Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
10 népújság 1979. március 4. m IRODALOM SZADIR SZÁRIGULOV: Bűvös kör Alimhan felkereste az igazgatót, és félénken megszólalt : — A volt férjem az önök vállalatánál dolgozik. Száznyolcvan rubel a fizetése, de csak tíz rubel nyolcvanhárom kopejka tartásdíjat fizet. Az iránt szeretnék érdeklődni, hogyan lehetséges ez... Az igazgató átfutotta Alimhan beadványát, aztán visszaadta neki: — Érdeklődjön a főkönyvelőnél. Jobbra a második ajtó. Alimhan a főkönyvelőnek is elismételte a panaszát: — Száznyolcvanat kap, de csak tíz .rubel nyolcvan- három kopejka tartásdíjat fizet... A főkönyvelő figyelmesen végighallgatta, aztán visszaadta a beadványát: — Menjen a bérelszámolóba. Ott majd mindent tisztáznak. Alimhan benyitott a bérelszámolóba. — A volt férjem fizetése száznyolcvan... — Értem, értem, de az ügy nem -rám tartozik — szakította félbe a tisztviselő. — Forduljon a pénztárhoz, ott majd felvilágosítást adnak önnek. Alimhan nagyot sóhajtott, és a pénztárosinő keresésére indult. A pénztárosnő újból az igazgatóhoz küldte, az igazgató a főkönyvelőhöz, a főkönyvelő a bérelszámolóhoz, a bérelszámoló a pénztárosnőhöz, az pedig ismét az igazgatóhoz. A bűvös kör titkát Alimhan csak később tudta meg. Az igazgató a volt férj sógora volt az új asszony révén, a főkönyvelő a szesztestvére, a bérelszámolóban dolgozó tisztviselő a szomszédja, a pénztárosnő pedig az új feleség legjobb barátnője. De mire mindez kiderült, a gyereknek hosszú fehér szakálla nőtt... Fordította: Zahemszky László Magyar írók a forradalomban Sorozatunkban a legjelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy egy rövid tanulmánnyal; kezdve a sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresz- szióra gyakorolt hatásával a forradalmak előkészítője volt, s befejezve Nagy Lajos írásával, amely hűen tovább őrizte a 20- as években a forradalmi gondolatot. Tóth Árpád : AZ Új ISTEN Üj isten szól hozzátok, emberek! Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között ragyog fel tűz-szeme Barnult szentképek arany keretéből, Nem oltárok gyertyái közt fehérük Alabástrom közönnyel hallgatag, Hívők csókjától koptatott szobor, Nem méla, hosszú, vont litániák Cukros hullámát untán szürcsölő Egek lakója! Nem! Űj isten ez! Űj isten szól hozzátok, emberek! Nem ég szülötte ő! Nem mennyben él, Nagymessze tőlünk, titkos ismeretlen, Ki arca elé vonta az eget, Mint egy hűvös, nagy kékselyem palástot, Nem! Ö, de nem is föld bálványa Ö, Mint ama Mammon, aki ült hízott Gőggel rajtunk, s szájától millióm Élősdi csáp kígyózott szerteszét, S a szürcsölő, szívó karok befonták A szüzek testét, s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát, S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván, S felitták mind a könnyet és az átkot, S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak, S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmes és ararfyló hullafoltok ... Most új isten szól néktek, emberek! A véres földnek vére szülte Öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy, mezítelen alakká, Ki országlépő tágra tárja lábát, S Földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „lm eljöttem! Eljött a Vörös Isten!” S megy, s dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna, s medréből kicsap, Jerichos visszhangot ver vén Westminster, S az Öceán zöld üvegén vörössen Előre rezg ezermérföldes árnya, S átfogja a Fehér Ház vak falát... Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Ismerj meg minket, tieid vagyunk! A szíved hajtó, élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bús vérünktől is gazdagult, S világra ömlő harsonád sodrába Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva magyar jaj-patak A messzezengő nagy moszkvai árba, Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pőrölyös kezeddel —, Emelj minket roppant tenyereidre, És a magad képére gyúrj át minket! Az irodalom sok csodája közül az egyik: honnan, hogyan virágzott ki Tóth Árpád más-tónusú, más-jellemű költészetéből ez a rokontalan, hatalmas, diadalmas óda? Hogyan talált rá hangot a szelíd lanton, amelyen „az öngyilkos kétségbeesés is harmóniává édesül?” — amint Komlós Aladár írta róla. Hogyan teremtette ezt a szenvedélyes, elragadtatott verset a „nem küzdő, hanem magányos, játékos, ■ szemlélődő élet?” — ezek pedig Babits Mihály szavai. S ha az elemTóth Árpád zéseikből kiragadott mondatok egyszerűsítenek is, hiszen nem fejezihetik ki Tóth Árpád költészetének egész színvilágát, de karakterét jól jellemzik. S hinnünk kell magának a költőnek, amikor „szelíd dalaim”-nak nevezi a saját verseit. Schöpflin Aladár, külsejéről és természetéről írva poézisét is érintgeti: „Kistermetű, nagyon vézna fiatalember volt, halk és szerény, mint egy pápaszemes kisfiú ... Jobban szeretett csendben meghúzódni, mint szerepelni... Nem vetélkedett senkivel, nem bántott soha senkit, finom és gyöngéd volt... A melancholia gyermeke volt”. S a melancholia gyermeke, a játékos és szemlélődő, a szelíd dalok költője — a Tanácsköztársaság föllobbanó lángjánál meggyújtja Az új isten fáklyáját. Mégpedig azonnal. Egy-két nappal a tanácshatalom megszületése után, 1919 márciusának utolsó napjaiban. Ö, Kivert kutya Üjváry Lajos festménye ZELK ZOLTÁN: Álmomban hajam visszaleketiilt Acsargó emlékek lopóznak utánam, acsargó emlékek rám is rám találnak, acsargó emlékek tepernek, kötöznek, s hurcolnak is vissza már olyan vidékre, ahol mert fiatal, boldogtalan voltam, Acsargó emlékek tükröt is emelnek, patakot és folyót kergetnek elébem, gyűljenek tengernyi tükörré, hadd lássam: hajam visszafeketült oda koronás vénségem, oda diadalmam! ZENTAI LÁSZLÓ: Őszi seregély Jönnek a vén ködök, aktjuk lebben a hajnali fényben, halvány, pisla manók zuhanása alig neszez, égre futnak az ősz pókhálós ráncai, bús zene mordul, egy csenevész seregély riog, élete nélkülözés és társai felkerekedtek, déli szeleknek ölében nnganak egyre tovább. Szánhatlak-e jobban? Elárvult bánatod éltes dróthuzalok tetején citerázik. Várnak-e rád valahol valakik? Vagy jeltelen ágyat készít néked a vénasszony-nyár? Megbizseréli orrodat olykor a kései körték illata. Délceg puttonyos elrohan, érett terhén kékszemek égnek, még odaröppennél, de erőd zuhanásra elég csak, eltemetésed gyászát jelzi az elterülő dér. VALENTIN ROBOV: A jó hírnév mindenek- fölött Mindnyájan észrevették, hogy Szimeonov milyen zord eltökéltséggel emelkedett szólásra, s nyomban megértették: ő fejébe vette, hogy megbírálja az igazgatót. —• Úgy vélem, már éppen eleget hallgattunk — jelentette ki Szimeonov az izgalomtól reszkető hangon, és a teremben síri csend támadt. — Mindenki jól tudja, hogy az igazgatónk zsarnok. Elfojtja a bírálatot! Senki sem mer ellenvetést tenni neki, mert nagyon jól tudja, hogy ez milyen következményekkel jár... Szimeonov még vagy tíz percig folytatta ugyanebben a hangnemben. Utána Kircsev elvtárs, az igazgatónk emelkedett szólásra: Elvtársak — kezdte — feszült figyelemmel hallgattam végig az előttem szóló érvelését. Eléggé érdekesen beszélt, de vadjaival kényelmetlen helyzetbe juttatta saját magát — és engem is. Gondolják meg: ha az elmondottak után nem büntetem meg — akkor mi lesz ebből? Hát az, hogy én egyáltalán nem vagyok a bírálat rosszindulatú elfojtója, és így Szimeonov nyilvánosan megrágalmazott engem! Hát ez lesz az eredmény, elvtársak! Az, hogy Szimeonov rágalmazó és hazug! Súlyos folt esik Szimeonov elvtárs jó hírnevén, aki oly szenvedélyesen bírált engem! Ez pedig árnyékot vethet egész dicső kollektívánkra. Ezért úgy vélem, hogy meg kell menteni Szimeonov elvtárs jó hírnevét. Ez pedig nézetem szerint úgy érhető el legjobban, ha például alacsonyabb fizetéssel járó állásba helyezzük át és megfosztjuk a negyedévi prémiumtól.... A hallgatóság tapsviharban tört ki. Fordította: Gellert György BAYER BÉLA: Vízparton Füvek tűhegyén feszít az alkony ketten vagyunk csak te meg én lomha szellő ring rezeg a parton a \ ízről fut szökik a fény nádiveréb had mélázva hőköl légre dermed a surrogás cigányszemekkel törpe fűz hódol pergő csöndet hasit a sás összeboruló renceszál rezzen a sötétség zsákját kioldja rádhajolok csillag ül szemedben árnyékainkat összebogozza. # aki rövidebb verseit is sokáig, hallatlan műgonddal és aggályossággal csiszolgatta-fé- nyesítgette, ezt a hatalmas verset egy lélegzetre írta meg; a legrangosabb folyóirat, a Nyugat már az április 1-i számban közreadta. Kevesen köszöntötték ilyen nyílt szóval, erős hittel a „diadalmas vörös lüktetés”-!, mint Tóth Árpád.- Az új isten: erős, szenvedélyes vallomástétel, csak erős történelmi vihar válthatta ki, s nagy belső megrendülés. De ha rokonai nincsenek is Tóth Árpád költészetében, előzményei vannak. Költészete panaszos, keserű hangjaiban egyre több a szerepe a háborús reménytelenségnek, egyre erősebben érzi, hogy a nyomasztó, em- bertelenítő körülményeknek meg kell változniok. Magánlevélben így fogalmazza meg ekkor, 1918 végén az érzelmeit: „Üjra születik a világ és Magyarország. Nem igen tudok én írni... olyan üresnek, aránytalannak tetszik ez most, őszi verset írni, rímel- getni...” Majd egy másik levélben : „Én mostanában mégis mintha derűsebben látnék. Valahogy úgy érzem, mint mikor alagútban utazik az ember, de már kifelé! Még mindig sötét van ... de ... szürkül... a végin mégiscsak napfénybe fog kivágtatni a vonat... — mintha friss levegő jönne be holmi kitárt ablakokból”. A nagy történelmi pillanat lobbantotta föl a verset, de a történelem fordulása, a Tanácsköztársaság bukása nem kedvezett annak, hogy Tóth Árpád költészetének ez a hajtása megerősödjön. Akár jelképesnek vehetjük, hogy a Március, s Az új isten versei sorában a következő ezt a címet viseli: Az öröm illan. Az ellenforradalmi korszak kiiktatta irodalmunkból Az új isten-t. Amikor a költő halála után hat évvel Szabó Lőrinc sajtó alá rendezte a hátrahagyott verseket, ki kellett hagynia ezt a költeményt; 1947-ben a könyv új kiadásának élére került. Azóta, az újabb kiadásokban, Tóth Árpád összes Verseiben a helyén van ez a mű; századunk költészetében díszhelyen. FARKAS LÁSZLÓ
