Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-23 / 45. szám

1979. február 23. A ^ÉPÜJSÁG Testvérverés Robog velünk a gyorsvo­nat. Fiatal házaspár egy­éves és hároméves forma kisfiúval utazik. A nagyob­bik sehogy sem leli a he­lyét. Fészkelődik, le-felug- rál az ülésről. Hirtelen rá­szól az apa: — Marajd nyugton, mert megveretlek Gergővel! A kicsi érti a fenyegetést, emeli a kezét a bátyjára. Elhűlve nézem a jelene- netet. A nagyobbik fiú ép­pen csak kiheverhette a testvérérkezés megpróbál­tatásait, hogy nem egyetlen, hogy meg kell osztania a szülők szeretetét, s most éppen azzal az emberkével fenyegetik, aki kis életében idáig is a legtöbb keserű­séget okozta. Kár, hogy a szülők még megnehezítik a nagyobb fiú dolgát. S nem gondolnak rá, hogy így előbb-utóbb meg­utálják egymást a testvérek. —ál— Mindenáron férjhez menni „Én nem akarok mindenáron férjhez menni, életcélom nem az esküvő” — énekli a népszerű táncdalénekesnő. De a későbbiekben kiderül, ép­pen hogy mindenáron férjet szeretne — mint oly sok lány. Ez még nem volna baj. A családalapítás a fiatal embe­rek, különösen a fiatal lányok természetes ösztöne. S külö­nösen nem baj, hiszen a tár­sadalom is a két-, háromgye­rekes családideált állítja elénk. A baj a „mindenáron”-nal van. Amikor mindenféle női praktikát, ravaszságot segít­ségül hívnak. De még inkább ha meggondolatlanul, a jövőt nem mérlegelve az első „adandó alkalmat” megragad­va, az első szerelem fellángo­lásában kötnek házasságot a fiatalok. (Olykor az időseb­bek is.) A házasság — felelősség. Felelősséget vállalunk egy­másért, születendő gyerme- - keinkért. Jó, tartós házasság a leg­ritkábban keletkezik felületes ismeretségből. Amikor a né­hány hetes, napos barátságot mindjárt az anyakönyvveze­tőnél szentesítik. S később derül ki az ifjú férj, feleség nem egy rossz tulajdonsága, váratlan jellemhibája, beteg­sége, s hogy a felelőtlenül kötött házasságok hamar válóperhez vezetnek — azt már mondanom sem kell. A házasságra készülni kell. Készülni testileg, lelkileg és praktikus ismeretekkel is. A testi, lelki felkészülést — az iskola, a család, a szülők példája segíti. A gyakorlati ismeretek — a testi-lelki hi­giénia, a házastárs ellátása, főzés vagy a csecsemőnevelés is aránylag könnyen elsajá­títható — könyvek, tanfolya­mok, a szülői ház, iskolai kü- lönfoglalkozások keretében. De arról, hogy hogyan kell párt választani — aránylag keveset tudhat egy mai lány. A választás, a párkeresés — önismerettel kezdődik. A csa­ládot alapítani szándékozó lánynak — de fiúnak is — saját értékeivel és hibáival kell mindenekelőtt tisztában lenni. Ahogy például a pálya- választásnál — a párválasz­tásnál is megannyi szempon­tot keli mérlegelni. — Egyé­ni adottságokat, alkati tulaj­donságokat, egészségi állapo­tot, alkalmazkodóképességet — s sorolhatnám még hosz- szasan. Mérlegelni kell választot­tunk tulajdonságait is — va­jon évek múlva, amikor már ellobbant az első szerelem, akkor is szeretetre méltónak találjuk hibáit, gyengeségeit? Akkor is partnert — testi­lelki barátot, társat tudunk-e majd látni benne. S elég erősnek érezzük-e magunkat, hogy jóban-rosszban együtt tudjuk majd tartani a csalá­dot? Jó szülei leszünk-e gyer­mekeinknek? A férjhez menés — mint életcél még ma is sok lány álma. Ma is sokan várják az álomlovagot, aki tökéletes külsővel és lelki tulajdonsá­gokkal rendelkezik, aki szép, gazdag, feddhetetlen jellem. — A legtöbb lány aztán meg­alkuszik a valósággal. S „el­veteti” magát a szomszéd fiúval. S ezzel aztán úgy ér­zik, célhoz értek. Nem kell tovább semmiféle erőfeszítést tenniük. Abba lehet hagyni (vagy el se kell kezdeni) a tanulást. Nincs több felada­tuk az életben — ezután ér­dektelen a munkahelyi elő­menetel, a barátok, ismerő­sök is háttérbe szorulhatnak. Úgy érzik, nincs már mit ten­niük egymásért sem, hiszen a legfontosabb, a házasságkö­tés már megtörtént. — El­hanyagolják környezetüket, külsejüket. Hogy milyen következ­ménnyel, arról sok „elha­gyott” vagy elhanyagolt asz- szony mesélhetne... Bizony, sokszor fő a lányos mama feje, hogyan lehetne kevés kiadással is divatos, csinos ruhával meglepni bakfis lányát, aki — joggal — szeretne szépen öltözköd­ni, s ruhatárát olyan prakti­kus, jól variálható ruhadara­bokkal kiegészíteni, amelyek az időjárástól függetlenül is kellemes viseletnek számíta­nak. Bizonyára akad a szek­rényben olyan kosztüm, ka­bát, vagy ruha, amit divatja­múlt szabása miatt nem hord, de kifogástalan anyaga, szép színe miatt szívesen átalakít az édesanya. Jól öltöztet és jól kihasználható például a rajzon bemutatott mellény­szoknya együttes. A mellény erősen svejfolt, a szoknya enyhén trapézvonalú. Kü­lönleges és alkalmi jellege lesz, ha filcből vagy posztó­ból, esetleg egészen vékony műbőrből kivágva rátétes szegéllyel díszítjük. De jó megoldás az is, ha több mé­ter készen kapható hímzett bordűrt veszünk és azzal szegjük körbe a mellényt, a szoknya ferdén bevágott zseb­nyílását és alját egyaránt. Aki nem sajnálja az időt és ügyes, népi hímzéssel is egyé­nivé varázsolhatja ruhatára legújabb darabját. (Cs. K.) Hiú remények Az egyik szakközépiskolás kollégium diákjai elhatároz­ták, hogy a KISZ-pénztár ja­vára eljárnak társadalmi, munkában dolgozni délutá­nonként a közeli üzembe. Az első munkanap után né­hány negyedikes diák kije­lentette, hogy nem megy oda többet, mert hajtják őket, embertelen tempót diktálnak. — Fél év múlva kikerültök az iskolából — érveltem —, hogyan fogjátok megállni a helyeteket, ha ilyen hamar megriadtok? Kórusban • bizonygatták, hogy nekik már megvan a jó állásuk, ahol dolgoztak is a nyáron, s ott nem kell a kezüket, lábukat törni a jó fizetésért. Ezekről a fiúkról mondta egyik társuk, hogy a nyári termelési gyakorlaton inkább eltűrték, hogy állandóan szid­ják őket, minthogy igazából nekifeküdtek volna a munká­nak. Hihetetlen 18 éves gye­rekeknél ez a konformista életszemléletig vitt lustaság. Vajon hogyan alakult ez ki náluk? Pedagógusésszel hajlik rá az ember, hogy a szülőket okolja. Persze, elkényeztet­ték. nem nevelték a munká­ra őket. Ám itt megbicsaklik az érvelés, mert ezek többsé­gükben falusi gyerekek, s biztosan tudom, az állatok gondozásából, a háztáji mű­veléséből zsenge koruktól ki­vették a részüket. Nem a munkára nevelés hiányából fakad ez a szemlélet, inkább a szakmaszeretet, a köteles­ségtudat nem alakult ki ben­nük kellőképpen. Ezek a gyerekek „hiány­szakmát” tanulnak. Sok hely­ről, kínnal-keserwel toboroz­ták össze az osztályokat. Eleinte hagyták hullani a gyengéket. Ám mikor már a lecsökkent létszám miatt az osztálybontás veszélye fenye­gette őket. csak úgy tudták megtartani a gyerekeket, hogy a követelményeket csökkentették. A tanulók megszokták, hogy akkor is megélnek, továbbjutnak a fel­sőbb osztályba, ha szinte egy­általán nem tanulnak. A kö­telességtudat megsemmisülé­se a munkamorált is felbon­totta bennük. Az említett kollégiumban felmérést végeztünk, s ebben ez a kérdés is szerepelt: ma­gasabb bérért hajlandó vagy-e a tanult szakmádat otthagy­ni? A tanulók hetven száza­léka elutasította ezt a lehető­séget. Ám ez a pozitívum menten a visszájára fordult, amikor kiderült, hogy kezdő fizetésüket 3000—3500 forint körüli összegben képzelik el. Miből táplálkozik ez a meg­alapozatlan remény? Hisz ezek a fiatalok nem a való­ban magas fizetéssel kecseg­tető öntőszakmát tanulták. Akik ilyen vérmes, meg­alapozatlan reményekkel in dúlnak a munkáséletnek, azo­kat feltétlenül csalódás várja. Hisz mi lesz belőlük? Szak­munkás. aki kevésbé tudja választott szakmáját, mint a szakmunkásképzőben tanult társa. S milyen messze van még a vágyott technikusság! Két év gyakorlat, tanfolyam, vizsgák... legalább három esz­tendő. Vajon milyen csoda folytán maradhattak meg ezek a gye­rekek a valóság nem ismeré­sének ebben az idilli állapo­tában? Bizonyára ismerik szüleik jövedelmét. A nvári gyakorlaton elkérdezgették az idős szakikat, hogy meny­nyit. keresnek. Persze, elő­fordulhat. hogy ott sem az igazat hallották — vagy ami még valószínűbb — ők iskolai végzettségük folytán több­nek érzik magukat az öreg szakmunkásnál, s ezért gon­dolják. hogy jövedelmük is több lesz. Akárhogyan is áll a dolog, feltétlenül figyelmet kell for­dítani erre a mozzanatra az iskoláknak, a szülőknek és az üzemeknek is. A munkába lépő fiatal ismerje jól anyagi lehetőségeit. Ne lépjen ki az életbe megalapozatlan remé­nyekkel. hisz az anyagi csa­lódás gyakran elfordítja őt eredeti elképzeléseitől, szak­májától. Kedvét szegik az el­ső csalódások, s „átnyergel” a jobban fizető munkakörbe, így a négy esztendei képzés füstbe megy azért, mert hiú reményekkel bocsátottuk az életbe a fiatalt. ÁTÁNYILÄSZLÖ Almaeleiek Most, amikor ennyi és ilyen olcsó az alma, mi felnőttek is szívesen esszük a pirosló, sár­guló gyümölcsöt, hát még a gyerekek. . . Változatos ,.alma- menüt” állíthatunk össze, ha a hét néhány napján más-más mó­don készítve kínáljuk a család­nak. MEZES ALMA Hozzávaló: 10 dkg aszalt szil­va apróra vágva, 5 dkg összevá­gott dió, 15 dkg méz, 1 kávéska­nál vaj, 5 db alma. Az aszalt szilvát a dióval összevegyítjük. Egy jénai tálban jól összekeve­rünk 1 dl vizet az felőírt mézzel és a vajjal. Az almák csutkáját óvatosan kivesszük és a csut­kák helyét még egy kissé meg­kaparjuk, majd megtöltjük a szilva-dió keverékkel. Az almá­kat a jénai tálba rakjuk és kö­zepes forróságú sütőben 20—30 percig sütjük, gyakran locsol- gatva a mézzel. almas zsemlefelfüjt 5 zsemle, 6 dl tej, 6 dkg vaj, 1 evőkanál rum, 1 tojás, 1 cso­mag vaníliás cukor, fél kg al­ma, 10 dkg cukor, 10 dkg dió és ,1 csomag mazsola kell hozzá. A zsemléket kockára vágjuk és leöntjük a forró tejjel, amelybe előzőleg belekevertük az olvasz­tott vajat, a rumot, tojást és va­níliás cukrot. A hámozott és re­szelt almát összekeverjük a cu­korral, az őrölt dióval és a ma­zsolával. Tűzálló tálat kikenünk vajjal, megszórjuk zsemlemor­zsával és az adag felét beletesz- szük. Rászórjuk az almát és be­takarjuk a maradék zsemlével s 20—Zs percig sütjük. Fahéjas porcukorral meghintve, kockára vágva tálaljuk. ALMÄS SZALÁMI Hozzávaló: 30 dkg kristálycu­kor, 12 db alma, 15 dkg mandu­la, 1 citrom héja, 10 dkg piskó-- tamorzsa. A cukrot egy kevés vízzel felfőzzük. Beletesszük a hámozott, vékonyra szeletelt al­mát és folytonos keverés közben szétfőzzük. Meghámozzuk a mandulát, vékonyra vagdaljuk és a citrom reszelt héjával meg a piskótamorzsával a sűrű alma­péphez keverjük. Jól összeve­gyítve a tűzről levesszük és hagyjuk kihűlni. Ezután por­cukorral meghintett gyúródesz-» kán szalámirudakat formálunk a masszából és néhány napig ma? leg helyen szikkasztjuk. , TEJSZÍNES almahab 1 kg alma, 15 dkg dió vagy mo­gyoró, 2 púpozott kanál poriéi­kor. 2 pohár tejszín a hozzávaló. A tejszínt a cukorral kemény habhá verjük és belekeverjük a meghámozott, lereszelt, kissé ki­nyomkodott almát, meg a dur­vára vágott diót. Azonnal poha­rakba teve tálaljuk. ALMAS GESZTENYETORTA Hozzávalóik: 1 csomag ötlapos piskótatorta, 25 dkg gesztenye- massza, 10 dkg vaj, 2 evőkanál rum, 3 evőkanál langyos tej, 1 kg alma, citromlé, 5 dkg cukor és keserű csokoládéöntet. A gesztenyemasszát simára kever­jük a vajjal, a rummal és any- nyi langyos tejjel, hogy jól ken­hető legyen a króm. Az almát meghámozzuk, fölszeleteljük, a cukorral, citromlével megpárol­juk, majd habosra verjük. Mi­kor kihűlt, megtöltjük a tortát: az első lapra alma, a második­ra gesztenye, majd alma, s így tovább. Ráborítjuk az ötödik la­pot, majd az egészet lenyomtat­juk, s végül bevonjuk csokolá­déöntettel. Csak másnap szele­teljük, hogy jól heszívja a tölte­léket. ALMAS MIGNON Hozzávalók: negyed kg kris­tálycukor, pici víz, negyed kg hámozott alma, 10 dkg mandula, 1 citrom leve és héja. A cukor­ból és a vízből szirupot főzünk. Beletesszük a hámozott, apróra felszeletelt almát és jól meg­főzzük. Azután beleszórjuk a hámozott, apróra vagdalt man­dulát, a reszelt citromhéjat és a citromlevet és sűrűre főzzük. Ha kihűlt, kisfebb golyókat formá­lunk, és darált mandulában meghempergetjük, majd mig­nonkosárkába rakjuk. Ki a gyilkos? Az én Lacim reggel, az első tanítási óráimon nagyokat ásított, sápadt volt. Betegnek láttam. Le is küldtem az or­vosi rendelőbe. A doktornő egészségesnek találta. Aggasz­tott a dolog, de csak a nagyszünetig, mert akkor fény de­rült mindenre. Tízóraizás közben nagy kupac gyerek vonult a sarokba és élénken vitatkoztak azon: vajon ki volt a gyilkos. Az én sápadt, álmos Lacim vitte a prímet, de olyan élénken, hogy alig ismertem rá. Ott volt a vitázók között Józsika, akinek az édesanyja nemrég panaszolta, hogy a kisfiú egyszer-egyszer bizony még „elfelejt” kimenni éjjel, és Bea, aki akadozva, idegesen, kapkodva beszél. Szóval — gondoltam magamban — ezek a 6—7 évesek mind látták tegnap este azt a vérfagyasztó, hátborzongató krimit. Vajon elmondta-e Józsi édesanyja az ideggyógyásznak, akihez elvitte a kisfiút és Bea édesanyja a pszichológus­nak, akitől tanácsot kért, hogy a napi 10—11 óra alvás he­lyett csak 7—8 órát alszik a gyermek és azt is zaklatottan, nyugtalanul, hiszen a felnőttek idegeit is felborzoló kri­mik után ikerül csak ágyba? Minden szülői értekezleten kértem a szülőket, hogy az esti mese és a torna legyen az utolsó műsor, legkésőbb 8 órára legyenek ágyban a 10 éven aluli gyermekek. Egyik papa azzal érvelt, hogy a bűnügyi filmek megte­kintését azért tartja helyesnek, mert gondolkozásra, ösz- szefüggések keresésére, jó megfigyelésre nevél. Szerinte megtanulja a gyermek, hogyha egyetlen mozzanatot fi­gyelmen kívül hagy, elveszti a fonalat, nem érti az egész történetet. Az apának tulajdonképpen igaza is van, de mindez nem vonatkozik 14 éven aluliakra, különösen nem a 7—8 éve­sekre, akiknek lényegesen többet árt a borzalom látványa, mint amennyit használ a figyelem összpontosítására szok­tatás. „Úgysem érti” igyekezett megmagyarázni egy másik szülő, hogy miért engedi a kis elsősnek 'korlátlanul nézni az esti adásokat. Lehet, hogy az összefüggéseket valójá­ban nem érti, (ez elég baj, mert megszokja, hogy így is lehet tv-t nézni), de akkpr is látja a gázolást, a vért, hall­ja a lövést, a sikolyokat, s más, hátborzongató és idege­ket felborzoló jeleneteket. Vizsgálódásaink azt mutatják, hogy az I—II. osztályosok 60—70 százaléka nézi a 8 óra utáni adásokat is. így volt ez a tv kezdeti éveiben, de — sajnos — így van még ma is. Évekkel ezelőtt történt. Szakfelügyelőt vártunk, s hogy a látogatás ne érje váratlanul tanulóimat, megmondtam nekik: „Gyerekek, valamelyik nap eljön hozzánk a fel­ügyelő bácsi!” Kórusban hangzott az izgatott kérdés: „A Megré?” Mit tanácsolunk mi? Mint azt a szülői értekezleten is kértem: 8 óra utáni műsorokat 10 éves kor alatt semmiképpen se nézzenek a gyermekek. Legkésőbb 9 órakor aludniuk kell a 10—12 éveseknek, és a 12—14 éveseknek is 10 órakor már ágy­ban van a helyük, hiszen a legtöbb család 6 óra körül kel fel. A fentiekből következik, hogy a korhatár megjelölése nélküli adásokat 9, illetve 10 óráig nézhetik a 10—14 éves gyermekek. Sajnos, nagyon sok a tv előtt óraszám ülő, bámészkodó, de nem figyelő gyermek. Egyik leggyengébb tanulómról — akinek kifejezőkészsége, szókincse, ismeretanyaga rendkí­vül szegényes volt — kiderült, hogy 3 éves kora óta „nézi” rendszeresen a tv-t. Szülei azt hitték, hogy amit ott látott, hallott, azt mind fel is fogta és tudássá vált benne. Isko­láskorban döbbentek rá, hogy a beszélgetés, a foglalkozás hiányzott, a tv azt nem pótolta. Sok családban az a probléma, hogy egyszobás a lakás, tehát amíg a tv szól, ébren van a gyermek. Ez is szoktatás kérdése. Több tanítványomnál láttam, hogy spanyolfallal, szek­rénysorral elválasztották a gyerekágy sarkát és a kicsi­nek, a halkabbra fogott híradó alatt el kellett aludnia. Megoldható a tv-hallgatás a készülékbe kapcsolható fül­hallgatóval is. így teljes csend van a szobában és a gyer­mek nyugodtan aludhat. Az időben ágyba kerülő gyermek nyugodtan, mélyen al­szik, reggel frissen ébred, könnyen kel fel, az iskolában nem álmos, figyel, koncentrál, és nem azon töri a fejét, hogy vajon ki is volt a gyilkos? (DR. GERGELY KÁRÓL YNÉ)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom