Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-25 / 47. szám
1979. február 25. Hány szögöl egy szarvasmarha? Jártuk a megyét néhány éve, kerestük, kutattuk az okát, hogy miért állnak üresen a lakóházak fölé magasodó istállók. A válasz többnyire ez volt: „Mi már öregek vagyunk az állatokkal járó munkához, a fiatalok meg eljárnak az üzemekbe, bányába dolgozni. Senki sem kívánhatja tőlük, hogy kora reggel, meg késő este hozzálássanak ganézni, moslékokat keverni”. S hogy, hogy nem: a háztáji állattartással évről évre többen foglalkoztak. Nem hiszem, csak amiatt, hogy agitáltuk erre az embereket. Sokkal inkább oka lehet az, hogy javult az anyagi érdekeltség, és jobbak lettek a termelés szerződéses feltételei. Nemcsak az idősebbek, de a fiatalabbak is állatokat kötöttek az istállókba, ólat építettek az új házak udvarába. Tették ezt azért, mert a pénzre mindenütt szükség van, mert más megoldás a pénzszerzésre nemigen kínálkozik, s tudták azt is, hogy plusz jövedelemhez csak a többletmunka vállalásával jutnak. De növelték a háztáji állattartást azok is, akik a nagyüzemi munkából a gépesítés miatt kiszorultak; az üzemekben csökkenő munka- alkalmat otthon pótolták. A közös gazdaságok szervezték és segítették, s segítik ma is a háztáji gazdálkodást, munkaóra-jóváírással, táppal, takarmánnyal. A háztáji szerepe az ellátásban, az önfogyasztásban igen jelentős: ha hirtelen sokan felszámolnák gazdaságukat, a. nagyüzemek a kiesést nehezen tudnák pótolni. Törekedni kell arra, hogy fokozódjék a hatékonysága, s bekapcsolni a háztájit úgy a nagyüzembe, hogy lehetőleg minél kevesebb gond maradjon a termelő vállán. Csak így egészítheti ki a háztáji a nagyüzemi termelést. De hát mi is az a munka, amit nap mint nap el kell végezni, mondjuk egyetlen szarvasmarha körül? Naponta ez az egy állat megeszik négy kiló kukoricadarát, hat kiló szénát, három-négy kiló szecskázott takarmányrépát, reggel, délben és este adni kell neki 2 vödör vizet, s gondoskodni kell kukoricaszárról, hogy nap közben legyen mit rágnia az állatnak. Ezenkívül tisztán kell tartani az istállót és a szarvasmarhát is. Ha az ember megfordul egy- egy istállóban, a gazda büszkén végigsimít az állaton: nézzük csak meg, milyen jól táplált, sima szőrű a tehén, s milyen selymes a farka. Mindez csupán a külalak, ami mögött igen-igen sok munka van. A szakemberek már kiszámították: a ma alkalmazott tartástechnológia és gépesítettség mellett napi 3—4 órát igényel egy átlagos nagyságú háztáji gazdaság. A tapasztalatok szerint ez csak a téli időszakra vonatkozik. Nyáron ugyanis: kaszálni kell, szárítani és begyűjteni a lucernát, s lehetőleg kézzel, mert ha például gép sodorja rendre, a fehérjében gazdag levél leesik. A szövetkezetek adnak lucernaterületet, az ára 3 forint körül mozog négyszögölenként, de egy tehénre átlag 4—500 négyszögölet számítanak, s ez tehenenként 1200—1500 forintba kerül évente. A lucerna mellett a réti széna is szükséges — amit csupán kaszálni kell; az árokpartok termése azé, aki levágja. S aztán a beta- karodás: hazavinni — és elhelyezni — a kukoricát, répát, alomszalmát, szárat, majd naponta frissen darálni — többnyire kézi darálóval — a répát, géppel a kukoricát. S ahol még fejnek is: beszerelni, tisztán tartani a fejőgépet — ha van és ha ném romlik el. A szarvasmarha mellett sokan kocát tartanak, sertéseket hizlalnak, egy-kettőt levágnak, s néhányat értékesítenek. Szokás dolga, hogy ki hányszor eteti a sertéseket, de például a malacnak, süldőnek délben is kell enni adni. A kisebb településeken lakók részben a húsellátás szervezetlensége miatt kénytelenek baromfit is tartani; sertés- és marhahúshoz csak akkor jutnak, ha kényszervá- góra kerül egy-egy állat, vagy ha beutaznak érte a nagyobb településekre. A falun élők arra kényszerülnek, hogy spájzból főzzenek, s ez igen sok többletmunkával jár; hisz nemcsak a húsról, hanem a zöldségről, a gyümölcsről, a krumpliról is gondoskodni kell. Különösen ilyenkor, télen, sokan nosztalgiával emlegetik a meghitt, meleg, falusi estéket. Nos hát, ott, ahol jószág is mozog az udvarban, sokszor késő estig ég a petróleumlámpa, a villany az istállóban, a mellékhelyiségekben. Nemcsak azért, mert az állatokkal kell foglalkozni, hanem azért is, mert a ház körül mindig akad barkácsolni való, s ezt hamar és olcsón csak akkor lehet megúszni, ha maga a gazda neki- áll és megjavítja az elromlott berendezést. Csöndes falusi este? Az utcára nyíló sötét ablak nem mond semmit, beljebb kell kerülnünk, hogy lássuk: alkonyat után sem áll le az élet a falusi portákon. A tévé sok helyütt szól ugyan, de nem mindenütt nézik, nem azért, mert nem kíváncsiak a műsorra, hanem azért, mert az embert elnyomja a meleg és a fáradtság, ha a kinti hidegről bemegy a szobába. így van ez és nemcsak otthon. Aki egész nap a szabad levegőn, vagy huzatos istállóban dolgozik, sokszor elbóbiskol azokon az előadásokon, megbeszéléseken, amelyek nem túlságosan érdeklik. Nem kell rajta megütközni: naponta 10—12 óra figyelmesen végzett és meglehetősen fárasztó fizikai munka, ahogy mondani szoktuk, „kiszívja az embert”. Az ismeretterjesztő előadások — szerencsére egyre többször — igen-igen kis részterületet ölelnek fel, így aztán az a néhány ember, akit a téma érdekel, nem hallgatója, hanem kérdezője és előadója is a foglalkozásnak. A kötetlen beszélgetés — legyen annak Színhelye a művelődési otthon, a presszó, valamelyik szomszéd vagy barát háza tája — sohasem annyira unalmas, mint mikor passzív résztvevői vagyunk egy-egy előadásnak, vagy számokkal telezsúfolt, egyhangú és andalító fejtágítónak. A kisebb településeken mindig nagy esemény például a lakodalom, amit teljesen érthetetlen, hogy miért tart egyik-másik ember fölöslegesnek, alkalomnak az „önmutagatásra”, a „jómód fitogtatására”. Közelebb járnánk az igazsághoz, ha ezeket az összejöveteleket úgy fognánk fel, hogy fehér asztal mellett beszélgetnek, ismerkednek és barátkoznak azok, akik munkás hétköznapjaikon sokszor hang nélkül dolgozzák végig a munkahelyükön és a háztájiban a 8 plusz 4 órát. „Ennyi az embernek kijár” — mondják, s igazuk van, főként akkor, ha nemcsak es, hanem emellett még jó néhány más dolog is kikapcsolódást jelent a számukra. Feltettük a kérdést: hány négyszögöl egy szarvasmarha? Pontosan ki lehet számítani: lucernából 500 négyszögöl. És még valami, ami mértékegységgel nem jelölhető: a nehéz munka küzdelme az idővel, és a szellem épülésével. D. V. M. KÉPÚJSÁG 5 Néhány éve divatba jött a népi kerámia. A fazekasok a megmondhatói hogy szinte nincs olyan mennyiség kan- csóból, köcsögből, tálból, bo. kályból, amit ne vinnének el azonnal a kereskedők, a vásárlók. A sárközi és a szekszárdi kerámia is közkedvelt: az utóbbi évek alatt jó pár új és új név, tehetséges fazekas kezdett el Szekszárdon és a környéken dolgozni. A legtöbben azonban ma is Steig István nevét ismerik. Nem véletlen: az idős mester ötvenhatodik éve ül a korong mellett. Akik időről időre visszalátogatnak műhelyébe, tudják: változatlan energiával és munkakedvvel dolgozik. Az agyag, a festékek szaga, a forgó korong zizegése hozzátartozik életéhez. Biztos, hogy nyugodtan becsukhatná a szemét, ujjai akkor is tökéletesen formálnák a szekszárdi kancsó alakját. Komáromi Zoltán képriportja Idős mester — öreg műhely Az íróka Az égetés előtti fázis fH ft^P^! iL JFOÍ IjjP 11 ^jjj^jí, [^Ijyl |^||j Habán kancsó íme a „Miska” Mi lesz az agyagtömbből...? Kész a köcsög Mázazás
