Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-22 / 144. szám
1979. június 22. NÉPÚJSÁG 3 A tomerőmű-építkezés Reaktorgépház és szendvics A paksi atomerőmű építkezésén készült ez a felvétel. A büfés megpakolja kis kocsiját szendviccsel meg üdítő itallal és járja az építkezés különböző pontjait. Vevőre mindig talál, nem gond eladni a kocsi rakományát. Van ugyan üzemi konyha, ahol a fő étkezésekkor igazán van mit enni, de azért egy-két szendvics és üdítő jólesik két komoly étkezés között. Fotó: Gottvald Károly Eső utáni kilátások Az esőzés nyomán országszerte felüdült a határ, arról azonban — sajnos — már nem lehet szó, hogy a júniusi csapadék teljes egészében pótolja a hiányzó májusit. A kertészetekben okozott aszálykár ugyan az esőzések nyomán mérséklődött, sokfelé azonban csak ismételt termeléssel, másodvetésekkel és pótszerződéssel lehet pótolni a kiesést. A konzervipar sorra köti a másodvetési szerződéseket a termelőkkel, mindenekelőtt azokkal a partnergazdaságokkal, amelyek korszerű gépekkel rendelkeznek, s így gyorsan elkészülhetnek a talajmunkákkal, a vetéssel és később a betakarítással is. Mindenekelőtt a zöldbabra és az uborkára keresnek szerződéses partnereket. A zöldbab betakarítása — javuló kilátásokkal — ugyan még csak most kezdődött meg, mégis arra számítanak, hogy ha a tervezett vetésterület 10 százalékán megismétlik a termelést, sikerül elérni az eredeti előirányzatokat. Az ipar 2 ezer vagon zöldbab „elrakását” tervezte, és most kereken 200 vagonra köt pótszerződést a termelőkkel. Miután az uborka is sokat szenvedett a hőségtől, a mennyiségi terv biztosítására 500 vagonos pótmegrendelést „ad fel” az ipar a termelőknek. A másodvetésekhez az üzemek kedvezményesen biztosítanak vetőmagot, általában féláron. Felmérték, hogy a korábbi hetekben alaposan megperzselt zöldborsótáblák hogyan regenerálódtak az esőzések nyomán. A szakemberek szerint a zöldborsó terméskilátása az utóbbi napokban valamelyest javult, az esőzések hatására a növényállomány részben kiheverte a korábbi megpróbáltatásokat. Arra azonban már nem számíthatnák, hogy az eredeti 8 ezer vagonos előirányzatot teljesíteni tudják. A kiesés eléggé jelentős, bár szerencsére nem olyan mértékű, mint amire a korábbi hetekben számítani kellett. Jelenleg az esőzések miatt a zöldborsót nem tudják kaszálni, a kertészetekben a gépek várakoznak. Törzsgárdisták - mai szemmel Emlékszem egy brosúrára — a hetvenes évek elején jelent meg a Táncsics Könyvkiadó gondozásában —, amely azt a kérdést feszegette, hogy vajon érdemes-e törzsgárda- tagnak lenni. A válasz persze egyértelműen az volt, hogy „igen”, mert a törzsgárda tagja megkülönböztetett anyagi és erkölcsi elismerésben részesül. De ettől függetlenül: a törzsgárda, az a minden körülmények és feltételek között megbízható, a munkahelyhez hűséges munkások és alkalmazottak együttese, akik soha nem nézik idegenként a munkahely gondjait, bajait, akik a maguk területén, éppen olyan személyes ügyként kezelik a gyár, a hivatal, az intézmény problémáit, mint mondjuk a leglelkiismeretesebb vezető. Mi tagadás: szép szavak lelkesítő perspektíva és tökéletes az összhang azokkal az elképzelésekkel, amelyek annak idején a törzsgárdaiin- tézmény megszervezéséhez vezettek. Történt pedig ez két okból: egyrészt a rendkívül nagy mértékű munkaerőfluktuáció ellensúlyozásaként, másrészt azért, hogy ily módon megérdemelt elismerésben részesítsék azokat, akik nem álltak be a gyakran elmarasztalt vándormarak táborába, akiknek többet ért a meglévő munkahely, mint a munkahely-cserélgetéssel szerezhető — olykor csekély — bérnövekedés. Valóban becsülendő magatartás, még akkor is ha ma már tudjuk: nem mindenki és nem feltétlenül azért volt hűséges a munkahelyéhez, mert tapasztalati úton jutott el a következtetéshez, hogy valóban érdemes törzsgárdistának lenni. Volt aki kényelemszeretetből, volt aki családi körülményei miatt, volt aki lustaságból, vagy éppen tehetetlensége miatt ragadt egy-egy munkahelyen, élvezve persze a törzsgárdistáknak kijáró — mellesleg nem túlzottan jelentős — kedvezményeket, juttatásokat. Egyébként is: meglehetősen fura szabályok szerint szerveződött és szerveződik ez a törzsgárda. Hogy mást ne említsek: legkevesebb ötéves munkaviszonnyal ki-ki a gárda tagja lehet, de az öt évbe beszámítják a tanulóidőt is. A tanulóidő általában két év, mialatt viszonylag kevesen szánják el magukat munkahelycserére — mert ez többnyire pálya- módosítást is jelentene —, tehát a frissen vizsgázott ifjú szákember háromévnyi munkaviszony után már törzsgárdistának számít. Kaphat e háromévnyi hűségért jutalomszabadságot néhány százalékkal magasabb nyereségrészesedést, és — elvileg — úgy számítanak rá mint a munkahelyhez hűséges, s emiatt megkülönböztetett bánásmódban részesítendő munkavállalóra. Kell-e mondani: az efféle jogi szabályozás éppen a valódi törzsgárdistákat sérti. Azokat az embereket, akik évtizedeken át — és nem lustaságból, néni kényelemszeretetbői — jóban-rosszban ragaszkodnak a munkahelyükhöz. Kell-e mondani: a törzsgárda- intézmény is olyan, amit nehezen, vagy éppen sehogysem lehet központi szabályokkal körültekinteni; hogy egy-egy munkahelyre kellene bízni annak megítélését, kiket és milyen kritériumok alapján ítél úgymond, „törzsgárdistának”. Meggyőződésem: sokan lennének. És ez a gárda vá- logatottabb emberekből állna, mint a mostani törzsgárda. De mi történjék velük, ha közbeszól a munkaerő-átcsoportosítás követelménye? Másképpen fogalmazva: ha végre általános gyakorlattá válik a termékstruktúra korszerűsítése — ami, bizony nehezen elképzelhető a munkaerő mozgatása, átcsoportosítása nélkül —, akkor vajon mi lesz a munkahelyéhez meggyőződéssel ragaszkodó, valóban törzsgárdistaként kezelendő emberek sorsa, jövője? A gond persze korántsem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Először is: a termékszerkezet korszerűsítésének legfontosabb színhelye maga a vállalat. Ennek feltétele a vállalaton belüli termelési szerkezet, illetve szervezet racionalizálása. Következésképpen a munkaerő átcsoportosítására is elsősorban a vállalatokon belül kell, hogy sor kerüljön' átképzés, továbbképzés, esetleg szakmaváltás, illetve vállalaton belüli munkahelycsere formájában. Ez a fajta struktúraváltás: roppant mértékű tartalékok forrása, s csak a legfejlettebb ipari államok mondhatják el magukról, hogy a végsőkig kimerítették az efféle forrásokat. És ez a fajta struktúra- váltás a legcsekélyebb mértékben sem veszélyezteti a törzsgárda megbecsülését. Éppen ellenkezőleg: e struktúraváltás személyi feltételeit illetően éppen rájuk kell elsősorban számítani, ök, a 15—20 éve egy munkahelyen dolgozók lesznek azok, akik a leggyorsabban, és minden különösebb agitáció nélkül megértik, hogy holnaptól mást kell csinálni, mint eddig, s hogy ennek érdekében tanulniuk kell, beosztást kell változtatniuk. S amikor már a vállalaton belüli átcsoportosítás tartalékai kimerültek, akkor kerülhet sor — nagyobb méretekben — a tervszerűen irányított vállalatok közötti munkaerő-átcsoportosításra. Ez esetben viszont nagyon is figyelembe kell venni a törzsgárdisták helyzetét, valóságos érdemeit. Nem szabad őket olyan helyzetbe hozni, hogy a gazdasági érdekből való — és bizonyos mértékig kényszerű — munkahelyváltoztatás miatt elveszítsék a joggal kiérdemelt kedvezményeket, megbecsülést. Ez a jogi szabályozás feladatkörébe tartozik, s a Munkatörvénykönyv módosításának előkészítői valószínűleg gondolnak is erre. VÉRTES CSABA Szocialista szerződés Egy évvel előbb dolgozhatnak a Láng új gyárrészlegében Tegnap délelőtt a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál fontos esemény volt. Aláírták azt a szocialista munkaszerződést, amelynek értelmében mintegy tizenkét hónappal előrehozzák az új gyárrészleg felépítését, átadását. Ordas József, a Tolna megyei Beruházási Vállalat igazgatója elmondotta, hogy népgazdasági érdek mielőbb üzembe állítani a jelentős megyei támogatással épülő új gyárat, amelynek révén a Láng dombóvári üzemében korszerű termékeket tudnak gyártani, ezek minden piacon jói értékesíthetők, az itt gyártott kazánok energiatakarékosak, és igen sok helyen alkalmazhatók fűtésre, hőenergiaszolgáltatásra. A szerződés értelmében a beruházást nem 1981-ben, hanem 1980-ban fejezik be, de a nagycsarnokot, amelynek vázai máris állnak, még az idén átadják és a technikai szerelést a Láng közreműködésével elkezdhetik, olyany- nyira, hogy jövőre már ebben a csarnokban mintegy 80 millió forint értékű munkát tudnak végezni. A szocialista szerződést aláírta a Tolna megyei Tervező Vállalat, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat, a Láng Gépgyár igazgatója, párt- és tömegszervezeteinek vezetői. Az aláírás után Kasoly József, a Láng Gépgyár igazgatója munkatársunknak elmondta, hogy az új gyárrészlegben főleg Ignis-licenc alapján készülnek kazánok, meg élelmiszeripari gépek, felszerelések. A dombóvári üzem a gyár össztermeléséből mind nagyobb részt vállal. A gyárban jövőre hozzáfognak a dolgozókat szolgáló létesítmények bővítéséhez és korszerűsítéséhez, hiszen a gyár jelenlegi létszáma négyszáz fő, de a beruházás végén meghaladja a hatszázat, azzal együtt, hogy a fővárosi üzem létszámát csökkentik. Villányi József, a TÁÉV igazgatója külön hangsúlyozta, hogy a megyei párt- és tanácsi vezetés jelentős segítsége nélkül ezt a nagyberuházást, amelynek értéke 130 millió forint körül lesz, nem tudták volna határidő előtt, ilyen módon előkészíteni, s a szerződés révén befejezni. A szocialista szerződés megkötésekor Gyuricza István, a dombóvári pártbizottság első titkára hangsúlyozta, hogy a Láng Gépgyár, a tervező vállalat és a TÁÉV közötti tízéves együttműködés a biztosíték arra, hogy a megye egyik legjelentősebb ipari beruházása határidő előtt tud a népgazdaság vérkeringésébe bekapcsolódni. PÄLKOVÄCS JENŐ Üj típusú dízelmotorok Győrből Uj típusú dízelmotorok gyártását kezdték meg — több évig tartó kísérletsorozat után — a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban. Az úgynevezett hangolt feltöltésű motorok a Rába— Man gépek továbbfejlesztett változatai. Kisebb a fogyasztásuk és nagyobb a teljesítményük az eddig gyártott motorokénál. Mezőgazdasági erőgépekbe és kamionokba építik be őket. A Dombóvár város környéki mezőgazdasági szövetkezetek — a szakcsi, a naki, a dombóvári, a kocsolai és a várongi téeszek — sok mindenben segítik egymást. Ha valamit meg kell beszélniük, csak egy telefon, és hol itt, hol ott összeülnek a szakemberek, azaz ahogy magukat tréfásan elnevezték: az ötök társasága. Mostanában a leggyakoribb téma a közös alkatrészraktár létesítése. Jobb példát az ésszerű kooperációra aligha találni. Mert mi is van jelenleg? öt szövetkezet, öt anyagbeszerző, öt autó, ötször ki tudja hány telefon, — és alkatrészhiány. öten ötfelé járják az országot Nyíregyházától, Zalaegerszegig. Hát ami azt jelenti, meglehetősen költséges módja ez az anyagbeszerzésnek. Éppen ezért határoztak úgy a téeszek, hogy közös alkatrészraktárt létesítenek a központi helyen fekvő Ko- csolán: a szükséges dolgokat nagykereskedelmi áron tudják beszerezni, a munkát két anyagbeszerző és egy telexgép segítségével a mostaninál gyorsabban el tudják látni. Az alkatrészraktár január elsején kezd működni, s innen viszik majd a szövetkezetek gépműhelyeibe azokat az alkatrészeket amelyek a 120 erőgép, a tehergépkocsik, és a munkagépek javításához szükségesek. (Kocsolai magazinunk lapunk holnapi számában található.) Aláírják a szocialista szerződést
