Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
ioírépOjság TOTH-MATHÉ MIKLÓS: A lapát Az öreg ott állt az építkezést elválasztó kerítés előtt, háttal a tízemeletes panelháznak és nézte az árokban lapátolgató két embert. A napfény már tavaszt ígért, de az öreg még a télnek öltözködött. Viseltes nagy csizma, igazi sárdagasztó, fekete bekecs, kucsma. . A két ember lapátolt a gödörben. Hányták ki a földet a markológép után, és közben odapillantottak az öregre is. Aztán az egyik, a nehezebb mozgású, vállasabb, nem bírta megállni, hogy évődve oda ne szóljon: — Papa, nem jönne segíteni? Az öreg elmosolyodott, közelebb lépett a kerítéshez, halkan beszélt, mintha tartana attól, hogy valaki meghallja: — Hát van lapát? A munkás nem erre a feleletre számított. Kicsit jobban szemügyre vette az öreget, aztán még mindig tréfásan ezt mondta: — Az éppen még akadhat valahol, dehát az erőt kitől kapja...? Azt nem tudunk vételezni, bátyám. — No tudom én azt — bólintott az öreg —, de azért jöjjön csak az a lapát. A többi meg már az én dolgom. — Csak tréfált a Béla szólalt meg a másik, komolyabb, kicsit talán morcosabb is a társánál. — Ne szívja már rriellre, öreg. Megbirkózunk mi itt ezzel, maga meg csak nézze, Ha jólesik. % — Hiszen éppen ez az — lökte fejtetőre kucsmáját az öregember —, hogy csak nézhetem... Pedig nem szeretem én ezt nézni., nem szoktam én az ilyesmihez... Nem voltam én soha olyan ember, nekem elhihetik... Na, hol van már az a lapát! Az utolsó szavakat szinte követelőén mondta. A két ember egymásra nézett. Faluról való volt mind a kettő. Megértették. — Ott jöjjön be, azon a résen — mondta neki az egyik, aztán amikor az öreg átbújt a két oszlop közötti nyíláson, maga mellé segítette a gödörbe. Kezébe nyomott egy lapátot. — No ilyenre gondolt? Az öreg csak bólintott. Végigsimította vagy kétszer a lapát nyelét, majd megfogta jó erősen, és beleszalajtotta a földbe. — Jó szaga van ennek — mondta és nagy Ívben dobta fel oldalra. — Tavaszi szaga. Meg jó is ez a föld. Zsíros, jól táplált. Megterem ebben akármi. — Papa! — Egy asszony kiáltott le a negyedik emeleti erkélyről. — Hol a csudába van már? Hallja? Jöjjön fel ebédelni! Bosszúsan csóválta meg a fejét az öregember, és hányta tovább a földet. Csak miután már harmadszor kiabált le neki az asszony, állt meg a munkában, és erélyes hangon visszaszólt. — Ne kiabálj te! Van szemed, láthatod, hogy dolgom van! Majd megyek, ha fájront lesz! No nézzék már — fordult megbotránkozva a többiekhez —, a menyem képes lenne hazaráncigálni a munkából. Hát ki hallott már ilyet...! Az emberek nevettek, és ahogy az öreget figyelték, azt vették észre, mintha könnyebb lenne kezükben a lapát. Könnyebb, mint tegnap vagy tegnapelőtt. Szocializmus és tudomány 1919 áprilisában, Eötvös Lo- ránd temetésén mondotta a tanácskormány közoktatási népbiztosa, Lukács György: „...a proletárság küzdelme... a tudomány nevében indult meg, amely tudomány a proletárállamban soha nem remélt fölvirágzáshoz jut”. E szavak utaltak arra, hogy a szocialista társadalom létrejöttének törvényszerű szükségességét Marx és Engels tudományos elemzés alapján mutatták ki. A tudomány és a szocializmus szoros eszmei és gyakorlati kapcsolatát mindennél jobban bizonyítja az a viharos fejlődés, amely a forradalom győzelme után szocialista társadalmi rendet építő országokban lezajlott. Ezt mutatják a szovjet tudomány kiemelkedő eredményei a fizika, a fiziológia, az atomtudomány, az űrkutatás terén. A világ első atomerőművének megalkotása, az első szputnyik, az első ember a kozmoszban, mindez beszédes bizonyítéka a szocialista ország alkotóképességének. A magyar tudomány is „soha nem remélt fölvirágzáshoz” jutott az elmúlt évtizedekben. 126 kutatóintézetben, 175 vállalati kutatóhelyen. több mint ezer egyetemi és főiskolai tanszéken, múzeumokban. könyvtárakban folyik az alkotó tudományos munka. A magyar kutatók tollából évente több mint 1000 tudományos kötet, 2000 könvv, dolgozat jelenik meg, ezek tekintélyes része eljut távoli országok könyvtáraiba, laboratóriumaiba is. A világhírű magyar matematika mellett egyre több eredményünkre figyelnek fel a fizika, a kémia, a biológia terén is. Nem kerülheti el azonban figyelmünket, hogy az eredmények nem mindig vannak arányban az elérésükhöz szükséges szellemi és anyagi ráfordítással, a dolgozatok egy része bizony visszhang nélkül hever a könyvtárak polcain, születnek olyan munkák, amelyek nem fejtenek ki hatást a tudományos fejlődésre. A mágyar tudomány alkotó erejét olyan alkotások bizonyítják világszerte, mint a Heller—Forgó-féle légkondenzációs rendszer, a növényi fehérje előállítását szolgáló VEPEX-eljárás. E sikeres alkotások láttán is felmerül a kérdés: eleget tettünk és teszünk-e útjuk egyengetéséérl, annak érdekében, hogy az ilyen és ezekhez hasonló szellemi termékek hasznát a magyar népgazdaság lássa minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben. Az elmúlt évtizedekben alakult ki hazánkban a marxista társadalomtudományi kutatás. Most jutottak ei a magyar kutatók a szintetizáló, nagy munkák készítéséhez: már évekkel ezelőtt elkészült a hatkötetes magyar irodalomtörténet és készül hazánk történetének marxista feldolgozása, a tízkötetes Magyarország története. Múltunk tanulmányozása, a múlt tapasztalatai, a jelen gondjainak jobb megértéséhez segítenek hozzá, a tegnap tanulságainak levonása a mai cselekvés helyességét mozdítja elő. Úgy látjuk, úgy érezzük, a magyar tudomány az elmúlt évtizedekben jól szolgálta az országot, erejéhez mérten kivette részét az emberi haladás előmozdításából is. Látnunk kell azonban a gondokat, a hiányosságokat is. Tudnunk kell, hogy amit eddig tettünk, az ma már nem elégséges, amire eddig képesek voltunk, az holnap már kevésnek bizonyul azok között az új körülmények között, amelyek új, nehezebb feladatok megoldását követelik a kutatóktól, a tudomány, a technika művelőitől világszerte és hazánkban is. A 70-es évek során végbement világgazdasági változások ráirányították a figyelmet arra a tényre, hogy a Föld erőforrásai korlátozottak. A növekedés azonban nem állhat meg, mert ez ellentétes a Föld lakosságának létérdekeivel. A megoldás: az erőforrások, a természeti kincsek ésszerű és' körültekintő felhasználása, az anyagban rejlő adottságok maximális kihasználása, új, előnyösebb termelési eljárások bevezetése az iparban, a mezőgazdaságban. Hazánk is erre az útra lépett. Édü] az első maavar atomerőmű Pakson, széles körben terjed az automatizálás. a számítástechnika módszereinek alkalmazása az iDarban és a gazdálkodásban. bár nem mondhatjuk el, ho°v a már ma rendelkezésünkre álló géni erőt eléggé fölhasználjuk, hogy jól eaz- dálkodunk az emberi munkaerővel. Ui. hatékony agrotechnikai eljárásokat vezettek be. mezőgazdasági termelési rendszereket valósítottak meg. d° mé® nem mindje a legcélszerűbben használjuk fel a termőföldet. A korszerű, modern fejlődés útjára léotünk. de még nagv utat kell megtennünk. A neDgazdaság feladatainak megoldása, a termelési szerkezet módosítása igénvli a tudomány részvételét a célok meghatározásában és megvalósításában. Az eddiginél sokkal jobban keli összpontosítani a kutatás erőit a legfontosabb feladatokra. Többek között ilyen az alapanyag- és energiatermelés, a gyógyszer- és növényvédő- szer-gyártás, az elektronika, a komplex gépészeti rendszerek, a fehérjeellátás új lehetőségeinek kihasználása. A kutatómunka feladatainak meghatározásánál és a munka egész fqjyamatában gondosan mérlegelni kell a megvalósítás műszaki és gazdasági lehetőségeit, alkalmazkodni kell a valósághoz, a reális körülményekhez. Nem feledhetjük: nem csak az a fontos, hogy valamit „meg tudunk csinálni”, hanem az is, hogy hogyan, milyen ráfordítással. Nem tekinthető műszaki szempontból korszerűnek a gazdaságtalan gyártási eljárás. Az oktatás, a tudomány és a gyakorlat között a gondolatok, az eredmények és a szakemberek intenzív cseréjét kell megvalósítani, hogy az újszerű követelményeknek eleget tegyünk. A magyar kutatók nehéz és felelősségteljes munkájukban támaszkodnak a szocialista országok közötti tudományos és műszaki együttműködésre. Az együttműködés nagymértékben hozzájárult a korszerű atomfizikai és izotóptechnikai kutatás kiépítéséhez, a műszer- és híradástechnikai ipar gyors fejlődéséhez, a számítástechnikai ipar létrehozásához. A szocialista országok összefogása ad módot arra, hogy a magyar tudomány az űrkutatásnak, ennek a rendkívül nagy anyagi igényekkel járó modern tudományágnak is aktív résztvevője lehessen. A szocialista országok közötti tudományos együttműködés még sok olyan lehetőséget kínál, amelyek megragadása meggyorsíthatja előrehaladásunkat. Természetes, hogy a számvetés, az elszámolás az eredményekkel a gondokat állítja előtérbe, hiszen minél előbbre haladunk, annál több az új probléma. így van ez a kutatásban, hiszen minden egyes kutatási eredmény új kérdéseket vet fel, minden új tudományos módszer megjelenése új vizsgálatokat tesz lehetővé. Ugyanez érvényes az élet minden területére: jobb életkörülmények növekvő igényeket keltenek, magasabb iskolázottság növekvő kulturális igényeket táplál, és ez így is van jól. A növekvő igények kielégítéséhez a tudománynak is hozzá kell járulni. Ez nem valamiféle csere a tudomány és a társadalom többi területe között — ez a tudomány és a társadalom közös ügye és közös felelőssége — talán ez az alapvető a szocializmus és a tudomány kapcsolatában. TÉTÉNYI PÁL akadémikus, a Tudománypolitikai Bizottság titkára. SOMLYÖ ZOLTÁN: Májusi kalapács A vörös május rőtszínű sugára benyilalt minden ajtón s ablakon, S elér a fénye elvtárs, a szívedbe, ha bárhol is lakói. Légy bányász, ki a föld méhibe turkál, vagy. miként Jézus vala egykor, ács: nem hallod-e, hogy dalol a sarokban a kalapács?! Nincs hátra út, csak egyenest előre! A föld kiadta legszebb májusát! A hant körül a megfogant vetésen bömböl a kórus át. Nincs rés közöttünk, eggyé lett a lelkünk, nem különít el rang, e tömlöcrács... Halljátok-e, hogy dalol a sarokban a kalapács?! A nagy folyók a szennyüket kihányják, a föld is így tett, szennyes volt nagyon. Ma tisztaságban áll minden virága e májusi napon. A munkás tette ezt kérges kezével, egy mozdulata: világroppanás ... Hallgassátok, hogy dalol a sarokban a kalapács!... (1919.) 1979. április 30. Hincz Gyula rajza A macskákat nem említette senki ...és a macskák! Én tulajdonképpen nem szeretem őket, most mégis a kedves cicákra gondolok, mert kétezer év óta itt a Capitoliumon gyülekeznek Róma ha- zátlan macskái, megbújnak a leánderek sűrű ág-boga közt, S tudják, hogy jótét lelkek, akiknek ellenőrizhető ősei már a császárkorban is idejártak, a nap valamelyik órájában megjelennek — a macskák időérzéke megbízhatatlan —, műanyag butykosban hozzák a tejet, hozzá paninót, néha egy kis maradékot is az esteli. mortadellából, mert ugyan ki feledkeznék meg a capitóliumi macskákról? Mondom, én ugyan nem szeretem őket, de a kétezer éves macskakultuszban nincs jelentősége az egyéni ellenérzésnek, hát dorombolva lábamhoz dörgölődtek, s miután nem fogtam fel az ősi ragaszkodás idegenre is kiterjesztett megnyilvánulását, elhaló hangon nyávogni kezdtek, mert nem értették, hogy valaki letelepszik a macskákkal zsúfolt leánderek tövében, s megfeledkezik arról, hogy legalább egy doboz tejet hozzon az örök asztalra. Gatto, fitogtatom olasz tudásomat, majd megenyhülten, immár becézve, gattino, te szegény, povero miccio, ez bizony könnyelműség volt, de tudod, végeredményben könnyelmű ember vagyok, akit rendszerint becsapnak, s most mégis én csaplak be téged, szegény miccio, mert gondtalanul ülök a csodában, a leánderek tövében, melyek itt fává nőnek, otthon meg jámbor öreganyám dézsában óvta őket, szegény miccio, s az arácsi leánderekre gondolok, meg Marcus Aureliusra, akinek emitt áll lovasszobra a Palazzo Senatorio előtt, határozottan, de szeretetre méltóan, miként filozófushoz illik, s mire is gondolok még? Arra, hogy a világ legszebb tere, akkor is, ha szerencsére sok legszebb tere van a vilgnak, s a messziről ide vetődött vándor legszívesebben már a lépcsőn leülne Castor és Pollux szobra mellé, mert úgy érzi, szíve csordultig telt ennyi szépséggel. Róma, — szépség és romok, romlandó és múlhatatlan, mindig jelenlévő és soha el nem érhető, megújuló jelkép és nem lohadó bűn, ahol gondos kezek évszázadok óta gyűjtik évezredek emlékeit, s egymás mellett csodálhatjuk a Capitóliumi Vénusz kivételes arányait és a részeg görög öregasszony kedélyes valóságát, igen, mindez Róma, amelyet annyiszor rohantak le barbár hordák, s ahol a napokban robbantották fel a Palazzo Senatorio homlokzatát. Kinek volt útjában, kérdezzük naivan, miféle sötét szándékot akart bizonyítani napjaink igazolhatatlan barbársága? Persze, Róma kiheveri majd, nagyobb rémségeket is kibírt, olvassuk csak el Jordanes krónikáját. vagy azokat a kortársi beszámolókat, amelyek V. Károly, a legkeresztényibb király elvetemült zsoldosainak pusztításáról szólnak. A történelem tulajdonképpen könnyen összefoglalható: ezrek, milliók, nemzedékek konokul hittek az életben, s téglát téglára raktak, maguknak, utódaiknak, s azok utódainak, hogy értelmet adjanak az emberi létezésnek. Mert mi is az élet? Berendezkedés, hailék, otthonosság, hit abban, hogy mi is, az utánunk jövők is magukénak tudják. Közben megjelentek a barbár zsoldosok és a terroristák, oly mindegy. Mert a pusztításnak is van logikája: ne legyen, ne örüljünk annak, hogy építettek előttünk, s építünk a jövőnek, végtére az ember azzal is fitogtathatja hatalmát, ha ledönti azt, ami nekünk szépség volt, öröm, otthon. A hatalom a fontos, ami pillanatnyi érvényt szerez magának, ha másként nem, hát azzal, hogy kő kövön nem marad. Mint Rómában vagy másutt is a világban. ...s még a macskák is! A jelentések természetesen nem szólnak róluk, de gondolom, a robbanás ereje őket sem kímélte. Jaj, te szegény gatto, gattino, miccio, legalább egy- doboz tejet vittem volna neked.-CSÁNYI LÁSZLÓ BEKE
