Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

1978. december 1. NÉPÚJSÁG 5 Az értelmiségi nők vidéken ® falvak asszonyai, a csa­ládanyák között ma éppúgy megtaláljuk a fizikai dolgozót, mint az értelmiségi nőt. A terme­lőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, vagy a taná­csokban mindenütt ott van­nak a lányok, asszonyok. A mezőgazdaság ágazataiban az értelmiségi nők helye és sze­repe általában megegyezik a hasonló képzettségű férfiaké­val. Helyzetüket, az őket meg­illető beosztásokat már mind több helyen kísérik figyelem­mel. Igaz, érdemes is felfi­gyelni arra, hogy a falusi ér­telmiség munkájába milyen jól, a feladatoknak megfele­lően illeszkednek be a maga­sabb iskolai végzettséggel rendelkező nők. Régen mi le­hetett egy falusi értelmiségi nő? A kör könnyen behatá­rolható: tanítónő, óvónő és patikus- vagy postáskisasz- szony. Több szakmában alig­ha lelték fel őket. Ma minden területen jelen vannak. A bí­róságon jogi végzettségű leá­nyok, asszonyok, a mezőgaz­dászok között is méltó társ, orvosok, állatorvosok, (régen nőket nem is képeztek e te­rületre), pedagógusok, tanács­elnökök, s elvétve még tsz- elnökök is. Az ügyvitel egy­re bonyolultabb, nagy fel- készültséget igénylő berkei­ben döntően nők dolgoznak. A vezetői beosztásban már kevésbé találjuk ott őket. Az ország több mint 1200 tsz- elnöke közül talán heten vi­selnek szoknyát. A szövetke­zeti mozgalom jeles vezető­je, egy ízben azt mondotta: „Lehet, hogy azért csak ilyen kevesen, mert mi férfiak fé­lünk, hogy a nők bizonyíta­nak?” A tréfás megjegyzés mélységes előítéleteket takar, de korántsem ez az egyetlen oka, hogy a falvakban élő diplomás nők képzettségét és képességét nem használjuk ki a népgazdaság javára kel­lően. Már az első lépésnél a férjhez menés idején tapasz­taljuk, hogy a helyválasztás­Az utóbbi években egyre inkább előtérbe került az ál­lamigazgatási munlka korsze­rűsítésének igénye, s a ta­pasztalatok arra utalnak, hogy e tekintetben már az előrehaladást szolgáló intéz­kedésekben sincs hiány. Az irányító állami szervek és a helyi tanácsok ilyen jellegű törekvéseit érezhetően az a határozott felismerés fűti, hogy a szervezeti változtatás, az egyszerűbb munkamód­szerek és a technikai eszkö­zök nagyobb mérvű megho­nosítása az állami munkában egyaránt hasznot jelent a lakosságra és saját magukra nézve. Gyorsabbá, szaksze­rűbbé válhat az állampolgá­rok ügyeinek intézése és az apparátus is jelentős terhek­től mentesülhet. FORDULÓPONT: 1976-BAN Eléggé közismert, hogy az igazgatás korszerűsítése — ami egyébként is elsőrendű követelménye a szocialista államszervezet működésének — tíz évvel ezelőtt, a gazda­ságirányítás módosításával egyidőben vett nagyobb len­dületet. A fordulópont azon­ban 1976-ban következett be, amikor a Minisztertanács az addigi tapasztalatok értéke­lése mellett a további célok­ról, feladatokról is határo­zott. Ettől kezdve már nem­csak a minisztériumok, főha­tóságok, az érdekelt egyete­mek és tudományos intéze­tek, hanem maguk a tanács­szervek is bekapcsolódtak az államigazgatás ésszerűsítésé­nek sokrétű folyamatába. Kiderült ugyanis hamaro­san, hogy ezek a törekvések nem szorítkozhatnak kizáró­lag az üevintézés