Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-24 / 197. szám

A^IÉPÜJSÁG 1979. augusztus 24. A legrégebbi kelengye A menyasszonyi kelengye napjainkban már lassan fele­désbe merül. A mi leánya­inknak nincsen szükségük rá, hogy férjhezmenésig gyűjtö­gessék a hosszú időre szánt ruhákat, asztal és ágynemű­ket, egyéb felszereléseket. Va­lamikor azért vitték a kefen- gyét a házasságba, hogy hosz- szú ideig ne legyen szükség ezek beszerzésére, amíg a ke­lengye kitart... Addig az egész család segített megsze­rezni, varrni, hímezni. A kelengye szokása régi keletű. Az 1920-as években a New York-i Metropolitain Múzeum munkatársai Egyip­tomban, Théba mellett, ása­tás közben egy érintetlen sziklasírban leány vagy menyasszony épen maradt múmiáját találták meg és kö­rötte ott voltak a túlvilági életre vele adott kelengye darabjai is. Nem akármilyen kelengyéről van szó: 40 db, a mainál nagyobb méretű, rojtos szélű törülköző, fehér­neműk garmadával. Minden textília lenvászonból készült és jól megőrizte a sziklasír elzárt ürege, csak a szín vál­tozott meg. 7000 évesre be­csülték e leletet, melyen itt, ott stoppolás nyomai is lát­szottak. Mint egyik régész megjegyezte, a mi asszonya­ink már nem tudnának ilyen művésziesen, ilyen apró ölté­sekkel stoppolni, nem is vol­na ehhez türelmük. Kairótól délre egy 8000 éves sírra bukkantak, melyben nem találtak kincseket, de- azoknál nagyobb értéket je­lentettek az ott levő edények, melyeken az ó-egyiptomiak mindennapi életét mutatták be az épen maradt rajzok. Különösen az egyiptomi nők mindennapos házi munkáját lehet ezek alapján rekonstru­álni. A rajzokon szővő nők is szerepelnek. Lehet, hogy csa­ládjuk ruháit, vagy saját ke­lengyéjüket szőtték... Né és én Tojásos ételek Nem a szójáték kedvéért, hanem egy nagyon tisztelet­reméltó társadalmi tendencia csendes ünneplésére válasz­tottam ezt a címet, amely a női másodrendűség több év­százados asszonynév-haszná- latát, azt a bizonyos „né”-t állítja szembe a személyisé­get őrző és hirdető, öntuda­tos ,„én” szóval. Felesleges jogtörténeti visszaemlékezé­sekkel tölteni itt az időt, és pazarolni a helyet, céltalan a római házassági szertartás­ra utalni, ahol a menyasz- szony ezekkel a szavakkal fogadta férjéül a vőlegényt: „Ubi tu Caius, ibi ego Caia” — „Ahol te Caius vagy, Caia leszek én ott”, elég az, ha tudjuk, hogy a magyar pol­gári világban csak a művé­szek, esetleg az orvosok tar­tották meg leánynevüket, a többi pedig volt X-né, Y-né. S így adódott néha az a bi­zarr helyzet, hogy egy kiváló asszony férjét nem egyszer úgy emlegették, hogy „a Z-né férje”. Hát nem lett volna logiku- sabb és tisztességesebb a be­csületes leánynevét emleget­ni? Pedig, ha még régebbi időkbe térünk vissza, ott a férfiközpontú társadalmi be- rendezkedettség ellenére is több becsületét találjuk a nőknek. A történelemből is­mert nevezetes magyar asz­Iróasztalon, polcon egy­aránt szép és mutatós, ha a könyveket úgynevezett „könyvtámasz” között tart­juk. A tartók elkészítéséhez legalkalmasabb a furnér­lemez. A könyvtámasz talpá­nak a végétől 20 milliméteres derékszögben állítjuk rá a függőleges oldallapot. Ehhez az oldallap alján csapokat, a talpon pedig a megfelelő nagyságú lyukakat fűrészel­jük ki. Ezt enywel erősítsük össze. Amennyiben a talp ki­álló végére falécet ragasztunk és apró szegekkel az oldal­falhoz és a talphoz szögez­zük, akkor a támasz még erősebb lesz. A furnérlemezt bevonhatjuk tapétával vagy fessünk rá ízlésünknek meg­felelő mintát. A teljes szára­dás után kenjük le csónak­szonyokat bizony így emle­getjük: Zrínyi Ilona (nem pedig Thököly Imrénél, Szé- chy Mária (nem pedig Wes­selényi Ferencnél. S akkori­ban még középrendű csalá- dainknál is szokás volt a férj neve után tenni az asz- szony