Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
1979. május 6. NÉPÚJSÁG S Demokrácia - közérzet Ha statisztikát vezetnénk arról, melyek a sajtószervek legdivatosabb témái, bizonynyal az első helyek egyikén szerepelne a szocialista demokratizmus, szűkebben a munkahelyi demokrácia, legszűkebben a munkahelyi közérzet. Mi szűk, mi bő értelmezés, törjék rajta a fejüket a teoretikusok, magam a legutóbbit tartom a legbővebbnek, mert a közérzet milyensége meghatároz úgyszólván mindent — országosan is,, a munkahelyen is. Legelébb is, hadd szögezzek le valamit: nevezetesen azt, hogy a munkahely szerintem munka hely, s nem valamiféle keret a piknikhez. Tehát ne azért érezze valaki jól magát munkahelyén, mert ott lazítani lehet, hanem dolgozzon képességei szerint erőben és észben, és mégis legyen jó a közérzete, az életérzése. Jöjjön be szívesen és menjen haza jókedvűen. Ha kérdezik munkahelyéről, ne háborogjon és ne öltse ki a nyelvét, hanem szóljon a gondokról és sikerekről, az örömökről és bánatokról — a tulajdonos aspektusából. Szóval, a gazda módján. Érezze, hogy övé a munkahely, tudja, hogy az övé. Szidja a szidnivalót, de védje is körömszakadtáig. A sajátját. Valamikor ezzel üdvözöltük egymást, a szabvány köszöntés után: „Hogy vagy?” Most ez járja: „Jól vagy?” A válasz többnyire: „Lehetnék jobban is”, vagy „Ajaj, hagyjuk, öregem”. Ha az ember rákérdez, országos gondok jelentenek-e gondot, elutasító a válasz többnyire. Országos méretekben elégedettek vagyunk, helyi méretekben már nem mindig. Még a megyei és a városi problémákon is könnyebben túltesszük magunkat, bármekkorák legyenek is azok, mint a legkisebb üzemi sérelmeken. Fiatal barátom, aki másfél évvei ezelőtt vörös diplomával a táskájában indult világot váltani, most otthagyta a szakmai berkekben „kádertemetőnek” minősített üzemet. Kérdésemre, miért? mentegetőzéssel kezdi. Nem a pénz miatt, azt egy pillanatig se higgyem. Nagyon tisztes fizetésem volt, a mellékkeresetekkel együtt meg se merem mondani, mennyi — miért fájdítsam volt évfolyam- társaim szívét. Nem tudom meggyőzi-e ez magát, hát velem azonnal, félreérthetetlenül közölték, hogy „szép lehetek, de okos nem”, ahhoz túlságosan alacsonyan helyezkedem ei a ranglétrán. Várja soromra, a rendfokozat majd a szólásjogot is meghozza. Kétkedésemre egy ősi és keserű katonatréfával felelt: Ha Einstein élne és valami csoda folytán behívnák katonának, egyszerű közlegénynek, mit gondol ki értene jobban a relativitáselmélethez, ő, vagy az őrvezető rajparancsnoka ? Most munkahelyet változtatott, húsz százalékkal kevesebb a keresete, a munkája harminc százalékkal több, de jól érzi magát. Némi túlzással boldognak is nevezhetném. Minden embernek van véleménye a munkájával, feladataival kapcsolatban. Ezt a véleményét szereti elmondani is. Hiszen néhány kivételtől eltekintve, valamennyiünkben munkál a jobbítás szándéka. De ha a munkás, az általa elmondottakra olyan választ kap, hogy „majd utánanézünk”, majd „meggondol- ju”, vagy „összetett, bonyolult kérdés ez, elvtársam” — aztán vár, vár egy hétig, egy hónapig, ha igazán türelmes egy évig, de a válasz, a vélemény, a reagálás sehol — megkeseredik a szájíze. És legközelebb nem szól. Azután meg fogja a kalapját és elköszön. Ha már az előbb egy ismerősömre hivatkoztam, most hadd tegyem meg ézt egy másikkal is. Fiatal, sikeresnek ismert szakember. Az ő nevéhez ugyan közvetlenül“ nem sok minden fűződik, de munkahelye kitűnően prosperál, s sokunkban él a gyanú, hogy a legjobb ötletek, elképzelések ettől a fiatalembertől származnak. Azt mondja: „Nézze, ha ezekkel a dolgokkal én áll- nék elő, könnyen megkaphatnám, hogy jön a csizma az asztalra? Hogy jön egy gyerekember ahhoz, hogy tapasztalt öregeket oktasson? Különben is, hol volt ő még akkor, amikor az ég zengett? No hát, nem kell nekem a dicsőség, a kitüntetés. Amúgy megbecsülnek, talán még szeretnek is. Ez nekem elég, de legfőképpen az, hogy már számos elképzelésemet sikerült — igaz ilyen úton-módon — keresztülhajtanom. Az üzemünk jó, jól keresek, eredményeinkről még maguk is gyakran írnak a lapjukban.” Jó dolog? Semmi esetre sem, de itt legalább nem sikkad el a tehetség. Hogy mások ékeskednek a toliakkal? De legalább ékeskednek. És ami a legfontosabb — a köz javára teszik. Dühösen mesélik az egyik szövetkezettel kapcsolatban, helybéliek és kívülállók egyaránt, hogy új módit vezetett be az igazgató. Előre be kell jelentkezni az elnöknél, aki majd fogad, amikor fogad. Két héttel előbb senki se reménykedjék. Legalábbis az ne, aki „alulról” keresi. Aki „felülről”, ugyebár, annál más a helyzet. A helyzet akkor is elítélendő lenne, ha állami vállalatnál történne így. A szövetkezetnél még visszatetszőbb, hiszen a tag itt nemcsak áttételesen, hanem a legközvetlenebbül tulajdonos. És közvetlen, kézzel fogható tulajdonosi joga bármiről, bármikor tárgyalni. Egy szóval se mondom, hogy a vezetői iroda legyen átjáróház. Az is munkahely, ahol megfelelő légkörre, környezetre, nyugalomra van szükség, sokszor igen nagy horderejű kérdések eldöntésére. A vezető munkafeltételeit is biztosítani kell. De éppen azért, mert az ő vállát messze nagyobb súly nyomja, mint beosztottjáét, nem nélkülözheti a beosztott véleményét. Hiszen ha valaki tud a köz érdekében tenni, akkor ő ugyancsak sokat tud. Más példa^ De példa, s félek, nem egyedülálló. Az egyik vállalatnál, az irodában, pattanásig, feszült a helyzet. Már az is megtörtént, hogy a tízóraira vásárolt tejjel egyik kollegina leöntötte a másikat. Bármenynyire elítélendő a tett, feltételezem, megvolt rá az oka. Hanem inkább a munkásoknak hiszek, al^k így kommentálták a történteket: „Persze, hogy idegesek. Any- nyian vannak már, mint a törökök. Munka felének se jut, unalmukban hát idegesek és ölik egymást.” Ezek a munkások használták a következő elnevezést a kelleténél jobban felduzzadt adminisztráció jelenlévőinek meghatározására: „Középréteg”. Nos, ezzel kapcsolatban még egy dolog. Nehogy bárki is demagógnak tartson, előrebocsátom: nagyon helyes, sőt kívánatos, ha asszonyaink- lányaink csinosan, „kikészítve” jelennek meg munkahelyükön. S ugyanúgy is távoznak onnan. Hanem azt már kevésbé hiszem, hogy valaki öt- vagy hatórai, akár fizikai, akár szellemi munka után ugyanolyan „kiglancolt” legyen, mint a munka kezdetekor. Mindez egyébként a férfiakra is vonatkozik. Mivel is kezdődött ez az írás? A munkahelyi légkört, annak feltételeit, a jót és rosszat próbáltam körüljárni. Teljességről persze szó sem lehet, de hiszem, az elmondottak mind hozzátartoznak ahhoz, milyenné alakul közérzetünk, ott ahol életünlf egyharmadát eltöltjük. LETENYEI GYÖRGY MOZDULATOK Folyamatos minőségellenőrzés a gyártás folyamatában Pontos munkát várnak az esztergályosoktól is Mozdul a reggel. Kisimult arcú emberek a munkakezdést jelző csengetésre kapcsolják a gépeket. Minden nap újrakezdés. A mozdulatok, a pillanatok, a másodpercek, az órák, a napok, a hetek, a hónapok alkotják az évet. Egy ember egy pillanata. Ezer munkás, mérnök, irodista egy-egy mozdulata adja az év eredményét. Óránként csak egyetlen villanást kell megtakarítani mindenkinek. A szekszárdi Mezőgazdasági Gépgyártó- és Szolgáltató Vállalat 64 szocialista brigádjának 873 tagja vállalta, hogy 1979-ben anyagból 5,2; selejtcsökkentésből 0,27; költség- csökkentésből 12; önköltségcsökkentésből 17; és élőmunkaráfordításból 0,9 millió forintot takarít meg. Mozdulat pillanatokból, grammokból, századmilliméterekből. A vállalat minden posztján a megtakarításokból lesznek az órák, a napok, a hetek, a kilogrammok, a mázsák, a tonnák, a forintok, a százezrek, a milliók. H. J. Fotó: Gottvald Károly Megbeszélés a műhelyben _------------------------------------------------------F eifer Istvánné présgépkezelő A fúrógépnél is elsősorban a minőség... nqiHtfe Minden vonás pontosságot követel A készáru elhagyja a műhelyt
