Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-17 / 271. szám
NÉPÚJSÁG NOVEMBER 17 PÉNTEK Névnap: Hortenzia A Nap kél 6.51 — nyugszik 16.07 órakor A Hold kél 18.38 — nyugszik 8.57 órakor Kétszázötven évvel ezelőtt, 1773. november 17-én született Debrecenben és 32 éves korában, 1805 januárjában ott is halt meg Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legnagyobb költője. O A MEGYESZÉKHELY vízellátása és szennyvízhálózata továbbfejlesztésének feladatairól tárgyalt tegnapi ülésén — Halmai Zoltánnak, a víz- és csatornamű vállalat műszaki igazgató- helyettesének tájékoztatója alapján — a szekszárdi városi pártbizottság mellett működő gazdaságpolitikai, valamint várospolitikai munkabizottság. + BRIGADSZERZÖDÉ- SEK. A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat, dombóvári területi központjának Lenin brigádja felhívással fordult az üzem szocialista brigádjaihoz. A felhíváshoz hat kollektíva csatlakozott és 10 536 tonna mag tiszti- ■ tását vállalták határidő előtt, hogy a Gyár- és Gépszerelő Vállalat megkezdhesse az üzem gépeinek korszerűbbre cserélését. ~ ÜJFAJTA SÜTEMÉNY, levelestészta gyártását kezdték meg a Győri Hűtőházban. Naponta 6 mázsát mély- hűtenek az ízletes hájastésztából, mellyel mindössze annyi a dolga a háziasszonyoknak, hogy sütés előtt dzsemmel vagy gesztenyével megtöltsék. Az első szállítmányokat a győri üzletekben árusítják majd kísérletképpen, hogy elnyeri-e a fogyasztók tetszését. A hűtőház számít a sikerre, azért is kötött megállapodást a komáromi és a tatabányai sütőipari vállalatokkal, levelestészta készítésére. Olimpiai sportlottó 18, 47, 78, 79, 83 * KIÁLLÍTÁS nyílt Fad- don, a művelődési házban. A november 25-ig nyitva tartó tárlaton Juhos László szobrászművész alkotásait láthatja a közönség. # VÉDNÖKSÉGET VÁLLALTAK a kapuvári 404. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet KISZ-esei a rábaközi múzeum Pátzay állandó kiállítása felett. A szakmunkástanulók gondozzák a tárlat épületének parkját, a kiállítási helyiségekben elvégzik a kisebb javításokat, és szívesen segédkeznek a múzeum szakembereinek a folyton gyarapodó gyűjtemény rendezésében. A LOGOPÉDIAI tanfolyam, óvónők számára. A helyes beszéd kialakítása, javítása igen fontos feladat óvodás korban. Ezért indította a tanfolyamot a Tolna megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet. A kétéves tanfolyamon 23 pvónő vesz részt. A foglalkozásokat Csetnekiné Juhász Ágnes, az Országos Beszédjavító Intézet logopédusa vezeti. A Pannnon Krónika mai adásában többek között egy új pécsi utca születéséről, és egy amatőr lakásszövetkezetről lesz szó. A Kockázat ma 1978 élelmiszer-termelésével és a magyar mezőgazdaság gyorsmérlegével foglalkozik. Este a „Kell a jó könyv...” irodalmi vetélkedő országos döntője következik, majd Vit- ray Tamás népszerű műsora, a Csak ülök és mesélek... A második műsorban Szikrá. zó csillagok címmel szórakoztató filmet láthatunk, régi hires slágerekkel. Közreműködik többek között Adriano Celentano. A Nemzeti Színházban november 17-én mutatják be Büchner „Danton halála” c. drámáját. Képünkön: a darab próbáján. Onos szitálás Várható időjárás ma estig: az északnyugati, északi országrészben időnként fdlszakadozó felhőzet, máshol túlnyomóan borult idő. A Dunántúlon szórványosan kisebb eső, átfutó zápor előfordulhat, az ország többi részén elszórtan szitálás, ónos szitálás. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken északon plusz 5, máshol 0 fok körül. Célforgalom-számlálás Szekszárdon Űj nyomvonalán halad a főni A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Igazgatósága Szekszárdon november 20-án hétfőn és 22-én szerdán reggel hat órától este 18 óráig célforgalom-számlálást végez. A célforgalom-számlálás azért vált szükségessé, mert az 56. számú főközlekedési út jelenlegi, Szekszárdon átvezető szakaszát a VI. ötéves , terv időszakában új, a várost elkerülő nyomvonalon kívánják megépíteni, tehermentesítve ezzel a megye- székhely amúgy is egyre zsúfoltabbá váló közúti forgalmát. A már említett két napon a városba vezető utakon a Közúti Igazgatóság számlálóhelyeket létesít, amelyek felismerhetők lesznek egyrészt a „Számlálóhely” feliratú táblákról és az ott szolgálatot teljesítő, sárga ruhás KPM-dolgozókról, másrészt e helyek közelében jelzőtáblákkal elrendelt sebességkorlátozásról, esetleg forgalomelterelést jelző, úttestre helyezett piros-fehér sávozású kúpokról. Az ideérkező járművezetők a képen látható forgalomszámláló kártyát a KPM-dolgozótól átveszik és azt az útjukba eső legközelebbi számlálóhelyen leadják. Ilyen leadó helyek lesznek a Palánki úton, a Zrínyi, a Hunyadi, a Értesítjük, hogy a mai napon közúti célforgalom-számlálást tartunk. Kérjük, hogy ezt a lapot a következő - útjába eső - számláló (fogadó) helyen kihelyezett ládába bedobni szíveskedjék. Köszönjük, hogy munkánkat segíti. KPM KOZÜTI IGAZGATÓSÁG SZEKSZARD Megjegyzés: A számláló (tagadó/ haly felismerhető az olt szolgálatot (el|tilló(t) sárga ruhájáról is a „SZÁMLÁLÓKÉIY" ftXrstú tábláról Sí. Ny. Kecskés F. utcában, valamint a Béri Balog Ádám utca végén. A forgalomszámlálás sikeres lebonyolítása mem kis mértékben függ a járművezetők megértő közreműködésétől. A Közúti Igazgatóság kéri a járművezetőket, hogy a számlálóhelyek térségében az előírt sebességkorlátozásokhoz maradéktalanul alkalmazkodjanak, a számolókártyát vonakodás nélkül vegyék át és azt a már említett helyeken adják is le. Amennyiben a járművezető a kártya átvétele után — nem arra szándékozott menni — újabb számlálóhelyen nem halad át, ilyent keresnie nem kell, a kártyával, további teendője nincs. A Közúti Igazgatóság ugyancsak kéri a járművezetőket, hogy az esetleges, csúcsforgalomban várható forgalomtorlódások esetén tanúsítsanak türelmes magatartást, hisz a munka a jobb, gyorsabb, biztonságosabb közlekedés érdekében történik. A szekszárdihoz hasonló forgalomszámlálás lesz az új bajai Duna-híd megépítésével kapcsolatban november 27-én Bátaszék térségében a már ismertetett napszakban és módon. Előzetes letartóztatásban a cserbenhagyó Sajnálatos tény, hogy megyénkben — de országosan is — az elmúlt időszakban megszaporodtak a cserbenhagyá- sos közlekedési balesetek. Persze nagy számadatokról — szerencsére — nem beszélhetünk, de elgondolkodtató az is, hogy az idén már hat cserbenhagyásos gázolás történt megyénkben. Megnyugtató viszont az, hogy mindegyik elkövetője rövid időn belül rendőrkézre került. így történt ez a hétfő este Sió- agárd határában történt közlekedési baleset esetében is. Este nyolc óra körül ismeretlen tettes elütötte az úttest szélén a forgalommal szemben haladó Beck Antal 64 éves Sióagárd leányvári lakost, aki az orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A gázoló tehergépkocsi vezetője először megállt, majd azzal, hogy értesíti a mentőket és a rendőrséget, elhajtott. A sérült, idős ember azonban hiába várt a segítségre, mert Horváthy Lajos, 34 éves budapesti (XIX. kér., Ady u. 31.) lakos a Földmunkát Gépesítő Vállalat tehergépkocsijával egyenesen Budapestre hajtott. A rendőrség Horváthy Lajost a balesetet követő tizenhét órán belül előzetes letartóztatásba helyezte. Középkori emlékek Pécsváradon Pécsváradon szőlőmunkák közben középkori íalmaradvá- nyok, emberi csontok és kerámiatöredékek kerültek napvilágra. A hely és a leletek alapján a régészek arra következtetnek, hogy Arpád-korl templom romjaira bukkantak. Oklevelek tanúsága szerint a középkorban Szent Mihály temploma állt a Zengő déli lejtőjén. A hely kiemelkedő volta és a temető közelsége, továbbá az előkerült kerámiaanyag és II. Endre király egy pénzérméje megerősíteni látszik a feltételezést. Későbbi kutatással tisztázzák majd, hogy valóban a történelem viharaiban eltűnt Árpád-kori templomról vagy más középkori épületről van-e szó. OL VAST AM Személyautó-gyárunk Van, akiben nosztalgiát ébreszt egy-egy újságcikk — többnyire az Autó-Motorban lehet olvasni — a hajdanvolt magyar autógyártásról. — Ebből a típusból itt és itt huszonöt készült, amabból amott ötven ... Tíz-tizenöt éve még sokan hiányolták a magyar személyautó- gyártást. A vita eldőlt, Magyarországnak nem kell, sőt egyenesen hiba lenne személyautó gyártására berendezkednie. A gazdaságosság diktálja: minél kevesebb termékre specializálódjunk, koncentráljuk erőforrásainkat, de abból annyit és olyan minőségben gyártsunk, hogy exportálhassuk is, mégpedig gazdaságosan. így lett a hazai gépipar egyik — ma már világhírű — ága az autóbuszgyártás. És a személyautó? Arra is megszületett a megoldás: részegységeket gyártani, nagy szériában. És az autókat onnét beszerezni, ahol azok nagy sorozatban készülnek. A Zsiguli-program- mal kezdődött, de ma már más külföldi cégekkel is kialakult a kooperáció. Egy kis túlzással elmondhatjuk, hogy nekünk is van a megyében személyautó-gyárunk. Igaz, hogy csak egyetlen tartozéka készül az MMG Automatika Művekben, de évente háromszázezer darab. Korszerű technológiával, a mai minőségi követelményeknek megfelelően. Cserébe személyautókat — Ladákat — kapunk. Olvastam a tegnapi Népújság hírei között, hogy a műszergyár határidő előtt teljesítette az idei Lada- tömlőfeszmérő gyártási tervét. Ez juttatta eszembe, hogy a hazai személyautó-gyártásnak nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van. Csak éppen más formában. (J) Uj, rendőrségi motor kerékpárok Siiiáff A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete új, nagy teljesítményű BMV 600-as típusú motorkerékpárokat kapott Az MHSZ életéből Négy csoportban megkezdődött Szekszárdon a tartalékos tisztek, tiszthelyettesek politikai, szakmai tájékoztató oktatása, amely majd áprilisban fejeződik be. Az MHSZ megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére az év elején versenymozgalmat indított a MÁV Debreceni Járműjavító, az MHSZ Szolnok megyei vezetősége, az ÉLGÉP Rákóczi szocialista brigádja. A vállalások fő irányai: a képzési, a sport-, a mozgalmi feladatok magasabb szintű végrehajtása, a szervezeti élet továbbfejlesztése, a klubok anyagi, technikai helyzetének javítása, az épületek karbantartása, állagának megóvása, a 'takarékosság. Ehhez a mozgalomhoz a megyében ötvenöt lövészklub, tizenölt tartalékos, egy rádiós, egy modellező klub, öt gépjármű-kirendeltség csatlakozott. A vállalások teljesítésének értékelése 1979 januárban történik meg. Szekszárdon, a lisztesvölgyi lőtéren megkezdték a légpuskás lőcsamok bővítését. A B-típusú MHSZ—Volán lövészklub egy faházat állít fel, a 'klubtagság társadalmi munkájával. A Tolna nagyközségben működő öit klub munkáját eredményesebbé tevő, a tagság szórakozását elősegítő honvédelmi klub-székház átalakítása, berendezése folyik. A munkákat a klubtagság, illetve a társadalmi szervek közreműködése támogatja. Az általános honvédelmi oktatás a megye területén az ütemezéseknek megfelelően folyik. Vannak Olyan tanfolyamok, amelyekre a fiatalokat — a körülmények figyelembevételével — több községből vonták össze. A hallgatók ezeken a foglalkozásokon nyolcvanórás tematika alapján készülnek fel a katonai szolgálatra, politikai, lőkiképzési, lőelméleti, fegyverismereti, tereptani, polgári védelmi és egyéb tárgyakból. Befejeződött a C-típusú lövészklubak meghívásos, hatfordulás versenye, amelyet légpuskás és 'kispuskás kategóriákban rendeztek úttörő fiú-leány, ifjúsági fiú, leány, felnőtt férfi-női korcsoportokban. A verseny hat fordulójában 816 versenyző állt lőállásba, a korcsoportok összesített eredményei alapján a csapatversenyt a mözsi klub nyerte a faddi, illetve a bogyiszlói előtt. Az ünnepélyes eredményhirdetést a rendező mözsi lövészklub tartotta, Szilágyi Gábor klubtitkár oklevélét és tárgyjutalmat adott át a csapatverseny, illetve a korcsoportok I—V. helyezett versenyzőinek. Pávások ünnepsége November 15-én nyílt meg Budapesten a Bartók úti Galériában a Tolna megyei székelyek folklórját bemutató kiállítás. Ma délután, Bonyhádon kerül sorra az ünnepség, amelyen a megye vezetőinek képviseletében István József, a megyei tanács elnökhelyettese megjutalmazza a sikeresen szereplő csapat tagjait. Ugyanekkor utazik Bonyhádra a páva-busz is, hogy megkezdje a völgységi művészeti együttesek „szolgálatát”. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551