Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból XXIX. évfolyam, 82. szám ARA: 1,60 Ft 1979. április 8., vasárnap Felelősséggel, szeretettel Az immár harminchárom éves magyar úttörő- mozgalom eredményekben gazdag múltra tekinthet vissza, és ma már több mint egymillió tagot számlál. Vezetői a nemes társadalmi munkában talán a legfontosabb feladatot: a jövő nemzedék szocialista emberré nevelését vállalják. Mégpedig túlórák tízezreiben, gyakran pihenőnapjaikat, szünidejük nagy részét feláldozva. Az úttörővezetők szerepe ma, amikor gyermekeink számára belátható távlattá vált a fejlett szocializmus Magyarországa, az a jövő, amelynek eredményeit élvezni fogják — különösen megnőtt. Ne feledjük, a ma harminc-negyven évesei, tehát a dolgozók derékhada szinte kivétel nélkül az úttörő- mozgalomban ismerkedett először forradalmi hagyományainkkal, az úttörőélet törvényében foglalt emberi, forradalmi magatartásformákkal és gyakorlattal. Ez a generáció azóta kiváló vezetőkké, tudósokká, művészekké, szakmunkásokká nevelődött. Amikor néhány évvel ezelőtt először került kezembe egy olyan önéletrajz, amelyben már arról is beszámolt valaki, hogy mikor, melyik úttörő- csapat tagja volt, egy pillanatra meghökkentem. Őszintén mondom, nem magamra gondoltam, hanem arra a harminckét évvel ezelőtti napra, amikor Zalaszentmihályon megalapítottuk a járás első úttörőcsapatát. Az úttörőcsapatok vezetői ma már egyenjogú tagjai az általános iskolák vezetőségének. Rangjuk, tekintélyük van, munkájukat párt-, KlSZ-munká- nak tekintik. A politikai és társadalmi vezetőtestületekben is mindenütt ott találhatók az úttörővezetők. Legutóbb három évvel ezelőtt tartották az úttörővezetők VI. országos konferenciáját. Az április 8-án kezdődő háromnapos VII. konferenciát ezúttal Kecskeméten rendezik meg. Az egymillió úttörőt, 85 515 úttörővezetőt képviselő 220 küldött, az Országos Úttörő Tanács 115 tagja, valamint a 114 meghívott — tehát az összesen 449 fős konferencia résztvevői plenáris és szekcióüléseken elemzik a hároméves munka eredményeit, gondjait. Az MSZMP XI. kongresszusa óta a magyar társadalom figyelme, gondoskodása közepette egyre javuló körülmények és feltételek között dolgozhat a Magyar Üttörőszövétség. A pártszervezetek közvetlenül is segítik az úttörőcsapatok munkáját. Az iskola és az úttörőmozgalom között korábbi viták helyébe a hatékony együttműködés lépett. Ma már senki sem vitatja, hogy a szocialista nevelő iskola és az úttörőcsapat sajátos mozgalmi tevékenysége egymástól elválaszthatatlan. Mind több a pedagógusok munkáját segítő KISZ-es ifivezetők száma. A KISZ-szervezetek általában összeegyeztetik akcióprogramjaikat a testvércsapat éves tervével, különösen a sport, a táborozás, az ifjú gárdák és az úttörőgárdák, a kulturális szemlék, a szakkörök munkáját illetően. Javult a szülők és az úttörőcsapatok kapcsolata is. A szülői munkaközösségek, az iskolákat, úttörőcsapatokat patronáló üzemek, intézmények nemcsak és nem elsősorban anyagi segítséget nyújtanak, hanem azt a társadalmi légkört biztosítják, amelyben folyamatosan terebélyesedhet az úttörő- mozgalom közhasznú tevékenysége. Persze ettől még nem mindig lesz több játszótér, nem növekszik úgy a táborozok, túrázók száma, nem bővül a táborozási lehetőség —, de azért a sok kicsi itt sokra megy és folyamatosan javítja a mozgalom feltételeit. Minderről bizonyára behatóan tanácskoznak a kecskeméti konferencián, remélhetően a legtöbb kérdésre válaszol a nemcsak szakavatott, hanem a gyerekek iránti szeretettől is sugalmázott magyar úttörőmozgalom. VASVÄRI FERENC SZOBORKÖSZÖNTÖ (11. old.) a gólyák megváltozott ÉLETE (12. old.) ÍGY jár, aki irigy (13. old.) PAKSON GYÖKERET ERESZTETT AZ ÖKÖLVÍVÁS (14. old.) A kihaló mesterségek legtöbbje — teknővájás, székkötés, kosárfonás, kötelesség, stb. — a divat hatására egy-egy időszakban feltámadni látszik. így van ez a nádazással is. Ma divat a nyaralókat náddal fedni. Míg régen a nád a szegénység jele volt, addig ma inkább a gazdagságé. Az 5. oldalon levő képriportunk e régi mesterség egy-két mozzanatát villantja fel. ÉSZAKI ROKONAINK A NYENYECEK (8. old.) RECEPT A BOLDOGSÁGHOZ (9. old.) • SZÓFIA FEJLESZTÉSÉNEK TERVEI (9. old.) THALHEIM BÜSZKESÉGE (9. old.) KÖLTÉSZET NAPJA, 1979. (10. old.) TÄJAK—KOROK —MÚZEUMOK (11. old.) MUNKÄSÖRARCOK (3. old.) ELŐTÉRBEN A HATÉKONYSÁG (3. old.) A ZÖLD ÚTON — DÖCÖG A ZÖLDSÉG (4. old.) NEM FIZET A VÄLLALAT (5. old.) A A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT TÖRTÉNETE ELKEZDŐDÖTT (7. old.) * A KOZMOSZ KUTATÄSA (8. old.) Vietnam kész a tárgyalások megkezdésére Hanoi, Zalai István, az MTI tudósítója jelenti: Vietnam felkészült rá, hogy április 14-én Hanoiban fogadja a kínai kormányküldöttséget a két ország közötti tárgyalások megkezdésére — jelentették be szombaton Hanoiban. A VSZK külügyminisztériuma a nap folyamán közzétette a kínai külügyminisztériumhoz intézett jegyzékét, amely válasz a Hanoihoz pénteken eljuttatott kínai jegyzékre. A vietnami dokumentum emlékeztet rá, hogy Hanoi e hét közepén javasolta a külügyminiszter-helyettesi szintű tárgyalások megkezdését április 10-e körül. Erre válaszul a kínai külügyminisztérium arról tájékoztatta a vietnami felet, hogy a Han Nien-lung vezette kormány- küldöttség április 14-én érkezne Hanoiba. A VSZK — mint a szombati jegyzék tudtul adja — kész fogadni a fenti időpontban a kínai küldöttséget. Egyben felkéri a kínai felet, hogy adja meg a küldöttség tagjainak névsorát, illetve minden olyan szükséges adatot, amely a tárgyalások megkezdésének előkészítéséhez szükséges. A Kínához intézett vietnami jegyzék ismételten tanúbizonyságát adja Vietnam tárgyalási készségének, jóakaratának, annak, hogy Hanoi külpolitikájának alapelve a vitás kérdések tárgyalások útján való rendezése. Vietnam ugyanakkor természetesen nem mond le szuverenitásának, területi integritásának védelméről. f é Ezzel a vietnami válasszal lényegében megnyílt az út a tárgyalások megkezdéséhez. Áz, hogy valóban meg is kezdődhessenek, teljességgel a'kínai féltől függ. A tárgyalások napirendjén, a korábbi vietnami javaslatok érteinkében, a határtérség békéje éí biztonsága megteremtéséhez szükséges sürgős intézkedések megvitatása, valamint a: két ország közötti kapcsoljak normalizálásával kap- ePslatos kérdések szerepel- h- nek. A vietnami tárgyaló "ke ldöttség vezetőjét már kő- rabban kijelölték Phan Nien ;ülügy miniszter-helyettes sáÉmélyében. Ifin! t\ OJ Uj yWuij .11 . rCr jtw fl j(Ki IjOt* -Q, Tr |iT| jy\ TÖMaI' Un . V Jfjy jJJr t TT