leánynevét. És ez a szokás, ez a na­gyon dicsérendő szokás mos­tanában — az anyakönyvek tanúsága szerint — lassan- lassan kezd visszatérni a közhasználatba. No persze, nem megy ez könnyen. A mai fiatalasszonyok nagy ré­sze még csak így íratja be asszonynevét a nagykönyv­be: „Szabóné Kovács Mária”, ám már ez is valami. És egy­re többen vannak, akik fér­jezett létükre is kitartanak puszta leány név ük mellett, vállalva az ostoba és elavult „megszólást”, a terhességük­kel kapcsolatos „félreértést”, felemelt fővel vállalva saját magukat, nem alávetettként, hanem egyenrangú társként, felestársként, feleségként. Nagy rokonszenvvel nézem az önmagukat vállaló, a „né” helyett az „én”-t választó fiatalasszonyokat, mert elha­tározásuk nem csupán for­mális bástyadöngetés, hanem a teljes nőemancipáció alap­kövei közül az egyik fontos darab lerakása is. lakk-kai. (Természetesen a tapétát nem!) , Maradandó ajándéktárgy — egy behorgolt üveg is. Az üveg méretének megfelelő kört varrjuk össze kalap­gumiból és horgoljuk be egy sor rövidpálcával, azután egy ráhajtásos pálcával halad­junk fölfelé, amíg az üveg keskenyedni kezd. Innen az üveg nyakáig — a megfelelő hosszúságban láncszemekből íveket horgoljunk és aztrö- vidpálca-sorral kell összefog­ni. Erre még két sor rövid­pálca sor következik. így a horgolt huzat levehe­tő, mosható, cserélhető. Egészen biztos, hogy örö­met okozhatunk egy könnyen elkészíthető alkalmi táskával is. A rendelkezésünkre álló, A tojás igen tápláló és sokféleképpen elkészíthető étel. Gyorsan tálalhatunk to­jásos ízletes vacsorát. Húsos tojás. Hozzávalók: Camping vag­dalthús (konzerv), 1,5 dl tej­fel, 25 dkg savanyú káposz­ta,' egy csipet cukor és só, 2 evőkanál apróra vágott pet­rezselyem, 1 kávéskanál vaj, 2 tojás és bors. A Camping vagdalthúst fel- karikázzuk és serpenyőbe tesszük. Közepes lángon fe­dő alatt 10 percig sütjük, közben egyszer megfordít­juk. A tejfölt és a savanyú­káposztát együtt feltesszük főni, cukorral és sóval íze­sítjük, majd borsot keverünk hozzá. A vagdalthús-kariká- kat előmelegített tányérra tesszük. A vajat a serpenyőben fel- forrósítjuk és a tojásokat be­leütjük, úgy, hogy a fehérje keményre süljön, a sárgája pedig kissé folyós legyen, tü­körtojást készítünk. Sózzuk, borsozzuk, és a húskarikák­ra tesszük. Körítésként ká­posztát adunk hozzá. Paradicsomos rizs bugy- gyasztott tojással. Hozzávalók: 2,5 dl paradi­csomlé, 4 evőkanál ecet, 4 illetve megítélésünk szerint a legjobban megfelelő anyag­ból szabjunk ki 20x45 centi- méteres darabot és felül göm­bölyítsük le. Azonos méretű bélésanyagot is szabjunk és a két anyagot varrjuk össze. Az így nyert anyag alsó ré­szét hajtsuk vissza — elkép­zelésünk szerinti magasságig — és addig a részig a két ol­dalt varrjuk össze. Végeze­tül egy nagy patentkapocs- csal zárjuk. A táskát díszít­hetjük hímzéssel, monogram­mal, stb. ■ Kedves és hasznos ajándék egy bőröndre, úticsomagra erősíthető névjegytartó. El­készítése igen egyszerű. Bőr­vagy műbőr hulladékból szab­junk ki két, körülbelül 5x10 centiméteres darabot, majd a rövidebb oldalnál mind­egyiknél kis téglalap alakot vágjunk ki. Az egyik anyag­tojás, só, bors, apróra vágott petrezselyem. A paradicsomlében a rizst megfőzzük, tetszés szerint ízesítjük. Közben fél liter vízbe 4 evőkanál ecetet te­szünk. A feltört tojásokat óvatosan a forrásban levő vízbe pottyantjuk. Lefedjük és kb. 5 percig, főzzük. Szű­rővel kiszedjük és a paradi­csomos rizsre tesszük. Sóz­zuk és borsozzuk. Tetejére petrezselymet szórunk. Paprikás rántotta. Hozzávalók: 2 db paprika, 1 fej hagyma, 1 evőkanál vaj, 4 tojás, 4 evőkanál tej, fél kávéskanál só, 1 kávéska­nál porpaprika. A paprikát négy részre vágjuk és kimagozzuk. A hagymát megtisztítjuk és kockákra vágjuk. A vajat ser­penyőben közepes lángon fel- forrósítjuk. A paprika- és hagymadarabokat a forró vajban fedő alatt 3 percig pá­roljuk. Közben a tojásokat egy tálban felverjük, tejjel, sóval és paprikával ízesít­jük. A tojást a serpenyőbe a hagymára és paprikára önt­jük. Majd óvatosan összeke­verjük. Amikor a teteje még kissé folyékony, levesszük a tűzről. Burgonyapürét adha­tunk hozzá körítésnek. darab közepéből 3x6 centi­métert vágjunk ki és ezt bal feléről ragasszuk be celofán­nal vagy nylonanyaggal. Az­után a két műbőr darabot 7x7,5 centiméter magasságig varrjuk össze. (így a nylon alá tudjuk csúsztatni a nevet és címet feltüntető kártyát.) Csattal ellátott szíjjal (mű­bőr darab+már elkopott kar­óraszíj csatja) lehet majd a csomagra erősíteni. Hideg vacsorák, tízóraik (sajt, felvágott, szalonna...) terítésénél igen divatos a fa étkezőlapok használata. Erre a célra nagyon alkalmas az üzletekben vásárolható, kis­méretű konyhai galuskaszag­gató. A felső oldalukba csa­varjunk egy-egy szemes­csavart. így lehet majd fel­akasztani a deszkákat. K. K. Tud ön nyakkendőt kötni ? Az ember azt gondolná, hogy nyakkendőt kötni a vi­lág legegyszerűbb dolga. Pe­dig ez nem így van, hiszen elég megnézni mondjuk 10 férfin a nyakkendőt: leg­alább ötnek satnya vagy csá- lé a nyakkendőcsomója. Ta­lán nem érdektelen, ha raj­zokon mutatjuk be a legújabb divat szerinti nyakkendőkö­tési technikát. Tessék tükör elé ülni és szorgalmasan gya­korolni ! 1. Az egyszerű csomózás el­sajátítása alapja a bonyolul­tabbnak látszó megkötésnek is, ezért ezt kell legelőször jól begyakorolni. Az ábra jól érzékelteti a csomózás soron következő fázisait. Ez a cso­mózás jól érvényesül (szövet, jersey, horgolt, kötött) kelmé- jű nyakkendőknél. 2. A legújabb divatú nyak­kendőket Windsor-csomóval kötik. Ennek megtanulása sem ördöngösség. Mielőtt hoz­záfogunk: a nyakkendő szé­lesebb — aktív — végét hagyjuk hosszan lógni, mert a tekeréseket ezzel végezzük. A keskenyebbik végét pedig, amit passzívan tartunk csu­pán, hagyjuk rövidebbre. A bogokat a rajzon jól látható, módon mindig a nyilat kö­vetve tekerjük, kötjük. Ellentétben az előbbi ta­náccsal, itt csakis vékonyabb, tehát kifejezetten selyemből készült nyakkendőt lehet szé­pen megkötni ezzel a mód­szerrel. (kemény) Barkácsoljunk ajándékot Indokról a nácik gondoskodtak 2. Egy SS-Sturmbannführer kapott parancsot Nürnbergben, a háborús bűnösök perében a nemzet­közi katonai bíróság 1945. november 20-án hallgatta ki Alfred Helmut Naujocksot. A személyi adatok felvételénél elmondta, hogy SS-katona- ként töltötte a háborús esz­tendőket. A vád kérdéseire aztán bevallotta, hogy 1939- ben SS-Sturmbannführer volt, vagyis őrnagy. Az SD, a biz­tonsági szolgálat egyik al­osztályát vezette, a VI. F-t, vagyis: a „műszaki osztályt”. A náci párt külföldi hírszer­ző szolgálatánál irányította a különböző titkos műhelyeket. Az ő emberei állították elő például azokat a hamis út­leveleket, személyazonossági igazolványokat, és más ok­mányokat, amelyekre a náci kémeknek szükségük volt. Naujocks SS-Sturmbann­führer kapta a feladatot, hogy ürügyet teremtsen Hit­ler számára a háború kirob­bantásához. Amint Nürnberg­ben vallotta: „1939. augusz­tus 10-e körül Heydrich, a SIPO (rendőrség) és az SD parancsnoka, személyesen parancsot adott nekem, amelynek értelmében a len­gyel határ közelében fekvő gleiwitzi adóállomás ellen színlelt támadást kell intézni, olyan látszatot keltve, mint­ha a támadók lengyelek let­tek volna.” Heydrich (később, mint a cseh—morva protektorátus helytartóját megölték a cseh­szlovák hazafiak) Hitler leg­szűkebb köréhez tartozott. A gleiwitzi lengyel áltámaJást annak a határprovokáció- sorozatnak a csúcspontjaként tervezte, amelyet valójában az SD szervezett. Hitler