Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-06 / 104. szám

1979. május 6. 6 NÉPÚJSÁG Azért a beszélgetés nem ment olyan simán, mint a képen látszik és a helyszín is többször változott. A két nagyobb gyerek fél nyolc fe­lé elment óvódba, illetve is­kolába. Maradt a két kicsi, akik nem túlságosan örültek a kíváncsi vendégnek. Néha igencsak nehezményezték, hogy nem velük foglalko­zunk, meg aztán a két na­gyobb távozása után ott ma­radt a konyha a reggeli ma­radékaival, a két fiú szobája, a két lányé és a szülőké. Ezeket ki is kell takarítani, az elő- és fürdőszobáról most nem is beszélünk. Később szóba került még az egész ház is: Bátaszék, Olimpia u. 37. — Kezdjük egészen az elején. Lánykorában így képzelte az életét? Négy gyereket szeretett volna? — Szívem szerint azt mon­danám, hogy igen, de nem így volt. Jól ideillik egy gyerek­kori emlékem is. Gyakran ábrándoztam arról, hogy ta­lálok egy kisgyereket és ő lesz a testvérkém. Ez akkor biztosan azért volt, mert az öcsém nem sokkal fiatalabb nálam, hamar hozzám nőtt. De hát ennek az emlékkép­nek nincs semmi köze ahhoz, hogy négy gyerekünk van. Gimnazista korom óta két barátnőm van, mindkettőnek három testvére, az apósomék és édesanyámék is négyen vannak, tehát gyerekkori környezetemben természetes volt a sok gyerek, már amennyiben ez soknak nevez­hető. — Akkor mutcíssuk be őket... — Nagyon szívesen. Végre témánál vagyunk úgyis sajná­lom, hogy nem lehetnek rajta a képen. Gábor 1970. szeptember 25- én született, érzékeny és mozgékony gyerek. Minden iránt fogékony, szeret olvas­ni, de az építő, a logikai és az optikai játékokkal is sok fantáziával foglalkozik. Azt hiszem, kicsif túlságosan is fél a kudarctól. Szeret szere­pelni és sokat vállal is, de csak azt, aminek a sikerében biztos. Biciklizni is alkonyai­kor tanultunk, amikor senki nem látta, ő már csak akkor akart kilépni a fényre, amikor biztos volt a tudása. Orsolya 1974. március 22- én született. Határozott egyé­niség, imádja a közösséget, a nyüzsgést, szeret szerepel­ni és ügyesen mozog. Lányos játékai vannak és már most nőiesen gyöngéd, szeret aján­dékozni. Máris tele a ház az anyák napjára készült csipke- terítőkkel. Tamás 1976. július 5-én született,. még kicsi, de már egyértelmű, hogy remek a technikai érzéke. Egyik gye­rek sem szed szét olyan ha­mar valamit, mint ő, a legki­sebb csavart is kipiszkálja, de a többiekkel ellentétben ösz- sze is tudja rakni, amit szét­szedett. Nagyon szeret tevé­kenykedni, mindig csinál va­lamit. Vali 1977. november 19-én született, fejlődése a korának megfelelő, már mondja az első kéttagú szót: „gyere”. Szeret menni, világot látni. — Ezek szerint tuda­tosan nevel, vannak nevelési elvei? — Az a minimum, amit megtehetek értük, hogy tuda­tosan nevelem őket. Vannak alapel.veim is, az már persze más kérdés, hogy mindig kö­vetkezetesen alkalmazom-e őket. Azt hiszem, túlságosan engedékeny anya vagyok. Er­nő következetesebb a neve­lésben is. A legfontosabb a szeretet és a megértés. Az természetes, hogy szeretjük őket, de ahhoz, hogy megérte­ni is tudjuk, olvasni, tanulni kell. Mindig is érdekelt a lé­lektan. most egybeesik az ér­deklődésem a vállalt felada­tunkkal. — Fontosnak tartjuk az ol­vasásra nevelést. Igazán nem vagyunk gazdagok, de köny­vekre, okos játékokra telik. Minden gyerek már hathóna­pos korában kapott színes le­porellókat, később mese­könyvet. Könnyen