Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-09 / 33. szám

1919. február 9. KÉPÚJSÁG 3 Tíz éve működik Kisszékelyben a Simontornyai Bőrgyár kihelyezett részlege. A kis üzemben 24 asszony dolgo­zik. Havi átlagkeresetük 2100 forint. Jelenleg férfi bőrka­bátokat készítenek. A szalagrendszerű termelésben egy személy a teljes munka tizennyolcad részét végzi. Az asz- szonyok mind betanított munkások. CZ Divat és társadalom i az oka annak, hogy a Sift társadalmi jelenségek­ig!: kel foglalkozó tudósok, művészek általában nem kerülték meg a divat problematikáját? Értelmezték csak az öltözködésre szűkítve, vagy tágították, mint az em­beri együttműködés egészére vonatkozó szociálpszichológiai jelzőrendszert. A divat elsősorban nem stílusprobléma, hanem sajá­tos társadalmi szabályozó- rendszer, többé-kevésbé ön­állósult szociális intézmény. Az emberek közötti cserevi­szonyokban nem pusztán szükségletet kielégítő „javak” közvetítődnek, hanem , egy­úttal az emberek gazdagságát — vagyoni és szélesebb tár­sadalmi pozícióját — kifeje­ző presztizs-jellegű „divatja­vak” is. A primitív népek ajándékozási szokásaiban né­hány, a kérdéssel foglalkozó tudós a divat korai jelent­kezését látja. Később azután a divat­javak már nem csupán meg­jelölik, hanem megkülönböz­tetik fogyasztóikat: a divat- tárgy kiemelődik a szorosan vett gazdasági folyamatból — kifejezetten szociológiai­szociálpszichológiai jelentést hordoz. A luxus tehát új ér­telmet nyert: csak az elemi, az alapvető szükségletek ki­elégítéséhez képest tartal­matlan, ám korántsem a tár­sadalmi érintkezés viszonyla­taiban. EGY KIS TÖRTÉNELEM A középkor feudális hie­rarchiája megkövetelte a tár­sadalmi rang külső reprezen­tációját. A rendi elkülönült­ség a divatjavak fogyasztását is szabályozta. A demonstrá­ció tehát felfelé (az uralkodó osztály tagjai számára) kö­telező, lefelé tilos volt. A kö­zépkor számos ruharendelete (Szép Fülöp 1294, Lipcse vá­ros 1550, 1628, 1698-as statú­tumai, a besztercebányai ta­nács 1723-as rendelete stb.) kodifikált bizonyítékát nyújt­ják annak, ttogy miképpen lett egyéb szokások mellett az öltözködés is presztízsjel­legű, osztályhovatartozást megmutató eszköz. A rivali­zálás, a verseny a feudális hatalmasságok között kezdet­ben szabályozatlan volt, eb­ben fordulatot az abszolút ki­rályi hatalom megerősödése hozott. A XX. századi tömeggyár­tás egyrészt a divat demok­ratizálódását jelenti, más­részt azt, hogy egyre inkább más tárgyakat alkalmaznak státusszimbólumként. A divat megkülönböztető funkciója nem csupán szo­ciológiai státusprobléma­ként jelenik meg a különbö­ző tudósoknál, hanem az ön­megjelölés élettani szükségle­teként is. A divat periodikus jellegét némelyek nem csu­pán a gazdasági és pszicho­lógiai elavulás és a mögöt­tük meghúzódó társadalmi újraelosztás következménye­ként magyarázzák, hanem a mozgás és nyugalom váltako­zásának újabb élettani szük­ségleteként. Ez az antropoló­giai megközelítés egyeseket odáig visz el, hogy kijelen­tik: a divat az emberi termé­szetben gyökeredzik. Mások a divatban nem csupán stílus­váltakozást látnak, hanem kettős folyamatot: egyrészt a divatváltozás általános je­lenség, amely elsősorban utánzáson alapul, másrészt individuális, mivel igen na­gyok az utánzás szintjének egyedi különbségei. Az az idő, amely alatt egy új di­vatjelenség beilleszkedik az egyén véleményháztartásá­ba, függ az illető korától, ne­métől, származásától, nem­zeti hovatartozásától. a színtér változásai Az időtényező mellett igen fontos a „színtér”, ahol a di­vat felvonul. Történelmi ko­ronként váltakozik, így pél­dául az ókorban a piac és az agorar, a középkorban és a reneszánszban az udvar, az abszolutizmus korában előbb a spanyol, majd a francia és az angol királyi