Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 11. szám
1979. január 14. nlÉPÜJSÁG 7 +1730-1730 =+2500 (természetesen forintban) Dr. Bay Károly és dr. Ba- intner Géza gimnáziumi éveim két felejthetetlen matematikatanára tudná tanúsítani, hogy sok évtizedes praxisuk során szaktárgyaik kevés olyan született anti- talentumával kínlódtak, mint jómagam. Ennek ellenére, a címben foglalt furcsa képletet azt hiszem akkor is felmerném írni, ha nemcsak lidérces álmaimban szólítanának ki újra és újra a rettegett fekete tábla elé, hanem ezt a valóságban is megtennék. Helyszínül javasolni mernék egy bírósági tárgyaló- termet, ahonnan újszerű képletalkotó hajlandóságomat merítettem. Aminek természetesen volt némi előzménye is. Nem tudom miért, de azt hiszem hatásosabb, ha jelen időben beszélem el. Történjen hát így! Az újságíró, szerkesztőségbeli dolga végeztével, ballag hazafelé. Ha csak azt nem számítom, hogy a moziüzemi vállalat műsortablójának üvegét futóbolondok időnként betörik, a szekszárdi művelődési központ előtti járda nem az a pontja a megye- székhelynek, ahol sok emlékezetes esemény történik. Most mégis! Egy őszülő ha- lántékú férfi és egy eladói egyenköpenyt viselő hölgy huzakodik egy házaspárral. A huzakodás tárgya elegáns, kék színű, bélelt férfifelöltő. Mint később kiderült, az akinek a kezében van, ezzel pontosan 1730 forint értékű árura tett szert. (Ez a képletEMLÉKSZEL Mojzer Jóskára — kérdezte múltkoriban Berci, mikor összefutottunk, hogy elterelje nehéz légzéséről a figyelmemet. Mintha nem tudná, hogy aki ismerte Mojzer Jóskát, az, amíg él, nem felejti el. Halálok halálával halt meg — sugárvérzésben. Parasztfiú volt, de olyan, akit nem cserzett még ki a munka, a szél. ö Volt a mi tbc-s Miskin hercegünk. Pokolian jóképű fiú volt, már régen nem tudott felkelni, mégis rendre ott ültek a legszebb lányok az ágya szélén. Dodzse, a hulla- szállító, az istennek sem akarta elvinni, csak miután teleitta magát, s akkor is zokogva ezt hajtogatta: „Én a barátomat nem viszem el többet...” Fegyelmit kapott, aztán kikérte a munkakönyvét. Mostanában a Teleki tér környékén sepri az utcát, s ha nagy ritkán összefutunk azt kérdezi: „Emlékszel még Mojzer Jóskára?” És Harazin Jani bácsira, aki vizitről vizitre azt panaszolta, hogy neki „háborús idege” van. Pedig csak a haszontalanságérzet kínozta. Hajnalonként maga eszkábál- ta gereblyével egyengette a fektetőnk előtti murvát. Csi- korgott a kavics az ördögi szerszám alatt, s az öreg közben katonanótákat dúdolt. És Mészáros Pali, a széntróger, aki két asszonnyal élt. Huszonöt korsó sörre volt hitelesítve, s ha megvolt a normája, addig nem nyugodott, míg ötünket ágyastul fel nem emelt. A törzskocsmájában a haverjai táppénzcsalónak csúfolták, s tán még ma sem értik, hogy operálhatták meg a tüdejét ennek a hegynyi embernek... Bódi Matyi feküdt mellette, aki, ha csak rájött a mehetnék, kiszökött lakodalomba muzsikálni, akinél jobban senki nem ismerte az erdei gombákat, ö volt a negyvenes parasztasszonyok széptevője szanatóriumszer- te, volt, hogy egyszerre három kövér tyúkot is hoztak neki kimenő után. És hogyne emlékeznék a kis Varga Jancsira, aki etette, s közben csak úgy mellékesen megtanította beszélni a madarakat. Négy lánya volt, karácsony előtt elment havat lapátolni, hogy méltó módon megajándékozhassa őket. Aki valaha is megfordult „a ben szereplő első, plusszal jelzett szám.) Szerinte a Bizományi Áruházban készpénzzel fizetett érte, ellenlábasai úgy vélik, hogy a kabát tőlük — vagyis a Korzóból — származik, viszont árát adni elmulasztották. A menet, melyhez most már az újságíró is csatlakozik, visszatér a Korzóba. A hangnem az egyik oldalról (ezek az áruháziak) meglepően nyugodt, a másikról épp az ellenkezője. A szekszárdi telefonközpont minden formát megbontva, viszonylag rövid idő alatt két kapcsolást is lebonyolít. A bizományiból telefonfordultával közlik, hogy az adott időben történetesen nyitva se voltak. A rendőrségről nem közölnek semmit, csak jön egy autó és az erre hivatottak a 34 éves B. J.-né bátai lakost vendégségbe hívják és az egyelőre még birtokában lévő férfifelöltőt se hagyják a helyszínen. A folytatás jóval későbbi. A Szekszárdi Járásbíróság megidézi a tettest és a tanúkat. Utóbbiak eljönnek. Uj tárgyalási határnap. A tanúk jelen, a tettes férje jelen, a tettes maga és a kabát nincs jelen. (Itt következik a képlet mínusszal jelzett második fele, végtére is az 1730 forintos érték már nincs B. J.-né birtokában. Tehát számára mínusz.) Harmadik tárgyalás. B. J.- nét egy cseppet se jó hangulatú rendőr tiszthelyettes elővezeti. Nemcsak a B. J.-nék, lassú lázak házában”, valamelyik „varázshegyen”, az nem felejti el a konok lázméréseket a kúrafolyosón, a hét végi mázsálásokat, a tízkilós hízás után dukáló tortát, a gyógyítónak tűnt zabá- lásokat, a szorongva várt súgásokat, amelyek után többnyire abban maradt orvos és beteg, hogy két hónap múlva majd meglátjuk, a hőemelkedéssel végződő kimenőket, a balul sikerült randevúkat, az esti bridzspartikat, az intézetet elhagyni nem tudó orvosokat, a gyönyörű szívű rehabilitált nővéreket, gyógyulásokat, visszaeséseket. A dadogva előtörő vallomásokat kamasz nyugdíjasok vagy öreg bacisok szájából: az egészséges társadalom irtózásáról, hogy faluhelyen a gyógyult tüdőbeteg külön poharat kapott a kocsmában, családok széthullásáról, a várakozásra belefáradt vőlegényről, menyasszonyról, betegek közötti szerelemről, buta virtusokról, infúzióról, töltésről, sajtos falú kavernáról, kiszorítottságról, s újrakezdésről, Kálnoky László, Kalász Márton, Demény Ottó, Váci Mihály, Tóth Árpád lélekszorongató verseiről... A tuberkulózis elleni háromnegyed évszázados küzdelem a magyar egészségügy történetének legszebb fejezete. A morbus hungaricus a századforduló idején még évente több mint negyvenezer áldozatot követelt, s 1977-ben már csak 1186-ot. Hazánkban a friss tbc-s fertőzések aránya ma megegyezik a gazdaságilag legfejlettebb országokéval. Ami pedig a gyermekek tbc-s megbetegedését illeti, a mienkéhez hasonló eredménnyel csak Hollandia, Dánia és Svédország dicsekedhet. 1964-ben az SZTK még 149 millió forint táppénzt fizetett ki tbc-s betegeknek, 11 évvel később pedig már csak 48 milliót, de úgy, hogy közben a napi táppénz átlaga 43-ról 75 forintra emelkedett. Időközben a tbc-s . hálózat az egészségügyön belül fokozatosan átalakult tüdőgyógyász hálózattá, ujjongó cikkekben, jelentésekben olvashattuk: meghalt a tbc! Akkor meg minek még mindig az évente kötelező ernyőkép- szűrés, amely a BCG-oltás rendszeresítésével a legfőbb érdemeket szerezte a rettehanem mindenki figyelmébe ajánlható tanulság: — a bírósági idézéseket tanácsos komolyan venni. Ügyvéd nincs a színen, de a vádlott valahol alapos jogi felvilágosításban részesülhetett. Az első bírói kérdésre mindent beismer. Az ítélet jogerős: 2500 forint pénzbüntetés. (A plusz jel ebben az esetben az államkincstár oldalán szerepel. Utánagondolok a saját képletemnek és töredelmesen be kell vallanom, tanár urak kérem, hogy megint rosszul feleltem! Tulajdonképpen ±, vagyis plusz-mínusz jelet kellett volna használnom. Mert, ha B. J.-né, férje és három gyereke körében használatos a kiadásbevétel könyv vezetése, ez a 2500 forint bizony menthetetlenül a kiadás rovatba kerül. Számukra mínusz.) Meg lehetett volna spórolni. A módszer egyszerű: — nem kell kabátot lopni. Az olvasó most joggal mondhatja, hogy ez kis ügy, miért vesztegettem rá papírt és nyomdafestéket. Valóban kicsi, ezért is nem szerepel benne pontos nevén senki, csak névbetűket használtam. Csakhogy a Korzó Áruház rendészének becslése szerint, náluk az áruházi szarkák egyetlen esztendőben 250—300 ezer forint kárt okoznak. A Korzó pedig ismeretes módon se Szekszárdon, se az országban nem az egyetlen áruház. Újabb képlet felállítására nem vállalkozom. Nincs komputerem. O. I. gett népbetegség visszaszorításában? Az elmúlt évben 7,2 millióan tettünk eleget a megszokott felszólításnak — horribilis költséget jelent ez az anyagiakban cseppet sem dúskáló egészségügynek. Igazuk lenne hát azoknak, akik amellett kardoskodnak, hogy ritkítsuk a szűrést? Takarékossági szempontból kétségtelenül, hiszen egy új tbc-s beteg felfedezési költsége hozzávetőlegesen 20 ezer forintot kóstál, s az elmúlt évben 5400 ilyen akadt. Csakhogy ehhez a teljes felnőtt lakosságot szűrni kellett. Az a tény azonban, hogy a kiszűrt betegek gyógyszeres kezeléssel viszonylag gyorsan meggyógyíthatok, s közben nem fertőzik meg a családjukat, gyermeküket, munkatársaikat, s akik éppen mellettük ülnek a villamoson, az lényegesen több megtakarítást eredményez, mint amennyibe a szűrés került. Arról nem beszélve, hogy a szűréseken egy sor egyéb légzőszervi megbetegedésre is fény derülhet. És még egy érv az ernyő- képszűrés 1960 óta meghonosított rendje mellett: a megbetegedések évenkénti 5—6 százalékos csökkenése azzal a veszéllyel jár, hogy az orvosok nem gondolnak a tbc-re. Előfordul, hogy idős embernél a tüdő elváltozását rákosnak tartják, de a rákot nem lehet igazolni, a beteg meghal, s azután derül ki, hogy tuberkulózisa volt. A szűrés megkönnyíti a döntést, s főleg kezdeti stádiumban hívja fel a figyelmet a betegségre, amelynek gyors leküzdésére hatékony eszközök állnak a gyógyító tudomány rendelkezésére. Az átvilágítást felváltó ernyőkép- szűréssel ugyanakkor az aktív tbc-s betegek mellett lehetőség van az úgynevezett „megbetegedésre fokozottan veszélyeztetettek” megfigyelésére, szükség szerint részletes radiológiai és bakteriológiai kivizsgálásukra. ÉPPEN ezért a 14 éven' felüli lakosság évenkénti kötelező megjelenése szűrővizsgálaton, nem holmi macera, ahogy azt jó néhány honfitársunk véli. hanem állam- polgári kötelesség, ma éppen úgy. mint amikor még megjelölt poharuk volt a tüdőbetegeknek a falusi kocsmákban. Megjelölt pohár A morbus hungaricustól a tüdőszűrésig — Szerintem a cigányok életszínvonala sokkal magasabb, mint a magyaroké — mondja egy húsz év körüli, cigány fiatalember. — Biztos ebben? — kérdezem. — Nem mond ellent ennek az a tény, hogy a cigányok között sokan vannak, akik igyekeznek kikerülni, mondhatnám úgy is, kitörni a cigánysorsból és a magyarokéhoz hasonló életkörülményeket akarnak? — Mi sem vagyunk egyformák, vannak, akik megtagadják, szégyellik a fajtájukat. A legtöbb azonban, ha új házba költözik, akár kapja, akár építi, az életszínvonalat tartja. — Ne haragudjon, de nem értem, mi ez az életszínvonal. — Megmagyarázom. Addig amíg a magyar spórol, zsu- gorgat, a cigány éli világát. Ház, berendezés, csak a legszükségesebb, a szórakozásból, az evésből, ami belefér. Nézze, nekem is van ez a bőrdzseki, drága farmer, csizma, ingek, pulóver... Okés szerelés. Igaz? Ezzel bemehetek akárhova. Be is megyek. Engem ki is szolgálnak mindenütt. Előbb, mint a magyar csávót, mert tudja a csálinger, hogy én nem egy pohár ásványvizet rendelek, hanem „főúr, a fölső polcról, mindet, ami nem poros.” És minden rundónál ötös a jatt. Megért engem? Ez életszínvonal.” tő-e akár új házakkal is újabb cigánytelepet létrehozni, a lakások milyenségével viszont igen. Az általam ismert, újonnan épült cigánylakások többsége úgy aránylik a modern falusi házakhoz, mint a sárból tapasztott putri a régi nádfedeles, vagy cserepes falusi parasztházhoz. A lekicsinylő, hátrányt mutató arány tehát továbbra is fennáll. Nem arra gondolok, hogy palotát építsenek, de alapvetőnek tartom, hogy ezekbe a házakba az építés idején bevezessék a vizet és fürdőszobát, vagy fürdőfülkét is építsenek hozzájuk. A hosz- szú lejáratú kölcsön összegét és a havi törlesztőrészletet ez nem növelné jelentősen, viszont a kívánt hatást óriási mértékben. Tolnán őszintén megmondják, hogy az új lakásba költözés talán csak a családok felénél hozott kisebb vagy nagyobb életkörülmény-változást. Az esetek többségében ma is a szenny, a zsúfoltság és a személyi tisztátalanság a jellemző. A cigány lakosság többségének életkörülményei és az átlagos létszínvonal között óriási különbségek vannak, így Tolnán is. A mözsi és a gyárvég-telepi cigánykolóniákon még 16 putriban laknak ma is. A 117 cigánylakás közül (a cigány lakosságnak csak 80 százaléka rendelkezik valamilyen lakással) 69- nek az állaga nevezhető jónak. Áz egy lakószobára jutó népesség 3,3 személy (Tolnán 1,6 fő/lakószoba a nem cigányoknál az arány), ami igen nagy és egészségtelen zsúfoltságot jelent. Ezen nem változtatott az a tény sem, hogy az utóbbi esztendőkben Tolnán 35, Mözsön 27, összesen 62 lakás épült fel, ezenkívül a négy nagycsaládosok részére épült lakásból kettőt cigánycsalád kapott. Mözsön, csúnyácska, de új házak sorából új cigánytelep létesült. Azon nem akarok vitatkozni, hogy helyes-e, célravezeAz új lakás, a szükséges hosszú lejáratú kölcsön megszerzéséhez legalább egyéves munkaviszony kell. Hogy állnak a munkához a tolnai, mözsi cigányok? Rendszeresen dolgozik az összlétszám (550 fő) 55 százaléka (az országos ‘arány 33 százalék). Alkalmi munkát vállal a munkaképes cigány lakosság 15 százaléka. (Az országos arány 30 százalék.) Az alkalmi munkát végzők többsége a szedresi termelőszövetkezetbe jár el, ahova a tsz különautóbusszal viszi őket és minden hét végén fizet. 150 forint a napszám. Munkaviszonnyal egyáltalán nem rendelkezik a nagyközség munkaképes cigány lakosságának 30 százaléka. (Az országos átlag 37 százalék.) A legnagyobb gondot ez utóbbiak munkához kötése jelenti. Többségük makacsul ragaszkodik a „szabad életformához”. Sokan dolgoznak a PATEX- nél: 48-an (1974-ben 25-en), aztán az MSV tolnai gyárában 35-en (1974-ben 14-en voltak), a Gemenc Ipari Szövetkezetnél 47-en. A többség munkaviszonya 1—2 éves, de jó páran 5—10, sőt ennél is több évet töltöttek jelenlegi munkahelyükön. cigánynyomor megszüntetésére. Úgy másfél éve az egészségügyi és szociális állandó bizottság sok-sok társadalmi aktíva segítségével a családokat sorba látogatva — talán egyedülállóan, alapos felmérést végzett a valós helyzet megismerésére. Sajnos, sok borzalmas helyzetet kellett konstatál- niok. A legelemibb higiéniai követelmények hiánya, részegség, nyomor, piszok. Ám találkoztak fürdőszobás, vízvezetékes lakásokkal is. Az igényesebbek átalakították, korszerűsítették a már említett sorházakat. Kis statisztika arról, hogy mit találtak a vizsgálók a 27 mözsi cigányházban. 19 családnál volt televízió, 15-nél rádió, olaj- és gáztűzhelyet használ 15 család. Hűtőszekrénye van 6-nak, 7-nek mosógép, porszívó, öten már saját erőből bevezették a vizet, ketten pedig gépkocsit is vásároltak már. öt családnak van nagyobbacska könyvtára, két családhoz újság is jár. Tolnán igen nagy gondot fordítanak a cigánymúlt, a Ma hazánkban 320 ezerre teszik a cigány lakosság lé- lekszámát. Az előzetes számítások szerint 1990rre félmillió körül lesz. Ha figyelembe vesszük, hogy addigra a technika, a technológia fejlődése is igen nagy magaslatokat ér el, könnyű belátnunk, hogy az akkor dolgozó nagy szaktudású munkásság, magasan képzett értelmiség mögött a cigányság — fejlődésük mai lassú üteme mellett, talán még messzebb elmarad. Azaz tömegeikben továbbra is a periférián maradnak. A gond, a közös gond igen nagy. Sokan azt mondják, hogy saját életük, legyen a saját gondjuk. Természetszerű, hogy sokféle nézeten vagyunk. Nem könnyű a helyes utat megválasztani. Nincs könnyű helyzetben, aki erről ír. Hiszen minden oldalon ütközik ilyen-olyan érdekkel. Mindenesetre nagyon fontos mindenkinek tudni, akit illet, hogy az emberibb élet, a jövő nem olyan sült galamb, amit mások megfognak és aranytálcán a putri elé visznek. CZAKÓ SÁNDOR Ebben a putriban még laknak. A háttérben sorakoznak az új telep új házai. KERTÉSZ PÉTER