meg lehet tanítani arra őket, hogy eze­ket nem lehet összefirkálni, széttépni. Vagdosásra színes képeslapokat használunk. Minden este mese, vers és ének van alvás előtt. Ha a pici nehezen alszik el és a férjem délutános műszakban dolgozik Gábor énekel Ta­másnak. Az egyik gyerekszo­bában laknak a fiúk, a miénk mellettiben pedig a lányok, mert a picihez néha még fel kell kelni. Napközben előfor­dul, hogy Tamás üvöltve éne­kel a kis Valinak, hadd tud­jon elaludni. Sok szép és jó gyerekkönyv jelenik meg ná­lunk, éppen a válogatás a gond. Mindegyik gyereknek más az ízlése. A gyerekek kertje szebb, mint a mienk, mert ők mindig kigazolják és öntözik is ha kell. Itthon vagyok gyerekgon- dozásin, ráérünk mindent kö­zösen csinálni. Nagyon hamar megtanulnak mindent, nem csak tőlünk, egymástól is. Or­si Gáborral már most iskolást játszik. — Mindig van türelme kivárni, amíg megcsi­nálják, amibe belefog­tak? — Van, mert fontosnak tartom a munkára nevelést. Tamás nemrég a cserépkály­hát is kipucolta. Az ajtó elé öntötte ugyan a salakot, a kormot meg rákente a bejá­rati ajtóra, de hát a gyerek­hez humorérzék is kell, gon­dolom éppúgy, mint az egész élethez. — Büntetés is van? — Nagyon ritkán van rá szükség. Gyűlölöm a verést és általában a durva vagy ag­resszív büntetést. A kisebbek­nek elég büntetés, ha valóban haragszom. Gábor nem néz­het tévét, és az elrontott isko­lai feladatát ki kell javítani. Ennyi az, egész. A büntetés nem lehet hosszú, csak addig nevelő hatású, amíg a gyerek is emlékszik rá, mi volt a hi­ba, amit elkövetett... — Már eddig is sok szó esett a férjéről, ő is se­gít? — Nem segít, a saját dol­gát végzi. Általában van kialakult menetrend, de ez gyakorta felborul, helyettesí­tenünk kell egymást, éppúgy, mint most, amíg beszélge­tünk. Pedig neki kint is van dolga. Szakszerűen neveli a malacokat. Én humán érdek­lődésű vagyok, Ernő általá­ban a gyakorlati dolgokra ne­vel, Gábornak pedig a reál tárgyak tanulását segíti. — Milyen a kapcsola­tuk a pedagógusokkal? — Lehet, hogy szerencsénk volt, de a bölcsődei gondo­zóktól kezdve, kitűnő. Nagyon fontosnak tartom, hogy együtt neveljük a gyerekeket. Én tudhatom, hogy mitől fá­radt a gyerek az iskolában és ő, hogy ott hogyan szere­pelt. Szülői értekezletekre mindig elmegyünk. Én aztán tudom, hogy mehnyire fon­tos lehet egy tanár, mert ne­kem elrontotta a volt osz­tályfőnököm a gimnáziumi éveimet. — Régóta gyesen van, ezt most divat szidni. Hogyan bírja a bezárt­ságot? — A gyes nagyon nagy do­log, hiszen egyéves korukig a gyerekeimmel lehettem. Ta­másnak szerencséje van, őt hamar követte Vali. Amíg nem tudtak beszélni, ha a férjem hazajött órákig csak én beszéltem, de unatkozni nem volt időm. A háztartási munka egyhangúságát is feloldották a gyerekek. — Mikor pihennek? — A gyerekekkel való fog­lalkozás már pihenés mind­kettőnknek. Délután négy után, amikor mindannyian együtt vagyunk, nagyobb munkát már nem végzünk, csak velük foglalkozunk, le­fekvésig, tehát nyolcig. Gábor fél kilencig olvashat. Csak szombaton néz tévét a torna után is, ha nincs éppen kri­mi, mert az nagyon felizgatja. Ja, és van egy háztartási csodalényünk is. Fantaszti­kus, mennyit segít a Mini- mat. Amíg nem volt meg, napközben is mostam, ha volt rá időm, de a férjem még fektetés után is mosott. — Közben tanultak is. — Arra is jutott idő. Ernő esztergályos és a világ leg­jobb meósa, legalábbis sze­rintem. Imádja a munkáját. Ö leérettségizett, mindketten elvégeztük a marxista közép­iskolát, jártam árszakértőire, és ha az idén befejezem az is­kolát, képesített elő- és utó- kalkulátor leszek. Csak az bánt, hogy a vizsgáim nem si­kerültek túl jól, de hát mindent egyszerre nem lehet. Fontossági sorendet kell fel­állítani. Akinek az a fontos, hogy mindennap letörölgesse a port, vagy a szobanövénye­it ápolja, az ne szüljön négy gyereket. Nekem az lenne a büntetés, ha naphosszat port kellene törölgetnem, a csodás bútoraimról, ami nem azt jelenti, hogy nem szeretnék én is egyszer olyan lakást, amilyeneket a Lakáskultúrá­ban látunk. Majd lesz is, ha annak jön el az ideje. — Bocsásson meg, eb­ben a válaszban van egy kis védekezés is, pedig igazán nincs mentegetőzni valója. — Van hát, elnézést, csak eszembe jutott valami. Nem nekem mondták, csak hallot­tam, mégis bánt. Egy nyugdí­jas óvónő kelt ki magából a boltban, hogy egyesek szülik a gyerekeket, aztán az állam meg nevelje őket. Hát mi magunk neveljük, a házat is mi építettük, családi segítség­gel. Pénzt nem tudtak adni, de munkával segítettek. Édesanyám is nyugdíjas már, sokat segít a háztartás­ban, vagy a gyerekekre vi­gyáz, és nekem van a vilá­gon a legjobb anyósom! Nél­külük valóban nagyon nehéz lenne. Ha nagyon elfáradok, vagy valamiért kiborulok, el­megyek sétálni, de a gyere­kek között soha nem vagyok ideges. — Miből épült ez a szép nagy ház? — Munkából, de ebben azért több a hit, mint a mal­ter. A férjem önmagában hitt én meg abban, hogy lesz ott­honunk. Hatezer forinttal kezdtük, Ernő bontást vál­lalt. Gyűlt az építőanyag. Az­tán következett az OTP, „aki­nek” valószínűleg mindig is tartozni fogunk. A férjem most már a kocsiban is kezd hinni, és akkor lesz is. Fan­tasztikus a munkabírása és az optimizmusa. Ha felnőnek a gyerekek, olcsóbb lesz a kocsival utaznunk, mint a vonáttal, vagy autóbusszal. Erről jut eszembe két egy­másnak ellentmondó tapasz- * talatom. Általában legalább két gyerekkel utazom, a fia­tal férfiak mégsem az anyá­nak adják át a helyüket, ha­nem mindig a nőnek. Erre most igazán nem tudom, hogy büszke legyek, vagy bosszantson. A másik ked­vesebb, az idősebb emberek beszédbe elegyednek velünk és elmesélik, hány testvé­rük, 'gyerekük, uiTOkájuk van. Ez olyan ünneplős ér­zés, mint az anyák napja, de a gyereknevelés az módsze­res és igen hétköznapi, apró­ságokból álló hivatás. Hogy mennyi örömmel jár, azt csak az érti, akinek van családja. — Világéletében nyüzsgő, közéleti em­ber volt. Hogyan ter­vezi a visszatérést a munkába? — Nem szakadtam el iga­zán, mert tanultam közben és szeretem a munkámat. A közéletet félre kellett tennem egy kicsit, bár szerintem a gyereknevelés is az, csak más formában. 'Népművelői hajlamomat például kiélem a családom­ban. A férjem hamarosan párttag lesz. Amit igazán fontosnak tart az ember, ar­ra jut is ideje. Ha a gyere­kek nagyobbak lesznek, már jobban lefoglalja őket a kül­világ, több időnk lesz^rre is. Újságot olvasunk, rádiót hall­gatunk, tv-t nézünk, annyi­ban kapcsolódom most is a nagypolitikához, hogy á bé­kéért még a gyermekeimet is engedném harcolni. # — Köszönöm a beszél­getést. IHÁROSI IBOLYA Múltunkból | olna megye politikai, gazdasági története szo- 11 osan összefonódott a Duna történetével. A Duna, a széles folyam, a me­gye keleti határát alkotta, s noha nem volt könnyű az át­kelés, mégis rendszeres áru­forgalom zajlott le a duna- földvári, a paksi, a tolnai és a bátai átkelőhelyeken, kikö­tőkben. A forgalom szinte csak a jégzajlás idején szü­netelt. Keményebb teleken kocsikkal is közlekedtek az összetorlódott — és összefa­gyott — jégtáblákon. Gyak­ran volt emiatt tragédiák színtere a Duna. A kereske­delem a török időkben is eze­ken a réveken át zajlott. Ar­ról nincsenek megbízható adataink, hogy ezeken az át­kelőhelyeken mennyi áru ér­kezett az onszág keleti részé­ből a Dunántúlra és mennyit vittek innen a Duna—Tisza közére, vagy a Tiszántúlra. De arról, hogy milyen áru­féleségeket hoztak-vittek a kereskedők a dunai kikötők­ben, arról a korabeli szabály­rendeletek tudósítanak, ame­lyek egyúttal pontosan meg­határozták, hogy cikkfélesé­genként mennyi vámot (rév­díjat) kellett fizetni. Az alábbi idézendő szek­szárdi szandzsák kanunna- méja ((török törvénykönyv neve, amely az egyes tarto­mányok, valamint az ezekhez tartozó szandzsákok adó- és vámügyeinek, valamint a bir­tokolásnak a szabálygyűjte­ménye. A kanun a szultán ren­deleté volt) 1580-ból a tolnai és a paksi kikötőkre vonat­kozó szabályrendeletet tartal­mazza. „Tolna és Paks kikötőjének szabályrendelete kimondja, hogy nagy kocsi, amely, ha megterhelt lenne 6—6 akcse (akcse: kis ezüst pénzérme és pénzegység; a török váltó­pénz volt) és ha üres lenne 3—3 akcse, valamint a tele hordóktól 3—3 akcse, az üre­sektől másfél-másfél akcse illetéket, átkelés címén fizeti. Ha korábban vásárolt ju­hok haladnának át, kettőjük után egy akcsse, s a szarvas- marháktól, minden szarvas- marha fejében 12 és fél ak­cse szedendő, valamint egy akcsét is átkelési illeték cí­mén, s kettőjüktől 6 akcséval az úton minden jövő-menő 12 és fél akcse vámot meg­adván, valamint egy akcsét is amikor átkelésre jött. A harcok vidékére eladás­ra a kikötőből átkelvén a marháktól és minden bikától egy-egy gurus értékben 50— 50 dénárt számítva szedjenek. Erdély felől egyedül és cso­portban az általjövésre zá­logban el nem fogadás ügyé­ben Magas Parancs érke­zett. Az eladásra jövő mar- fiáktól és minden bikától egy-egy gurus szedendő le­gyen. De a hitetlen adófize­tők levágásra, a saját élelme­zésükre Szeged, Bácska és Kecskemét vidékeiről, Tolna és Paks városoknak hozott ökreik és teheneik után vá­mot ne fizessenek. A mészárosok a vágások idején vágóhídi illeték címén két-két akcsét adnak, s ennél többet ne fizessenek. A ser­tések, a juhok és kecskék után egy-egy akcse vámot adják meg, valamint kettő­jük után egy akcse átkelési illeték szedendő. Ha valamennyi rövidáru jönnek, valamint méz, sajt, és vaj, az összes élelmiszer­félékből minden 50 akcse ér­tékben 2 és fél—2 és fél ak­cse vámot szedjenek. Az isz- tamét és borgomán szövetek végjeként 2 1/2—2 1 2 akcse, valamint a boroszláv nevű szövet után hét és fél akcse, ezenkívül az iszkelát nevű szövet végjei után száz akcse vám szedetik be. A cérna után, amely Bécsből szárma­zik 50 akcse vám fizetendő. Ha vas jönne 50 akcse érték után 2 12 akcse és az eszter- hal után száz darabonként 12 1/2 akcse szedehdő be. Egy vég aba, a hitetlenek kabátja, amelyet kivarrnak, 2 12 akcséval vámolható. Erdély tartományból jövő rö­vid kabát darabja után egy­két akcse fizetendő. Ha egy hordó vörös papucs jönne, hordónként 75 akcse vámot adjanak. Egy hordó sós mennyhal és hal jönne, hor­dónként 75 akcse vám sze­dendő. Kocsival só jönne 100 darab kősóból egy sókockát és tíz akcsét és az eladott ru­das pasztirmából minden nyárs fejében két és fél ak­cse szedendő. Az átmenő lo­vasoktól egy akcse, a gyalo­gosoktól kettő után egy akcse vám szedendő. Ha méz, viasz, vagy olaj jönne, minden 50 akcse érték után két és fél akcse vámot adjanak. Száz egész fej sajtból egy egészet és tíz akcsét adjanak. A szárazföldről kocsival búza jönne, a fertaliye nevű illeték címén 100 akcse érték után egy akcse szedendő, de ha nevezett kikötőből Tolna és Paks lakosai átkelnek, en­nek csak a felét adják.” Élénk, sokféle árut forgal­mazó kereskedelem volt a tö­rök uradalom ideje alatt is Tolna és Paks kikötőiben. A kelet-nyugati kereskedelem fontos összekötő vonala volt a két mezőváros a XVI. szá­zadban, s polgárai jól éltek. * Az elmúlt korók iratait for­gatva, főleg a XIX. század­ban és a XX. század első négy évtizedében igen gyak­ran olvashatunk az úgyne­vezett „szegényügyről”, amelyről a járási főszolga- bírák rendszerint jelentették, hogy „kellően gondozott” — azaz, a szükséges intékedése- ket esetről esetre megtették. Több alkalommal szóltunk e rovatban arról, hogy az első világháború hallatlan mér­tékben növelte a nyomort, tömegessé vált az éhezés, s 1918. augusztusában a szek­szárdi élelmiszerpiacon — el­adás céljából — megjelent a macska is! A nyomor első­sorban ott jelentkezett, ahon­nan a család tagjait a frontra vitték, s nem volt aki itt­hon megművelje az 1—2 hold földet, vagy pedig napszám­ba menjen dolgozni, hogy a lét anyagi feltételeit megte­remtse- Magyarkesziből özv. Kersák Józsefné 1917. novem­ber 27-én levelet küldött a honvédelmi miniszterhez, amelyben elsírta panaszát, s kérte, hogy legifjabb fiát en­gedjék haza a frontról. Idéz­zük a levelet: „A mellékelt halotti bizo­nyítvány igazolja, hogy fér­jem, Kersák József meghalt. Semmi vagyonom nincs. Egy sötét kis árendás házban lakom. 68 éves, beteges nő vagyok. Csaknem teljesen munkaképtelen. Hat gyerme­kem van, kik közül a leg­idősebb 47 éves, hat gyer­mek atyja, a harctéren van; József fiam 45 éves vasutas, a harctéren van; Pál fiam 36 éves, a harctéren van; Fe­renc fiam 33 éves, a harcté­ren van. Vöm, Orbán Pál, ki szintén négy gyermek atyja, már több mint három éve orosz fogoly. Egyedüli ke­nyérkeresőm legifjabb jó gyermekem, János, 24 éves, ő is a harctéren van. Férjem meghalt, úgy állok, minden támasz nélkül. Jön a tél. Itt az erdőirtás, hol le­hetne munkáért fát keresni. Azonban nincs ki ezt megten­né. így a legnagyobb nyo­mornak leszek kitéve, ha Nagyméltóságod kegyelmes szíve meg nem könyörül raj­tam, és legifjabb gyermeke­met haza engedni nem ke­gyeskedik”. levélben foglaltak való- diságát Kövesdy János i/fOli. plébános és Kersák Ist- ván bíró igazolta. Nem vitatható, hogy Kersák Józsefné gyors segítségre szo­rult. A hadügyminiszter azon­ban ezzel nem sokat törődött, december 21-én visszaküldte a levelet a feladónak azzal, hogy azt mutassa be a köz­ségi elöljáróságnak (!). Pedig a levélen ott a bíró aláírása! A levél a községi elöljáró­ságtól a főispánhoz került. Ott iktatták. A többiről már nem tudósítanak az iratok. Vajon kapott-e segítséget ((gyorsat nem az bizonyos) Kersák Józsefné? S egyálta­lán, gyermekei közül hányán tértek haza a frontról? K. BALOG JÁNOS Bomba Ernő né Nagy Valéria árelőadóval, négy gyerek anyjával

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom