Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-12 / 9. szám

Névnap: Ernő A Nap kél 7.30 — nyugszik 16.15 órakor A Hold kél 15.55 — nyugszik 6.24 órakor Százötven évvel ezelőtt, 1829. január 12-én született Bécsben és 1877-ben hunyt ej Budapesten Frey Lajos építőművész, aki a múlt század közepén Pesten főleg klasszicista, majd romantikus stílusú épületeket terve­zett, illetve ilyenek építését vezette. JANUAR ; 12 PÉNTEK A A BONYHÁDI Cipőgyár Felszabadulás szocialista bri­gádja az 1979-es nemzetközi gyermekév tiszteletére felhí­vással fordult az üzem, vala­mint a megye szocialista bri­gádjaihoz. Célul tűzték ki, hogy megújítsák a gyermek­közösségekkel az együttmű­ködési szerződéseiket, segítik a hetedik-nyolcadik osztályos gyerekeket a pályaválasztás­ban, s a kommunista műsza­kok szervezésével növelik az értékteremtő közös akciók számát. (Böröcz Margit) + A MEGYEI TANÄCS bizonyos időközökben filmre rögzíti a megye állapotát. A Tolnai tájakon című film a hetvenes évek elejét tükrözi. Készülőben van Szekszárd mai életét bemutató film, melyet a MAFILM forgatott. # NÁDEXPORT. A Dunán­túli Nádgazdaság 1979-ben 30 ezer kéve nádat ad el nyugati exportra. Ezen felül jelentős mennyiségű nádszövetet- és -lemezt is küldenek az NSZK-ba, Franciaországba, Hollandiába és Dániába. Az exportra kerülő mennyiség nagy részét a mözsi nád­üzem termeli. ^\j A JÖVÖ HÓNAPBAN készül el a szekszárdi Művé­szetek háza felújításának ter­ve. A munkák Kerényi Jó­zsef Ybl-díjas tervező tervei alapján indulnak meg, s az épület előreláthatólag 1980- ban kerül átadásra. # A SZOCIÁLPOLITIKÁI és a munkavédelmi intézke­dési tervet is megvitatta a Paksi Állami Gazdaság igaz­gatói tanácsülése az idei üzemterv mellett. A vitán je­len voltak a vezető szakem­berek, valamint a gazdaság párt- és tömegszervezeti ve­zetői, s a tervek kidolgozása a dolgozók .munkakörülményei­nek további javítását célozza. O COLSTOKLÉCEK az NSZK-ba. A Bátaszéki Ká­dár- és Faipari Szövetkezet az év elejétől üzemszerűen készít mérőlécelemeket az NSZK-ba. Az idén 25 millió 26 centi hosszú, különlegesen megmunkált lécdarabot készí­tenek. Ez a tevékenységük tízmillió forint értékű devi­zát hoz a népgazdaságnak. # JANUAR 16-AN kezdő­dik az a sütőtanfolyam Ka- pospulán, amelyet a dombó­vári ÁFÉSZ szervez. Már ed­dig is sok a jelentkező, van olyan ház, ahonnét ketten — anya és leánya — jelentkez­tek, hogy együtt sajátítsák el a különlegességek készítési módját. A forradalmak nemzedékét Idéző sorozatban Hauser Arnold- ről szóló filmet újítják fel. A nemzetközi tekintélyű művészet­szociológus, filozófus a második reformkorként emlegetett időre, a századelő szellemi felvilágoso­dásának korára emlékezik. Szól életéről, munkásságáról, kiegé­szítve a képet arról a korról, amely a később bekövetkező for­radalmi eseményeknek is termő talaja volt. 21.15-kor vetítik Ba­csó Péter ironikus hangvételű filmjét, az 1976-ban készült Zon­gora a levegőben elműt. A zon­goraművész lakóhelyi kálváriá­ja, szomszédaival való pörleke­dése nem is minden mondatában képzelet szülötte eset. Főszerep­lői: Juraj Durdiak, Kállai Fe­renc, öze Lajos, Tomanek Nán­dor, Major Tamás, Spányik Éva. Zongora a levegőben A A BONYHÁDI Zománc­gyár átalakított ifjúsági klub­jában január 15-én, hétfőn délután 5 órakor Faludi Béla diavetítéssel egybekötött spa­nyolországi útiélmény-beszá- molót tart. (Rumy Ernő) + HÉT ÉV ALATT jelen­tősen nőtt a szedresi lakások komfortjának színvonala. A palackgáz-fogyasztók száma mintegy harminc, a folyóvíz­zel ellátott lakások száma mintegy kétezer százalékkal nőtt. Ez annak köszönhető, hogy a vízműhálózat általá­nossá tétele 1971-ben kezdő­dött meg a községben. Máig négyszáz lakásba vezették be a vizet.