Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
^fePÜJSÄG 7 1979. április 1. Személygépkocsikkal, autóbuszokkal Kétszázan a vártúrán Kevés a sportlétesítmény, zsúfoltak a pályák. Sokszor hangzik el hol bírálat, hol elismerés formájában ez a megállapítás. Egy azonban bizonyos: ha valaki saját egészségének megóvása érdekében reggel vagy este a háztömb körül futkároz, úgy néznek rá, mint egy csodabogárra. Pedig a mozgásra, a sportolásra mindenkinek szüksége van. Van azonban egy sportág, melyhez nem kell sok milliós költséggel sportcsarnokot építeni, sőt még pályát sem. Ez a természetjárás. Szerencsére az országban mindenütt felismerték már ennek a sportágnak a szépségét és szinte kimeríthetetlen lehetőségeit. Sajnos, megyénkben mintha más lenne a helyzet. A közelmúlt napokban a megyei természetbarát-szövetség ülésén hangzott el a következő: az országos szövetség által kiadott statisztika szerint mind az ifjúsági, mind a felnőtt természetjárók száma Tolna megyében a legalacsonyabb. Megyénkben nincsenek meg olyan adottságok, mint az ország tizennyolc másik megyéjében? Erről szó sincs, sőt az Alföldhöz képest lényegesen jobbak a feltételek. Aki a vizet szereti, könnyűszerrel eljut a megye bármely pontjáról a Dunára éppúgy, mint a Balatonra, vagy a Sióra. Aki a hegyeket szereti, azt is megtalálja megyénkben, vagy átrándul a megyehatártól kőhaj ításnyira lévő Mecsekbe. Egyszóval minden feltétel megvan a sportág űzésére. Ennek ellenére évek óta tart az egyhelyben topogás. Vagy mégsem? Reméljük, hogy elmozdultunk a holtpontról. A Tolnai vártúrák első útja reményt' keltő sikert hozott. Negyven személygépkocsival, két autóbusszal közel kétszáz résztvevő tanúsíthatja, ha van szervezés, megfelelő program, szívesen vesznek részt a túrákon. Érdemes megemlíteni, honnan is érkeztek lapunk, valamint az AFIT KISZ-eseinek közös szervezésére: Dombóvárról, Szakosról, Paksról, Győréből, Lengyelből, Bonyhádról, Felsőnyékről, Szedresből, ezenkívül Simontornyárói és Bonyhádról egy-egy autóbusszal. Külön említést érdemel az AFIT-osok nagy létszáma, több mint tíz gépkocsival vettek részt. Az első megálló Bátaszék mellett, a termelőszövetkezet gépparkjának bejáratánál volt. Dr. Pataki József történelemtanár részletes tájékoztatást adott az egykori csatáról, mely a Hunyadi család sorsát döntötte el. A következő állomás Báta volf. Bizony sokan megnézték a karavánt, mely a községbe látogatott. A kálváriáról gyönyörű kilátás nyílt a községre, a Dunára, sőt a Duna—Tisza közére is. Érdemes volt megtekinteni a Szent Vér templomot, jólesett a séta, a gyaloglás. Aki éppen megszomjazott — persze nem a gépkocsivezetők — megkóstolhatták a bátai hegy levét is. — Irány Mohács! — hangzott a felszólítás és a karaván elindult. A mohácsi történelmi emlékhely erre az alkalomra kinyitotta kapuját. (Hivatalosan április 4-től november 7-ig látogatható.) Kis Béla mohácsi tanár az AFIT KISZ-eseinek felkérésére már várta a csoportot és felejthetetlen információt adott a történelmi emlékhelyről, arról, hogyan találták meg a tömegsírokat, milyen kutatások folytak, sőt még napjainkban is tartanak ezek, hogy megismerjük az 1526. augusztus 29-i csata minden részletét. Ismertetett néhány legújabb kutatási eredményt is. Az emlékhelyen tett séta mindenki számára mély benyomást keltett. Efyöntetű volt a vélemény: érdemes volt a jugoszláv határhoz két kilométerre lerándulni. Elmúlt dél, amikor a város központján át a komphoz tartott a csoport. Az autók a kikötő közelében maradtak, míg a társaság — élelemmel felszerelve — a komppal átkelt a szigetre. Itt bizonyíthatták ügyességüket, találékonyságukat a férfiak: hogyan kell gyorsan szalonnát sütni. Ugyanis rövid volt az idő, mert kezdődött a délutáni fő program, az autós ügyességi verseny. A fogadalmi templom előtti téren két órakor megkezdődött a vetélkedő Csibi Attila főrendező irányítása mellett. A verseny abszolút győztese, egyben az első kategória győztese is Sági István (AFIT) lett. A második kategóriában a Pécsi Rádió munkatársa, Müller István bizonyult legjobbnak. A harmadik kategóriában Mang László (Mohács) szerezte meg az első helyet. A két női versenyző közül Bessenyei Cecília (Dombóvár) volt az ügyesebb a bogyiszlói Somogyi Évánál. Természetesen nem mindenkit érdekelt az autós ügyességi verseny, így az idősebbek nagy figyelemmel szemlélték a fogadalmi templom értékes berendezéseit, amelynek bemutatására ismét Kis Béla vállalkozott. Néhá- nyan a mohácsi múzeumot, míg mások a Halászcsárdát keresték fel. Egyszóval mindenki megtalálta az érdeklődési körének megfelelő helyet. Késő délután — útban hazafelé — sokan megálltak Dunaszekcsőn, hogy egy jó halászlét egyenek a Duna- parti csárdában. — A viszontlátásra a második vártúrán! — búcsúztak egymástól a résztvevők. A KISZ-esek viszont már hozzáfogtak a szervezéshez, az április 22-i program elkészítéséhez. Első állomás Mecsek- nádasd lesz, majd onnan Óbányára, Pécsváradra, Hosz- szúhetényen és Zobákpusztán át. Máré várához, illetve Szentlászlóra, a Mecsek legszebb tájaira látogatnak. A mohácsi csatamezőn ■.MtBMMSr. ÍJ Dr. Horváth Lajos főorvos Vörösmarty Mohács címfi ver sét szavalta — nagy sikerrel Ebéd a szigeten Üdülés - családdal Az idei üdülési tervek szerint 1,3 millió ember vehet részt szakszervezeti üdülésben. Amióta egyre melegebben süt a nap, s egyre tavaszigérőbb az időjárás, sűrűbben gondolunk arra, hogy hol töltjük a szabadságunkat az idén. Ki mondhatja majd magát az 1,3 millió ember közé tartozónak, kinek sikerül 14 napot a Balaton partján, vagy a Duna-kanyarban családjával tölteni? A hangsúly az utóbbin van. A családon. Mert akinek gyerekei vannak, érthetően velük szeretné megosztani a szabadság, a pihenés örömét. E jogos kívánságot igyekeznek teljesíteni a szak- szervezetek is. A Szak- szervezetek Országos Tanácsa évek óta elsősorban a gyógyüdülés és a családos, a nagycsaládos szervezett dolgozók kedvezményes pihenését szorgalmazza. A 388 ezer SZOT-beutaló mellett a vállalatok csaknem egymillió ember kéthetes üdültetését oldják meg. Az idén talán az átlagosnál is több ötlet, figyelmesség övezi a családok nyaralását. A gyermek világévre tekintettel programok egész sorát rendezik a legifjabbak szórakoztatására. Az üdülés megszervezésének, lebonyolításának bökkenője változatlanul a beutalás elosztása. Akkor is, ha a SZOT az idei jegyeket — hála a számítógépes rendszernek — már tavaly szeptemberben a szakmák rendelkezésére bocsátotta. Ez megalapozhatná a megfontolt elosztást. Am az alapelv, hogy az üdülés a jó munka elismerése, még mindig nem érvényesül elég következetesen. Különös, hogy néhány száz forintos jutalmak odaítélése felett szinte késhegyig menő vitákat folytatnak az üzemekben, a négytagú család mintegy 5 ezer forint hozzájárulással támogatott beutalójának sorsa felett pedig viszonylag könnyen napirendre térnek. Főleg ott, ahol még nem vált gyakorlattá, hogy az elosztásnál a bizalmi is érvényesítse javaslattevő, beleszólási jogát. És ahol nem övezi ezt nyilvánosság, tehát társadalmi kontroll. Különösen jellemző ez a vállalati beutalók sorsának eldöntésére. Amiben pedig szintén a jó munkának, a szociális szempontoknak kell perdöntőnek lenniük. Nyilvánvaló, hogy ma — 1,3 millió hely birtokában — már nem illuzórikus feltételezni az igazságos elosztást. A szabályok tiszteletben tartása továbbra is kötelező — előny a bányában, a vegyiparban dolgozóknak, a nagycsaládosoknak. Azoknak, akik helytállnak a munkában, de korántsem törzsgár- datagok az üdülésben. Olyan szempontok ezek, amelyeket mind a SZOT, mind a vállalati beutalóknál érvényesíteni kell. LUKÁCS MÁRIA Az emlékhely bejárata is egyedülálló emlékmű A hátai Szent Vér templom előtt