Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
© "rsíÉPÜJSÁG 1979. június 10, llllli!IllUll(UIIIJIiiii!||i|>,i£Lia ........................ t ««»ara [. ' [I « i i -a Bt r, j t É AJü Vác*1 Imre épftósz-tervezovel — Úgy emlékezem, hogy negyedszázada tervezője városunknak, megyénknek... — Még nincs annyi ideje, én 1956. június elsejétől vagyok építész-tervező, abban az évben végeztem, tehát huszonhárom éve vagyok a megyében. Tolnán születtem, ebbe a környezetbe képzelem épületeimet, készítem terveimet. — Ki volt a tanító- mestere, hisz az építészek is általában egy- egy jeles emberhez, iskolához kötik magukat. — Én ezt így határozottan nem mondhatom, akkor az volt az egyetemen a rendszer, hogy három témában dolgoztunk, tanultunk: lakóépület, középület és az ipari létesítmények. Mindegyik szakon végigterveztünk egy bizonyos időt, legtöbbet a lakóépület-témában dolgoztam. — Ezt szerette, ez volt az álma? — Az volt a helyzet, hogy ezen a szakon voltak a legfrissebb tanársegédek. Tanszékvezető dr. Reischl Antal volt. — Elsősorban tehát I lakóépületet tervezett, erre készült. — Ezt sem mondanám, mert például diplomamunkám élő volt, a celldömölki strandkomplexum, de ez mégsem készült el, mert párhuzamosan a KÖZTI is elkészítette a tervet, azt valósították meg, de számomra nagyon érdekes feladatot jelentett, hiszen egy magasított medencerendszer, a magas talajvíz miatt, meg az ehhez csatlakozó kiszolgáló épületek lánca készült el a rajzasztalon ... Visszatérve az előbbi kérdéshez, a mi lakószakúnkon kezdett változni valami. Mi terveztük az első bátrabb, kitekintőbb, szebb épületeket. Az én diplomamunkámat Hegedűs Ernő bírálta, kiváló építész, jelenleg a Típusterv igazgatója. Jó kritikája bátorított az eleiindulásban. Május 22-én végeztem és június elsején már dolgoztam. Itt, a valójában vállalatunk ősének tekinthető tanácsi tervezőknél. — És mi volt az első „hazai" megbízatása? — Hát ezen gondolkodni kell. Nem tudom első volt-e a TITÁN irodája; raktára is van most abban az épületben. I .— Könnyen beilleszkedett első munkahelyére, hogyan fogadták idősebb kollégái? — Az volt a helyzet, hogy én voltam egyedül építész- mérnök, kollégáim általános mérnökök; jól fogadtak. Megbíztak munkával, hiszen akkor is volt bőven tennivaló. — Huszonhárom évi építész-tervezői munka után, melyik feladatára emlékszik szívesen? — Különböző műfajokban kellene válogatni, sokat nem akarok mondani, válogassunk. Az elsők között tartom a tamási pártszékházat, ez az épület több mint tízéves. A Gemenc Hotel, de ezt nem mondhatom teljesen magaménak, hiszen Link Péter barátommal terveztük. Kedvemre való munka volt a LÁNG dombóvári gyárának megtervezése és a művelődési házak, lakótelepek. A szekszárdi Hermann Ottó lakótelep szépen simul a domboldalhoz, és megközelítése jó, a házakból a kitekintés is megfelelő. Sok lakóval beszéltem, jónak tartják az ottani épületeket, lakásokat. Tulajdonképpen irodánk egész munkáján át kell nézni az én munkámat is, hiszen kollektív munka egy épület. Itt voltak nálam a kollégáim, Dombóvárra készítünk egy olcsó sportcsarnokot, köny- nyűszerkezetekből. A konzultáción úgy döntöttünk, hogy kollégáink jól fogták meg a fő kérdéseket: olcsón, gyorsan, s jót építhessenek tervünkből. Amikor fiatal ember kerül közénk, első dolgunk, hogy megismertetjük munkáinkkal, s azután tapasztalt kollégákhoz osztjuk be, segítsenek néki, kérjen tanácsot, fokozatosan „dobjuk” az embereket a mélyvízbe, ahol már aztán teljes tudásukra szükség van. Kialakulnak nálunk alkotó párok, csoportok, s őket ma már mindenütt megtaláljuk egy-egy jelentősebb munkában. Amikor szóba kerül egy szép munkánk valamelyik tanácskozáson, szakmai értekezésen, akkor örülünk neki, s hazajövet első dolgunk, hogy tájékoztassuk az alkotókat. A sikeres munka másik fontos alkotó eleme, hogy az építészeket össze tudtuk hozni, s együtt munkálkodnak a statikusokkal, a belső építészekkel, a gépészekkel — mindenkivel. Az együttműködés nélkül úgy járhatnánk mint az a bizonyos bábeli torony. Én annak vagyok a híve, munkatársaimat is mindig erre inspirálom, hogy műveink legyenek emberközeliek, az embert szolgálók, tlgy épületnél az a fontos, hogy célját jó szolgálja, tehát munkateremként kellemes környezetet adjon, ha lakóépület akkor meghitt otthont, ha irodaház, akkor alkotó légkört teremtsen. — Akkor _ mégiscsak beszélhetünk a Váczi- iskoláról? — No nem. Én főmérnök vagyok itt a tervező vállalatnál, és ez mindenképpen meghatározó az egész kollektíva munkájára, de nem az egyén terveire, annak megalkotására. A célnak, és a megbízónak megfelelő épületek tervezése a feladatunk, s kollégáim szabad gondolko- dást-megvalósítást kapnak mindenben... — Térjünk vissza saját iskolájához, minden embernek van stílusa, valamiféle szisztémája, így a festészetben, újságírásban, irodalomban, és az építészetben is. — Nálam talán a háromszög valamiféle variációi jönnek vissza, mondják kollégáim. Egyszer írtak is rólam szakfolyóiratunkban a Magyar Építőművészetben, azóta gondolkodtam el azon, amit dr. Vámosi Ferenc írt, hogy egyfajta háromszögnek valamilyen motívuma mindig visszatér munkáimban, homlokzaton, elrendezésben, és még lakóházaknál, is. Először a szekszárdi strand átalakításánál mutatták ezt így ki, de én nem tudatosan csináltam azt az elsőt, és azóta a többit sem. Végig kellene nézni az összes munkámat, akkor világosabban tudnánk a kérdésre válaszolni. — Nem gyűjti munkáit? I — ügy, hogy katalógusban legyen, nem. Van egy-két képem, vázlatom. Itt is van, a fiókomban legalább egy tucat. Nagyon szeretem a munkát, a tervezést. Sajnos kevés az időm. Ha felvállalok valamit, csak órákat tudok itt tervezgetni, naponta többször is megszakítják az embert alkotás közben, úgy hogy legjobb otthon dolgozni este, meg éjjel. Az alkotás öröme elfogja az embert és akkor nincs megállás.. Csak az tudja ezt az érzést megérteni, aki naponta dolgozik, és naponta alkot, mindegy hogy hol, és a jól végzett munka, úgy hiszem mindenkiben felszabadít jó érzéseket, pláne akkor, ha azt elismerik. — Nehéz ma egy tervező-építész élete? Arra gondolok, hogy sok-e a buktató? — Az van. Sok. Egy tervező munkáját — ne csak építészről beszéljünk, hanem statikusról, gépészről, belső építészről, mindenkiről, akinek munkája benne fekszik egy épületben, — sok minden behatárolja: elsősorban a pénz, azután a fellelhető szerkezetek, Ezek között is, amelyik vásárolható, beépíthető, azután a környezet, tehát a táj, az ott élő ember, a hagyományok, a jövő, a város- községépítészet tervei — és végül az építész felkészültsége. Úgy van'valahogy, hogy az emberre rádobnak egy hálót és ez alatt dolgozzon. No, mi kerül a háló alá, tehát az ember ismeretei, meg a lehetőségek, az a legtöbb esetben szerencse dolga is lehet, hiszen pénzben is, anyagokban is meglehetősen szűkében vagyunk. S ha új dologhoz nyúlunk, akkor a költségek mérete megdöbbentheti a megbízót, s jó, ha megtudjuk értetni gondolatunkat, s nem lép vissza. Kicsi a terület, kevés a pénz. tessék ezt jól kihasználni; a főiskolát meg már a jövő környezetébe kellett tennünk, úgyszintén a Hermann Ottó lakótelepet, vagy éppenséggel a paksi új munkásművelődési házat. De a BHG gyárcsarnoka, a Láng dombóvári gyárépülete, meg a Pécsi Pannónia Szálló is szigorúan a környezetbe illően született, úgy is mondhatom, hogy nemcsak a megbízóink legnagyobb megelégedésére, hanem a létesítményeket használók is így vélekednek ... — És amikor elkészül egy épület rajza, tehát már csak a pallérnak kellene adni, és mehet, de — mégis valami ok miatt visszamondják, elvetik, vagy rosszabb sorsra érdemesítik ... — Akkor a tervező bánatos. — Gyakran kapnak a tervezők bírálatot? Magánlevelekre, hivatalos bírálatokra gondolok. — Magánleveleket ritkán kapunk utólagos értékelés az itt nálunk szokás, úgy csinálunk, amint az iparos, ha elkészül a mű, akkor kezébe veszi és nézi. Mi körül üljük az asztalt, és beszélünk az épületről, és gyakran hangzik el, de jó lenne újra kezdeni, akkor ezt így, amazt másként csinálnánk. S ezek a szakkörökben folyó viták már iskolának is számítanak, hiszen alkotóműhelyről van szó. — Építőművészekről. — Igen, bár a köztudat ezt még így nem fogadja el, hiszen keveset is beszélünk magunkról, meg kevesen is vagyunk. Például vállalatunknál csak nyolcán vagyunk a Magyar Építőművész Szövetség tagjai. Ami nem azt jelenti, hogy nem ismerik a Tolna megyei kollektíva munkáját. Minden évben Iván egy országos, amolyan felmérő kiállítás — bemutatkozás, egy-két dolgunk rendszeresen ott található; a pécsi területi kiállításon pedig elég szép kollekciónk szerepelt. Azon kívül rendszeresek a mi munkáinkból a megyei kiállítások is. — Váczi Imre építész- tervező, a Tolna megyei Tervező Vállalat főmérnöke most mit alkot? — Nagy munkában vagyok. A szakszervezeti székház, az ehhez kapcsolódó banki épület, meg az új megyei könyvtár épületcsoporton dolgozom. Sokirányú elfoglaltság ez, hiszen funkciójában a három épület különbözik, annak ellenére, hogy szorosan egybe tartozó épületről van szó, amelyik kapcsolódik a városközponthoz a városbelsőhöz, amelyet már tovább vinni nem lehet. — Nem olyan betonszínű lesz, ugye? — Nem, nem. Dehogy. A külső megjelenést nemcsak a forma, hanem az anyag és a szín is befolyásolja, azzal együtt, hogy az egész épületcsoportot egyben kell néz- ini-értékelni, sőt együtt az ipari iskola, százhatvanas ház, pártbizottság, Korzó, meg a lakóépületek csoportjával. Ez az épületcsoport részben alacsony, részben magas lesz, így például, (rajzol) ez a szakszervezeti ház már látszik, kétszintes lepény veszi körül a magas részt, ehhez csatlakozik, az alacsonyhoz, a bank magas épülete, majd ezt zárja le, körülbelül a gyógyszertár, szabó ktsz műhelye körül az új megyei könyvtár. — Jó lenne azt valamiféle körformában építeni, hiszen a vázlaton is így látom. — Valami ilyesmire gondoltam, arra például, hogy körbe lehessen látni a csupa- üveg könyvházat, és az épület alatt, körötte a forgalom, a gyalogosok persze, mindig a könyvet lássák. — Mikorra készül el ez a terv? — Még csak a bank épületén dolgozom, ez az év végére készül el, s a könyvtár ezután jön az asztalra. PÁLKOVÁCS JENŐ Múltunkból „Kellett egy hang, amely nem ismer félelmet, megalkuvást, nemzeti elfogultságot, meggondolásra intő szempontokat; kellett egy mágneses sarok, amely magához vonzza az új forradalom híveit; kelllett egy katalizátor, amely jobb- és baloldalira bontja a sokszínű, de száz kapoccsal egy- betűzötit SZDP-t.” A korszak történetírójának megállapítása a Kommunisták Magyarországi Pártjának fordulópontot jelentő megalakulására vonatkozik. A munkásmozgalom csak 1918. november 24-e, birtokában volt képes 1919. március 21- re, az októberi forradalom továbbvitelére. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor egyesült a győztes munkásmozgalomnak csak nemrég elvált két szárnya. Az egyesült párt a szó lenini értelmében bizonyosan nem volt a munkásosztály forradalmi élcsapata. A le- ninizmus és a szociáldemok- ratizmus ellentéte benne végig megmaradt, sőt a 133 *nap folyamán még erősödött is. Am az is bizonyos, hogy ez az egyesülés, ez a kézfogás — ha bizalmatlansággal és hátsó gondolatokkal terhelten is —, múlhatatlanul szükséges volt a Tanácsköztársaság létrejöttéhez. Magánál az egyesülés tényénél nagyobb probléma volt azonban, hogy ezt a kezdeti és névleges aktust al- kotói-létrehozói ténylegesnek tekintették; nem szüntették meg a párt és a szak- szervezetek hagyományos egybefonódását; a legsúlyosabb problémát pedig az okozta, hogy nem találták meg a párt helyét a diktatúrában. így nemcsak a párt és a szakszervezetek, hanem a tanácsok is összefonódtak, rengeteg hatásköri problémát, hatalmi tisztázatlanságot, irányítási lehetetlenséget okozva. A szelekció hiánya pedig a párt létszámának egészségtelen felduzzadását eredményezte. Ilyen körülmények között, s egyben az élénkülő jobboldal támadásai közepette került sor június 12— 13-án az egyesült párt kongresszusára. A Kun Béla által előterjesztett pártprogramot (amely az 1919-es .bolsevik program alapján állott, de egyáltalán nem másolta azt) különösebb változtatás és vita nélkül fogadták el a küldöttek. Késhegyig menő polémia folyt viszont a párt elnevezése és a diktatúra gyakorlásának módszerei körül. A nyilvánvalónak tűnő KMP elnevezés helyett végül is az egyesült párt a Szocialista—Kommunista Munkások Magyarországi Pártja elnevezést kapta. Mintegy ebben is jelképezve a tényleges pártegység hiányát. A diktatúra szigorításának vitájában két ellentétes nézet csapott össze. Azoké, akik megalkuvás nélkül, erőt mutatva kívántak szembenézni a sokasodó bel- és külpolitikai nehézségekkel és azoké, akik a nehézségek hatására, a „kibontakozásra”, magyarán: a nyugati orientációhoz való visszatérésre spekulálva, „humanista” enyhítéseket óhajtottak. A vita voltaképpen .lezáratlan maradt, s az ellentétek a vezetőség megválasztásakor értek tetőfokukra. A jobboldal a kompromisszumos .listával elégedetlenül puccsszerűen ellenlistát készített, amelyet csak nagy erőfeszítéssel tehetett visz- szavonatni. így pártszakadás ugyan nem történt, de a felhalmozódott problémák megoldására sem került sor. A forradalom és a párt alapvető kérdései maradtak nyitva. * A Dunántúl társadalmi struktúrája a szocialista fordulat, a proletárforradalom közösségi-szociializáló elképzelései szempontjából kedvezőtlenebb volt Budapesténél, vagy akár az északi (Salgótarján, Ózd, Diósgyőr) területekénél. Különösen erős volt a német gazdagparasztság és a papság befolyása, s mindez a kispolgári ellenforradalmi mozgalmak kedvező táptalajául szolgált. Az itteni parasztság fölosztó, kisgazdaságok létrehozására berendezkedő türelmetlensége találkozott a korabeli munkásmozgalom egységesen földszocializáló és közvetlenül termelőszövetkezeteket .létrehozó elképzeléseivel. Az egymásra találáshoz olyan öntudatos, politikailag érett parasztság szükségeltetett volna,' amely akkor, s még azután is sokáig, nem létezett. így nem csoda, hogy a földtörvény- rendelet nyomán csak fokozódott a felhalmozódott feszültség, amelyet a reakció ki is használt a proletárdiktatúra-ellenes hangulatkeltésre, egyre erősödő szervezkedésre. A bécsi ÁBC-komité tisztjeinek május 6-i lajtai operett átkelési kísérlete után .a május 29-i mura- szombati események jelezték ;a külső ellenforradalom aktivizálódását. A „Mura Köztársaság” pár napos tündöklése után persze hamvába holt. Veszedelmesebb mesterkedés volt viszont a június elsejével kezdődő vasutassztrájk, amely a Déli Vasút Társaság szombathelyi telepéről sugárzott ki a Dunántúl egy részére, komoly közlekedési és ellátási zavarokat okozva. Ugyancsak elsején jelent meg a Forradalmi Kormányzótanács rendelete is, .amely kimondta a 18—45 éves férfiak általános hadkötelezettségét. A rendeletet ellenző paraszti felzúdulás és a sztrájk terjedése a belbiztonsági erők, Korvin Ottó, Szamuely Tibor és segítőtársaik erőteljes és határozott akcióit váltotta ki, annál is inkább, mivel komoly veszélyhelyzet fenyegetett. Az események alakulása az északi fronton harcoló csapatok hangulatát is' befolyásolhatta. A Kormányzótanács mindezek következtében június 4-én kénytelen vöt a Dunántúlt hadműveleti területté ínyilvánítani. Az intézkedések eredményeképpen hatodikén sikerült a sztrájkot leállítani, s nyol- cadika körül a falusi lázongásoknak ,is véget vetettek a proletárdiktatúra fegyveres erői. A falusi politika problémái mindazonáltal továbbra is megmaradtak. És ezen az sem változtatott, hogy a proletariátus, a Tanácsköztársaság egyértelműeni kordába tudta szorítani a belső feszültségeket. Tanácskozik a kongresszus