-V, „SZÉL HOZOTT, szél visz el” címmel rendeznek műsoros, zenés klubfoglalko­zást vasárnap délelőtt, a fad- di művelődési ház „Pajtás- klub”-jában. Borult, párás idő Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan borult, párás idő. Ország­szerte havazás, hózápor, eső. Időn­ként megélénkülő délkeleti, déli, a nyugati országrészben helyenként megerősödő északnyugati, északi szél. A hőmérséklet J általában 0 fok körül. i Távolabbi kilátásók kedd reggelig: eleinte túlnyomó- [ an borult idő, eső, havas eső. hó valószínű. Később a ! felhőzet felszakadozik, a hőmérséklet csökken. Az idő­szak közepén párásság, köd várható. Legalacsonyabb ! hajnali hőmérséklet eleinte 0—mínusz 5, később mi- ■ nusz 3—mínusz 8 fok között. Legmagasabb nappali | hőmérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között. Jelentős t mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te- J rületének 80 százalékán várható az időszak elején. Magyartanítás új módon i UH SB ' » ' Oktatásügyünk a kísérle­tek, reformok, új tantervek és tankönyvek bevezetésének korát éli. Egyebek között az általános iskolai magyarta­nítás is megváltozik a nyolc­vanas évektől kezdődően. Az 1980/81-es évtől új irodalom­könyvek alapján tanítanak az általános iskola ötödik osztályában, majd folyama­tosan a többi osztályokban is. Jelenleg az ország általá­nos iskoláinak húsz ötödik osztályában folynak kísérle­tek. Megyénkben a nagymá- nyoki és a decsi iskola kap­csolódott be az új magyar­tanításba. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a könyv igé­nyesebb magyartanításra ad majd lehetőséget. Olvas­mánytárgyalás helyett mű­elemzést végeznek az órákon. Így nagyobb a lehetőség az esztétikai, művészeti nevelés­re. A tanulók szemelvénye­ket kapnak a népköltészet, a görög mítoszok és a biblia világából. Megismerkednek a János vitézzel és számos író műveiből olvasnak részlete­ket. Az irodalomelméletet a----------j--------------------------­t anulók a gyakorlat, a mű­vekkel való ismerkedő kap­csolat során tanulják meg, a megfigyelés és a rávezetés módszerével. A tankönyvben található feladatok a diffe­renciált foglalkoztatásra is lehetőséget nyújtanak. A mű­elemzés során a tanulók a különböző művészeti ágak­kal is megismerkednek. Az irodalomóra sem feje­ződik be az iskolában, hanem folytatódik a könyvtárban, a múzeumban. Ezzel válik az irodalom tanítása teljessé. OL VAST AM Korlatok Nem múlik el nap anélkül, hogy az ember ne hall­jon a rádióban, lásson a tévében, olvasson az újságban közlekedési balesetről. És aki az utakat járja, gyakran szemtanúja is lehet. Néha elég csak kimenni a hatos útra, főképp olyankor, amikor köd van, vagy havas, je­ges az út, pár pilométer után már megláthatja az első autóroncsot az úton, vagy az árokban. Az egyik decem­beri reggelen számoltuk őket. ötnél tartottunk, amikor a gépkocsivezető szólt: ott van hátul a hatodik. A visz- szapillantó tükörből látta, amint megcsúszott a piros Skoda és a következő pillanatban már az árokban volt. A vizsgálat rendszerint kimutatja: a vezető hibázott. Gyorshajtás... az útviszonyoknak nem megfelelő veze­tés... ittasság... Olvasom a tegnapi Népújságban, hogy a budapesti rakparton korlátokat állítanak fel, megakadályozandó, hogy a Dunába zuhanjanak az autók. Tavaly ugyanis hat ilyen baleset volt, mindegyik alkalommal az útvi­szonyoknak nem megfelelő vezetés okozta a balesetet. Bizonyos, hogy a korlátok hatékony eszközök lesznek az ilyesfajta balesetek megelőzésére. Ám láthattunk már sok áttört korlátot is. Valahogyan erősebbre kéne „méretezni” azokat a korlátokat, amelyek a járműve­zetők fejében vannak. És akiében nincsenek, „építsen” magának. Ez hatékonyabb is és pénzbe se kerül. (J) {■IB Idén is megrendezik Pé­csett a diákfotósok hagyomá­nyos seregszemléjét. A középfokú oktatási in­tézményekben tanuló vala­mennyi fiatal részt vehet a pályázaton, mégpedig sze­mélyenként négy 18x24 cen­timéteres fekete-fehér kép­pel. Ezek egyikének ifjúságunk mai életéből kell merítenie témáját, a többiek témája szabadon választható. A fo­tókat március 1-ig kell eljut­tatni- a rendező Nagy Lajos Gimnázium címére: Pécs, Széchenyi tér 11. 7621. A Tamási Napirenden a Tegnap délután ülést tar­tott a tamási Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga. Ülésén a tanácsülés elé terjesztendő beszámolókat vitatta meg a végrehajtó bizottság, így a tanács 1979. évi költségvetési és fejlesz­tési tervezetét, a költségveté­si üzem vezetőjének beszá­molóját az üzem munkavé­delmi és szociális ellátottsá­gának helyzetéről és a vég­rehajtó bizottság titkárának dr. Glász Jánosnak a beszá­molóját a tanácstagok és a lakosság tájékoztatásának helyzetéről, tapasztalatairól, Jégkárok Az ónos eső után az or­szágban sokfelé — főleg a dunántúli részeken — áttet­sző jégréteg borította be a fákat, növényeket. Azokon a vidékeken, ahol január ele­jén nem volt havazás, ott a „meztelen” vetéseket alapo­san megsanyargatta az idő­járás, s a mínusz 20—25 fo­kos éjszakai fagyok után az ónos eső ugyancsak próbára -teszi a fiatal, zsenge gabo­nát. Azt, hogy az idei tél tett-e kárt a növényállományban, illetve, hogy az esetleges pusztítás milyen mértékű, egyelőre nem lehetett fel­mérni ; a mezőgazdászok­nak meg kell várniok a kita­vaszodást, amikor is a növé­nyek elárulják majd, ho­gyan vészelték át az idei tél megpróbáltatásait. A szak­emberek abban bíznak, hogy a hazánkban termesztett, jobbára szovjet eredetű ga­bonák genetikailag képesek a kemény fagyok elviselésé­re. költségvetés lehetőségeiről és módszerei­ről. Az ülés hátralévő részé­ben Mayer János, a művelő­dési központ igazgatója is­mertette az intézmény 1979. évi munkatervét és értékelte a művelődési központ tavaly végzett munkáját, majd a tanács elnöke ismertette a komplex felügyeleti vizsgá­lat során feltárt hiányossá­gok megszüntetésére hozott intézkedési tervet. Az ülés befejező részében a tamási TÜZÉP-telepveze­tője tájékoztatta a végrehaj­tó bizottságot a telep építő­anyag-ellátottságáról. Pályadíjak nyilvános képbírálatot már­cius 11-én tartják, a zsűri a Magyar Fotóművészék Szö­vetségének tagjaiból áll. A legszebb képekből — a ha­gyományoknak megfelelően —< április 4-én kiállítást nyit­nak, és ekkor adják át a pá­lyadíjakat is a legsikeresebb diákfotósoknak. (MTI) A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága 1978. évre több témakörben írt ki pályázatot. Az intézőbizottság megyénk­ből két pályázót részesített díjazásban, Harmadik díjat és kétezer forint pénzjutal­mat kapott Kiss József, Szekszárd, A nagyüzemi te­henészetek takarmánygaz­dálkodásának ökonómiai kérdései című dolgozatáért, valamint Vadász Terézia, Fadd, Az oktatástechnológiai eszközök alkalmazása és pe­dagógiai kérdései az iskolá­ban című pályamunkájáért. Fekete - fehér január Fotó: Komáromi A TIT életéből A természettudományi és a társadalomtudományi szakosztályok januárban tartják az év vezetőségi ülé­seit, s ezeken számolnak be az országos választmányok plenáris üléseiről, megtár­gyalják az 1978-as év ta­pasztalatait és meghatároz­zák az 1979-es év feladatait. A vezetőségi üléseken jelö­lik meg azokat a témákat is, melyekből ebben az évben előadói konferenciákat szer­veznek az előadók tovább­képzésére. A természettudományi szakosztályok az őszi, csilla­gászati hónap mellett ter­mészettudományi hét meg­rendezését is tervezik. * Január 5-én ülésezett a TIT Szekszárd járási, váro­si elnöksége. A tavalyi ta­pasztalatokból kiindulva meghatározták az ez évi fel­adatokat. * A természettudományi szakosztályok márciusban is­meretterjesztő napot rendez­nek a Garay Gimnáziumban. A rendezvényen több termé­szettudományi előadás hang­zik el. • A biológiai szakosztályok január 8-i vezetőségi ülésü­kön elhatározták, hogy a szemléltetés javítása érdeké­ben a szakosztály valameny- nyi tagjának megküldik az audiovizuális műsorok jegy­zékét. Terveik között szere­pel, hogy járásonként a pe­dagógus munkaközösséggel együtt rendezik meg a szem­léltető szakkörök bemutatá­sát. • Februárban vizsgáznak a középfokú munkaügyi tanfo­lyam hallgatói munkajogból és statisztikából. Január 26-án tanácskozik a megyei ügyvezető elnök­ség. Itt a TIT ismeretterjesz­tő tevékenységét vitatják meg. Ezenkívül napirenden szerepel még a matematikai és a csillagászati szakosztály elmúlt évi tevékenységének értékelése. * Sikeres volt a Hazafias Népfronttal közösen szerve­zett környezetvédelmi elő­adássorozat. Az előadók kü­lönböző diaképekkel szem­léltették az egyes témákat. A résztvevők igen aktívak voltak. Számos kérdést tet­tek fel az előadónak, s hoz­zászólásaikban véleményt mondtak a környezetvédelem aktuális kérdéseiről. * A szekszárdi közművelő­dési szabadegyetemen nagy érdeklődés kísérte dr. Durkó Mátyás tanszékvezető egye­temi tanár előadását, melyet A népművelés és a közmű­velődés helye és szerepe a társadalmi nevelés rendsze­rében címmel tartott. Uj cseppkőbarlangra buk­kantak a Büfckbén. Felsőtár- kánytól mintegy 6 kilomé­terre, az úgynevezett Gyetra völgyben tárult fel egy kül­színi mészkőbánya nyitása során az eddig ismeretlen barlangrendszer. Különböző méretű, egymáshoz kapcso­lódó termeit és folyosóit csil­logó cseppkövek borítják. ' TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÄN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe- ' sítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom