havonta két-három napig a MOKÉP házivetítőjében ülök, még nem feliratos, nem szinkronizált filmeket nézve, a tolmácsolást hallgatva. Fárasztó feladat. ORDAS IVÁN elköltöttem. Erre ma visszamennyire nem „üzlet”' már, a II. és III. kategóriájúak — Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Múltunkból agyot változott az idő ILI egy emberöltő alatt. ftp. | Nem kell a régmúltba • —* visszamenni, hogy valamit különösnek, vagy szinte hihetetlennek tartsunk. így van ez például a közlekedés területén is. Ma, amikor az ember alkotta szerkezetek eljutnak a naprendszer messzi csillagaihoz, amikor az ember a Holdra lépett, amikor újkori népvándorlásnak vagyunk tanúi tavasztól késő őszig, akkor bizony hihetetlennek tűnik a völgységi járás főszolgabírájának 1926- ban kelt jelentése, amely szerint szinte lehetetlen utazni járása területén. Az útviszonyokra panaszkodott. Útjainkra természetesen mi is tudunk néhány elmarasztaló ítéletet mondani. De amiről a főszolgabíró mondott véleményt, az valóban kritikán aluli volt. Idézzük jelentését: „Az 1925. október hó 1-étől 1926. évi február hó 28-ig ter- pedő időszak, s különösen annak november hótól kezdődő része, az esős időjárás folytán, olyan kivételes nehézségeket gördített a közigazgatás, a közlekedés és forgalom elé, amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy kövesutak kiépítése nélkül a völgységi járás 18 községében az élet úgyszólván megáll, s a lakosság el van zárva a világtól, mert a közlekedés úgyszólván lehetetlen. Több esetben megtörtént, hogy az elindult kocsi nem tudott rendeltetési helyére eljutni, mert az agyagos, sáros talajban megfeneklett, s a rendkívül nehéz utakat csak kivételes képességű lovakkal lehetett megtenni. A kövesúttal nem bíró községek megközelítése, ha sikerül is, oly nagy időbe kerül, hogy az egész napot úgyszólván a kocsizás veszi igénybe, s a munkára kellő idő nem jut, mert vissza kell fordulni, nehogy az ember a sötétség beálltával bennragadjon a sárban. Lengyel, Mucsfa, Kis- vejke, és Závod megközelítése oda és vissza 8 órát vesz igénybe! Egy ízben Tevel községbe reggel 7 órakor indulva fél 11 ófakor érkeztem oda, s első kocsinyomot a községbe az én kocsim vágta, s egy ilyen nagy községbe előttem nem ment be senki, s onnan sem jött ki egy kocsi sem. Cikó, Szálka, Grábóc, bár közelebb vannak, de 2 és fél óra alatt lehet csak odaérni, ha valami baj nem történik. Ez a végtelenül szomorú helyzet nemcsak a közigazgatást érinti hátrányosan, hanem kimondhatatlan mértékben sújtja a lakosságot, amely be van zárva a sártengerbe és nem képes közlekedni, s az amúgy is nehéz gazdasági helyzet és értékesítési viszonyok között gazdasági tevékenységet folytatni, állatát és terményét piacra vinni. Ha ezen tarthatatlan helyzeten változtatni akarnak, úgy mellőzhetetlenül szükséges a kövesutak kiépítése, amely a munkanélküliség nehéz problémáját is megoldásra segítené. Az utak rossz állapotát még felül múlja a községi belterületek járhatatlansága, amelyek kiépítése iránt erős propagandát indítottam, azonban eredményt csak, viszonylag vagyonosabb községeknél tudtam elérni, mert a pénz- és hitelhiány a nagyobb építkezésnek útját állja. Tudom, hogy az Alispán Urnák szándékában áll ezen szomorú helyzeten segíteni, miért is a magam részéről, mint a járás közönségének egyetemes óhaját hozom eléje ismételten ezen kérdést, kérve, hogy a kormányzat figyelmét arra szíveskedjék felhívni, s hosszú lejáratú hitel útján reá bírni, hogy ezen kultúrálatlan és teljes elszegényedést maga után vonó állapoton segítsen.” Nem sok történt évekig, évtizedekig. A völgységi járás községeiben a járdák többsége az ötvenes években — részben a községek lakóinak társadalmi munkájával, számottevő megyei támogatással készült el. Több község bekötő kövesútja is jóval a felszabadulás után épült ki. BARANYAI KÖZSÉGEKRE KACSINT TOLNA A közlekedési viszonyok szerepeltek Tolna vármegye törvényhatósági bizottságának 1945. június 25-i ülésén is. Ennek az ülésnek jelentősége abban áll mindenekelőtt, hogy a felszabadulás után először ült össze a megye legfelső önkormányzati szerve, amelybe a megye tisztségviselőin kívül a kisgazdapárt, a kommunista párt, a szociáldemokrata párt, a polgári demokrata párt, a nemzeti parasztpárt és a szabad szak- szervezetek is elküldötték képviselőiket. A bizottsági ülés harmadik • napirendi pontként tárgyalta a közlekedési viszonyokat, mégpedig a közigazgatás érdekeit figyelembe véve. A napirendet az alispán terjesztette elő. Megállapította, hogy Tolna megye határa igen egyenlőtlen, sok kiugrás és a szomszédos vármegyék területi beszögelései tarkítják. A továbbiakban a következőket tartalmazza a beterjesztett határozati javaslat: „Ismeretes mindnyájunk előtt a sajtóból a kormányzat ama törekvése is, hogy a köz- igazgatási vargabetűket, melyek a gyors és pontos köz- igazgatás kerékkötői, ki akarják küszöbölni. Ne kelljen a járási székhelyre utazó jogkereső közönségnek idegen vármegyék területén kérész- 1 tül hosszú utazással fáradni, egyeseknek marhalevelek beszerzése végett hosszú kilométereket gyalogolni. Javaslom, hívja fel a bizottság a belügyi kormányzat figyelmét arra a körülményre, hogy Dombóvár és Bonyhád járási székhelyek környékén számos olyan község van, melyek természetes központjai az említett járási székhelyek, s így Baranya vármegyétől Tolna vármegyéhez volnának csatolandók. Hasonló a helyzet keleten is, ahol az élő Duna jobb parti részeiből még ma is hét területrész tartozik Pest-Pilis -Solt-Kiskun vármegyékhez, illetőleg Bács-Bodrog vármegyéhez, holott télvíz idején 500—600 kilométeres utat kell megtenni az itt lakóknak a megye székhelyre jutás végett.” A határozati javaslatot a közgyűlés elfogadta, utasította az alispánt, hogy készíttesse el a tervezett határkiigazítással a térképet és küldje azt meg a belügyminiszternek. Senye Sándor akkori alispán ennek megfelelően járt el. Természetesen a határkiigazításból sokáig nem lett semmi, s a közelmúltban módosított megyehatár távolról sem azonos, mint amire Tolna megye egykor számított. Úgy tűnik, az egykori alispán jól ismerte a történelmet, tudta, hogy a török uralom alóli fel- szabadulást követően Tolna vármegye rovására módosították a megyehatárt, s különösen Baranya megyéhez csatoltak több községet. Ezek visszaszerzésére tett kísérletet a törvényhatósági bizottság — a közlekedési viszonyokra való hivatkozással. K. BALOG JÁNOS ■ jjj II Kti I a! HI i M lt ifi?!?? h fiH nl^l I Czank Józseffel, I a moziüzemi vállalat I igazgatójával
