Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
a Képújság 1978. október L Ezer lakás, megbecsült emlékek Beszélgetés Paks várostervezőjével Paks történelmi része és a leendő városközpont címmel előadást tartott és kérdésekre válaszolt a paksi könyvtárban Kun Attila, az Általános Épülettervező Vállalat mérnöke, Paks egyik várostervezője. A népes hallgatóság előtt először arról beszélt, milyen értékes épületeket kell meghagyni a régi paksi központban, illetve annak környékén és a főutcán. Beszélt arról, hogy nemcsak restaurálás szükséges, mint például a Béke Szálló esetében, hanem ki kell szabadítani némelyiket a zsúfoltságból és így láthatóvá, szebbé válik az épület, másrészt pedig pihenőparkokat lehet létesíteni. Különösen vonatkozik ez a katolikus templomra, amely a régi központban van közvetlenül az úttest szomszédságában. De távlatilag hasonló „kiszabadítás” történik a járásbíróság és a tüdőbeteggondozó épülete környékén is. Lebontják majd például a posta mellett az utcáig kinyúló elavult iskolaépületet és minden valószínűség szerint magát a régi postát is. Érdekesen és valóban szépen alakul a már említett templom egész környéke. Előtte és mögötte már látható, hogy szabad térség lesz, de még a fölötte lévő teret is parkosítják: a református templom előtti részt, ahol most szűk, salakos „sportpálya” van az iskolásoknak. Teljesen körbejárható lesz a templom, mégpedig úgy, hogy a tereket padokkal, szép fákkal és fönt szökőkúttal teszik kényelmessé, üdítővé. Átellenben, ahol a Népbolt Vállalat Otthon áruháza és az OTP-fiók áll, ugyancsak bontások várhatók: szanálják ezt a két épületet is és még nem tudni hányat a Duna utcai részen. Azért nem lehet jelenleg tudni a változások minden részletét, mert azon a kis dombon, ahol valamikor „halászbokor” volt és még a nem távoli múltban is halászcsárda fogadta a vendégeket, szeretnének kialakítani egy műemléki részt. A tervező azt mondta, sok függ attól is, milyen törökkori emlékeket találnak a a feltárásoknál. Természetesen van még szépíteni való a most alaposan megváltoztatott régi központban is, egyebek között eredeti állapotában kell visszaállítani a bazársort, a templom alatt húzódó érdekes épületet. Szó volt továbbá az újjáépítendő területekről. Az új tanácsház melletti részen (a járási rendelőintézet és a Kereszt utca közötti szakasz) bevásárló-szolgáltató központot akarnak kialakítani. Elmondta Kun Attila, hogy Paks 15 éves lakásépítési tervét már jóváhagyták, s eszerint ezer íákást építenek meg a Dózsa György út és a 6-os számú fő közlekedési út között a Táncsics Mihály utcától a Duna utcáig. Ennek legfontosabb jellemzői a következők: a lakók nyugalmának érdekében forgalmas út nem szeli át a lakótelepet, legfeljebb mentő és tűzoltókocsi megy be az épületek közé a magánautókon kívül. Sok lesz a zöld terület, például a 6-os út mellett és a leendő autóbusz-pályaudvarnál erdősávszerű telepítés történik. A lakótelepen belül kis sportpályákat létesítenek gyerekek, felnőttek részére. A Táncsics utca 6-os út felőli végén, a betonelemgyártó telep helyén gépkocsiparkoló is lesz, s emiatt az itt építendő strand, s vele együtt a füvesített rész benyúlik a Táncsics utca közepéig vagy még tovább. Az összes többi terület a konzervgyárig park lesz majd a tervek szerint, örvendetes elgondolás, hiszen ezen a részen egyáltalán nincs pihenőpark és nagy lesz a forgalom, a zaj, az autógáz a tervezett lakótelep elejénél, tehát a Táncsics utcában. Ilyen nagy park a leendő város- központban feltétlenül szükséges, részben a pihenés, gyermeksétáltatás, levegőfrissítés miatt, részben pedig esztétikai szempontból. Sok kérdésre válaszolt Kun Attila. A kérdések mutatták, hogy a paksi emberek, közöttük jó néhány műszaki végzettségű, nemcsak érdeklődnek, hanem bizonyos esetekben aggódnak is azért, hogy az óriási változások kellemessé tegyék a paksi utcákat, lakónegyedeket, ne csak a modernség elve érvényesüljön, a minden áron való szanálással-építéssel. GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly. 'Un is; wiliam iskolás Az óvodában szerzett rossz híremet magammal vittem az iskolába. Ezért aztán a tanító néni őrt rendelt mellém a második osztályosok közül (egy tanteremben voltunk elsősök és másodikosok). A Győri Sanyi mindig mellettem volt tízpercben és akkor is, ha óra alatt kikéretőztem szükségre. Határozottan idegesített a bizalmatlanság, én ugyanis nem akartam megszökni. Nem úgy, mint az óvodából, amit az óvó néni az első napon megutáltatott velem azzal, hogy az üveges szekrényben lévő szép játékokat dísztárgyaknak tekintette és nem adta oda játszani a lóháton ülő huszárt. Pedig igen nagy kedvem lett volna hozzá. Ha nem, hát én sem. Fogtam magamat és megléptem. A dada, a Katz Sára néni zar- gatott egy-két utcahosszat, de aztán belátta, hogy dühömben elfutnék a világ végéig is, ő meg már most fáradt, hát utamra engedett. Még egy próbát tettek velem (én meg velük), de mert első szökésemért az volt a büntetés, hogy csak azért sem játszhatok a huszárral, én csak azért is még egyszer megfuttattam Sára nénémet. Anyám aztán többet nem tette ki a szomszédasszonyát — a Sára néni volt az — ilyen futópróbának és belenyugodott a sors akaratába (meg az enyémbe), és nem küldött többé óvodába. Az iskolában is baj volt az első nappal. Már-már azon voltam, hogy ha anyira őriznek, hát juszt is elszököm. Ám látván vergődésemet, csakhamar felismerték az alkalmazandó helyes pedagógiát és visszavonták az őrszemet. Dolgaim tehát rendbe jöttek, lm beléptem az életből az iskolába, hogy majdan nyolc év múlva kilépjek onnan az életbe, mert mint megtudtam a ballagási beszédekből, az iskola nem az életben van, mert onnan lépünk ki az életbe. Már ugyan az előző évben — 1944-ben — is megkezdhettem volna a tanulmányaimat, de a pap (még egyházi iskolák voltak) sat- nyácskának, alkalmatlannak talált harcba szállani a tudományok várának ostromához. Anyám nem is bánta, mert ’44-ben másféle harc járta és jobban szerette maga mellett látni gyermekeit. (Bevallhatom, én sem láttam kárát, hogy évvesztes vagyok.) Mondhatom, szedett-ve- dett társaság gyűlt össze. Csökött kis vakarcstól lan- galéta kamaszig mindenféle fajta. Hiába, a háború szétzilálta a rendeket. Mindenesetre a tetveseket, a rüheseket és az ótvarosokat külön padokba ültették. Ám nem volt annak semmi foganatja, mert előbb-utóbb valami rossz sebet vagy te- tűt mindenki összeszedett. <A tetűírtó huszárzsírral a patikus nagy üzletet bonyolított.) Valamit a tanulmányi oldalról is. Mint már említettem, osztatlan iskola volt a mienk. Reggel hétre mentünk — a templomba. Onnan közös misehallgatás után az iskolába. Uj tankönyv nem volt. Az előttünk járókét örököltük azzal, hogy nagyon megbecsüljük, mert ez lesz azoknak is, akik utánunk jönnek. A könyv sarkán lévő szamárfülért körmös, tenyeres, vagy fenekes járt. De ilyesféle büntetést kaptunk egyéb rendszegésért is. * A szükségről. Az aranyos, kis fekete szemű Ladák Katica, midőn az óra alatt szükségét érezte, hogy szükségre menjen, annak rendje, s módja szerint szabályosan jelentkezett. Első tanító nénink, Horváth Erzsébet, megszólította, tudakolva jelentkezésének okát. — Engedjen ki... Engedjen ki — csak toporgott, paraszti nyelve sehogyan se akarta eltalálni a „szükségre” szót. — Engedjen ki..., mert bepisálok, na. * Elfolyt így három esztendő. Rendre megtartottuk az ünnepeket és az igazgagtó úr születésnapját is, mely más jeles napokhoz hasonlóan szabadnappal járt. (Sajnos a névnapja a karácsonyi szünet idejére esett, így az semmilyen előnyt sem jelentett.) A szünetek vége előtti vasárnapi miséken nagy odaadással figyeltük a szentbeszédet, mert annak az utolsó mondatait követő hirdetések között hangzott el számunkra a legfontosabb: „mivel az időjárás ilyen vagy olyan volta miatt elhúzódott, vagy éppen előbbre jött az egyes. mezőgazda- sági munkák végzésének ideje, azért a tanítás egy héttel később kezdődik.” Aztán „szénszünet”, szüreti szünet... mind olyan, ami örömmel jár. A legemlékezetesebb iskolai események egyike a madarak és fák ünnepe volt. Ezen a napon az összes tanuló hangos énekszóval kivonult a Horgas partjára, ■ahol egésznapos programot csináltunk magunknak. Az országjáró kirándulások ak- kór még ismeretlenek voltak. * Negyedik osztályos korúnkban megértük az első iskolareformot. Államosították az iskolákat. A katolikus és a református gyerekek egy osztályba kerültek. Érdekes dolog történt. Az addigi „vallásháborúk” — nagy csaták voltak, vérre menők — a kálomisták, a „reforrázottak” és a pápisták, a „kacsalikusok” között egy-kettőre megszűntek. Rájöttünk, hogy nemcsak ütni lehet a más vallását, hanem beszélgetni, tanulni, játszani ís lehet vele. Negyedikben — az addig legjobb egyes helyett — hetes lett a jó osztályzat, a kialakuló munkaverseny- mozgalmakhoz csatlakozva mi is tanulmányi versenyben álltunk és 150 és 200 százalékra teljesítettük a tanulmányi felajánlásokat. Hogy ezt hogyan csináltuk, ma sem tudom, de megcsináltuk és kiérdemeltük a bizonyítványt, ami nagyon riasztó, fekete szegélyű, sötétszürke, mondhatni gyász- jelentés külsejű volt. Aktívan részt vettünk a közéletben. Fáklyás felvonuláson vittük a fáklyákat, az ügyesebb kezűek gúnyrajzokat készítettek a kulá- kokról és a szabotőrökrőL Budapestről agitátorok jöttek és búcsú napján a templom előtt — míg bent zajlott a mise — körbe álltunk és torkunk szakadtából énekeltük, hogy „Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat...” * Persze, azért tanultunk is. Tanultunk a mindennapi életből és a tankönyvekbőL Hogy nem eredménytelenül, azt bizonyítja, hogy egyesek az úgynevezett „ugrató” osztályban az ötödik után egy év alatt elvégezték a hatodikat és a hetediket. így aztán voltak, akik elhagytak, voltak, akik utolértek ben- bünket, fontolva haladókat. Persze, mi is elértük a nyolcadik osztályt. Nyolcadikban már nem padban ültünk, hanem hosz- szú, lakodalmi asztalok mellett. Ez is a sok pedagógiai reform egyike volt. A szépséghibája az volt a dolognak, hogy széke nem volt az iskolának, hanem a kul- túrházból kölcsönözték. Ez aztán azzal járt, hogy foly- ton-folyvást hurcoltuk a székeket az iskola és a kul- túrház között Ám ez sem volt akadály. A nyolcadik év végén mindannyian sikeres „kisérettségit” tettünk. Akkor ugyanis az volt a módú Az igazi érettségi mintájára bizottság, elnök, tételhúzás, középiskolás módra berezelt gyerekek — szóval csak ezután, a négy tárgyból: magyar, történelem, matematika és alkotmánytanból tett kisérettségi után léphettünk ki az életbe. No meg á ballagás után. A mi osztályunk volt az első, amely a decsi általános iskolában ballagott. * Nehéz, sőt, lehetetlen ma már megítélni, hogy mi minden vált hasznunkra és mi a kárunkra. Azt azonban tudom; abban, ami ma van, és ahogy ma van, a mi jobbító szándékunk is benne van, és mindahá- nyunk ma is a még jobbért munkálkodik. CZAKÓ SÁNDOR A tüdőgondozónak megadják majd a kúria jelleget Itt is szanálnak még, ahol áruház van és OTP-fiók A bazársor most csúnya és nem bazársor, de helyreállítják eredeti állapotába A két templom közötti téren is pihenőpark lesz