udvar. Ké­sőbb fontos színtérré válik a színház, vagy a XVIII. száza­di Franciaországban a polgá­ri szalon. A XIX. századtól a divat elsődleges bemutatóhe­lye a színház, egészen ko­rúinkig, amikor a tömegkom­munikációs eszközök elterje­dése feloldja a felvonulási tér korábbi helyi kereteit. A divatjelenségekkel fog­lalkozó tudósok többnyire tisztázni kívánták a divat és a szokás viszonyát. A szokás nem feltétlenül divat, a di­vat sem szilárdul mindig Szokássá. A tradicionális tár­sadalmakban a divat szokás­sá válása általánosabb volt. ugyanakkor nem terjedt túl .egy adott közösség többé-ke­vésbé szűk körén. Elsősorban az ókori és középkori szak­rális ünnepek adtak olyan divatelemeket, melyek szo­kássá kristályosulása vi­szonylag rövid idő alatt be­következhetett. A modern ipari társadalomban a divat egyre kevésbé szilárdulhat szokássá, de lényegesen na­gyobb tömegeket érint. BÁLINT ÉVA • • ts2i áz bőrönd bőrönd Exportszállítmány a Bőrdíszműből A Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat szekszárdi gyára az idén je­lentősen megnöveli tőkés ex­porttermelését. Kisebb téte­lek már eddig is eljutottak a gyárból a tőkés országokba, ám minden eddiginél na­gyobb tétel az a rendelés, amit az idén kell teljesíteni. Megkezdték a bőröndök gyártását angol exportra. A bőröndök három méret­ben, négyféle színben készül­nek, hazai, a Győri Pamut- és Műbőrigyár által előállí­tott alapanyagból. Az elő­készületeket már december­ben megkezdték az első fél­évre előirányzott 34 000 bő­rönd gyártására. Az új exporttermék január utolsó hetében került szalagra. Az első szállítmányt — 1500 da­rabot —. tegnap csomagolták konténerbe és ma várják, hogy jöjjön érte a kamtom. A háromféle méret lehetővé teszi, hogy egy nagyobb, a középméretű, abban pedig a legkisebb is elférjen, ötszáz bőröndben elfér a további ezer is és így pontosan „meg­tölti” a konténert. jPi népfrontmozgalom a mezőgazdaságért Tegnap délelőtt ülést tar­tott a Hazafias Népfront me­gyei elnöksége. Az MSZMP KB, az elmúlt év márciusában hozott hatá­rozatot a mezőgazdaság és az élelmiszeripar továbbfej­lesztéséről. Az ezzel kapcso­latos idei és sajátosan nép­frontfeladatokról tárgyalt az elnökség. Az elfogadott anyag még bizottság elé kerül. E helyütt csak annyit, hogy a népfront igen sokat tehet, a maga sa­játos politikai eszközeivel, a mezőgazdaság fejlődéséért. Csak néhány, a sok feladat közül: A kertbarátmozgalom fej­lesztése, a munkás-paraszt szövetség további erősítése, többek között a találkozók megszervezésével. Elfogadta az elnökség a munkabizottságok első félévi terveit is. Eladó egy vízimalom — Volt már ön vízimalom­tulajdonos? Neeem?? Akkor itt a soha vissza nem térő alkalom! — kezdené porté­kát kínáló szavait egy ingat­lan ügynök, ráakaszkodva egy 'kimondottan vízimolnár­ra jellemző bajszú urra. Megfelelő ingatlainügynök hiányában azonban kezdjük szerényebben és sarjában: 1. A helyszín; Valószínűleg erre a környezetre mondaná a jámbor közhelyek kedvelő­je, hogy festői. Lágy ívű tolnai dombok, Űzd község­től északra pár kilométerre egy békés völgyben. A köze­li patak szélén akácok sűrű­je kapaszkodik a horhos ol­dalába. Ennek és a malom­ároknak a szigetén pihen időtlenül omladozva a vízi­malom. Körülötte rét, elszórt gyümölcsfákkal, a gyepből , kihasítva egy vékony csík, veteményeskertnek. Az épü­let mellet kisebb földhányás, közepén, gémes kút. Mindez körbenőve embernyi magas­ságú bürökkel, libatoppal és egyéb rendű-rangú gyom­mal, pontosabban már csak a kiszáradt kórót zörgeti a téli szél. Maga a malom masszív, téglalap alakú, olyan raktár­féle épület. Bár a palatetőbe már belekapott itt-ott a szél, s a falakról foltokban mállik a vákolat, így is látszik, hogy „békeidőben” épüilt, vagyis abban a korban, amikor a kőművesek úgy gondolták, hogy amit felhúznak azt az unokájuk is örökölheti a rá- omlás veszélye nélkül. A ma­lomárokban iszap és benne vízkedvelő növények elis­merésre méltó tenyészete. A lapátkerék alkotórészeire hullva... eleresztve ereszté­keit, iszapba süllyedve kor­had, enyészik. 2. Maga a malom; (mely­nek története van.) A jelen­legi tulajdonos (Boda Fe­renc) apja vette a malmot még a század első évtizedé­ben. A víz nem mindig bi­zonyult folyamatos energia- szolgáltatónak, megbízhatat­lan volt a patak, amely a kö­zeli Sióba torkollik. Ezért illdomosnak látszott áttérni biztosabb energiafor­rásra. Ezt a faszénből előál­lított úgynevezett szívógáz szolgáltatta. Őrölt is a malom a környékbeli gazdáknak an­nak rendje és módja szerint az év nagy részében. A világháború azonban még egy ilyen békés üzem menetét is megzavarta. Ezt követte a kisajátítás és — miután a transzmisszió egy részét szétverték és elhord­ták — raktárként funkcio­nált az épület, melynek kö­zépső szintje kézilabdapálya nagyságú. Nemrég az épület visszakerült a tulajdonos ke­zébe, legalábbis ezt látszik bizonyítani a tény, hogy .el­adásra kínálja. Miután nem tud mit kezdeni vele, meg­vehető; egy Zsiguli áráért. Amúgy az épület üres. A sarokban idejemúlt haszná­lati eszközök, többek között fákerekű eke. A két szobá­ban század elejei, múlt század végi parasztbútorok. Az alsó traktusban — a meghajtó szerkezet maradéka — több mázsa ócskavas értékű fo­gaskerék, tengely és egyebek. Hogy bontáson -kívül mire jó, azt nem tudni. A középső termet tekintve talán egy szobrásznak lenne jó műterem, afféle al'kotó- ház ... ha már a kerék lisz­tet nem jár. st—bj. A zombai tragédia nyomában '.MHJ If::--: smert történelmi tény, * ' hogy az 1740-es évek- ben Zombáról elmene- ■ —kült családok építet­ték föl az orosházi pusz­tán Orosházát. Mielőtt a különböző forrásokat össze­gyűjtve és egyeztetve meg­próbálom kideríteni, mi ho­gyan is történt, s hogy hány család vándorolt el ilyen tá­volra, lássuk Zomba korábbi századait: „A római időben Zombá- nak római kolóniának kellett lennie, a mellette fekvő Ódány helységgel együtt, sa­ját szememmel láttam a mai temetőben előkerült hamv­vedret”, írja Maronics Mi­hály plébános az 1770-es években. I. István 1015-ben a pécsváradi apátságnak 41 helységet adományozott, ezek közül a harmadiknak szere­pel Zumba, utána Zaczard. A pápai tizedösszeírásban Ódány templomos helység­ként szerepel, Miklós nevű papja 1333-ban 20 báni dé­nár tizedet fizet, ez körülbe­lül 150 főnyi lakosságot je­lent. A török defterek szerint az 1580-as években Ódány- nak 39, Szentgálnak 8, Zom- bának 11 adózója van. 1603-ig megmaradt itt a magyar la­kosság, de akkor, hogy a ta­tárok Simontornya környékén telelnek, Tolna megye hely­ségeinek nagy része elpusz­tul, köztük Zomba és kör­nyéke is, csak Mucsiban és Lengyelen marad néhány magyar család, ezután 1704-ig rácok lakják a vidéket. Az 1703-as megyei összeírásban Zomba nem szerepel, azon­ban Darvas József azt írja az „Egy parasztcsalád története” című könyvében, hogy anyai őse, Kabódi Mihály egész tel­kes jobbágy 1699-ben már Zombán van, „2 forintot fi­zetett robotmegváltás címén, ezenkívül kilencedet is szol­gáltatott”. Az 1728-as összeírás szerint 1725-ben települt újra Zom­ba, a kutatások szerint a Felső-Rábaközből és Győr megyéből érkeztek lakosai. Ekkor 28, 1741-ben pedig már 69 a családok száma, közülük 15 német család, akik 1732- ben érkeztek Zombára. A katolikus földesúr, Dőry Ádám vallási elfogultságból üldözni kezdte a zombai evangélikus magyarokat, el­tiltotta a szentbeszédeket, melyeket a „tudós és jámbor” Dénes Sándor iskolamester tartott, majd elvette és a ka­tolikus németeknek adta imaházukat. Robotot is töb­bet követelt a magyaroktól, mint ami a szerződésbeh elő volt írva, aztán senkit se engedett közülük bevétetni a községi elöljáróságba, csak németeket. Ezt már a magyarok alig tűrhették el, 1744. április 20-a táján az 54 magyar családfő közül 29 vándorútra indult, átment a Dunán, Tiszán — bérbe vették az orosházi pusz­tát, egyelőre évi 400 forintért — és felépítették Orosházát. Megrázóan vallja a régi írás: „Keserű fájdalmaik közt el- hagyák házaikat, szántóföld­jeiket, jogaikat — és bújdos- va jobb hazát keresni indul­tak... nemcsak szántóföldeket, legelőket és lakhelyeket kap­tak, hanem egyúttal szabad vallásgyakorlatot is. öreg ta­núk bizonyítása szerint Dénes Sándor, a települőkkel eljött iskolatanító amott félbesza­kadt hivatalát azonnal foly­tatta” — írja 1844-ben Ba­lassa Pál orosházi evangéli­kus lelkész. Októberben a te­lepülők vissza-útjuk előtt való éjjel megtámadták az alszegi németeket. „Az há­zaknak ajtójait kiemelgették, törék, némely egyéneket vé­rengzőleg megsértegetének” — amint az egykorú írás mondja. 1746-tól 1752-ig még 9 magyar család költözött el Zombáról Orosházára, tehát bizonyíthatólag összesen 38 zombai család. Egy régi for­rás szerint „főügyvivőik” voltak: Ravasz György, Rajki Pál, Szilasi István, Szalai Já­nos, Sitkéi Mihály, Német György (ő Gyönkről került Zombára), Győri István, Kö- cze István. A többiek: Fekete Mihály, Horváth János, Hor­váth György, Juhász György, Kabódi János és György, Kulcsár János, Lődy Já­nos, Szabó János és György, Szakái János, Tóth Bálint — és a Balogh, Bara­nyai, Bolla, Boros, Búzás, Gulyás, Kocsondi, Körösi, Molnár, Páli, Sülé, Szabó, Szalai, Tóth (2), Varga, Za­lai családok. Orosházán még megvan a harang, amit az oda költözött zombaiak magukkal vittek. Doktor Hajdú Mihály oros­házi történész kutatási sze­rint az orosháziak 80 száza­léka közvetlenül Tolna me­gyéből települt. Csatlakoztak a zombaiakhoz vagy mentek utánuk sárszentlőrinci és 'ta­mási evangélikusok (mind­egyik helyről 6—8 család), s nem győznénk sorolni a Tol­na megyei helységeket, ahon­nan származhattak orosházi családok. Andorka Sándor kétyi evangélikus lelkész vallomá­sa szerint az orosháziakban jobban él a kapcsolat ápolá­sának hagyománya és érzése, mint a zombaiakban, ők büszkék arra, hogy zombai származású elődeik építették föl Orosházát. 1930-as évek­ben egy orosházi ember, Fe­kete Sándor kerékpáron többször ide „zarándokolt” Zombára. Szigeti János 70 éves zom­bai lakos elbeszélése szerint 1927-ben megjelentek az oros­háziak Zombán, s elmondták, hogy itt akarnak valamit megtalálni. Kerítéskészítés alkalmával Szigetiék (a mos­tani gyógyszertár előtt) ta­láltak egy falat, mely hajdani nagyobb épületre engedett következtetni. Mikor az oros­háziak megjelentek, akkor döbbentek rá, hogy ezek a téglafalak a régi evangélikus templom alapjai. Az oroshá­ziak a téglákat magukkal vit­ték. (Hiszen az itt maradt zombai elődök valószínűleg hamar áttérhettek a katolikus vallásra.) Nem egyszer jött küldöttség Orosházáról, s a zombaiak is többször jártak Orosházán. A tanácstitkár szerint 1969—70-ben még erős volt a kapcsolat köztük, azóta megszakadt. Arról is beszéltek a zombaiak, hogy ma is ismerik és sütik mind­két helyen a kulcsos kalácsot, sütésének szokását még az ősök vitték magukkal észak­nyugat-dunántúli hazájukból. A nagyrészt volksbundista németek helyére 1945-ben 100—100 bukovinai szé­kely család jött a Bács­kából Zombára. Egy szé­kely asszonyka elmondta, hogy már semmi különbség- tétel és ellentét nincs köztük és az eredeti zombaiak kö­zött, teljes az egyetértés. HEGEDŰS LÁSZLÓ (A zombai magazin szom­bati lapszámunkban jelenik meg.) Kisszékelyibőrkabátok A patak már kiszáradt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom