Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
1979. március 11. / TÓI NA \ ©KÉPÚJSÁG Mikóczi Balázsáéval, a Bonyhádi Cipőgyár munkásnöfóvel — Ma mindenütt hallani: munkaerőhiány van. Ezt főleg a vezetők hangoztatják. A munkahelyről, a szalag mellől nézve is úgy tűnik, hogy valóban kevés a munkáskéz? — Én is úgy látom, hogy a Bonyhádi Cipőgyárban valóban kevesebb a munkáskéz, mint amennyire szükség lenne. Egy üzemrész, az úgynevezett B műhelyt le is kellett állítani. Innen hozták fel az embereket az új szalaghoz, amelyen már ragasztott! cipők készülnek. Ezek kevésbé munkaigényesek és több párat készíthetünk belőlük. Kezdetben csak egykét, négy-öt embert kellett felhozni, később lent az egész műhelyt meg kellett szüntetni, hogy az új, nagyobb teljesítményű, korszerűbb szalag mehessen. — Valamikor a cipőgyárban egy munkahelyre öt jelentkező is volt. — Most nem így van. Pedig most jobbak a kereseti lehetőségek is. A fiatalok is több, mint kétezerrel kezdenek. — A fizetést tartják kevésnek? — Nem. A munkát soknak. A fizetés a fiatalok egy részét nem érdekli, mert sok szülő biztosítja a gyerekek megélhetését. A munkabér a fiatalok egy részének csak a zsebpénz. Mindet szórakozásra használják fel. Nem jól van így. Ez oda vezet, hogy gyakran változtatják a munkahelyüket. Persze a fiatalok többsége nem ilyen. A mi szalagunknál is vannak fiatalok. Jól dolgoznak, elégedettek vagyunk a munkájukkal. — ön is fiatal még. Ha szabad megkérdeznem: hány éves? — Szabad, persze, hogy 6zabad. Most még nem titok. Harminckét éves vagyok. Több mint egy évtizede dolgozom a gyárban. Sokfajta munkát végeztem. Most szalagnál dolgozom. — Egy jelentésben olvastam: más magyar cipőgyárakban 1200 pár cipőt 33—35 emberrel gyártanak. A Bonyhádi Cipőgyárban viszont ugyanennyi cipőt 50 ember állít elő. Mi erről a véleménye? — Vezetőink ezt nekünk is elmondták. Valószínű, hogy így igaz. Viszont jó lenne erről személyesen is meggyőződni. Megnézni, hogy más gyárakban hogyan érik el ezt az eredményt. Ha elmehetünk — erre ígéretet kaptunk — bizonyára más lesz a véleményünk. Mi egyelőre nem tudjuk ezt megcsinálni. Lehet, hogy azért, mert csak az elmúlt évben tértünk rá a ragasztott technológiára, még nem elég nagy a gyakorlatunk, még mindig hozzá vagyunk szokva a kisebb teljesítményhez, amit a varrott esetében kellett teljesíteni. Nem tudom. Azt viszont tudom, ha valóban meg lehet csinálni kevesebb emberrel is az 1200 pár cipőt, akkor mi is előbb- utóbb megcsináljuk. — Azt mondják, hogy a szalagnál dolgozni egyhangú, unalmas munka. Mindig ugyanazokat a mozdulatokat végezni nagyon fárasztó. — Egyáltalán nem unalmas. Nálunk legalábbis nem. Az embernek több munka- műveletet kell ismernie. Különösen a váltósnak, a tartalékban lévőnek. Tudja, öthat embernek állandóan tartalékban kell lennie. Nekik nincs állandó munkahelyük, ök pótolják a hiányzókat, a betegeket, a szabadságon lévőket. Aki így dolgozik, annak álandóan váltani kell a munkahelyet a szalagnál. Ez szép is, meg fárasztó is. Igaz,, hogy magasabb órabért kap az ember, de hosszú ideig ezt az állandó váltást nem lehet csinálni. Én is csináltam egy évig, de elég volt. Nem mondhatom, hogy unatkoztam volna. De a szalag amúgy sem unalmas. Mindig történik valami. — Mi történhet egy szalagnál? — Például előfordulhat