Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-28 / 49. szám
2 ÍnÉpOJSÁG 1979. február 28. Jemeni határháború Kedd esti kommentárunk Üjabb feszültséggóc? — kérdik aggodalommal mindazok, akik a világ válságtérképét szorgosan tanulmányozva egyre több neuralgikus pontot tartanak számon. Észak-, és Dél- Jemen határán nem a mostani az első konfliktus. Ha valahol, akkor ezen a határvonalon már régóta feszült a helyzet. Most azonban a két ország között az ellenségeskedés kiújulása több okból is nagyobb figyelmet érdemel, veszélyesebb méreteket ölthet, mint korábban. Közismert, hogy az imperialista politika érdekeit a közelmúltban több csapás érte a térségben. Etiópia ellen szőtt nagyszabású tervük Ogadenben összeomlott. Eritreában a jelek szerint megszilárdul az Addisz Abeba-i központi kormányzat helyzete, s a gerillák harca egyre kilátástalanabb. Ám a Vörös-tenger másik partján korántsem ilyen megnyugtató a helyzet. Az Egyesült Államok számára az iráni események balul ütöttek ki, s a kudarc ezúttal nemcsak egy ország, hanem egy szélesebb értelemben vett térség tekintetében is kínos következményekkel járhat — vélik bizonyos amerikai körökben. Brown hadügyminiszter a közelmúltban azért járt a többi között Szaúd-Arábiában is. hogy az USA pozícióit erősítse. A vietnami érik megállították a kínai agresszorok támadásait Hazánkba érkezett Herbert Wehner Gyenes Andrásnak az országgyűlés külügyi bizottsága elnökének meghívására kedden Budapestre érkezett Herbert Wehner, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnöke, a párt elnökségének tagja. Kíséretében vannak: Marie Schlei, Hans-Jürgen Zé- haus és Konrad Porzner, az NSZDP parlamenti frakciója elnökségének tagjai, valamint Eugen Selbmann, a frakció külpolitikai tanácsadója. Yrhovec beszéde a jugoszláv külpolitikáról A Jemeni Népi Demoikratikus Köztársaság már régóta szálka az amerikabarát arab országok szemében. Földrajzi fekvése révén rendkívül fontos geopolitikai szerepet tölt be a hatalmas olajszállító hajók útvonala mentén, az Adeni-öböl partján. Észak-Jemen nyíltan a nyugatbarát arab államok sorába tartozik, de aligha tőle indult ki a kezdeményezés: a déli szomszéd megtámadása. Bár a határháború mélysége és fejleményei egyelőre meglehetősen bizonytalanok, célját illetően egy amerikai bejelentés eloszlatja a kételyeket. Draper külügyi államtitkár hétfőn közölte: az USA rövidesen 100 millió dollár értékű hadfelszerelést szállít az észak-jemeni rendszernek. Egyben felkérik a kongresszust: járuljon hozzá további 400 millió dollár értékű fegyver és hadianyag szállításához Észak-Jemenbe. Az üzlet ellenértékét — legalább is a számla nagyobbik felét — Szaúd-Arábia egyenlíti ki. így már világosabb a kép. Az Egyesült Államok mindenáron ellensúlyozni szeretné az érdekeit feltétlenül kiszolgáló Irán elvesztését a térségben. Az Arab (Perzsa)-öböl fölött éppúgy, mint a Vörös-tenger térségében, Szaúd-Arábia kapta a fennhatóság jogát, beleértve az amerikai érdekek védelmére irányuló kötelességeket is. A hatalmas szaúdi érdekeltség számára Washington a szükséges fegyverszállítmányokat kilátásba helyezte. Feltételezhető, hogy Brown hadügyminiszter rijadi eszmecseréin az amerikai érdekekkel ellentétesnek minősítette a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság magatartását az imperialista törekvésekkel szemben. A határháború netán már ennek a látogatásnak a jegyében fogant. Vagyis: Eritrea- és Ogaden helyett másutt próbálkoznak új feszültséggóc szításával. GYAPAY DÉNES Elítélték Szandzsai Gandhit Kétévi börtönbüntetésre ítélte kedden egy indiai bíróság Szandzsai Gandhit, Indira Gandhi volt miniszter- elnök fiát. A fiatalember ellen az volt a vád, hogy anyja kormányelnöksége idején megsemmisített egy filmet, amely szatirikus formában leplezte le a korrupciót és a hivatali visszaéléseket. A bíróság ugyancsak bűnösnek találta az ügyben Vidja Csa- ran Sukla volt tájékoztatási és rádióügyi államminisztert és őt is kétévi szabadság- vesztésre ítélte. Hírügynökségi jelentések szerint a két vádlott tagadta bűnösségét és azt hangoztatta, hogy ez a bírósági ügy „nem más, mint a jelenlegi kormányzat politikai bosszúállása”. Madrid Két választás Kevesebb, mint két esztendővel az 1977. június 15- én megtartott parlamenti választások után újra az urnák elé vonulnak a fasiszta uralom évtizedeiből kiemelkedett Spanyolország választópolgárai. Az 1977-ben megválasztott nemzetgyűlés annyiban teljesítette feladatát, hogy létrehozta az új, demokratikus alkotmányt. Ezt követően a konzervatív, liberális és enyhén szociáldemokrata hajlandóságú csoportokból szervezett kormánypárt, a Centrum Unió voltaképpen hivatalban maradhatott volna. Suarez miniszterelnök azonban úgy döntött, hogy nem a bizalmi kérdést veti fel a parlamentben, hanem új választásokra szólítja az országot. SZOCIALISTA ESÉLYEK Ez sokak számára különösnek tűnt, miután úgy vélték: a miniszterelnök túlságosan is sokat kockáztat. Hiszen a közvéleménykutatások fokozott esélyeket jósoltak a Felipe Gonzalez által vezetett szocialista pártnak. (PSOE) Suarez döntésének mélyebb oka alighanem abban keresendő, hogy Spanyolországban nem egy, hanem két választás volt napirenden, az alkotmány jóváhagyása után. Az egyáltalában nem kötelező parlamenti választásokon kívül kötelezően meg kell tartani a törvényhatósági választásokat is. A voltaképpeni politikai-taktikai harc a sorrend körül bontakozott ki. A polgári, centrista és bizonyos jobboldali erőket is vonzó kormánypárt számára nem lett volna kedvező megoldás, ha előbb tartanak helyi törvényhatósági választásokat. A helyi közigazgatásban ugyanis még csaknem érintetlen a Franco-diktatú- rától örökölt hivatali hálózat Ennek a jelenléte pedig Az indiai függetlenségi harc veteránjai is élesen elítélték Kína agresszióját Vietnam ellen. A képen a keddi, nagyszabású demonstráció résztvevői a kínai nagykövetség előtt Uj-Delhiben. (Képtávírónkon érkezett.) (Folytatás az 1. oldalról). na kambodzsai kudarca és Vietnam ellen indított inváziója között. Egyes kínai vezető politikusok arról beszélnek, hogy legkésőbb március negyedikéig befejeződik a kínai akció. Mások, mint például Teng Hsziao-ping, sejtetni engedik, hogy sokkal tovább is elhúzódhat a dolog. Ezt támasztotta alá Teng Hsziao- ping, amikor kijelentette: az 1962-es kínai—indiai háború — amelyet Peking szintén a „büntetőakciók” kategóriájába sorol — harminchárom napig tartott. Reméli — fűzte hozzá —, hogy a Vietnam elleni kínai akció ennél rövi- debb idő alatt befejeződhet. A kínai vezetés taktikázáPietsch Lajos, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Az MTI kiküldött tudósítójának kedden alkalma volt beszélgetést folytatni Nasszer Minacsival, az ideiglenes forradalmi kormány újonnan kinevezett tájékoztatási miniszterével. A miniszter elmondotta, hogy a kormány jelenleg az ország előtt álló legsürgősebb sát segíti elő az Egyesült Államok, feltehetően az egyetlen ország, amelyet Peking előzetesen tájékoztatott a Vietnam ellen készülő invázióról. Az MTI pekingi tudósítójának értesülése szerint erre az előzetes tájékoztatásra akkor került sor, amikor Teng Hsziao-ping Washingtonban tartózkodott és egyetlen tolmács jelenlétében bizalmas megbeszélést folytatott Carter elnökkel. Michael Brumenthal amerikai pénzügyminiszter, aki jelenleg Pekingben tárgyal, állítólag „súlyosan figyelmeztető” üzenetet* továbbított a kínai vezetőknek Carter elnöktől. Az amerikai miniszter hivatalos fogadáson marasztalta el Kínát a Vietnam ellen indított invázió kérdésében, de nem belső feladatok megoldásával van elfoglalva. A cél az — hangsúlyozta —, hogy ezeket minél előbb megoldják és ily módon, minél előbb gyümölcsöző kapcsolatokra léphessünk más országokkal, így Magyarországgal is minden téren, beleértve a tájékoztatás és az idegenforgalom területét. Kedden délelőtt a miniszmint agresszort. hanem csak mint „vétkest”. Megfigyelők szerint az Egyesült Államok „kemény magatartását” Pekingben senki sem veszi komolyan. Kínaiak, akik előtt külföldi újságírók szóvá tették Carter elnök „súlyos figyelmeztetését", szemmel látható derültséggel reagáltak és tudtul adták, hogy nézetük szerint az amerikai „figyelmeztetés” propagandacélokat szolgál és nem Kínának, hanem az amerikai és a nemzetközi közvéleménynek szól. A vietnami sajtó egyéb harci hírei közt figyelmet érdemel az a jelentés is, amely szerint a kínai agressziós csapatok Hoang Lien Son tartomány egyik határ menti termelőszövetkezetét csaknem szétverték. terelnöki hivatal épületében sajtóértekezletet tartott Amir Entezam, a forradalmi kormány tömegkapcsolatokért felelős miniszterelnök-helyettese, kormányszóvivő. Megerősítette: az ideiglenes kormány jelenleg nagy erőfeszítéseket tesz az ország jövőbeni államformájáról dönteni hivatott népszavazás mielőbbi lebonyolítására. Belgrádban ülést tartott a Jugoszláv Dolgozók Szociális, ta Szövetsége (Nemzeti Front) országos választmánya. A napirenden „a jugoszláv külpolitika társadalmasítása és demokratizálása” kérdései, nek megvitatása szerepelt. Vrhovec külügyminiszter a többi között rámutatott: „Erről a helyről is szilárdan és egyértelműen kijelentjük, hogy minden szomszédunkkal minél építőbb jellegű és minél jobb kapcsolatok kiépítésére törekszünk a legteljesebb kölcsönös megbecsülés, az egyenrangúság, a szuverenitás, a függetlenség, a területi integritás, az önálló fejlődésre való jog elvei, nek következetes tiszteletben tartása alapján”. Begin nem megy Camp David be Az izraeli kormány keddi ülésén visszautasította Carter amerikai elnök Begin kormányfőnek szóló meghívását, hogy Camp David- ben csúcstalálkozón vegyen részt az amerikai Fehér Ház vezetőjével és — Szadat elnök helyett — Khalil egyiptomi miniszterelnökkel. Indoklásként Begin miniszter- elnök maga olvasta fel az ötórás tanácskozáson született határozatot, amely szerint Dajan külügyminiszter beszámolójából nyilvánvalóvá vált az izraeli kormány számára, hogy az újabb Camp David-i tárgyalásokon nem történt haladás, sőt, az egyiptomi fél álláspontjának „megmerevedését” tapasztalták. Irán Munkában az új kormány tájékoztatása LAPZARTA BUDAPEST Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kedden az MSZMP KB székházában szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen fogadta Ros Samayt, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottságának főtitkárát, aki a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon. Délután Púja Frigyes külügyminiszter hivatalában szívélyes, baráti légkörű találkozón fogadta Ros Samayt. a baloldal számára kedvezőtlenül befolyásolja a választásokat. (Ezért is követelte eredetileg a Spanyol Kommunista Párt és a PSOE néhány kiemelkedő vezetője is a helyes sorrendet: előbb megújítani a helyi közigazgatási szerveket és azután választani új parlamentet.) Ezt a taktikai előnyt a kormánypárt nem akarta megadni a baloldalnak, Ezért választanak előbb új nem- zegyűlést és -csak egy hónap, pal később, pontosan április 3-án újítják meg községtanácsi választásokon a helyi közigazgatást. VARHATÓ VÁLTOZÁSOK Ilyen körülmények között a jelenlegi nemzetgyűlési választás nem olyan sorsdöntő jelentőségű Spanyolország történetében, mint a megelőző volt. Eredményétől elsősorban az függ, hogy április elején milyen politikai erővi. szonyok közepette kerül sor a rezsimet mélységében is módosító áprilisi helyi erőpróbára. A jelenlegi jóslatok nem várnak igazán lényeges eltolódást az 1977-es eredményekhez képest. Akkor a kormánypárt 6,2 millió szavazatot kapott, a PSOE pedig 5,2 milliót. Azóta két kisebb szocialista párt beolvadt a PSOE-be. Ezért a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt a várható szavazatokat tekintve közelebb került egymáshoz. Az előrejelzések szerint az 1977-es helyzethez hasonlóan sorrendben a harmadik helyre várják a Spanyol Kommunista Pártot. Negyedik helyre számíthat a szélsőjobboldali erők új koalíciója, amely a két esztendővel ezelőtt kudarcot szenvedett Népi Szövetséget ősz. szeboronálta más konzervatív erőkkel és a megtévesztő „Demokratikus Koalíció” névvel vonul az urnák elé. Eszerint a kormányhatalmat tekintve voltaképpen csak két lehetőség van. Az egyik a Suarez vezette Centrum Unió esetleges megerősödése. Ebben az esetben lényegében az eddigi kormány maradna hivatalban. A másik, ennél sokkal valószínűbb változat, hogy a Centrum Unió nem szerez eléggé tekintélyes többséget és a koalícióra kényszerül a spanyol szocialistákkal, a Gonzalez- vezette PSOE-vel. Ezt a lehetőséget egyelőre elfedi a választási kampány szokásos hangzavara, amelyben a ha. talomhoz legközelebb álló két párt élesen támadja egymást CZINEGE LAJOS ADDISZ-ABEBÁBAN Czinege Lajos hadseregtábornok, a Magyar Népköz- társaság honvédelmi minisztere, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban tett ötnapos látogatása befejeztével Etiópia fővárosába, Ad- disz-Abebába érkezett. RÓMA Ugo La Maifa, kijelölt olasz miniszterelnök kedden befejezte kormányalakítási tárgyalásainak második fordulóját. Szerdától már csak annak az öt pártnak a vezetőivel tanácskozik, amelyekből a felbomlott parlamenti többség összetevődött. La Maifa bejelentette, hogy a hét végéig választ ad: tud-e, vagy sem olyan kabinetet alakítani, amely a kommunistákat is magában foglaló parlamenti szövetségre épülne. BUDAPEST Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára kedden a Csepel Vas- és Fémművekbe látogatott. Részt vett és felszólalt a Csepel Művek pártbizottságának kibővített ülésén.