Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

1979. május 13. ^EPÜJSÄG 13 Bodnár István: Tavaszbiztató Lenge szellő vigadozzon gyönge fűszál harmatozzon Ordas hideg elszeieljen hó virága szőnyegezzen Bolyhos csibe cseperedjen tavasz-tündér incselkedjen Erdő-mező lombosodjon nap csikója táltosodjon m NEMZETKÖZI GYERMEKÉV 1979 Ismeritek-e? Kiolvasó Lementem a pincébe, vajat csipegetni, Utánam jött apám, anyám, hátba veregetni. Nád közé szaladtam, nápsípot faragtam, Az én sípom azt fútta, gigá gű, te vagy az a ______________nagyszájú. Melyik is a bölömbika? Jancsi vasárnaponként ha csak tehette, kint bolyongott az erdőben vagy a mezőn, érdeklődéssel figyelte a madarakat és a többi állatot. Friss élményekkel megrakod­va rendszerint csak késő délután vetődött haza. Egy tavaszi reggelen a közeli tógazdaság felé vette útját. Édesapja halászmesterként dolgozott ott, így aztán Jancsit jól ismer­ték a halászok és szabad bejárása volt az egyébként zárt területre. Ahogy jobbra és balra figyelve ballagott a gáton, az egyik áteresz mellől hirtelen, nagy, sárgásbarna madár repült fel, lomha szárnycsapásokkal végigevezett a tó felett, majd a túlsó olda­lon szépen leereszkedett a nád közé, az­után eltűnt. Jancsi csodálkozva nézett a nagy madár után és a fejét vakarta közben. Sok mada­rat látott már, de ilyennel még soha nem találkozott. Hamarjában el sem tudta kép­zelni, mi lehetett. Még akkor is ezen törte a fejét, amikor a következő tó mellett La­jos bácsival, az egyik öreg halásszal talál­kozott. Izgatottan mesélte el azt, amit az imént látott és kíváncsian várta a választ. Tudta, hogy Lajos bácsi nagyon jól ismeri a madarakat és nem is csalódott. A piros arcú öreg halász mosolygott a bajusza alatt. — Bölömbikát láttál, Jancsi — mondta, majd még hozzátette: — Szerencséd van, mert ez a madár a nagy nádasokban él és ugyancsak ritkán jön elő onnét. Én is csak alig-alig látom, pedig sokat járok itt a ta­vak partján. — És itt marad télire is? — kíváncsisko­dott tovább Jancsi. — A bölömbika, mint a többi gémféle, vonuló madár — válaszolta Lajos bácsi —,' de azért néhány példány mindig megpró­bálkozik az átteleléssel. Ezek azután a be nem fagyó lékek mellett üldögélnek és ott leselkednek szűkös zsákmányukra. Lajos bácsi menni készült, de még meg­kérdezte: — Azután tudod-e, miért hívják ezt a madarat bölömbikának? — majd Jancsi ta­nácstalan arcát látva, nyomban meg is fe­lelt a kérdésre; erős, valóban bummogó hangja miatt. Jancsi nagyon örült, hogy megint sike­rült egy új madarat látnia. Másnap az is­kolában társainak is mesélt a találkozásról. Büszkén adta tovább a Lajos bácsitól hal­lottakat. — Sehe — Játék a nevekkel O o o D O Ö O D O írjátok be az ábra vízszintes soraiba az alábbi neveket úgy, hogy a bekarikázott négyzetekbe kerülő betűk felülről lefelé olvasva egy magyar költő vezetéknevét ad­ják megfejtésül. BERTA, DEZSŐ, IGNÁC, IZSÁK, GYULA, LEHEL, NOÉMI, RÓ­ZSA, SIMON. 'iÁuaszjag :sayfajS3j\[ A huszár és a szolgáló Egy papné, valamikor régen, a tányért, tálat, te­jesfazekat belerakta egy kosárba, s elküldte a szol­gálót, hogy mossa meg a patakon. A szolgáló moso­gatás közben meglátta, hogy egy rák épp akkor má­szik ki a vízből. Még soha rákot nem látott, hát rá­bámészkodik, s egy kicsit fél is tőle. Azonban ott megy egy huszárkatona lóháton. Kérdi tőle a szolgáló: — Ugyan bizony, vitéz uram, mi az istencsodája az ottan? — Az bizony, húgom: rák — feleli a katona. A szolgáló erre megbátorodik, közélebb lép a rákhoz, nézni kezdi, s azt mondja: — Az bizony mász. — Az bizony rák — mondja ismét a katona. — Az bizony mász — mondja nagy nyersen a szolgáló. — Az bizony rák — feleli harmadszor is a katona. — Ugyan bizony, vitéz uram, miféle lélekkel mondhatja azt, mikor én jól látom, hogy mász — mondja a szolgáló. — De hát már húgomasszony is miféle lélekkel mondhatja azt, mikor én jól látom, hogy rák? — kér­di a katona. — No én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy mász — mondja a szolgáló. — No, én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy rák — mondja a katona. A szolgáló megharagszik, s amennyi edény nála volt, mind a földhöz veri, hogy mind diribdarabra tö­rik, s azt mondja nagy méreggel: — Az isten engem éppen úgy pusztítson el, ha nem mász. A katona leugrik a lováról, kirántja a kardját, el­vágja a lova nyakát, s azt mondja reá: — Az isten engedje meg, hogy a hóhér éppen így vágja el a nyakamat, ha nem rák. A katona elmegy gyalog, a szolgáló is hazamegy az edény nélkül. Kérdi tőle a papné: — Hát hol vannak az edények? A szolgáló elbeszéli, hogy mi történt közte és a katona között a másszál, s a rákkal. Hát te csak ezért törtél olyan kárt nekem — mondja a papné. — Ö, asszonyom! Hisz én nem is hagyhattam annyiban, mikor én jól láttam, hogy mász, mégis az a gaz katona mindig csak azt hajtotta, hogy: rák! A papné éppen kemencét hevített, mert sütni akart, erre még inkább megharagszik, kapja a száz- forintos új bundáját, belöki a kemencébe, s azt mondja: — A tűz lángja éppen így égessen el engemet, ha mind a ketten bolondok nem voltatok! — Hát itt miféle égett bőrbűz van? — kérdi kí­vülről bejöve a pap, s mikor megtudja, mi történt a rák és a mász miatt, kapja a palástját, mérgében összevagdalja azt egy fejszével a küszöbön, s azt mondja: — A hóhér éppen így vágjon össze engemet, ha mind a hárman bolondok nem voltatok! Odaérkezik a mester. A bornya betévedt a pap udvarára, az után jött, hogy hazahajtsa. Az is meg­tudja, hogy miféle dolog történt, s miért. Kap egy bo­tot, s úgy vágja főbe a maga hornyát az ajtó előtt, hogy az mindjárt felfordul, s megdöglik. És azt mond­ja a mester: — Az isten engedje meg, hogy tüzes mennykő ép­pen így üssön agyon engemet, ha mind a négyen bo­londok nem voltatok! Érkezik az eklézsia kurátora is, kérdezi, hogy mi történt ott, s amikor elbeszélik neki, megharagszik, felkapja az eklézsia ládáját, s úgy vágja a földhöz, hogy a láda- darabokra szakad, a drága abroszok, ken­dők széjjel omlanak a ház földjén, s azt mondja: — Az isten éppígy pusztítson el engemet, ebben az órában, ha mind az öten bolondok nem voltatok! Betoppan ezalatt az egyházfi is, látja az abroszo­kat és a kendőket a földön, összecsapja a kezeit, s kérdi, hogy ugyan bizony milyen dolog történt, s miért is történt, s mikor megtudja, felkapja a földről az abroszokat, kendőket, diribdarabokra hasogatja mind egyig, s azt mondja: — Az ördög éppen így szaggasson el engemet, ha mind a hatan bolondok nem voltatok! A hír elterjedt a történt dolgokról továbbig. Arra összegyűl az eklézsia, felgyújtják a papi házat, s azt mondják: — A tűz lángja így égessen meg minket, mind, amennyien vagyunk, ha mind a heten bolondok nem voltatok! ILLYÉS GYULA (Hetvenhét magyar népmese) Vasárnap Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 8.26: Operettrészletek. 9.00: Kulturális Magazin. 10.08: Az aranynadrágos fiú. Rádiójáték. 11.03: Kamarazene. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Zenekari muzsika. 12.54: Tiszta szívvel. 13.04: A Budapesti Csehszlovák Kultúra hanglemezboltjának könnyűzenei újdonságaiból. 13.52: A bíborbaktérium és a kémiai Nobel-dij. 14.12: Gyurkovics Má­ria emlékezete* szerepei. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. i5.14: Népi muzsika. 15.46: Kemény Zsigmond: A rajongók. IV. rész. 16.35: Madrigálok. 17.10: Gulyás Pál versei. 17.16: A zeneirodalom remekműveiből. 18.45: Opera, művészlemezek. 19.40: Az utazás. 20.20: Népdalest. 21.20: Lemezmú« zeum. 22.20: Emlékezés Gábor József operaénekesre. 22.53: Ka­marazene. 0.10: Dzsessz. PETŐFI RÁDIÓ 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Vasárnapi koktél. 10.33: A Rádió Kabarészinháza. 11.46: Jó ebédhez szól a nóta. 12.43: Lő- Iila és Bumbele. Zenés mesejáték. 14.05: Az európai popzene csil­lagai. 14.33: Táskarádió. 15.30: Je. lenidőben. 16.00': A spirituálé ki­váló előadói. 16.13: Magyar művek rézfúvókra. 16.35: Szellemi tér­képolvasás. 16.50-: ötórai tea. 18.00: Beszélgetés Tamás Aladár, ral. 18.33: Népi zene. 19.00: A va­sárnap sportja. Totó. 19.35: Mik­rofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.45: Magnóról magnóra. 20.38: Sokféle. 21.38: Operettekből. 22.20- Kellemes pihenést! m. műsor 8.08: Operaáriák. 8.40: Zenekari muzsika. 10.10: Uj Zenei Újság. 11.06: Popzene sztereóban. 11.48: Rögtön jövök, csak rendet csi­nálok. Trójában. Rádiójáték. 12.39: A Budapesti Madrigálkórus felvé­teleiből. 13.05: Operarészletek. 13.45: Kis magyar néprajz. 13.50: Schubert: a-moll vonósnégyes. 14.26: A magyar széppróza száza­dai. 14.41: Zenekari muzsika. 16.07: Népdalaink világa. 16.35: Világszínház. 19.40: Kapcsoljuk a Magvar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. 21.20: Dzsesszfelvételekböl. 22.00: A ki. sérleti stúdió bemutatója. 23 00* Magyar zeneszerzők. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Szívesen hallgattuk . . . Májusi muzsika. Részletek Bíró Attila—Galambos György—Kocsis Margit zenés já­tékából. 17.20: Vasárnapi kívánsá­gok. Zenés összeállítás. Közben: Mikrofohstaféta és Szluka Emil jegyzete. 18.00: Körkapcsolásos közvetítés a Pécsi VSK—KOMÉP, a Kaposvári Rákóczi—Oroszlány és a Nagykanizsai Olajbányász- Komló NB II-es bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. Riporterek: Kovács Imre, Jutási Róbert és- Felső Pál. A közvetítést a stúdió­ból Belénessy Csaba vezeti. 18.20: Szerb-horvát nyelvű műsor. A hét hetedik napja. Zenés vasár­napi magazin. 19.05: Német nyel­vű műsor. Vasárnapi jegyzetünk. — Neue Zeitung-előzetes. — Vi­dám történet nyelvjárásban. 19.50: Sporthírek. 20.00: ,,Gruss und Kuss” Rádió Budapest zenés ri­port-, üzenet- és kívánságműsora, külföldi és hazai németek számá­ra. A műsort szerkeszti és veze­ti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.05: Tévétorna, (sz.) 8.10: Min­denki iskolája. 9.15: Óvodások filmműsora, (sz.) 9.35: Játsszunk együtt! 9.45: Papírsárkány (sz.) 10.20: Utazás a Holdba. 2. rész. (sz.) 11.10: Hírek. 11.15: Gyere pajtás énekelni, (sz.) 11.35: A hetedik kontinens ékszerei. 12.00: Romantika és klasszicizmus küz­delme XIV. és XV. rész. 12.50: Déli muzsika. 13.53: Műsorismer­tetés. 13.55: Gusztáv csal. 14.00: Reklám. 14.05: A hugenották kin­cse. 15.40: Halas, a hatalmas. 16.15: Reklám. 16.20: Tele­sport. Asztalitenisz vb. 17.30: Műsorainkat ajánljuk.! 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétorna, (sz.) 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. — Totóeredmények. 20.10: Egy őrült naplója. Tévéváltozat, (sz.) 22.15: Hírek. BELGRÁDI TV 9.00: Magyar nyelvű faluműsor. Utána- gyermekműsor. 14.10: Amerikai ifjúsági film. 15.40: Vasárnap délután. 19.30: Hír­adó. 20.00: Tévéjáték-sorozat. 21.00: Dokumentumműsor. 21.30: Híradó. 21.50: Szórakoztató zenei adás. 22.05: Sport. n. műsor 16.30: Női torna EB. 17.30: Kézilabda-mérkőzés. 19.30: Hír­adó. 20.00: A tenger titkai. 21.10: Marwen uraság kertjei. KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Nóták. 9.00: Valaki súgja. Csoóri Sándor versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Énekeljünk! Az óvodások műsora. 10.05: Nyitni- kék. — Kisiskolások műsora. 10.35: Magyar fúvószene. 11.00: Operaáriák. 11.40: Változatok sötét hurra. Ladislav Fuks regé­nye. VIII. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érde­kességek az elmúlt hét műsorá­ból. 14.40: Az ember melegségre vágyik. Örkény István novellája. 15.10: Madrigálfelvételek. 15.28: Képek és jelképek. 16.05: Daloló, muzsikáló tájak. . 16.17: Sass Sylvia operafelvételeiből. 17.10: Népdalok. Közben: 17.35: Van új a Nap alatt. 17.50: A népdalok folytatása. 18.15: Hol volt, hol nem’volt... 19.15: Se érted, s-e ellened. Dokumentumjáték. 20.06: örökzöld dallamok. 21.00: Csak arra vagyok kíváncsi. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Bécsi Filharmonikus Zenekar hangver­senye. Közben: 23.20: Szavak. Bartalis János versei. 23.26: A hangverseny-közvetítés folytatá­sa. 0.10: Keringők. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Szirmai Albert operettjei­ből. 9.01: Slágerm^zeum 9.50: Til­tó táblák. Jegyzet. 10.00: Zene- délelőtt. 12.00: Népi zene. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánc. zenei koktél. 13.25: Szimfonikus könnyűzene. 14.00': Kettőtől ötig... 17.00: És ha azt mondom: helyet­te... Rendhagyó játék szavakkal. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Ze­neközeiben. 19.25: Az európai popzene csillagai. 20.02: Népi ze­ne. 20.33: Senki többet? Harmad­szor! Szellemi árverés. 21.50: A gerolsteini nagyhercegnő. Rész­letek. 23.15: Dzsesszfelvételekböl. Hl. MŰSOR 8.08: Operafinálék. 9.00: Iskola- rádió. 9.30: Kamarazene. 11.05: Zenekari muzsika. 12.50: A „Ta- piola” leánykar énekel. 13.07: Ma. gyár Múzsa. 14.07: Manón. Rész­letek. 15.00: Az Amadeus vonós­négyes felvételeiből. 16.00: Arcok, művek, korok. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.57: Haydn-művek. 17.30: Láttuk, hallottuk. 18.00: A Magyar Rádió országos zongora- versenye. II. ford. Közben: Kb. 19.00: Iskolarádió. Kb. 19.30: A zongoraverseny folytatása. Kb. 20.30: Operaáriák. 21.00: A zene- irodalom remekműveiből. 22.00: A hét zeneműve. 22.30: Dzsessz- felvételekből. 23.05: Lajtha László: Quattre hommages. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Részletek a Pécsi Ifjúsági Ház zenekarának és kamarakórusának hangver­senyéből. Közvetítés a Liszt-te­remből. (Az 1979. márc. 29-i kon­cert felvétele.) 17.30: Nők negyed­órája. Szerkeszti: Nógrádi Erzsé­bet. 17.45: Három tavasz. Részle­tek Lajtai operettjéből. 18.00: Dél­dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyel­vű műsor. Baranya műemlékei. Vass Béla műsorának I. része. — Baranyai tamburaprímások a mikrofon előtt. — Hírek. Orvos, a mikrofon előtt. Dr. Harasztia Zoltán előadása. — Oliver Drago jevic énekel. 19.00: Német nyelvű műsor. Hétfői magazin. Hírek. — Németek Somogy megyében: Ecseny. Hetényi Árpád riportja. — Újdonságok innen-onnan. 19.30: Műsorzárás. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Történetek Hüvelyk Matyi­ről. — Gyermekműsor. 18.00: Mí­toszok és legendák. — Gyermek- műsor. 18.15: Művelődési adás. 18.45: ifjúsági műsor. 19.15: Rajz­film. 20.00: Tv-d-ráma. 22.00: Ki­választott pillanat. 22.05: Kultúra az objektívben. 23.05: A három muskétás. — Balett. n. MŰSOR 17.30c Dokumentumfilm. 18.45: Válogatás más tv-központok mű­soraiból. 20.00: Indirekt. 20.30: Sport karikatúrában. 20.35: Talál­kozások. — Belpolitika. 21.05: Huszonnégy óra. 21.15: Házi mo­zi: A chilei csata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom