Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
2 Képújság 1979. március 18. Hétfő: Irán bejelentette, hogy kilép a CENTO katonai szervezetből. — Edward Gierek látogatása Moszkvában. — A közös piaci országok csúcsértekezlete Párizsban. Kedd: Carter Jeruzsálemből jövet Kairóban Szadattal tárgyalt, majd bejelentették, hogy aláírásra kész az egyiptomi—izraeli különbéke. — Beiktatták az új venezuelai elnököt. Szerda: Koszigin és Deszai hosszú távú együttműködési egyezményt írtak alá Új-Delhiben. — Törökország is kilépett a CENTO-ból. — Kirchschläger osztrák köztársasági elnök befejezte csehszlovákiai látogatását. Csütörtök: Az izraeli kormány után az egyiptomi kabinet is jóváhagyta a különmegállapodást. — Megkezdődött Teheránban Hoveida volt miniszterelnök pere. — A Vatikánban nyilvánosságra hozták II. János Pál pápa első enciklikáját. Péntek: Laoszi közlés arról, hogy kínai csapatok behatoltak az országba. — Brzezinski, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója Jordániába utazott. — A francia nemzetgyűlés vitája a bizalmatlansági indítványról. Szombat: Tito jugoszláv elnök, és Karamanlisz görög miniszterelnök tárgyalása. — Kamai Hasszán Ali egyiptomi hadügyminiszter Washingtonban. A hét 3 kérdése A hét első szenzációját a Közel-Keleten Carter amerikai elnök ingázásának eredménye szolgáltatta: miután már úgy látszott, hogy Carter személyes tekintélyének a bevetése sem vezet el az Izrael és Egyiptom közti ellentétek kiküszöböléséhez, a Jeruzsálemből távozó és Kairóban megálló elnök a végén azt adta hírül nagy diadalmasan a világnak: „sikerült!”. Mivel érte el Carter ezt az „eredményt”, s az tartósnak ígérkezik-e? — mindenki ezt kérdi ma keleten és nyugaton egyaránt. Az egyiptomi—izraeli különbéke-megállapodás ellen tiltakozott a megszállt arab területek lakossága. Az izraeli katonák a Jordán folyó nyugati partján, Halhulban (képünkön) csütörtökön két tüntetőt agyonlőttek. (Képtávírónkon érkezett) Természetesen a Távol-Kelet korántsem került le a napirendről, bár Pekingben szorgalmasan közlik egyre- másra, hogy máris kivonták a csapatokat Vietnamból. A kínai fenyegetés alább hagyott-e? Európa nyugati felén a Közös Piac újabb csúcstalálkozója szolgáltatta az alkalmat a közös valutarendszer bevezetésének meghirdetésére. Mit is jelent ez az új pénzügyi rendszer? 1. Mivel érte e| Carter elnök a közel-keleti „eredményt”, s az tartósnak ígérkezik-e? Az amerikai és a nyugat-európai sajtó egvbehangzóan azt állítja, hogv az Egyesült Államok elnökének mélyen bele kellett nyúlnia a zsebébe, helyesebben az amerikai államkasszába, de az Egyiptomnak és Izraelnek kilátásba helyezett dollármilliárdokon kívül még további elkötelezettségeket is kellett vállalnia. Ezek főleg Izrael érdekeinek védelmét célozzák. Olvan értesülések láttak napvilágot, hogy Egyiptom négvmilliárd dollárt. Izrael pedig hatmilliárdot kap a következő években. Ez úgy hangzik, mint valami amerikai áldozathozatal... Pedig legfeljebb arról van szó. hogy az USA nemcsak Kairónak és Jeruzsálemnek ad ..ajándékot”, hanem az amerikai hadiiparnak is! Tudniillik a segély legnagyobb részét harci repülőgépek és egyéb hadfelszerelések teszik ki. Hozzálátnak például az egyiptomi hadseregnek (amely eddig szovjet fegyverekkel volt ellátva) amerikai fegyverekre való átfegyvérzéséhez ... Látnivaló, hogy az iráni katonai megrendelések kiesése után Washington úi piacokat keresett hadiipara számára. (Az iráni események úgy is kihatottak Carter alkudozásaira, hogy számot kellett vetnie Izrael új helyzetével: a teheráni kormány megszüntette az olajszállításokat az iráni sah korábbi szövetségesének, az izraeli kormánynak.) Az egyiptomi—izraeli megállapodás katonai elemeinek végleges megtárgyalására Washingtonban kerül sor. odautazott mind a két ország hadügyminisztere. Az aláírásra csak e tárgyalások végén utazhat Szadat is, Begin is Carter elnökhöz... A különmegállapodás híre természetesen heves ellenzést váltott ki az arab világ túlnyomó részében, az Elutasítás Frontja államaiban. Arafat, a PFSZ vezetője arra szólította fel az olajtermelőket, ne szállítsanak olajat Egyiptomnak, ézaúd-Arábiát pedig arra, hogy ne támogassa anyagiakkal (dollár százmilliókkal) Szadat elnököt. Béke helyétt bizonytalanság — ezt nem mi mondjuk, hanem a nyugati polgári sajtó visszhangozza a találó megállapítást. Magas szintű szovjet—lengyel tárgyalások voltak a héten Moszkvában. A képen balra Leonyid Brezsnyev, a szovjet, jobbra pedig Edward Gierek, a lengyel küldöttség vezetője. (Képtávírónkon érkezett) 2. Alább hagyott-e a kínai fenyegetés? Nem lehet igennel felelni a kérdésre, hiszen a laoszi külügyminisztérium pénteken jelentette be, hogy két kínai zászlóalj hatolt be laoszi területre és meg is szállt bizonyos területet, a laoszi határ kínai oldalán pedig folytatódnak a csapatösszevonások. Ami a Vietnam elleni agressziót illeti, a betört kínai csapatok visszavonultak vagy visszavonulnak; nyomukban szétdúlt városok, fölperzselt falvak. A Hanoiban tett tárgyalási javaslatok érvényesek. Peking láthatóan nem ezekre válaszol, hanem a maga feltételei szerint akar tárgyalni. A sanghaji katonai pártértekezlet, amely a hét közepén zajlott le, azt. mutatta, hogy a hadseregnek Vietnamban nyújtott „gyönge teljesítménye” láttán meg akarják gyorsítani a hadsereg korszerűsítését és a fegyverkezés ütemét. Nincs jele, hogy a pekingi vezetés okult volna a Vietnam elleni agresszió negatív hatásából, amely diplomáciai téren például a kínai—japán viszony hűvössé válását is eredményezte. Ennek jele, hogy Tokióban hivatalosan megerősítették: változatlanul gazdasági támogatásban részesítik a Vietnami Szocialista Köztársaságot. 3. Mit jelent a nyugat-európai valutarendszer bevezetése? E sorok írója a szemtanú jogán állíthatja, hogy a Közös Piac kilenc országának állam- és kormányfőiből álló, úgynevezett európai Tanács párizsi ülésén épp elég ellentétes érdek csapott össze ahhoz, hogy a vélemények kemény megütközése közepette már a közös pénzügyi rendszer. az EMS bevezetésének ünnepélyes meghirdetését is eredménynek, tüntessék fel. Pedig a közös valutarendszert sem fogadták el mindannyian, Nagy-Britannia teljesen ki is maradt belőle, az olaszok és írek pedig sok fenntartással éltek. Az is igaz, hogy egyelőre a kilenc ország fővárosában, így Párizsban sem tud mit kezdeni az utca embere az „európai pénzegységgel” (még egy új rövidítés: ECU), hiába próbálja például a francia sajtó régmúlt századok híres francia ezüstpénzének, az écunek az értékállóságát emlegetni. A lényeg éppen az lenne, hogy ennek a mai mesterséges pénznek, amely elsősorban a kilenc ország egymás közti pénzforgalmában és árucseréjében lenne használatos, az árfolyamingadozásait minimálisra szorítsák. Az ECU egy „valutakosár”, amelybe bonyolult számítások útján kidolgozott arányok szerint mind a kilenc ország pénzéből beleraktak. Az így kiszámított átlagérték majdnem állandó lehet a jövőben: legalábbis csak két és egynegyed százalékos ingadozást tűrnek meg az alapértéktől számítva föl és le. Ha ennél nagyobb lenne az árfolyamváltozás egy főváros tőzsdéjén, akkor ott a központi banknak valutaeladásokkal kell ismét helyreállítani az ECU megadott határok közötti értékét. Mondani sem kell, hogy az új mesterséges pénzt az infláció elleni harc egyik fegyvereként emlegetik hivatalos helyeken, az inflációval pedig épp azért is akarnak szembeszállni, hogy a mind ijesztőbb munkanélküliséget csökkentsék. Ma már Párizsban is hat és fél százalékos munkanélküliségről beszélnek, azaz 1000 dolgozó közül 60 nem talál munkát! A Közös Piac országaiban együttvéve már több mint másfél millió ember van ilyen sorsra kárhoztatva. Ahány ország a Közös Piacban, annyi elképzelés a munkanélküliség felszámolására, de abban közösek, hogy — mind papíron maradnak ... Ellentmondásos a helyzet a mezőgazdasági közös piacon is: az angolok szeretnék „befagyasztatni” a mezőgazdasági termékek árait, de ezt sem a franciák, sem a nyugatnémetek nem engedik, viszont Bonn és Párizs között is Iránban az ideiglenes kormány kérésére felfüggesztette Khomeini ajatollah a gyorsított iszlám bírósági eljárások és kivégzések folytatását. Képünkön Amir Abbasz Hoveida volt miniszterelnök (jobbra az első) tárgyalása, kire az ügyész ugyancsak halált kért. (Képtávírónkon érkezett) vita dúl a saját mezőgazdaságuknak nyújtandó előnyök miatt. Talán éppen a mezőgazdasági árak körüli háborúságban torpedózzák meg az új mesterséges pénzt is. pAlfy József Lázár György Kuvaitba utazott (Folytatás az 1. oldalról.) bért külügyminiszter-helyettes és Simon Ferenc, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. A magyar küldöttséghez Szigeti Károly, hazánk kuvaiti nagykövete Kuvaitban csatlakozik. A búcsúztatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Romány Pál mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter. Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője és Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. Jelen volt Tálát Benler, a Török Köztársaság budapesti nagykövete. Lázár György a Miniszter- tanács elnöke — hivatalos látogatásra utazva Kuvaitba — szombaton rövid időre megszakította útját a török fővárosban. Az ankarai repülőtéren ünnepélyes külsőségek között Bülent Ecevit, a Török Köztársaság miniszter- elnöke fogadta. A két kormányfő eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzet néhány kölcsönös érdeklődésre szá- mottartó kérdéséről, valamint a magyar—török kapcsolatok további fejlesztéséről. Kuvait állam azonos nevű fővárosának magyar és kuvaiti zászlókkal fellobogózott repülőterére ragyogó napsütésben ereszkedett le a magyar kormányfő különgépe. Lázár Györgyöt a repülő lépcsőjénél először Szaad Al- Abdullah Al-Szalem Al-Sza- bah trónörökös, Kuvait miniszterelnöke, Szabah Al-Ah- mad Al-Dzsabir Al-Szabah miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, valamint Abdel-Vahab Jusszef Al-Ni- fiszi kereskedelmi és iparügyi miniszter üdvözölte. A fogadtatáson megjelent a kuvaiti politikai és gazdasági élet számos vezető személyisége, a diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja, ott voltak a magyar nagykövetség és kereskedelmi kirendeltség vezetői és munkatársai. Lázár György ezután a trónörökös-miniszterelnök társaságában szállására, a Szalam palotába hajtatott. Kuvait trónörökös-miniszterelnöke szombaton este díszvacsorát adott Lázár György tiszteletére, a Saab palotában. A díszvacsorán részt vett a kuvaiti kormány számos tagja és a közélet sok kiemelkedő személyisége, magyar részről pedig a kormányfő kíséretének tagjai. Magyarországra látogat a Portugál Köztársaság elnöke Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Antonio dos Santos Ramalho Eanes tábornok, a Portugál Köztársaság elnöke. (MTI) .“> A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Magyar Népköztársaság kormánya növekvő aggodalommal és felháborodással tapasztalja, hogy a pekingi vezetés az egyre szélesedő nemzetközi tiltakozást semmibe véve nem hagyott fel agresz- sziós háborújával a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. A tények arra mutatnak, hogy a kínai vezetés hegemonista céljait követve, újabb nyílt támadást indítva fokozza di- verzáns tevékenységét a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság ellen, amely békés szocialista építőmunkára, valamennyi szomszédjával baráti kapcsolatokra és együttműködésre törekszik. A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság fenyegetése és egyes területeinek megszállása ismételten bizonyítja, hogy a kínai hegemonista, expanzív törekvések súlyos veszélyt jelentenek a délkelet-ázsiai államok függetlenségére, szuverenitására, az egész világ békéjére és biztonságára.- A Magyar Népköztársaság kormánya a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen irányuló kínai agresszió határozott elítélésével egyidejűleg megbélyegzi a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság függetlenségének, területi sérthetetlenségének súlyos veszélyeztetését, és kifejezi szolidaritását Laosz kormányával és népével. Követeli a nemzetközi jog, az államok közötti kapcsolatok alapvető normáit lábbal tipró kínai cselekmények azonnali beszüntetését, a kínai csapatok haladéktalan és teljes kivonását Vietnam és Laosz területéről, továbbá a'Laosz elleni agressziós készülődés azonnali beszüntetését. Budapest, 1979. március 17. Ma érkeznek megyénkbe Pártküldöttség Tambovból és Karl-Marx-Stadtból (Folytatás az 1. oldalról.) ság első titkára és Lidia Andrejevna Pavlova, a Tam- bovi Cipőgyár szakszervezeti bizottságának elnöke. A Karl-Marx-Stadt megyei pártküldöttség is három tagú. Vezetőjük Wolfgang Enders, a Német Szocialista Egységpárt Karl-Marx-Stadt megyei Bizottságának ideológiai titkára. A küldöttség tagjai: Éva Maria Roehner, a Karl-Marx-Stadt megyei Pártbizottság tagja, az ESDA Harisnyagyár munkásnője és Gerhard Zippel, a stolbergi járási pártbizottság első titkára. A testvérmegyéinkből érkező vendégeink öt napot töltenek megyénkben. Ez idő alatt megismerkednek Tolna megye politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életével, ellátogatnak ipari és mezőgazdasági üzemekbe, részt vesznek a Tanácsköztársaság megalakulása 60. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeken. Mindkét küldötség Tolna megyei tartózkodásának első két napjáról lapunk keddi számában számolunk be.