Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
1979. augusztus 19. Az elmúlt 30 évben a KGST-tagállamok nemzeti jövedelme a tízszeresére, ipari termelése pedig, hétszeresére növekedett. Napjainkban ezeknek az országoknak az ipari potenciálja együttvéve nagyobb, mint az Egyesült Államoké és nagyobb, mint a nyugat-európai országoké. A KGST-országok nemzeti jövedelme növekedésének üteme 3-szor, az ipari termelésének üteme pedig 4-szer magasabb, mint a tőkés világban. Ennek a nagyarányú növekedésnek egyik feltétele a kohászat intenzív fejlesztése. így a szovjet kohászok a múlt évben, az előző 5 éves terv utolsó évéhez (1975-höz) viszonyítva a nyersvaster- melést 7,7, az acélgyártást 10,1, a hengerelt áru előállítását 6,7 millió tonnával növelték. A tizedik 5 éves tervidőszakban számos új objektumot, a többi között sok gyárban elektrokemencéket, kokszgyártó berendezéseket, ötvöző anyagokat gyártó kapacitásokat, stb. helyeztek üzembe. Megkezdte a termelést az ukrajnai Azovsztal oxigén-konverteres üzemegysége is. Sikeresen fejlődik a többi KGST-országban is a kohászat, amelyet nagyban elősegít ezeknek az országoknak az együttműködése és kölcsönös segítség- nyújtása. A Szovjetunió például részt vett és jelenleg is részt vesz számos objektum létesítésében, a többi között a bolgár kremikovci és a lengyel katowicei kombinátok építésében, a mongóliai rézSzovjet kohászat és a KGST Az Uráli Nehézipari Gépgyárban. Szerelik a KKD— 1500/180 típusú, KGST-program szerint készülő aprító- zúzó berendezést. molibdén bányászati és dúsító kombinátok építésében, amelyeknek első üteme már megkezdte a termelést. A külföldi kohászati üzemekben igen jó vélemény alakult ki a szovjet gépekről és berendezésekről. Az Uráli Nehézipari Gépgyár (Szverd- lovszk) márkájával készülő nagyolvasztó, agglomerációs és sajtoló-berendezések, hideg- és meleghengersorok, folyamatos acélöntő berendezések sikeresen dolgoznak Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban. A gyár mongol, román és más országokbeli megrendeléseket is teljesít. A Szovjetunió kohászati berendezéseket és termékeket importál a testvéri országokból. A szovjet tudósok és szakemberek külföldi kollégáikkal eredményesen dolgoznak egy sor fontos kohászatiműszaki feladat közös megoldásán. APN—KS A bolgár-magyar barátság háza Ismert történelmi tény, hogy az 1848-as szabadság- harc leverése után Kossuth Lajos Bulgáriába emigrált, ahol Süniemben, a nemzeti megújhodás városában élt sokáig. A régi sumeniek vendégszeretettel fogadták és Hadzsi Dimitraki Hadzsi Panov csorbadzsi (nagygazda) házában szállásolták el. Ez a ház ma is megvan. Kétszintes, és magas kőfal veszi körül. Üdvarát sok geránium. borostyán és sűrű puszpáng nőtte be. Fölöttük a hagyományős szőlőlugas látható. A mi sumeniek már nem tartják számon a másfél évszázados ház volt tulajdonosának a nevét, de nagyon jól tudják, hogy ki lakta. Egyszerűen Kossuth-ház- nák hívják. Az 1848-as forradalom 100 éves évfordulójának a napján, 30 évvel ezelőtt nyílt meg a surneni Kossuth Lajos emlékmúzeum. A látogatót megragadja a művészi fafa- ragásos mennyezet, az eredeti ruhásszekrények, a falmenti lócák és a cserépkályha. A múzeum tárlata Kossuth és társainak surneni tartózkodását idézi föl. Értékes Kossuth-ereklyék láthatók: pénztárcája, pipája. Kossuth- bankók, surneni levelei, eredeti iratok fakszimiléi, sok fénykép és egyebek. Pár évvel ezelőtt, a ház szomszédságában, egy modern kiállítási terem épült, amelyben Magyarország a szocializmus útján kiállítás látható, állandó jelleggel. Ezen túlmenően, a szófiai Magyar Kulturális Intézettel együtt, a surneni Kossuth Lajos múzeum aktív kulturális, politikai és oktatási tevékeny, séget végez a magyar nép számtalan barátja körében. Említésre méltó, hogy csupán az elmúlt évben közel 30 ezren (közülüli 10 ezer külföldi) tekintették meg a múzeumot. alhol összesen 1250 előadást tartottak a látogatóknak. Sumenben. minden páros esztendőben megrendezik a Barátság költészete országos szavalóversenyt, amelyen bolgár és magyar költők verseit adják elő a résztvevők. Az öt évvel ezelőtt megrendezett Barátság emlékei versenyen, a drávaszabolcsi legendás ütközetben és a magyarországi felszabadító harcokban részt vett veteránok vetélkedtek egymással. A Kossuth Lajos múzeumban érdekes nyílt órákat tartanak a város diákjaival rendsze. résén: a Magyar Tanácsköztársaságról, a mai Magyarországról és a bolgár-magyar kapcsolatokról. Itt avatják fel az úttörőket és a korhszo- molistákat. A Nikola Vapcá- rov politechnikai gimnáziumban külön Kossuth-kutató csoport alakult, amely anyagot gyűjt és tanulmányozza a surneni magyar emigránsok életét és a lakossággal való kapcsolatát. A Panajot Volov I. sz. általános iskola úttörő- csapata gondozza minden évben a múzeumkert és a Kos- suth-emlékmű virágait. Három éve magyar nyelvtanfolyam is működik Sumenben. A múzeum dolgozói kapcsolatot tartanak a budapesti Nemzeti Múzeummal, a pécsi megyei múzeummal és a magyar testvérvárosban. Debrecenben, a Déri múzeummal. A surneni Kossuth Lajos múzeumot méltón nevezhetjük a bolgár—magyar barátság házának, ahol ezt a barátságot elevenen ápolják. Korszerűsödő F F ■■ egészségügy A mongol közegészségügy jelentős fejlődését bizonyítja, hogy a jelenleg folyó ötéves tervidőszakban (1976— 1980) öt falusi kórház épül meg, továbbá 30 elsősegélyállomás és rendelőintézet, valamint három gyermek- kórház. Az új egészségügyi intézmények egyike Arhan- gáj megye székhelyén, Ce- cerlegen épül. Különféle szakrendelések, szülészeti osztály működik az új, korszerű falusi kórházban, amelyet a legmodernebb orvosi műszerekkel, berendezésekkel látnak el. Jó az egészségügyi intézmények orvosellátottsága is. Mongóliában 10 000 lakost 22 orvos gondoz. (Az Egyesült Államokban 21, Angliában pedig csak 16 orvos jut 10 000 lakosra.) A mongol állam jelentős összegeket költ évről évre kórházépítésre, orvos- és ápolónőképzésre, az egészségügyi szervezet további kiépítésére. Az állami költség- vetés 10 százalékát az egészségügy kiadásaira fordítják. Nagy nyomású présgép A Szovjetunió Tudományos Akadémiája nagy nyomások fizikai intézetében eredményesen próbálták ki a legújabb nagy teljesítményű, egyhengeres, 50 ezer tonna tengelynyomású hidraulikus présgépet. Ez a világ legnagyobb ilyen jellegű berendezése, amelynek segítségével alapvetően új irányokban lehet szilárdtest-fizikai kutatásokat végezni. A hatalmas gépet az ukrajnai Novo Kramtorszk-i gépgyártó üzemben készítették. Súlya 5 ezer tonna, magassága 28 méter. Az egész berendezés elhelyezésére több mint 80 méter hosszú és 30 méter magas külön épülettömböt építettek. A présgép alsó része egy 15 méter mély „kútban” nyert elhelyezést, és egy masszív betonpárnán nyugszik. E rendkívül nagy teljesítményű présgép segítségével hatékonyabban lehet megismerni a nagy nyomás alatt lévő anyagok tulajdonságait. A tudósok szerint a géppel a Föld magjához hasonló feltételeket lehet majd modellezni. Az anyag nagy nyomású és magas hőmérsékleten való tanulmányozása lehetővé tette az igen kemény és szilárd mesterséges gyémántok és egyéb anyagok előállítását. Ez igazi fordulatot teremtett több iparágban, a vágóeszközök szilárdságának lényeges fokozását eredményezte. Most lehetőség nyílik arra, hogy a kísérleteket sokkal magasabb szinten folytassák tovább. Emlékmű egy gyógyszertárnak 1702-ben I. Péter rendeletére a Pokrovszkij kapu mellett álló egyik épületben megnyílt Moszkva egyik első gyógyszertára. A tulajdonjogot igazoló okmány Gabriel Sauls holland gyógyszerész nevére szólt. Ez az intézmény jó hírnévnek örvendett a városi lakosok körében. Nem véletlen, hogy 1852-ben, a patika fennállásának 150. évfordulója alkalmából a moszkvaiak közadakozásból emlékszobrot emeltek. A gyógyszertár 1924-ben új helyiséget kapott. A szobor pedig jelenleg a Szovjetunió Egészségügyi Múzeumának gyógyszerészeti múzeumában látható. Ez egy a múzeum sok ezer kiállítási tárgya közül, amely az orosz gyógyszerészet történetéről, a gyógyszertári hálózat fejlődéséről számol be a látogatóknak. Középkori orvosi könyvek eredeti példányait, sok tucatnyi különféle patikamérleget, olyan gyógyszerek gyűjteményeit őrzik itt, amelyeket annak idején az alkimisták használtak különféle betegségek gyógyítására. Vörös Könyv Csuvasföldön úgynevezett „Vörös Könyvet” létesítettek az autonóm területen élő és különleges gondoskodást igénylő, ritka vadállat- és madárfajták adatainak ösz- szegyűjtésére. A cél az, hogy a maga változatosságában őrizzék meg az itteni gazdag állat- és növényvilágot. A feladat megoldható. A közelmúltban például a jávor- szarvas és a hód, a vaddisznó és a nyérc még kiveszőiéiben volt Csuvasföldön, manapság pedig ezek az állatok jelentős számban tenyésznek a csuvas Volga- vidéken. Akár mottó is lehetne: nem a városok formálják az utakat, hanem az utak teremtik meg a városokat. Legalábbis a román történész Nicolei Iorga szerint. És különösképpen nincs is okom kétségbe vonni megállapítását, most, hogy a közelmúlt napokban Iasiban jártam, Ott, ahol most a hegyoldalra futó út — két oldalán a hársfasorral, amögött az Eminescu szobrát és fáját őrző csendes parkkal — megtorpan egy hatalmas és modern épület előtt, a mező- gazdasági akadémia lépcsőinél, ahol csikorogva fordul meg az itt is sárga villamos, megkerülve a szovjet hősi emlékművet, ott állt fél évig a frontvonal. Állt? Hullámzott e „vonaltól” ide-oda, és hullámai vériszaposak voltak és romot tornyoztak romra, harmincöt esztendeje már. A kelet-nyugati és az északdéli utak, a vizek és hegyek találkozása közepén, Moldávia ölén ülő több száz éves virágzó város rommá lett, nyolcvanezer lakójának a fele elmenekült, elpusztult a háború viharában, a náci haláltáborokban. Úgy harminc- egyméhány esztendeje már. Mert az évek tovalopakodnak, csak a sebek, az emlékek ülik meg kitartóan a lelkünket. De Iasi élni akart. És életre kelt. Napjainkra megközelítően 350 ezer lakosával, óriási ipari negyedével, s talán még annál is nagyobb egyetemi városrészével, múzeumaival, hegytetőkre is települt monostoraival, restaurált és rekonstruált műemlékeivel, új áruházaival, szállodáival Románia második legjelentősebb városává nőtte ki magát. Olyan várossá, amelynek volt erkölcsi és anyagi ereje, hogy kibírja az elmúlt évi földrengés, ha nem is háborús méretű, de mégis hatalmas pusztításait is, s amelynek lakóiból töretlenül árad a munkakedv és valami lassudad mozgásnak tűnő, valójában megfontolt, kiegyensúlyozott élettempó. Ott álltam fenn a Cetatuia kolostor várfalnak is beillő mellvédjén a váratlanul beköszöntött téli napsütésben. A város úgy terült el ott lent a völgyben, az egykori tó helyén, mintha megelégedetten nyújtózkodna egy nagyot a téli napsütés simogató melegében. Ide nem hallatszott fel semmi a város zajából. Itt állni „látszék az idő” bár az élet alattunk gyors tempóban haladt. Békés, csendes volt a táj, töprengésre is ösztönző. Déja vu. Már láttam. Ez az ismert érzés fogott el hirtelen. Mintha egyszer már láttam volna ugyanezt a békés csendű tájat, ezt, vagy egy ilyen várost, ezt, vagy ilyen kék eget a fejem felett és a távoli erdőket, az elmosódott vállú hegyeket. Igen, mintha már láttam volna valahol. Vologdában, a tajga ölén, fenn a szovjet Északon talán? Vagy Damas hegyéről letekintve Damaszkuszra, amely fehéren vakította bele hátát a mindig kék szíriai égbe? A marseillesi Szent Szűz templomának lépcsőiről láttam-e ugyanezt és ugyanígy, amint a szembe fekvő If várát csodáltam és leszálló alkonyatban? Talán Prága volt, amint a Hrad- zsinból bámultam aranyát, vagy Szóiig volt-e ott a Vitosa lábainál? Mert „déja vu”: már láttam. Ezt és így: ezt a békét és csendet, s ölén a csendnek a nagyon is zajosan lüktető emberi életet, munkát. A béke tette Iasit azzá, ami. Meg e békével élni tudó lakói persze. És ez a béke az, amely „hasonlóvá” teszi társaival szerte Európában, s egyben ez a béke, az érte és vele való munkálkodás módja, hite és eredménye teszi mássá, egyénivé és egyedülállóvá ezt a várost. Az itteniek arra büszkék és nem mulasztják el hirdetni sem. hogy mennyi híressé vált alkotó származik e városból, hány fia lett világhírű, hány egykori és jelenkori lakója szolgálja a város és az egész ország jó szellemének gyarapítását. Az emlékek megőrzése az élők kötelessége. Megőrizni azokét, akik nagyot és sokat tettek a városért, a népért, ám azok emlékét is, akik csak any- nyit, hogy: meghaltak érte. Akár mottó is lehetne: nem a városok formálják az utakat, hanem az utak teremtik meg a városokat. De hadd tegyem hozzá, éppen innen fentről, a Cetatuia kolostor mellvédjéről látni, igen jól látni: a városok formálják a békét. És a jövőt. A magukét és ezáltal egy kicsit a világét is. A teremteni tudó városok. GYURKÓ GÉZA Az ember szinte eltörpül a gépkolosszus mellett Iasi városkép