háborút akart. A fasiszták „élettérelméletéből”, a felsőbb rendű német em­ber misztikus tanából és a hódítás ideológiájából magá­tól értetődően következett ez a cél. A német kommunisták Hitler hatalomra jutása előtt már figyelmeztették népüket, hogy Hitler a háborút jelen­ti. A nemzeti-szocialista ve­zér akkoriban — közkézen forgó könyvének, a Mein Kampfnak célkitűzéseivel el­lentétben — a gyűléseken a béke védelmezőjének pózá­ban lépett fel. Tudta, hogy a háború nem népszerű: még nagyon közel volt az 1914 és 1918 között kapott lecke. S Hitler tanult belőle — táma­dó háborúját védelmi harc­nak igyekezett álcázni... Fél évvel azután, hogy kancellárrá nevezték ki, 1933. október 14-én Hitler ki­léptette Németországot a Népszövetségből, amely a bé­ke megőrzését volt hivatva szolgálni. A nyugati hatal­mak tétlenül nézték. 1935. március 16-án felmondta a versailles-i békeszerződés ka­tonai cikkelyeit, amelyek a német hadsereg méreteit megszabták, bevezette az ál­talános hadkötelezettséget és a nyílt fegyverkezés útjára lépett. A következmények el­maradtak. 1936. márciusában bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre — a franciák, angolok tűrték. 1938. február­jában magához rendelte Schuschnigg osztrák kancel­lárt, s szerződésnek álcázott diktátumot kényszerített rá. Márciusban megszegve ezt is, bevonult Ausztriába és az or­szágot bekebelezte a német birodalomba. Nem ütközött lényeges akadályokba. Ezután jött München. Hit­ler ugyanis most csehszlovák területeket követelt — siker­rel. A bajor fővárosban, amelynek sörpincéiből á dik­tátor annak idején útnak indult, találkoztak egymással Anglia, Franciaország. Olasz­ország és Németország kép­viselői. Megegyeztek, Cseh­szlovákia rovására. 1938. ok­tóber 1-én a Wehrmacht csa­patai megkezdhették bevonu­lásukat a Szudéta-vidékre. Nem egészen fél évvel ké­sőbb Hitler elfoglalta egész Cseh- és Morvaországot, Szlo­vákiát pedig „német védnök­ség” alatt álló bábállammá változtatta. Büntetlenül, el­lenállás nélkül! Az akkori angol és francia kormányzat tétlensége felbátorította Hit­lert. Mikor kiadta Lengyel- ország megtámadására a pa­rancsot, kijelentette: „Ellen­feleink kis férgek. Én láttam őket Münchenben.” Miután elérte célját Cseh­szlovákiában, egy percig nem késlekedett, s Lengyelország­ra vetette álmatlanságtól, ki­alvatlanságtól rendszerint véreres szemét. A már az osztrák és csehszlovák eset-. ben jól bevált módszerek sze­rint a kiszemelt, áldozatot vá­dolta ellenséges szándékkal. S ehhez volt szükség a pro­vokációkra, amelyek 1939. márciusának végén kezdőd­tek meg, az SD, a birodalmi biztonsági szolgálat szerve­zésében. Alátámasztandó azt a diplomáciai kampányt, * amelynek célja eleve nem egyszerűen bizonyos lengyel engedmények kicsikarása, ha­nem egy háború előkészítése volt. Hitler követelte: a lengye­lek járuljanak hozzá ahhoz, hogy Danzig szabad állam „visszatérjen a Birodalom­ba”, egyezzenek bele abba, hogy Berlin a kikötővárost Lengyelországgal összekötő korridoron keresztül 1 km széles, területen kívülinek számító autóutat építtethes­sen. Egyébként pedig a ha­talmas Németország hajlandó Lengyelországot megvédel­mezni, ha a lengyel kormány külpolitikájában igazodik hozzá. Hitler ezúttal azonban nem behódolást, hanem katonai akciót akart, további hódító sikerek kiindulópontját. A támadási parancs kiadásakor a tábornokai előtt így sóhaj­tott fel: „Csak amiatt aggó­dom, hogy valami gazember, disznó az utolsó pillanatban közvetítő javaslattal áll elő.” (Következik: Danzig csak ürügy volt.) (Folytatása vasárnapi szá­munkban.) A hírhedt müncheni egyezmény létrehozói: Chamberlain angol és Daladier francia miniszterelnök, mellettük Hitler és Mussolini

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom