Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-29 / 201. szám
1979. augusztus ZJ. "népújság 3 Kismamaműszak A kismamagépsor „végállomása”, ahol leszedik a szalagról a kiszárított, már csak égetésre váró válaszfaltéglát A bátaszéki Cserép- és Vázkerámia Gyárban évekig gondot okozott a 2-es számú vázkerámia-gépsor üzemeltetése. Termelése nem volt folyamatos, esetenként csak néhány órára indították be — akkor, amikor másutt leálltak a gépek, meghibásodás, javítás miatt — ezt, az 1-esnél jóval kisebb kapacitású gépsort. A folyamatosság hiánya, a „gazdátlanság” igen kedvezőtlenül befolyásolja a minőséget. A gyárban az idén megtalálták a megoldást. Az eredetileg 16 órás üzemre tervezett 1-es vázkerámiasor napi huszonnégy órán keresztül megy, a 2-es gépsorra pedig kismamaműszakot szerveztek. A kismamák egy része így visszajöhetett a gyesről és reggel héttől délután háromig dolgozhat a gyárban. Az egyhónapos próbajáratás, betanulás után pia már jó minőségű félkész árut állítanak elő. A tanácsok és a lakásépítési program Minden város, község szeretne egyre szebb lenni. Nem elsősorban az oda látogató bel- és külföldi vendégek, hanem önmaga miatt: hogy a jobb, kényelmesebb lakásokban mind korszerűbben élhessenek a mai lakosok és a következő nemzedékek. Innen eredt, hogy helyenként szabadjára engedték a fantáziát, úgy gondolták, hogy a 15 éves lakásfejlesztési program végrehajtása során sok emeletes toronyházak épülhetnek mindenütt. A végrehajtás — mi tagadás — szárnyát szegte a csapongó képzeletnek. Három ötéves tervidőszak alatt — 1975—1990 között — egymillió-kétszázezer lakást kell felépíteni az országban. Mégpedig a takarékosság szem előtt tartásával. Ami korántsem jelenti azt, hogy a korszerűségről, a kényelemről le kell mondani. Még mindig a mennyiségi igények kielégítése áll előtérben. Világszerte elismerést vívott ki az eddig elért eredmény: 1960-ban száz lakásra 361 fő jutott, 1978-ban már csak 284. S ha a 15 éves lakásfejlesztési tervet sikerrel teljesítjük, elérjük vagy legalább megközelítjük, hogy száz lakásra 250 fő jut országosan. NEM SZABAD TÚLLÉPNI Az igényeket és a lehetőségeket mindenütt a helyi tanácsok ismerik legjobban. Elkészíttették az általános rendezési terveket és most — a végrehajtás éveiben — a részletes terveket is. Rajtuk múlik, hogy milyen lesz az új lakóházak összetétele: melyik városrészben épülnek tanácsi, szövetkezeti vagy öröklakások, hol mekkora lesz az átlagos lakásnagyság, milyen a komfortfokozat. Ám a lakásépítésre szánt beruházási keret előre meghatározott, azt nem szabad túllépni. Kétségtelen, hogy ez most és a közeljövőben sok gondot okoz a helyi és a megyei tanácsok építési és — talán még inkább — pénzügyi szakembereinek. Nagyon szigorú beosztással kell élni — és minden korábbinál jobban igénybe venni a társadalmi forrásokat. Országos és helyi érdek egyszerre, hogy minél több lakás“ épüljön — de az is, hogy a pénzügyi kereteket senki sehol ne lépje túl. A túl nagyra méretezett új városrészek további gondokat is hoznának magukkal: az úgynevezett járulékos beruházások velük növekednének. Pénz azonban erre is csak annyi van, amennyi az eredeti terv végrehajtásához kell. S ugyan kinek állna érdekében, hogy egy új lakónegyedbe úgy költözzenek be a lakók, hogy ne jusson hely minden gyermeknek a bölcsődében, óvodában, iskolában. Jogos az az igény is, hogy legyen e városrészben megfelelő nagyságú és jól felszerelt bolthálózat, művelődési ház. Nem is szólva a legelemibb szükségletekről: a villany-, gáz-, távfűtővezetékekről, a közlekedésről. A JÁRHATÓBB ÚT Kisebb városokban és várossá fejlődő nagyközségekben a 15 éves lakásfejlesztési program megvalósítása során a legjárhatóbb út: a meglévő közösségi létesítmények növelése, bővítése. Sokkal olcsóbb egy iskola vagy óvoda bővítése — akár kétszeres befogadóképességűvé is —, mint egy-két új intézmény építése. Nem is szólva arról, hogy az új — állami, társas- vagy családi házakból álló — lakónegyedben élőknek mindenképpen jobb, ha megmaradnak a város megszokott vérkeringésében. A korszerűbb lakásba költözés örömét nemegyszer megrontja a régi környezet, ismerősök, szomszédok iránti