egyszerűsí­tésére. Kétségtelen, hogy az államigazgatásnak ez a terü­lete áll legszorosabb kapcso­latban a lakossággal, tehát, ami változás e tekintetben történik, az azonnal érzékel­nél a nő alkalmazkodik a férj munkahelyéhez. Ha ott, abban a helységben képesíté­sének megfelelő beosztás nem áll rendelkezésre — a nő al­kalmazkodik. Vállalja azt a munkát, amiért nem azon a főiskolán, vagy egyetemen kellett volna 4—5 évet eltöl- tenie. Munkájára, szaktudá­sára ugyanakkor más helyen nagy szükség lenne, s a férj letelepedését is biztosítanák. Sajnos a szokásjogok még úgy írják elő: a férfi által választott helyen maradja­nak. Igazságtalanok lennénk azonban, ha ezt a körülményt csupán a férfiak nyakába varrnánk. A nők saját maguk sem mindig igénylik a vég­zettségük, a gyakorlatuk sze­rinti esetleges vezetői beosz­tásokat. A MEDOSZ végzett egy felmérést a mezőgazda­ságban dolgozó értelmiségi nők helyzetéről. A széles kö­rű tapasztalatszerzés során megállapították, hogy bár igen sokan alkalmasak len­nének vezetői munkakörbe, ők maguk sem igénylik azt. Kisebb felelősséggel járó be­osztást szívesebben vállalnak. Kialakult számukra a „meg­felelő”, de szaktudásukat ko­rántsem kiaknázó munkakör. Érdemes ennek is a mélyé­re nézni. Azok a nők, akik vezető beosztást vállalnak, már a társadalmi megmozdu­lásokban is szívesen részt vesznek, sőt el is várják tő­lük. Ám a család ellátása, az otthon megszervezése vidé­ken úgy tűnik, még inkább a nők kizárólagos „joga”, mint a városokban. S emellett a vidéki szolgáltató és gyer­mekintézményi hálózat még nem könnyít annyit a nőkön, mint a városi, holott a nagy helyeken is elégedetlenek va­gyunk azzal. A gyenge, vagy ingadozó szolgáltatás gátolja a nőket, hogy végzettségük­nek megfelelő munkakört töltsenek be. Jelenleg felsőbb beosztás­ban a néhány említett taná­hetővé válik mindenki szá­mára — mégsem tekinthető teljesnek az ilyen „félolda­las” siker. Ezért kerül mind­inkább előtérbe az a szemlé­let, ami már egymással szer­vesen összefüggő feladatnak tartja a tanácsi szervezet és a benne lezajló munkafolya­matok korszerűsítését, a tes­tületi munka ésszerűsítését, az állampolgárokat közelről érintő hatósági ügyintézés egyszerűsítését, gépesítését, valamint a túlszabályozott­ság fokozatos csökkentését Sorra hozzák létre — s ez alól ma már a nagyközségek sem kivételek — az újabb és újabb ügyfélszolgálati iro­dákat számos helyen meg­szervezték az üzemi ügyfél- szolgálatot is, az ügyfélfoga­dás rendjének szabályozásá­val pedig további lehetőséget nyújtottak arra, hogy a la­kosság a hivatalos munka­időn túl is felkereshesse ügyeivel a tanácsot. Egyes- községi tanácsok részére például építési és földügyek­ben — több olyan első fokú hatáskört adtak le, amelyek helyi gyakorlása különösen nagy könnyebbséget jelent az állampolgároknak, ami­ként a nyomtatvány- és be- adványminték használata is. EGYSZERŰBBEN — ÉSSZERŰBBEN Jócskán akad ésszerűsítés­re váró mozzanat a tanácsi testületek tevékenységében is. A tanács- és vb-ülések napirendjén általában a kel­leténél több téma szerepel, ami eleve lehetetlenné teszi, hogy a tanácstagok félelős- ségteljes döntését alapos vita előzze meg. Legalább ilyen probléma, hogy az előterjesz­tések is rendszerint terjen­gősek, adatokkal és számosz­lopokkal terheltek és fogal­mazásuk vagy olyan kezdet­leges, vagy annyira „szak­mai”, hogy végül is a válasz­tott testület képtelen bennük kiismerni magát. Nem csé­csi, vagy tsz-elnöknőt kivéve, alig találunk vidéken nőket. Az állami gazdaságokban pél­dául vezető beosztású nő nincs. Olyan, aki már köze­líti ezt a szintet, mindössze 3,2 százalék. Középvezetők közül 8,1 nő. A termelőszö­vetkezetekben főmezőgazdász 17, kertész 12, főállattenyész­tő 14 volt az elmúlt évben összesen. Az iskolákban úgy tűnik, nincs különbség. A tantestület zöme nő, s ha van egy szem férfi, az az igazga­tó. Egyesek a vidékre tele­pülést sem vállalják szívesen. Nagyon sokan még az egye­temi évek alatt igyekeznek férjhez menni — különösen az úgynevezett női pályákon, mert, ha bekerülnek egy tes­tületbe, onnan már kevésbé találnak férjet maguknak. A félelem a magányosságtól, és a fővárosi, vagy megyeszék­helyi, egyetemi városi státus megőrzése így biztosítottabb. Ismerek több olyan fiatal nőt, aki elvégezte a kertészeti egyetemet, s utána, ném a szakmájában helyezkedett el, mert nem akart Budapesttől megválni. Többen, hogy még­is közel legyenek a kertészet­hez, néhány Budapest kör­nyéki tsz virágkertészetében helyezkedtek el, szakmun­kásként. A beszélgetések során hal­lottam olyan véleményt is, hogy a tudományos fokoza­tok elérésére nem szívesen törekednek a nők. Ez nem igaz. Az esélyek, lehetőségek egyenlőek. És sok nő sikere­sen szerzett újabb tudás­anyagot, megdolgozott azért. A keszthelyi Agrártudomá­nyi Egyetem egyik tanszék- vezetője is nő, aki szakmai és tudományos munkája mellett anyai hivatásának is eleget tud és tudott tenni. A nők rátermettségét sen­ki nem vitatja. (Legalábbis nyilvánosan.) De egy érdekes kély gondot okoz az utóbbi időben a tanácsi bizottságok és szakbizottságok elszapo­rodása; ezek számának csök­kentése és munkájuk haté­konyabbá tétele a szocialista demokrácia érvényesülésé­nek szintén elengedhetetlen követelménye. Ám arról sem feledkezhe­tünk meg: valójában a kor­szerűsítés körébe tartozik az igazgatási szervezetnek a te­lepüléshálózat fejlesztésével — községegyesítések, nagy­községi és közös tanácsok szervezése, egyes települések város környéki községgé nyilvánítása — egyidőben végrehajtott egyszerűsítése is. Hasonló törekvések ta­pasztalhatók a tanácsi üze­mek és vállalatok, valamint az oktatási, művelődési, egészségügyi, szociális és egyéb intézményék működé­sének ésszerűsítésében, ami általában ezék gazdaságos összevonását, közös fenntar­tását, illetve integrációját jelenti a gyakorlatban. S a másik nagy gondjuk: az adatszolgáltatások terheinek mielőbbi csökkentése. NEM KAMPÁNYFELADAT Mindenesetre örvendetes, hogy a megyei tanácsok nemrég összeállított és 1985 végéig szóló feladatterveik­ben az államigazgatás egyet­len olyan területét sem hagyták figyelmen kívül, amiben valamiféle lehetőség kínálkozik a munka egysze­rűsítésére, vagy gazdaságo­sabbá tételére. A jó néhány esztendővel későbbre megha­tározott határidő pedig azt a helyes felismerést tükrözi a tanácsi szervek részéről, hogy az igazgatás korszerű­sítése nem kampányfeladat, hanem