anyaghiány. A szalag nem állhat meg. Mi is keresni akarunk. Tehát azonnal váltani kell. Előfordul, hogy naponta kétszer is át kell állnunk. Hiába van meg a 250 párból (ennyi egy kocsi, csak ennyit küldhetünk a raktárba) mondjuk százötven pár, ennyivel nem tudunk mit kezdeni. Ha közben elfogy az anyag, hiányzik mondjuk a talp, akikor ezt félretesszük, és kezdünk egy másik típust, amiből szintén körülbelül annyi kész, mint az előbbiből, de ehhez van anyag, ezt tudjuk gyártani. — Gyakoriak az ilyen átállások? — Sajnos gyakoriak. Rend- szertelenül kapjuk a talpakat Martfűről. Hol ilyen méret, hol olyan méret hiányzik. — És ki a hibás abban, hogy így kapják a talpakat? — Azt én nem tudom pontosan. Lehet, hogy a martfűiek, de az is lehet, hogy mi is. Talán nincs kellően összehangolva a méret szerinti megrendelés és a gyártás. Én csak azt tudom, azt látom innen a szalagtól, hogy hol ez nincs, hol az. — A Bonyhádi Cipőgyár mindig híres volt arról, hogy kiváló minőségű cipőket gyártott. Emlékszem, volt egy sorozatunk a televízióval közösen a cipők minőségéről. Bony- hád a legjobbak között szerepelt. Tavaly, a ragasztóit technológiára való áttérést követően a korábbiakhoz képest kisebb volt az első osztályú cipők aránya. Ez bizonyára a gyakorlatlanságból eredt. — Abból is, meg abból is, hogy romlott a bőrök minősége. Néha olyan rossz a bőr, hogy mi is azt mondjuk; ebből nem lesz rendes cipő. És lesz. Lesz, mert meg kell csinálni. A rossz bőrt többször kézbe kell venni. Munka közben elszakad, félre kell dobni. A szakadtat nem lehet továbbadni. Ha továbbadná valaki, úgyis visszakapná vagy a művezetőtől, vagy valamelyik dolgozó társától. A minőségre mindannyian ügyelünk. A hírnevünk is kötelez arra, hogy jó minőségű cipőt adjunk ki a gyárból, meg a becsületünk is. Ezt kívánja a saját jól felfogott érdékünk is. — És nem sértődnek meg azok, akik visszakapják a rosszul elkészített terméket? — A mi szalagunknál nem. Régi, összeszokott munkásgárda dolgozik a mi szalagunknál. Jól ismerjük egymást. Ha megsértődne, annak se lenne sok értelme, mert egy ember rossz munkája tönkretehetné a szalagon dolgozók mindegyikének a jó munkáját. Ezért, ha tetszik, ha nem, meg kell mondanunk, vissza kell adnunk a rosszul elkészített darabot. Ez nem idegesíti a szalagon dolgozókat — Ezek szerint van, ami idegesíti. — Van, persze, hogy van. Az előbb már beszéltem róla. Idegesíti az embereket az akadozó anyagellátás, a rossz minőségű bőr, amiből jó minőségű cipőt kell készíteni. A zaj, az állandó változtatás is idegesítő. Én nem (tudom, hogy más szakmákban mennyi az ideges ember, nálunk sok. Mondtam is már számtalanszor, ahol csak lehetett: a cipőgyári szalagnál dolgozóknak is meg kellene adni a kedvezményes nyugdíjaztatás lehetőségét. Ugyanúgy, mint a textiliparban dolgozóknak, akik gépék mellett dolgoznak. Ez sokat jelentene. — Mit tesznek a gyár vezetői az itt dolgozókért? — Sok mindent. A gyárban dolgozóknak nincs óvodagondjuk. Kulturálódásra, sportolásra is van lehetőség. A jövedelmek is állandóan növekszenek. A fiataloknak jól berendezett klub áll rendelkezésre. A Botond ifjúsági klub, amelynek felszereléséért a gyár valamennyi dolgozója tett valamit. Kommunista szombatot szerveztünk és a munkabért a klubnak adtuk. Van ott mindenféle, ami csak egy mai fiatalnak a szórakozást jelentheti. Van kismamaszalagunk. Ezen a szalagon kevesebb párat kell teljesíteni, mint a másikon. Itt dolgoznák a gyesről visszajött kismamák. De nemcsak ők, hanem a nyugdíjhoz közeledők is, akik már nem tudnak annyit teljesíteni. Úgy érzem, hogy a mi gyárunkban sokat törődünk egymással. Ennék köszönhető, hogy jó a kollektívánk. Most is kommunista műszakot szervezünk, és a három szalag dolgozói részt vesznek e munkában. Mindenki, kivétel nélkül. — A gyárban sok nő dolgozik. Hogyan becsülik meg a nőket? — Szerintem nincs probléma a nők megbecsülésével. Ahol nők dolgoznak, ott nők a főművezetők, művezetők. Bérben nincs különbség. Igaz, hogy a férfiak átlag- keresete magasabb, mint a nőké, de ők más munkát is végeznek. Olyan nincs, hogy valaki csak azért kap több bért mondjuk a sarokcsiszolásért, mert férfi. Ilyenről szó sem lehetne. Nem hagynánk, mi nők! — A gyárban hallgatnak a nőkre? — Hallgatnak. Igaz, nem mindig hallgattak. Volt idő, amikor azt mondták; mit akar ez a nő? Ma már ennek vége. Ha igazunk van, igazat adnak, ha nincs, nem adnak. így van ez rendjén. Én a magam példájából tudom, hogy nemcsak meghallgatnak bennünket, de ki is kérik a véleményünket. A gazdasági vezetők is, a pártvezetők is, a szakszervezeti vezetők is. — Úgy tudom, hogy ön gyakran hallatja a szavát. Időnként keményen is fogalmaz. Nem volt ebből kellemetlensége? — Egyszer, régebben volt egy kis kellemetlenségem, de azt már el is felejtettem. Muszáj szólnom, hisz megbízatásaim vannak. A megbízatást pedig csak úgy lehet teljesíteni, ha az ember szóvá teszi azokat a dolgokat, amelyekkel megbízatása végzése során találkozik. Tizenkét éve vagyok szákszervezeti bizalmi, négy éve tagja a vállalati döntőbizottságnak, VSZT-tag vagyok, beteglátogatási felelős, elsősegélynyújtó... Voltam brigádvezető is, de az már sok volt. Sokat megyek dolgozótársaim érdekében, de megéri. Vezetőink mindig meghallgattak és intézkedtek. Állítom, hogy mindent megtettek, ami tőlük tellett. — Pedig néha keményen fogalmaz. Csak felfelé bírál, vagy lefelé is? Úgy értem: nemcsak a vezetőket bírálja, hanem a dolgozótársait is? — Természetesen, ök is követnek el hibát. Ök is emberek. Valamennyien emberek vagyunk, tehát valamennyien csinálunk jót is, rosszat is. Ha dolgozótársam tesz valamit rosszul, azt is megmondom. Itt van például egy nagyon jó kezdeményezés. Minden dolgozó után kapunk 120 forintot havonta. Ezzel mi, bizalmiak, művezetők rendelkezünk. Ez mozgóbér. Ebből lehet kapni és lehet nem kapni. Mindig el kell dönteni, hogy ki miért nem kap? Előfordult már, hogy voltak, akik nem kaptak. Nem, örültek neki. De meg kellett és meg kell mondani a szemükbe, hogy miért nem kaptak. Ezt nem lehet elkerülni. Igaz, hogy nehezteltek néha, de ezt vállalni kell. Ha vannak is ilyen összekoccanások, a kollaktí- va érdekében vannak. Nem rossz a mi kolektívánk. Igaz, hogy akad köztünk néha olyan, aki hibázik, de a következőkben igyekszik a hibát elkerülni. Hogy milyen a mi kollektívánk, hadd ne mondjak többet: egymás után négyszer kaptuk meg a Kiváló futószalag címet. Ilyen eredményt csak egy jó kollektíva érhet el. — A szalagnál végzett munkájáért bért kap. Ezzel ismerik el a végzett munkát. Megbecsülik a társadalmi munkáját is? — Meg! Állíthatom, hogy meg. A társadalmi munkám most például azzal ismerték el, hogy jutalomüdülésre megyek a Szovjetunióba. — Jó utat! Jó pihenést! SZALAI JÁNOS Múltunkból Az 1922 május végi parlamenti választásokon és az azt követő pótválasztásokon újabb eredményt ért el a konszolidáció útján a magyar fasiszta rendszer. Ezen a választáson a jogosultak száma 'mintegy háromnegyed millióval kisebb volt, mint ahánynak a Friedrich-féle választójogi törvény jogot biztosított korábban. A kormánypárt részéről négytagú bizottság gondoskodott a zavartalan előkészítésről: Bethlen, Klebelsberg, Gömbös és Nagyatádi Szabó. A kormánypárt korteshadjáratát azonban gyakorlatilag a közigazgatási hatóságok, Gömbös, a MOVE-ban, az ÉME-ben tömörülök irányították. A terrorral szemben az ellenzék összefogott — nem sok eredménnyel. Az Egységes Párt a 245 mandátumból 143-at szerzett meg. De ennek a győzelemnek akadt néhány szépséghibája! Jó példa erre az, ami a megye- székhelyen történt. Voksokat vásároltak — büntetéselengedés ígéretével. Idézzük Forster Zoltánnak, az akkori főispánnak Gömbös Gyulához írott levelét, amelyben a szekszárdi pótválasztásokon tett szolgálatai fejében Szu- limán György árdrágításért kiszabott büntetésének elengedését kéri. A levél kelte 1922. július 26. A levelet, amelyet tintával írt és saját kezűleg írt alá Forster Zoltán, Bethlen István titkos iratai között találták meg a történészek. Szó szerint idézzük a levelet: „Méltóságos Uram! A közelmúltban lezajlott nemzetgyűlési képviselő- választásokon a szekszárdi kerület mandátumának pártunk számára biztosítása, mint az előtted is ismeretes, nehéz munkának volt gyümölcse. A sikertelen alapválasztás után a győzelmet úgy remélhettük, ha a kisebbségben maradt harmadik jelöltet, Szulimán Györgyöt és táborát sikerül örffy érdekében megszereznünk. E célból a pártvezetőség felvette Szulimánnal a tárgyalás fonalát, aki is hajlandónak mutatkozott örffy támogatására, ha a reá árdrágítás miatt jogerősen kiszabott büntetés kegyelmi úton elengedtetik. A pártvezetőség örffy kiváló személyes tulajdonaira egyfelől, tudatában egy Rassay-párti jelölt befutásában rejlő veszélynek másfelől, erre hajlandónak nyilatkozott, minek következtében, az akkori igazságügy-miniszter úr a helyzet komolyságát felismerve, még a pótválasztás előtt a büntetés megkezdésének július 31- ig történő elhalasztása iránt rendelkezett. A választások befejezése után Szulimán György — akinek a győzelem kivívásában nem kis része van — kérelmet intézett az igazságügy-miniszter úrhoz a büntetés kegyelmi úton elengedésének kieszközlése, s addig is, míg ez megtörténhetik, a végrehajtás további elhalasztás iránt. Én a kérelmet 46 bizalmas 922. főispáni szám alatt folyó hó 3-án pártoló véleménnyel az igazságügy-miniszter úrhoz felterjesztettem, azóta azonban az ügyről semmit nem tudok. Minthogy az első ízben engedélyezett halasztás határideje július 31-én lejár, s ha Szulimánnak a büntetést meg kell kezdenie, ez esetben a pártvezetőség felette kellemetlen helyzetbe kerül, de pártunk kiépítésének további fontos munkájában is meg leszünk bénítva. Arra kérlek ennélfogva, Méltóságos Uram, légy kegyes az ügyben az igazságügy-miniszter úrnál sürgősen közbenjárni, s a halasztás megadását szorgalmazni. A szekszárdi kir. ügyészség távirati úton volna utasítandó. Kérlek, Méltóságos Uram, fogadd tiszteletem őszinte nyilvánítását, készséges híved Forster Zoltán.” A levelet Gömbös Gyula 1922. augusztus 7-én kelt kísérő levéllel küldte át Bethlen miniszterelnöknek a szükséges intézkedés megtételére. Ugyanekkor a dombóvári választó kerületben vereséget szenvedett a kormánypárt képviselőjelöltje. A választásokon a kormánypárt két jelöltje, Petrichevich Horváth Emil államtitkár és Balogh Gyula, az OFSZ főtitkára indult. A keresztény ellenzék jelöltje Pallavicini György őrgróf volt. Miben bízott a kormánypárt, amikor győzelemre számított ebben a kerületben? Idézzük Horváth Emil levelének idevonatkozó részét, amelyet Bethlen István grófhoz intézett: „Párthíveim Dombóvár város intelligenciájából, vasutasokból és vidéken az Esterházy hercegi uradalom bérlőiből és ezek cselédeiből állanak. Az intelligencia semmi esetre sem fog Balogh- gai menni. A vasutasság egy része semleges marad, tartózkodni fog a szavazástól. A másik részét a szolgálati főnökök útján meg lehet nyerni, ha az építkezési akciójuk támogatását kilátásba helyezzük...” Horváth Emil államtitkár levelének másik részében utasítással felérő javaslatokat ad a győzelem érdekében Bethlen Istvánnak. Ezek a következők: — a tekintély nélküli főispán — Forster Zoltán — igyekezzék passzivitásra bírni az intelligenciát, —: folytassanak házépítési demagógiát a vasutasok között, — azok a vasutasok, akik nem barátai a kormánypártnak, a szavazás napján szolgálatba állítandók. hogy a szavazásukat megakadályozhassák, — megakadályozandó, hogy a bérlők Pallavicini mellé álljanak. — Nagyatádi, volt kisgazdapárti vezér utazzon el a Dombóvár környéki községekbe és ott fejtsen ki agitációt a kormánypárt mellett. — Pallavicini főbázisát jelentő Hőgyész községet semlegesíteni kell. A június 5-i pótválasztáson, minden erőfeszítés ellenére nem jutott mandátumhoz a kormánypárt. Balogh Gyula keserű hangú — igen terjedelmes levélben számolt be Bethlennek a vereség okairól. Természetesen azzal kezdi, hogy ő nem tehet semmit. a vereség oka másokban és másutt keresendő. Kifejti, hogy a klérus a keresztény legitimista ellenzéket támogatta, majd így folytatta: „Petrichevich Horváth államtitkár úr szavazóinak nagy része, tehát kb. 3500 szavazat azokból a választókból került ki, akikre, mint állami alkalmazottakra, a kormány jelöltjének méltán lehetett számítani. így elsősorban a vasutasokból, a kerületben levő állami ménesbirtokok alkalmazottainak és tisztikarának szavazataiból, a posta, a közigazgatás tisztviselőiből. valamint ama birtokosok befolyása alatt állók szavazataiból, akik a kormánnyal nexusban állottak. A községek lakossága; független gazdák, iparosok, kereskedők, valamint azok a polgárok, akikre közvetlen befolyást gyakorolni nem lehetett. meggyőződésükhöz híven támogatták a kormányt és szavazatukkal a második választáson is az Egységes Párt jelöltjét támogatták. Meglepetésszerűen hatott, hogy éppen az előbb felsorolt szavazatok legnagyobb része a pótválasztáson Pal- lavicinire adatott le.” Tehát elvitte az ellenzék a szavazatokat... Csak arra nem kereste Balogh Gyula a feleletet, miért kerültek a voksok az ellenzékhez nagyon rövid idő alatt. Pedig olyan eseteket tudhatott Balogh Gyula is, mint amilyen Szulimán Györgyé volt. A lakosság tu-- dott ilyenről. K. BALOG JÁNOS Vasárnapi leszélgetés