nosztalgia. Ahol lehetőség van rá, érdemesebb olyan helyre építeni az új házakat, ahol megmarad az állandó kapcsolat a város — vagy leendő város — többi részével és lakosával. Értendő ez úgy is, hogy a jövő, sőt a közeljövő lakásainak olyanoknak kell lenniük, hogy együtt maradhassanak bennük az egymást követő nemzedékek. Családi otthon a fiatalabbaknak és — közvetlenül mellette, vele egybeépítve, esetleg változtatható falakkal — garzonlakás az egyedül maradt szülőnek. Vagy más változatban, ahogyan az élet megkívánja. Ez már túlmutat a mennyiségi gyarapodáson, a lakásszükséglet minőségi kielégítése a cél. Mindehhez helyi társadalmi összefogás is szükséges. Kisebb helyen, ahol szinte mindenki ismeri egymást, éppen nem elképzelhetetlen, hogy a lakásépítési terv végrehajtásába bekapcsolódnak személy szerint vagy családtagjaik révén érdekelt szakemberek, olcsóbban végeznek el egy-egy munkát, azért, hogy annyival több jusson további lakások építésére. VÁLTOZATOS VÁROSKÉPET Segíti a tanácsokat az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, hogy a lakásépítés ezernyi gondja-baja között eligazodjanak. Két füzetet adtak ki: „Módszertan a hatodik ötéves tervidőszak lakásépítési területeinek kiválasztásához és a közműszükségletek felméréséhez”, továbbá „Irányelvek á lakásépítés hatodik ötéves tervidőszakára szóló programjának műszaki-gazdasági előkészítéséhez” címmel. Természetesen mindez csak ajánlás, sok hasznos tanáccsal. A végrehajtás a helyiek feladata és felelőssége. A Típustervező Intézet a tervezésben segít. Remélhetőleg a következő években sikerül megszüntetni azt a rossz gyakorlatot, hogy a sokféle típusból mindössze ket- tőt-hármat alkalmaztak, egyhangúvá téve a családi házas épületcsoportokat, amelyek pedig nagyon alkalmasak lennének arra, hogy színesebbé, változatosabbá tegyék a városképet. Sok múlik tehát a tanácsokon, hogy valósággá váljék a terv, az ország legnagyobb beruházása, amely közel öt- millfó embernek hivatott új otthont adni. VÁRKONYI ENDRE A községi párt-vb tárgyalta Közoktatás, közművelődés Simontornyán A Központi Bizottság 1972-ben az állami oktatás és 1974-ben a közművelődés helyzetéről hozott határozata végrehajtásának tapasztalatait vitatta meg legutóbbi ülésén a simontornyai községi párt-végrehajtó bizottság. Mind a beszámoló, mind a vita azt tükrözte, hogy a községben jelentős eredmények születtek a két határozat végrehajtásában. Emelkedett az általános iskolában az oktatás-nevelés színvonala, fejlődött a demokratizmus. Gondot okoz, hogy a gyermekek tekintélyes része hátrányos helyzetben van, a családi környezet nem segíti eléggé tanulásukat. A pedagógusok megkülönböztetett figyelemmel foglalkoznak az ilyen gyerekekkel, rendszeresen korrepetálnak a túlkorosokkal (közel hatvan ilyen tanuló van az iskolában és az egyéni foglalkozás eredményeképpen az elmúlt tanévben egyikük sem bukott meg). Sokat segítenek az iskolai nevelésben az iskolán kívüli intézmények — a művelődési ház, a vár és a könyvtár, sok iskolás itt is megtalálja az érdeklődési körének megfelelő szakköri tevékenységre a lehetőséget, azon kívül is amit e tekintetben az iskola nyújt. Emelkedett a világnézeti nevelés színvonala, jó közösségek alakultak ki különösen a hetedik és nyolcadik osztályokban, ahol a tanulók egymás munkáját értékelik, bevonják őket a tanévelőkészítő munkába is. A körzetesítés eredményes volt, a Simontornyához tartozó Kisszékelyben ma már az a szülők véleménye, hogy gyerekeik sokkal többet kapnak a simontornyai iskolában, magasabb színvonalú oktatásban részesülnek és „megéri”, hogy naponta bejárjanak. Még erőszakkal sem lehetne visszacsinálni a régi állapotokat, amikor helyben, együtt tanult több osztály. Javult a pályairányítási, pályaválasztási tevékenység, ebben nagy szerepe van a pályaválasztási albizottság rendezvényeinek. Az idén, az ötven végzős közül mindössze egy nem tanul tovább. Kilencen gimnáziumba, tízen szakközépiskolába mentek, a többi szakmunkás- tanulónak. Változatlanul nem sikerült előrehaladni a tekintetben, hogy többen jelentkezzenek tímártanulónak. E téren a bőrgyárnak, valamint a bőr- és szőrmeipari vállalatnak kellene jobb kapcsolatot kialakítani az iskolával, jobban segíteni azt, hogy helyi forrásokból biztosítsa a szakmunkás-utánpótlást. Négy évvel ezelőtt a község lakosságának 48 százaléka rendelkezett általános iskolai végzettséggel, ma 50— 52 százalék. Két százalékkal emelkedett az érettségizettek aránya. A munka mellett négy év alatt 123 felnőtt végezte el a hetedik és nyolcadik osztályt. A vizsgázók száma évről évre csökken, annak ellenére, hogy az üzemek dolgozói közt az általános iskolát be nem fejezettek aránya emelkedik. Jobban kell ösztönözni őket a hiányzó végzettség pótlására, így foglalt állást a végrehajtó bizottság. Nem elég erről gyűléseken, értekezleteken beszélni, hanem az a helyes, amikor az üzem vezetése módszeresen, emberről emberre menve beszéli rá az „érdekelteket”. Mint ahogy most készítik elő a SIMO- VILL Ipari Szövetkezetnél egy ilyen osztály „indulását”. A bőrgyárban sok segédmunkásnak nincs meg a nyolc osztályos végzettsége, megnehezíti a pótlást a három műszak. A megoldása az lehet, hogy az éjszakásoknak délelőtt tartsanak foglalkozásokat, a pedagógusok szívesen vállalkoznának erre is. A gimnázium megszűnt a községben, de ez nem okozott különösebb gondot, ma is ugyanannyian jelentkeznek évről évre gimnáziumba, mint azelőtt, vállalva a bejárást, vagy a kollégiumi elhelyezést. Ám szükségesnek mutatkozik — és lehetőség is volna rá — egy bőripari szakközépiskolai kihelyezett osztály megszervezésére. Évekkel ezelőtt indítottak egy közgazdasági szakközépiskolai osztályt — a dunaújvárosi iskolához tartozott — és sikerült „végigvinni” a négy évet. A kereskedelmi dolgozók szakmai továbbképzését is akadályozza, hogy aki vállalkozik rá, két éven keresztül hetenként kell bejárnia Szekszárdra. Célszerű lenne ezt helyben, vagy Tamásiban megoldani. A közművelődés fejlesztésének tárgyi és szubjektív feltételei adottak Simontornyán — kevés ilyen lélekszámú község dicsekedhet ennyi és ilyen színvonalú intézménnyel, mint az itteni vár, a művelődési ház, a könyvtár. Költségvetésük évente meghaladja a kétmillió forintot. Tevékenységük eredményes (közel kilencszáz beiratkozott olvasó, kis-olva- sók köre, bábszakkör, iparitanuló irodalmi színpad, irodalmi szakkör a könyvtárban, ifjúsági klub, szocialista brigádklub, díszítő szakkör a művelődési házban stb.), ám a lehetőségek nincsenek teljesen kihasználva. Simontornyánál sokkal kisebb településeken is működik táncegyüttes, énekkar, zenekar és bizonyára itt is lenne érdeklődés. A Simontornyai Bőr- és Szőrmeipari Vállalat például 5000 forintot adott 1977-ben a várkórus fenntartásához, ám annak megszűntével feleslegessé vált a támogatás is. Szóba került a sajtó, rádió, televízió is. E tekintetben csaknem „telített” a község. Míg négy évvel ezelőtt mindössze egyetlen színes tévé volt Simontornyán, a művelődési házé, ma negyvenkettő. Érthető, hogy a mozitól a televízió „elszívja” a közönség tekintélyes részét. Sokan a tévével-rádióval magyarázzák a különböző TIT- előadások iránti érdektelenséget is, mivel a két tömegkommunikációs szerv szinte ontja a különböző tudományos és közérdeklődésre számot tartó egyéb előadásokat. Az ismeretterjesztésnél olyan témákat kell keresni, ami érdekli az embereket, amire szívesen elmennek és nemcsak hallgatni akarnak, hanem kérdeznivalójuk is van. Szükséges a jobb koordinálás is, előfordult ugyanis, hogy egyidőben a várban és a művelődési házban azonos témáról — szőlészetről — tartottak előadást. A végrehajtó bizottság meghatározta a további feladatokat is, többek közt azt, hogy néhány vállalat az eddiginél nagyobb anyagi támogatást nyújtson, valamint a közművelődési . intézmények a már rendelkezésre álló anyagi eszközök fel- használásával szervezzék meg az úttörőzenekart. (J) Cserfafeldolgozás Az eddig csak tüzelésre használt cserfa kitermelése ráfizetéses volt az erdőgazdaságoknak. Ipari hasznosítását megkezdte a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Állami támogatással speciális gépet vásároltak, mellyel cserből faaprítékot, ebből pedig Hódmezővásárhelyen furfurolt készítenek, amely a növényvédő szerek, műtrágya, a gyógyszeripar, továbbá a műgyantagyártás és az olajfinomítás fontos anyaga.