hosszabb időt és sok vizsgálódást, valamint a központi és tanácsi szervek intézkedéseinek egész sorát igénylő folyamat. NÉMETH GÉZA eset bujkáló féltékenységre utal. Vidéki értelmiségi há­zaspár olyan munkakörben dolgozott, hogy mind a ket­ten jelentkezhettek aspiran- túrára. Diplomaterveiket el­fogadták és megkezdődött a kandidátusi fokozat megszer­zésének időszaka. A vizsgák­nál a nő volt a sikeresebb, bár a férfi sem maradt el egyetlen szigorlatával sem. Egyszer azonban a nő halasz­tást kért, de elfogadható ma­gyarázatot nemigen tudott adni. Csak nagyon nehezen és jóval később tudta meg az aspirantúra vezetője, hogy a férj valósággal kisebbségi ér­zéseket táplált, mivel felesé­ge eredményeit többször han­goztatták. Ezért az asszony a családi békesség érdekében előnyt adott számára. Meg­várta, míg a férje kandidá­tus lett, s ő csak később sze­rezte meg a tudományos fo­kozatot. Lehet, hogy az eset egyedi, de figyelemre méltó az bizo­nyos... Igaz, hogy ilyen tör­ténetek a fővárosban is le­hetnének, de ez vidéken tör­tént. Ma vidéken több tízezer értelmiségi dolgozik, köztük sok nő is. Olyan szakmák je­lentek meg vidéken, ame­lyekről régen nem is tudtak. A fejlődés hozta változásban a nők megtalálják a helyüket, az országnak szüksége'is van a nagy anyagi, szellemi rá­fordításokkal kiképzett em­berek tudásának hasznosítá­I sara. öbbségükben gyökeret T eresztettek vállalataik­| nál az értelmiségi nők, s potenciálisan is al-, kalmasak hivatásuk betölté­sére. Több segítséget kell nyújtani számukra, hogy azon a helyen kamatoztas­sák szakmai tudásukat, ahol szükség van rájuk, amire ké­pesítették őket. Pedagógusok felkészítése Uj nevelési-oktatási tervek léptek és lépnek életbe az alsó és középfokú oktatási in­tézményekben. — Hgyan szervezik meg a pedagógusok felkészítését az új dokumentumokra? — kér­deztük Werner Andrást, a Tolna megyei Pedagógus To­vábbképzési Intézet igazgató­ját. — A továbbképzés még mindig nem illeszkedik a pe­dagógusok évi munkarendjé­be. Ha a tanítás ideje alatt szervezzük» az igazgatók, az oktatásügy felsőbb vezetői nemtetszését vívjuk ki, ha pedig tanítási szünetekben, akkor a pedagógusokét. Az új dokumentumokra va­ló felkészítést úgy végeztük, illetve úgy végezzük, ahogy életbe lépnek a különböző iskolatípusokban. A szak­munkásképző iskolákkal kez­dődött ez a folyamat, majd az általános iskolákkal és a szakközépiskolák egy részével folytatódott. Jelenleg a gim­náziumok felkészítése folyik. A felkészítést * mindegyik iskolatípusnál több lépcsőben végeztük, végezzük. Az első szakaszban az igazgatók, munkaközösség-vezetők vesz­nek részt egy tanfolyamon. Itt a szakfelügyelők tartanak tájékoztatót, valamint a tan­tervi bizottság meghívott tag­jai, tankönyvírók tartanak előadásokat. A következő lép­csőben az igazgatók tájékoz­tatják a tantestületeket, s a harmadik szakaszban — ezt szervezzük meg a tavaszi szü­netben — a szaktanárok, szakfelügyelők vezetésével két-három napos tanfolyamon vesznek részt. A felkészítés egy része ezzel be is fejeződik. A legnehezebb azonban még hátra van. A továbbiakban azt kell meg­szervezni, hogy a gyakorlat­ban szerzett első tapasztala­tokat a pedagógusok meg tud­ják beszélni. Ritkán, de azért előfordul, amikor a jó és rossz egymás mellé kerül, de ahogy ezt De­esen láttuk az egészen fur­csa és meghökkentő. A felső képen látható három épület közül a két bal oldali a sár­közi népművészeti szövetke­zet tulajdona. A műhelyében sok népművész, népművészet mestere dolgozik, gyártják a szebbnél szebb értékes ter­Az Országos Filharmónia ifjúsági hangversenysorozatá­nak ez évi első előadását ren­dezték meg Tolnán, a Föld­vári Mihály Gimnáziumban. A francia, a spanyol és az olasz zeneirodalomból: Scar­latti, Couperin, De Falla, Debussy valamint Ravel mű­vei csendültek fel a tornate- remszagú előadáson. Vajon nem érdemelt volna meg a — kellő alázattal hallgató — közönség a műfajnak, a szer­zőknek és az előadóknak egy­aránt méltóbb környezetet? Köztudott, hogy a helybéli művelődési ház sem üvegfalú palota — mégis engedtessék meg néhány gondolat, az in­tézmény ilyetén mellőzése kapcsán. Ma amikor határo­zatok és törvények szólnak a közművelődésről: valamiféle rosszul értelmezett önállóság Kézbe vettem a kis, áttet­sző műanyag zacskót és ér­deklődéssel olvastam a rá­nyomott, piros betűs felírást. Ezek szerint tartalmának el­tarthatósági ideje —18 Celsi­us fokon hat hónap, +5 Cel­sius fokon csak egy nap, de +20 Celsius foknál már csak 6 óra. Díszlett ott még „FEL­HASZNÁLÁSI JAVASLAT” cím alatt további szövegrész, de betűi elmosódtak, nem tudtam kisillabizálni. A tisz­ta súly: 250 g. ez még igen és így a csomag egyre rejté­lyesebbé, sőt aggasztóbbá vált. Az puszta marokbeli mérlegeléssel is megítélhet­tem, hogy súlyosabb 250 méket a hazai és külföldi igények kielégítésére. A jobb oldalon, alsóbb képeinken már közelebbről látható egy másik ház, melynek pici ab­laka tele van eladásra kínált porcelántányérral, eredeti­leg fehér porcelán tányérral, melyet valaki ecsettel szépen bemázolt. Azért mondom, hogy szépen, mert szépnek tűnhet, de giccs a javából. Fotó: Bakó Jenő — önállósdi —, vagy bezárkó­zás — .. »az én váram... — válik helyenként a jó kez­deményezésnek is kerékkötő­jévé. így esik kútba egy kon­cert atmoszférája, sikere — és értelme! — azért mert nem egy hangversenyzongora ak­kordjaitól ékes színházterem­ben, hanem két óra között egy tornateremben rendezik meg. Továbbá így sikkad el íróasztalfiókban, szemét­kosárban — nem vé­letlenül — meghívó, mű­sorfüzet anélkül, hogy az érdekeltek kezébe kerülne. Holott nemcsak a népművelő természetes vágya az, hogy egyszer végre igazán a minél több igazi emberi kapcsolatra vágyó, együtt gondolkodó, együtt cselekvő és — formá­lódó közösségnek adhasson otthont! (báli) grammnál. Lakásom hőmér­séklete viszont fűtési idény­ben magasabb +20 Celsius foknál. Mit csináljak akkor egy csupán néhány óráig hasz­nálható ajtóbiztosító lánc­cal? A zacskóban ugyanis ez van. A használati utasí­tás viszont, ezt nagy nehezen kiderítettem, a máj külön­böző hasznosítási lehetősé­geire vonatkozik. A MA­GYAR HÜTÖIPAR MÉMSZ. 1067 szabványa szerint. Az ipari kiszerelésnek ezt a remekét egyelőre, a biz­tonság kedvéért, mélyhűtő­ben tárolom. O. I. LENDVAY VERA Korszerűbb államigazgatás Egy hangverseny ürügyén - nemcsak zenéről... Kiszerelés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom