Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

a Képújság 1978. december 1. A közművelődés kérdései Az irodalmi estek helye, szerepe a művelődésben Egy 1964-ben megjelent ki­adványban azt olvashatjuk, hogy az irodalmi estek — a helyes arányok betartásával — alapvető emberformáló le­hetőséget, eszközt szolgáltat­hatnak a legtöbb művelődési intézmény számára. Tán ke­vesen hiszik el, s főként azért a negatív hajlandóság, mi­vel a „divat-időszak” (ötve­nes évek eleje-közepe, majd 1960-tól kb. 5—6 éven át) után, mintha az írókban csa­lódtak volna a szervezők. Pedig az írók nem lettek rosszabbak, csupán a szer­vező-előkészítő tevékenység nem mélyült tovább a kifut­tatott lehetőségekkel. Hallot­tam olyan esetekről, amikor a szervező intézmény azt se tudta kit hívott . meg, de „sejtések alapján” például ugyanabban az időpontban egyszerre három helyen vár­ták Sánta Ferencet, „monda­ná el az életét”. Bizonyára nem így volt valójában, de hogy az író—olvasó találko­zók lényegével nem voltak tisztában a „mesebeli” he­lyeken — az több mint való­színű. Nem ironizálás a cé­lom, mert lehetne szándéko­san hanyag példákat is hoz­nunk. Sőt: a múlt századból anekdotába illő esetről tu­dunk, nem is akárkivel, Jó­kai Mórral történt. Fehérvár­ra menvén az író—olvasó ta­lálkozóra, káprázatos fogat­tal várták a Nagy Embert vendéglátói, több tucat sza­kács, felszolgáló készítette a lakomát, de vásárlásra kínált könyveiből mindössze két da­rab kelt el. Ám a búcsúzta­tás a fogadtatást is felülmúl­ta: két ágyúból négy dísz­lövés garantálta az ősi város tiszteletét nagy írója iránt. Egy mai népművelő már le­leményesebb lenne: eladná az ágyúgolyókat, s megvásárol­ná a meghívott író könyvét legalább harminc példányban (az ágyúgolyó, illetve a A 69. számú budapesti an­tikvárium, évtizedek óta törzshelyem, időről időre megküldi számomra a könyv- ritkaságokat tartalmazó ajánló jegyzékét. Ez nagyon kedves az üzlet vezetőjétől és felettébb önzetlen, mert nincs sok haszna belőlem. Vagy elfeledkezem a jegy­zékről, vagy késve nézem át, esetleg nem megyék fel Pestre, de az is előfordul, hogy egész egyszerűen nincs pénzem a sokszor nagyon borsos árú könyvekre. Pedig érdekességre bőven lehet bukkanni ezekben a jegyzé­kekben, ami bizonyítására hadd idézzek néhány példát a legutóbbiból. (Egyúttal példákat arra vonatkozóan is, hogy mi minden serken­tette írásra a különböző ko­rok toliforgatóit.) „A rozsnyói vadásztársulat alapszabályaiért” — fűzve — valószínűleg sose adnék 16 forintot. „A budai basák ma­gyar nyelvű levelezésének” két kötetéért 600-at tulaj­doniképpen szívesen, de en­nek az összegnek máshol is helye van családi költségve­tésünkben. Számomra a leg­riasztóbb címe bizonyos Bí­ró Ányos 1911-ben megjelent munkájának van, mely egész pontosan így hangzik: „A Germán I—Umlaut különös tekintettel az indogermán szóhangsúlyra, mint ezen umlaut regressiv voltának egyik okára”. Ennek a témá­nak 109 oldalt szentelt a tu­dós szerző. Bizonyára érde­kes lehet Huszty Sándor munkája is, aki 452 lapon dolgozta fel „A magyar ro­vartani szaksajtó történetét” könyv árfolyamától függően), s kiosztaná a múlt századihoz hasonló „lelkesültségű” olva­sók között. De félre a tréfát, helyette idézzük a legfonto­sabb gondolatokat, a már említett módszertani kiad­ványból (Pál Ottó: írók és olvasók. TIT 1964.): „A ta­lálkozók helyes értelmezése kizárja, hogy valamiféle múló jelenséget, divatot lás­sunk bennük, vagy az irodal­mi propaganda egyetlen cél­ravezető módjának vagy „hasznot nem hajtó” kötele­zettségnek tartsuk. Az író— olvasó találkozó — bármi­lyen kis méretben rendezik is — fórum, nagy nyilvános­ság, a könyv írójának és ol­vasójának élőszóbeli érint­kezési formája. Az eddig csu­pán elképzelt író előlép és véleménycserét folytat az ugyancsak elképzelt és most színre lépő olvasókkal, akik­ről és akiknek készülnek a versek, elbeszélések, regé­nyek. Beszélget egyedi, álta­lános irodalmi kérdésekről (stb.) A találkozó így része az irodalmi propagandának, tá- gabb értelemben pedig — éppen az írók és olvasók egy­másra találása kapcsán — az irodalmi közvélemény kiala­kításának, formálásának is rendkívül fontos eszköze. Közvélemény-alakító szerepé­nél fogva tehát fontos szere­pet tölt be a művelődés egé­szében (!) is.” Ha fölteszünk egy leegysze­rűsített kérdést: Kik talál­koznak, kikkel és miért, a közművelődés helyi és általá­nos céljait szem előtt tartva kettős válasz lehetséges: egy­részről természetes, hogy „irodalmi propagandát” is jelentenek a találkozók, köz­vélemény-alakító szerepük is rendkívül fontos; mégis azt emelném ki, amit az előb­biekkel párhuzamosan kell célként megjelölnünk már a és az 1883—1926 közti évek­kel csak az első kötetig ju­tott el. (24 forint). A finom­tollú esztétával, boldogult Kunszery Gyulával hosszú évekig egy házban laktam. Nagyon érdekelne „A ma­gyar írók bűnperei” című munkája, okulásul is, mert mit lehet tudni.. Ha már másképp nem sikerült, hát­ha egy csinos bűnperrel sze­rezhetem meg az írói rangot. Lubbock J. S. „A történelem előtti idők megvilágítva a régi maradványok, s az újabbkori vadnépek élet­módja és szokásai által” cí­mű kétkötetes munkájából főleg az újobbkori vadnépek tesznek kíváncsivá, mert úgy rémlik, hogy ezek a véltnél sokkal többen vannak. 1872-ben Pesten, a Hecke- nast-nyomdában jelent meg Medve Imre műve: „Magyar gazdasszony. Kézi és segéd­könyv nőik és hajadonok szá­mára”. Meglehet, hogy a fe­leségem érdeklődéssel for­gatná,'' éppúgy, mint a könyv árának kifizetéséről szóló nyugtát: — 300 forintról. Kapható még „Az 1861. Nagy Üstökös pályájának megha­tározása” (30 forint), egy 1750-ben megjelent latin— magyar—német nyelvű lexi­kon (800 forint), Szidarovsz- ky János új elméletei az in­dogermán inyhagokról (18 forint) és még nagyon sok, a maga területén értékes szak- és forrásmunka. Az éllovas — teljes joggal — gróf Szé­chenyi István, akitől a „Stá­dium” és ,,A’ Kelet népe” első kiadásai 1200—1200 fo­rintért kaphatók. — s n — tervezés legelején: az egyén- és közösségformáló társadal­mi szerepet. Költői fogalma­zásban: „az ember belső vi­lágának megmentését”. Nem lehet feladata e cikk­nek, hogy gyakorlati taná­csokat adjon (ebben az év­ben még talán az is elkészül a Tolnai Könyvtáros részére), annyi így is határozottan ki­mondható: az imént emlí­tett emberformálási módnak (szerepnek) is csak eszközei lehetnek az irodalmi estek. A meghívott írót, költőt pe­dig szinte irodalomtörténeti szinten kell annak ismernie, aki(k) szervezi (k) az esteket. Feltéve: értékes írót képvisel az alapos ismeret. Az intéz­ményi összefogás szükséges­sége — miként más közmű­velődési lehetőségek terén is — szinte közhelynek számít, de itt különösen hangsúlyo­zandó: nem kizárólagosan könyvtári-könyvtárosi fel­adatról van szó, hiszen az előkészítés „utánjárási” mun­káiban elsősorban a műve­lődési házak dolgozóira há­rulnának a döntő teendők. A könyvtárnak egyenrangú partnere a művelődési ház, de az előbbi a legtöbb eset­ben az állandó „hátország” szerepét vállalhatja: a meg­lévő olvasók figyelmének rá­irányítása a meghívott író műveire, az írót ismerők ér­tesítése... stb. A legfelkészül­tebb pedagógusok közremű­ködését vagy akár az éppen meghívott író tisztelői közül a leglelkesebb olvasókat se­gédmunkástól a gyárigazga­tóig. És természetesen a könyvesbolt támogatását ugyancsak igényelni kell. Ä felhasználás alapja pe­dig csak ez lehet: az iro­dalom nem ..csak-irodalom”, hanem az „élet része” (Mó­ricz Zsigmond). DEVECSERI ZOLTÁN Bonyhád Római kori emlékek Sárosdon Újabb római kori emlékek — egy feltehetően a II—III. században épített villa, vala­mint a hozzátartozó kisebb építmények maradványai —, ikerültek elő a Fejér megyei Sárosdon az őszi mélyszán­tás közben. Az ekevas külö­nös formájú, díszes köveket fordított ki a földből, s a gyors tájékozódó kutatás so­rán kiderült, hogy egy har­minc méter szélesre, negy­ven méter hosszúra becsült római villa maradványai rejtőznek a földben. Az épü­letet sűrűn borítják a tető­cserepek, kerámiatöredékek, díszes kőfaragványok. Kö­rülötte több, sírkőre emlé­keztető, faragott követ is ta­láltak. A sárosdi leleteket jövőre tárják fel teljes rész­letességgel. Illír szokások Évek óta folynak az ásatá­sok a jugoszláviai Stolacától nem messze fekvő ősi illír város, Daorsana környékén. A feltárt leletek alapján si­került rekonstruálni a város egykori képét, lakóinak éle­tét, szokásait. Nemrég érdekes tárgyak kerültek elő a föld mélyéről: az i. e. II. századból való ka­lapácsok, laposfogóik, körzők — vagyis ugyanolyan szer­számok, amilyeneket ma is használnak a kovácsok és az ékszerészek. A feltárt 150 le­let között megtalálhatók az illír mitológiai alakok meg­mintázásához használt, bronzból készült öntőformák is. Könyvritkaságok Elvi politikánktükre ' Kádár János beszédeinek és cikkeinek gyűjteményes kötete at esztendőt fog át Ká­dár János beszédeinek és cikkeinek legújabb gyűjteményes kötete, amelyet most jelentetett meg — az idei politikai könyvna­pok alkalmából — a Kossuth Könyvkiadó. E beszédek és cikkek túlnyomó többsége nem ismeretlen az olvasó számára, mivel azok annak idején .a sajtóban, tévében és rádióban napvilágot láttak; csupán néhány olyan beszéd található a kötetben, amely most kerül első ízben a nyil­vánosság elé. Ám együttesen, összefüggéseikben a koráb­ban már olvasott, hallott be­szédek és írások egy töretlen folyamat tükreként más di­menzióba kerülnek. A köte­tet forgatva átfogó képet kaphat az olvasó arról, mi­ként gazdagodott és vált va­lóra a gyakorlatban a párt politikai irányvonala. Lát­hatjuk, miként észlelte a fel­vetődő új kérdéseket a párt, hogyan rajzolódtak ki a meg­oldás körvonalai, milyen ta­pasztalatok alapján, milyen gondolati folyamatok ered­ményeként alakult ki egy- egy állásfoglalás, hogyan fo­galmazódtak meg a konkrét célok és törekvések az utób­bi hat esztendőben. Pártunkban a politikai ál­lásfoglalások és döntések kollektív munka nyomán, testületek együttes elhatáro­zásaiként születnek. Nem ti­tok azonban — s miért is kellene titkolni? —, hogy a politikai irányvonal kidolgo­zásában és érvényesítésében jelentős személyes szerepe volt és van a Központi Bi­zottság első titkárának. Be­szédeiben, írásaiban a kol­lektív vezető testületek állás- foglalása tükröződik, de ki­olvasható belőlük személyes hozzájárulása is a közös el­határozások megszületéséhez. Ilyen módon nyújt képet ez a kötet a párt egészének poli­tikai törekvéseiről és tettei­ről. E politikai tevékenység fő irányvonala több, mint két évtizede változatlan, töret­len. Kádár János több alka­lommal is hangsúlyozta, hogy ezt a politikai irányvo­nalat, amelyet több párt- kongresszus is megerősített, a 1 gyakorlat folyamatosan igazolta. Ez a politika élve­zi a nép bizalmát, támogatá­sát. „A mi politikánk igazát, erejét, tényleges befolyását legjobban az bizonyítja — mondotta 1974 tavaszán a nyíregyházai pártaktíván —, hogy nálunk az emberek a nemzetközi helyzet feszül­tebb periódusaiban vagy bi­zonyos szempontból nehe­zebb hazai helyzetben akkor nyugodtak meg, amikor meg­győződtek róla, hogy elveink­hez, politikánkhoz hűek va­gyunk, a követett irányvona­lon nem változtatunk, kije­lölt útunkon haladunk to­vább.” Ugyanakkor Kádár János rámutatott arra is: a párt és az ország fejlődése nemcsak azért egyenes vonalú, mert „a párt a kongresszusok ál­tal kijelölt fő irányvonalat megtartotta, hanem azért is, mert sohasem tért ki a gya­korlat által felvetett kérdé­sek marxista—leninista meg­válaszolása elől”. Ezért nem­csak a XI. kongresszus elő­készítése idején (amikor az idézett szavak elhangzottak), hanem minden szakaszban helytálló, általános érvényű gondolat, hogy „a párt fő po­litikai irányvonalát... a gya­korlat által felvetett kérdé­sek megválaszolásával, újít­va, gazdagítva kell tovább erősíteni és folytatni”. Egy másik lényegi eleme a párt által alkalmazott meg­közelítési módnak, hogy „munkánkban érvényesítjük a szocializmus építésének nemzetközileg közös, fő tör­vényszerűségeit, és ugyan­akkor figyelembe vesszük a nemzeti történelemből és az ország konkrét helyzetéből adódó sajátosságokat”. Bár­melyiket hanyagolnánk el a marxizmus—leninizmus al­kotó alkalmazásának e két fő kritériuma közül — fi­gyelmeztet a Politikai Főis­kolán elhangzott beszéd —, lehetetlenné válna a szocia­lizmus további eredményes építése, veszélybe kerülné­nek eddigi vívmányaink. A marxizmus—leninizmus ilyen módon felfogott alkotó alkalmazása akkor lehet eredményes, ha szüntelenül törekszünk a valóság ala­pos megismerésére, ha a párt a tények ismeretére és elem­zésére alapozza politikáját. A kötetben közölt valamennyi beszédet és írást ez a hig­gadt, mértéktartó, szélsősé­gektől mentes valóságlátás jellemzi. „A pártnak, a mun­kásosztálynak és. a népnek nem dicsekvő és nem önmar­cangoló értékelésre van szüksége, hanem az eredmé­nyek súlyának, jelentőségé­nek megfelelő számvetésre és a hibák önkritikus elemzé­sére” — hangsúlyozta a KB 1972 novemberi ülésén el­hangzott előadói beszéd. Eb­ben a szellemben húzza alá a pozitív és optimista hang­vétel indokoltságát, amikor munkánk egészét tesszük mérlegre, amikor az élet minden területén érzékelhe­tő, nagy jelentőségű eredmé­nyeinket vesszük számba. De figyelmeztet arra is: „Akkor védjük helyesen a párt, a kommunisták becsületét, ha nem próbáljuk elhitetni a közvéleménnyel, hogy a kommunisták sohasem hi­báznak”. A munka gyönge pontjainak felvázolása ter-- mészetesen nem valamiféle öncélú dolog: arra szolgál, hogy a párt „kellő időben és csírájában felismerje, kor­rigálja, illetve megszüntesse a fejlődés egészségtelen ten­denciáit — amelyek akkor még nem otkoznak nagy bajt, de ha a párt úgy hagyná évekig, okozhatnának”. A párt ebben a szellemben vette szemügyre és elemez­te az utóbbi hat esztendőben is a társadalom életének va­lamennyi szféráját, a bel- és külpolitika minden kérdését. Akár nemzetközi kérdések­ről, akár gazdasági helyze­tünkről, akár a közgondolko­dás alakulásáról szólott pár­tunk első titkára, mindig az előbbiekben vázolt felfogás jegyében értékelte a végzett munkát, jelölte meg a tenni­valókat. A felelős politikus­iként vizsgálva az eseménye­ket, vagyis szüntelenül azt kutatva, mit kell cseleked­nünk, milyen terveket kell végrehajtanunk az előreha­ladás érdekében. Annak a tudatában, amit a kötetben utolsóként közzétett — a Hajdú-Bihar megyei pártak- tívaülésen elhangzott — be­széd zárógondolataként emelt ki: „Szavunk hitelét azok a sikerek adják, amelyeket a hazai építőmunkában elér­tünk. Akinek eredményei vannak, annak a szavára odafigyelnek. örténelmi fejlődésünk egyik legfontosabb eredménye, hogy a tár­sadalmi viszonyok mélyreható átalakítása kö­vetkeztében ma a cselekvés össztársadalmi méretekben egyirányú lehet —, az alap­vető politikai kérdésekben kialakult egység alapul szol­gál az egységes cselekvésre. Kádár János szinte minden beszédében és írásában ki­emeli a különböző osztályok és rétegek összefogásának, az e célt szolgáló szövetségi po­litikának fontosságát, a párt és a dolgozó nép naponta megújuló egységének nél­külözhetetlenségét. Amint ezt több alkalommal hangsú­lyozta : „Az új társadalom az egész népnek épül, s a párt vezetésével a kommunisták­nak és a pártonkívülieknek, a népnek, a történelmet for­máló tömegeknek együtt kell megvalósítaniuk.” öcsényben felújítási hitelből és a lakosság összefogásával új iskola épült. Az öt tan­termet és a napközi helyiségeit magában foglaló létesítményt a mostani őszön vették birtokukba a gyerekek. Mivel a falu lélekszámában jelentős változások nem várhatók a következő években, hosszú időre megoldódott a község iskolagondja. —czakó— ÖT TANTEREM

Next

/
Oldalképek
Tartalom