Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
* rtÉPÜJSÁG 1979. április 1. ! BSfí riicv|tfi|ii«ii ul# ■ WH m m WSS WLm ■ WS lm Kapu vagy sorompó,..? A Magyar Értelmező Kéziszótárban — ha jól számoltam — tizenhét különböző kifejezés kapcsolódik valamilyen úton- módon a „titokhoz”; kezdve a „titkárnál” és végezve a kissé meglepő hangzású „titokzokninál”. A különböző definíciókból az derült ki, hogy a „TITKÁRSÁG” szó jelentése: „nagyon elfoglalt (vezető állású) emberek személyi ügyeit intéző és közvetítő alkalmazott(ak) hivatali helyisége”. — A csoportudvar végében, jó mesze hátuL találja a fűrészeseket — igazít el a szekér bakjáról egy sodortbaj- szú idős ember. — Menjen csak a fűrészsirás irányába. A régi téesziroda nehézgépek kerekeivel felszántott udvarán kerülgetem a sarat, a hatalmas rögöket. Tényleg erősödik a fűrészgép zaja. Az udvar végét füzes, bodzabokros partú kis patak zárja le. A hídon túl földbe süllyedt, rozsdásodó mező- gazdasági géproncsok szanaszét. Még hátrább, az erdőszélen áll a tolnanémedi egyesült Kossuth Termelőszövetkezet bognárműhelye és fűrészelő melléküzemága. Helyi szóhasználattal; a fűrésztelep. Vésővel, kalapáccsal dolgozik Dick József bognár. Ütései nyomán forgácsok pattannak a kemény fából. A szakmát huszonnyolc évvel ezelőtt édesapjától tanulta. Akkor három bognár dolgozott Kisszékelyben. — Itthon már nem jutott volna munka, elmentem Si- montornyára dolgozni, az ak-. kori vegyesipari szövetkezethez. Ma Simovill a neve. Faipari gépeken dolgoztam, szinte mindegyiknek kitanultam a kezelését — emlékezik. — Mikor tért haza Kisszékely be? — Tizenhárom éve vagyok itt a tsz-ben. Most már én vagyok ebben a községben az gyetlen bognár, de én sem a szakmámban dolgozom. — Miért? — Nincs szükség bognárokra. Ahogy a lovak helyett jönnek a traktorok, velük együtt a lőcsös szekerek is eltűnnek. Ha nem akartam kenyér nélkül maradni, haladnom kellett a korral. Ma már inkább asztalosmunkát végzek. Ha kell ablakot üvegezek, festek, vagy bútorokat, falburkolatokat, állványokat, ajtókat, ablakokat készítek. — Teljesen szakított a bognár szakmával? — Egészen azért mégsem. Itt a faesztergán néha elkészítek egy-egy kerékagyat, kiesztergálok néhány szerszámnyelet, meg aztán nagyon sok munkám készül keményfából. A bognárok csak keményfával dolgoznak. Nehezebb megmunkálni, nagyobb pontosságot is igényel, de szinte örökéletű. Itt van ez a szalagfűrészállvány, amit most csinálok. Ha ezt a csapot fenyőből csináltam volna, nem vesződök az illesztéssel, beleverem. A fenyő ennyit enged, de a keményfával nem lehet játszani. Nézem a gépeket. Szalagfűrész, gyalugép, körfűrész, az ablak közelében faeszterga, előtte gyalupad. Körben, ahol szabad hely van, megmunkálásra váró lécek, deszkák, kész ajtók, ismeretlen rendeltetésű kifaragott anyagok. Kellemes illat mindenütt. — Ezen" az esztergán csiszoltam a némedi tsz-iroda kerítésfáját — mondja Dick József. — Csiszolta? — nézek rá kérdőn. — Igen ez saját találmányom — mutatja. — Kiesztergáltam egy fahengert, aminek a palástjára csiszolópapírt ragasztottak, befogom az esztergába és áhogy forog, csak hozzászorítom a csiszolandó anyagot. Vannak egyébként kimondottan csiszoló kisgépek, de hát szegény ember vízzel főz. Ami nincs, az után nem sírok, hanem megpróbálom pótolni. A műhely hátsó falán ajtó, azon keresztül lehet a fűré- szelők birodalmába jutni. A hatalmas hodály közepén méltósággal áll a szalagfűrész. A helyiség végéből, a nagy kétszárnyú ajtótól sínek vezetnek a géphez. A keskenyvágányú síneken, az ajtóban kocsi áll, azon hozzák a hatalmas rönköket az ajtótól a fűrészgépig. — És az ajtóig? — kérdezem Borbás Jánost. — Kézben. A két végébe belekapaszkodunk, aztán húzzuk, vonjuk, ahogy sikerül. Most egyébként hárman vagyunk, mert egy kőműves besegítőnk is van. A társaim elmentek ebédelni, azért vagyok egyedül. — Most mit dolgoznak? — Ami jön. A tsz fakitermeléséből hozzák az anyagot és maszekoknak is vállal a tsz bérfűrészelést. Most éppen léceket fűrészelünk a SIMOVILL-nak. Nyolcvanöt centi hosszú és négy és félszer 3,8 centis keresztmetszetűre kell kivágni a léceket. A SIMOVILL-nál állítólag exportra gyártanak valamit belőle. Nagyon megkövetelik a minőséget, úgyhogy három köbméter fát kell felvágnunk, mire kijön az egy köbméter léc. Nem lehet csomó, hiányosság, gürbület a fában. — Mennyit keresnek ezzel? — Lécenként egyötvenet kapunk, azt kell elosztani három felé. Ha nagyon hajtunk, akkor megvan a napi százötven forint mindegyikünknek. De azért nagyon bele kell kapaszkodni a rönkbe. Nem mondom, most már könnyebb, apróbb darabokban hozzák, de múlt héten feldolgoztunk olyan rönköt is, ami megnyomta a két és fél mázsát. Azt is kézzel mozgattuk. — Mióta dolgozik a gépen? — Négy és fél éve vagyok itt, de előtte is fűrészgépen dolgoztam. A gyulaji erdészetnek van itt a közelben fűrésztelepe, ott is lehúztam kilenc évet. — És előtte? — Fejszével a fakitermelésben. — Mennyi termelési értéket állít elő a fűrészüzem évente? — kérdezem Hóka Józsefet, a termelőszövetkezet növénytermelési főága- zatvezetőjét, aki határszemléje során a fűrészüzembe is benézett. — Nehéz ezt számokban kifejezni. Mert például tavaly is elkezdtek valami bérmunkát. Egy vagonnyi anyagot felfűrészeltek, utána át kellett állítanunk az üzemet más munkára, mert a KÖJÁL előírta, hogy valameny- nyi telepünket be kell keríteni. Több mint ezer kerítés- oszlopot készítettek akkor. Sokat dolgoznak a tsz saját szükségletére, azt pedig fo- rontban nem fejezzük ki. — A munkával nincs itt probléma — veszi át a szót Borbás János. — Csak a fűrészlapokkal vesződünk sokat. Néha olyan rossz minőségű szalagot kapunk, hogy annyi értéket nem tudunk fűrészelni vele, amennyibe került. Alig használjuk, máris berepedezik, használhatatlan lesz. No, nem mondom, ez a mostani szállítmánya jó, de a múltkorival többet mérgelődtünk, mint dolgoztunk. Borbás János újra munkához lát. Bekapcsolja a gépet, a félbevágott farönköt nagy lendületei dobja a fűrész asztalára. Beállítja a szélességet, majd óvatos mozdulattal nekinyomja a fát a sebesen száguldó szalagnak. A hangos sivitással fűrészporfelhő száll fel és a huzat viszi tovább a friss faillatot. TAMÁSI JÁNOS Ez a meghatározás lehet hatásos, de nem teljesen pontos. A „TITKÁRSÁG” lényegesen több ennél. Valóságos és egyre szaporodó jelenséget fed, mely a legváratlanabb pontokon kerül az ember szeme elé. Nem kell keresni, szinte kivétel nélkül jól olvasható tábla jelzi létét, többnyire fekete alapon arany betűkkel. — A titkárságra megyek! — mondom a nehezen megközelíthető Főhivatal ajtónálló Cerberusának és ha ezt kellő határozottsággal teszem, elfogadhatóan vagyok öltözve, netán aktatáska is van a hónom alatt, esetleg sietősre szaporázom a lépteimet: — többnyire akadálytalanul tovább enged. Ugyanez overallban, szerelőruhában már nehezebben elképzelhető. A „hivatali” em-» bernek ugyanis a Főhivatal természetes lételeme, közege, élettere. Aki mint ilyen, nem adja alább a szentek szentjénél, az eleve nem lehet más, mint fontos személy és az ilyeneknél a fontoskodás se feltétlenül kárhoztatandó, hanem sokuk megszokott velejárója. A más öltözetűek, a tanácstalanok, bizonytalanul toporgók: — kívülállók. Tehát bizonyos értelemben gyanúsak és elhárításuk első eszköze a lényegre törő kérdés: — Hivatták? Berendelték? Be van jelentve? Ismerősöm, S. Géza, a jó képességű közgazdász nemrégiben előlépett. Megkapta a „titkársági csoportvezető” címet, amiből az elemi logika feltételezi, hogy valahol, szépen fejlődő címkórságunk dzsungelében szunnyad egy „titkársági osztályvezető” titulus is, noha ilyennel egyelőre még nem találkoztam. S. Géza egyébként tudtommal két gépírónőnek parancsnokol és fő feladata különböző iratokat aláírásra előkészíteni egy imponálóan vastag könyvbe, ami — figyelembe véve egyetemi végzettségét — nem lehet túlságosan megerőltető elfoglaltság. a Kinek van, kinek nincs titkársága? A miniszternek, miniszter- helyettesnek, vezérigazgatónak, a nagyvállalat igazgatójának. vagy a Magyar Rádió elnökének természetesen van. Bajos lenne egy tárca ügyeit intézni, egy trösztöt úgy irányítani, hogy a nap minden órájában bárki, bármikor, apró-cseprő ügyekkel egyenesen a „fejhez” ronthasson be. (Hogy melyik ügy apró-cseprő, arról egyszer érdemes lenne külön írni.) Ezt, mármint a berontást, egész biztosan megtennénk. Részben. mert a szolgálati út megkerülése a szolgálati út megteremtése óta élő elfoglaltság, részben mert a lelkünk fenekén szolgai hajlandóságok élnek. A magasabb rang előtt szívesebben esünk hasra és szívesen hivalkodunk azzal, hogy hasra eshetünk. Akire közelről süt a fény, az jobban csillog és ki ne szeretne csillogni? Aki előtt mindennap magától értetődően nyílnak meg a titkársági ajtók; sőt netán még a belsőbb, párnázottak is; az rangos ember, ehhez nem férhet kétség. Főosztályvezetőtől lefelé is bőven akad titkárság. Nemrégiben a Cs.-i ktsz elnökéhez vitt el a szakmám. Cs. nagyközség, a ktsz viszont kicsi, egy árkádos tornácú, valamikori jobb gazdaházban van. Az udvaron lécbódéban kerekes kút vödre lóg, az istállóból raktár lett, a pajtából garázs. A tornác hátsó harmadában, közvetlenül a padlásfeljáró mellett szalmasárgára pingált ajtó, rajta a már említett fekete tábla és az arany betűk: „.TITKÁRSÁG”. A legkisebb vállalat, hivatal, iroda, üzem, akár kóce- ráj vezetőjének tekintélyét növeli, ha tábla utal arra, hogy neki annyi titka van, amennyi nélkülözhetetlenné tesz egy titkárságot. Titkárság létrehozásának elengedhetetlen faltétele az, hogy a vezető szobája előtt legyen egy akármekkora másik, melybe minimálisan egy gépírónőt, egy telefont, dohányzóasztalt és legalább két széket el lehet helyezni. Utóbbiakat a várakozóknak, mert a legtöbb titkárság előkelőségéhez a bejutottak várakoztatása is hozzá tartozik. Szerényebb körülmények közt megteszi, ha a telefonnak egyszerű billenő-váltó kapcsolója van a szomszéd szobához. Sokkal hatásosabbak azonban a két kagyló elhelyezésére alkalmas készülékek, féltucat gombbal és ugyanennyi bakelit fogóban végződő karocskával. Ezekre valószínűleg Graham Bell is tiszteletei nézett volna, ha megsejti a titkárság és ezen belül a telefon jövőjét. Mindezek természetesen külsőségek, de van közük a lényeghez. Néhány évvel ezelőtt kis-, de titkárságokban nem szegény városunkban megpróbálkoztam egy magán- közvéleménykutarással. Azt tudakoltam, hogy a titkárságok vitathatatlanul fontos szűrő szerepe — nem utolsó sorban a külsőségek és az ott ülők modorbeli tulajdonságai miatt — mennyire veszi át egy gát, vagy sorom- p ó izoláló funkcióit. A sorompót a vezető és beosztottjai közé leeresztettnek értve. Az előre kitervelt: — Mikor járt utoljára a titkárságon? — kérdés a gyakorlatban meglehetősen ostobának bizonyult, ami érthető. hiszen a valóság ismert tulajdonsága, hogy nem szívesen idomul az előzetes elképzelésekhez. — Miért lettem volna? — így a hosszú évek óta ugyanazon a helyen dolgozó esztergályos. — Nincs ott a magamfajta melósnak semmi dolga... — Amikor hívtak! — Voltam már... Ilyen és hasonló a legtöbb válasz. Vagy ilyen: — Ki megy oda szívesen? Ezek a válaszok szinte kivétel nélkül szöges ellentétben voltak azokkal, melyek a titkárságok őrizte párnázott ajtók mögül származtak. Minden ellentétes híreszteléssel szemben ugyanis ezek túlnyomó többsége mögött nem világtól és emberektől elzárkózott, elefántcsontto- rony-lakó, zord személyiségek ülnek, hanem elfoglalt vezetők, akiktől igen bajos lenne olyasféle örömteli önvallomást várni, hogy szánt- szándékkal és szívesen zárkóznak el a tömegek elől. — Abban- igaza van az esztergályosnak, hogy az én irodámban nincs semmi dolga, — vélekedett az egyik országos hatáskörű gyártó vállalat igazgatója. — A baj akkor kezdődne, ha naponta lenne. Eszembe’ sincs az esz- tergálást lenézni, csak a demagóg divat ellen tiltakozom, mely szerint az irányítás mindenki meghallgatásával kezdődik. Mégcsak nem is végződik ... — Énhozzám csak az nem jön be, aki nem akar — mondta egy másik direktor. — Az aranybetűs tábla csak jelkép, egy szó, amelyiknél még nem találtak ki különbet. Más kérdés az, hogy a dolgozóink egyáltalán menynyire akarnak közvetlenül hozzám fordulni. Itt már bajosabban tudnék finom megkülönböztetéseket tenni. Ugyanis ha n e m jönnek, az épp úgy jelenthet tökéletes munkaszervezést, vagyis azt, hogy minden bajukat el tudják intézni az alsó-, vagy középvezetőknél; mint ennek ellenkezőjét. Azért nem jönnek, mert valaki, valahol, valahogyan útjukat állja. Ez nehezen megfogható, rengeteg rossz beidegződést takarhat és nekem épp elég fejfájást okoz. Egyébként én minden napomat azzal kezdem, hogy reggelenként — korakelő vagyok — minden egyes üzemrészt végigjárok. Meglehet, hogy ezt a Csepel Vasmű vezérigazgatója nem tudja megtenni, de nekünk csak 1200 dolgozónk van .... Az a bizonyos „útonállás”, vagy hogy a saját szóhasználatomnál maradjak: — „sorompó” ... Lapunk október 26-i számában megjelent B. J,-né szekszárdi olvasónk hozzászólása, melynek egy része azt hiszem ide is vonatkoztatható. ö — titkársági beosztástól függetlenül — a gépírónőkről írt és arról, hogy olyan igényt kell kielégíteniük, amilyeneket táplálnak irányukban. Ez 4 tcbbé-kevésbé a titkárságokra is igaz. Ha egy vezető rátarti, bevallatlanul ugyan, de csak a saját véleményére kíváncsi, úgy bizton számíthat rá, hogy titkársága is hozzá idomul. Tagjai enyhe undorral fognak keresztülnézni a belépő egyszerű földi halandókon és mézédes mosoly ömlik majd el orcáikon, ha egy még rangosabb vezető érkezik. Más egyéniségű irányítókkal (lett légyen az il- . lető miniszter, vagy ktsz-el- nök) ezt már bajosabb megtenni. 1956 első felében, egy üzemszervezési munka segédfullajtárjaként, rövidebb ideig néhai Erdei Ferenc keze alatt dolgoztam, aki akkor a miniszterelnök-helyettes volt és a Mezőgazdasági Szervezési Intézet legfőbb irányítója. Fantasztikus munkabírású vezetőt ismerhettem meg benne, akinek a titkárságán igazán nem lehetett leányálom dolgozni. Mellékesen szólva: — mesébe illően tökéletes és jól szervezett titkársága volt. Egy alkalommal valahogy kiderítette, hogy váratlannak tervezett vidéki elenőrző útjairól előzetes „drót” megy az illetékesekhez. Meglepő módon senki nem kapott fegyelmit. Ehelyett vidáman bejelentette legközvetlenebb munkatársainak azt, hogy például Kecskemétre indul. És elment Sátoraljaújhelyre. Tőle származik az a mondás, hogy: — Még titkárság formájában se szeretem, ha sorompó van köztem és a feladataim között! Egyáltalán nem kövéthe- tetlen 'példa. ORDAS IVÁN Kettesben a mázs ás farönkkel „Haladnom kellett a korral”.
