Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-04 / 234. szám

a Képújság 1978. október 4. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Botrány a divatbemutatón Egy szekszárdi levélíró ke­resett meg bennünket. Leve­léből közlünk részleteket. .. Ami a Skála-divatbe­mutatón történt, igazán fel­háborító volt. Szekszárdon, a 160 lakásos bérház alatti ÁFÉSZ-bolt kirakatában megjelent egy nagy betűkkel írott plakát, mely hirdette a divatbemutatót, sok neves előadóművész részvételével. A plakát aljára felírva: Be­lépés díjtalan! A divatbemu­tatót 16.30 és 19 órai kezdet­tel szerették volna megren­dezni. Odamentünk három­negyed 7 felé, gondoltuk, biztosan sokan lesznek, jó lesz igyekeznünk, ha nem akarjuk végigállni az egész előadást. Sikerült is helyet szerezni. Vártuk az előadás kezdetét, ami ugyancsak ké­sett. A mikrofonba bemond- ták, hogy hagyjuk el a ter­met, és ha ez megtörtént, utána először a meghívóval rendelkezők foglalják el a helyüket. Mi nem voltunk hajlandók kimenni. Egy lány bement megkérdezni, hogy mi is ez a meghívóügy? Azt felelték, erről csak az ÁFÉSZ tehet, ők nem. Persze, ilyen esetben nem a szervezetlen­ség, hanem a közönség a hi­bás, mert fegyelmezetlenek. Ha kiadnak egy pár meghí­vót, rendben van, de ott a kezekben annyi meghívó volt, hogy a színház három­negyed részét biztosan elfog­lalták volna. Most már csak az a kérdés, miért nem azt írták ki, hogy a rendezvény zártkörű, belépés csak meg­hívottaknak ...” Biztosan többen is bosz- szankodtak ugyanúgy, mint a levélíró. Levelét elküldtük a Fogyasztási Szövetkezet Tol­na megyei Szövetségének, ahonnét Szoboszlai Jenő a következőket válaszolta: „... Az épülő Skála—Szek­szárd Áruház bevezető rek­lámkampányának indítása­ként 1978. szeptember 7-én a budapesti Skála nagyáruház­zal közösen a Babits Mihály művelődési központ színház- termében nevfes művészek közreműködésével műsoros őszi-téli divatbemutatót szer­vezett a Szekszárd—Sárköz és Vidéke Általános Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezet kereskedelmi főosztálya. A szövetkezet vezetése úgy határozott, hogy a tagság és a vásárlók részére a belépést díjtalanul szervezi. A szövet­kezettel kapcsolatban lévő szerveknek és vállalatoknak korlátozott számban a dél­utáni és esti előadásra írásos meghívót is küldött. (A férő­hely mintegy 40 százalékára.) Ä délutáni előadást a fő­városi színészek késése miatt fél órával később tudták el­kezdeni, és így az esti elő­adás kezdési időpontja is el­tolódott. A r.agy érdeklődés, valamint a tetszetős műsor miatt a másfél órára terve­zett műsor ideje is mintegy fél órával meghosszabbodott. A műsor befejezésekor a délutáni emadás résztvevői­nek több mint 50 százaléka nem hagyta el a színházter­met abban a reményben, hogy még egyszer megtekint­heti az előadást. A szövet­kezet dolgozóiból felkért rendezők kérték a közönsé­get, hagyját el a színházter­met, hogy a további érdeklő­dők részére helyet tudjanak biztosítani. A túlzsúfoltság miatt, a színház rendjének értelmében a tűzoltóság nem engedte megkezdeni az esti előadást, ezért került sor a színházterem kiürítésére, és az újbóli rendezett helyfog­lalásra, minekutána az elő­adás zavartalanul megkez­dődhetett. Így az érdeklődők nagyobb része a színházte­remben, míg kisebb része a színházcsarnok előterében elhelyezett ipari láncon, tele­vízión nézhette meg a mű­sort. A rendezvény során felme­rült kellemetlenségek tapasz­talataiból levonta a szüksé­ges következtetéseket az ÁFÉSZ vezetősége, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. A későbbi ren­dezvényeknél a helyiség be­fogadóképességeihez mérten jegyet bocsátanak ki, még abban az esetben is, ha a be­lépés díjtalan...” Tönkrement a Polski Mészáros Lajos írta a kö­vetkezőket: „... Mint régi olvasója a Népújságnak, és az Ön kér­dez rovatnak, most én is kérdezni szeretnék. A múlt hónapban a budapesti Röp­pentyű utcai MERKUR-tele- pen vettünk egy 1500-as Pols­ki Fiat gépkocsit, 54 ezer fo­rintért. Kevés használat után tönkrement, blokkrepedés történt. Nagyon kérem Önö­ket, adjanak választ, van-e keresnivalóm a MERKUR- nál? Válaszunk a következő: Tanácskérő levelére meg­felelően megalapozott választ — sajnos — nem tudunk ad­ni. Nem ismerjük az adásvé­teli szerződést, amely Önök és a MERKUR között létre­jött, nem tudjuk, hogy a MERKUR milyen esetleges meghibásodásokért vállalt felelősséget (garanciát), vagy éppen azért adta a gépkocsit a megjelölt áron, mert min­denféle felelősségvállalástól elzárkózott. Ezeket a körül­ményeket az adásvételi szer­ződés tartalmazza, vagy tar­talmazhatja. Az eladók általában a rej­tett hibákért felelnek. Nem tudjuk, hogy a tanácskérő levélben írt „blokktörés” rej­tett hiba volt-e, vagy az nem az Önök részéről történt rendeltetésellenes használat miatt következett-e be? Ezt a körülményt műszaki szak­értő tisztázhatja. A fentiek ismerete nélkül a magunk részéről nem tudunk egyér­telműen állást foglalni, hogy „van-e keresnivalója” a MERKUR-ral szemben. Az a javaslatunk, hogy mindenek­előtt vizsgáltassa meg a gép­kocsit műszaki szakértővel, majd ennek szakvéleményé­vel és az adásvételi szerző­déssel forduljon panasznapon további felvilágosításért a legközelebbi járásbírósághoz, ahol a szakvélemény és az adásvételi szerződés ismere­tében tájékoztatni fogják, hogy célszerű-e pert indíta­nia. T elefonszám unk: 129-01, 123-61. Ml VÁLASZOLUNK Az ifjúságról szóló törvény vég­rehajtásáról rendel­kező korábbi jog­szabályt módosít­ja a belkereskedel­mi miniszter 17/1978. (IX. 7.) BkM. számú rendelete. A jogszabály taxatíve felsorol­ja, hogy a vállalatoknál mű­ködő KISZ-szervezetek mely kérdésekben gyakorolnak egyetértési, és mely kérdé­sekben véleményezési jogot, elrendeli, hogy a gazdasági vezetőik igényeljék, miszerint a KISZ-szervezet fejtse ki véleményét a vállalat mun­kájával, a vállalati élettel kapcsolatban, hívja fel az il­letékes vezetők figyelmét az észlelt hibákra és mulasztá­sokra. Az ifjúsági parlamen­ten elhangzott észrevételek­ről, javaslatokról 15 napon belül tájékoztatni kell a fel­ügyeleti hatóságot annak megjelölésével, hogy mely kérdésekben történik intéz­kedés a vállalat részéről és mely kérdésekben kéri a vál­lalat a felügyeleti szervének intézkedését. A vállalatok 1978. október hó 15-ig kötele­sek belső szabályzataikat fe­lülvizsgálni és az e rende­letben foglaltak érvényesíté­se érdekében módosítani. (Magyar Közlöny idei 60. száma.) A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának 1/1978. (IX. 14.) SZOT számú szabály­zat á ból csupán a követke­zőket idézzük: „A biztosított legkorábban az öregségi nyugdíjra jogosító élet­korát megelőző egy éven be­lül kérheti az igényelbíráló szervtől annak a megállapí­tását, hogy mennyi a figye­lembe vehető szolgálati ide­je.” A szabályzat a Magyar Közlöny 1978. évi 62. számá­ban jelent meg, s ugyanitt jelent meg a SZOT Társada­lombiztosítási Főigazgatósá­gának felhívása a mun­káltatókhoz az üzemi nyug­díj-előkészítés támogatására. A felhívás rámutat arra, hogy a munkahelyi nyugdíj­előkészítés ott tölti be sze­repét, ahol az ezzel járó ad­minisztráció végzését a vál­lalatok (szövetkezetek) ma­gukra vállalják, amely eset­ben a társadalombiztosítási szervek vállalni tudják, hogy a munkaviszony megszűné­sét követő 30 napon belül a nyugdíjat megállapítják. Indokoltnak tartjuk felhív­ni a figyelmet arra a köz­leményre, amely a tej- és tejtermékforgalmazás vizs­gálata tárgyában jelent meg a Kereskedelmi Értesítő idei 26. számában, s amely szerint az iskolatej-értékesítés a ta­pasztalható fejlődés ellenére még nem érte el a kellő színvonalat, sok helyen az árusítóhelyek, gondolák, ön- kiszolgáló kosarak szennye­zettek, bűzösek, a hálózati ellenőrzés a tejakcióprog­ramban meghatározott fel­adatokkal, azok végrehajtá­sával nem foglalkozik kisegí­tő hatékonysággal. A „Vásárlók könyvé”-ve 1 kapcsolatos rendelkezés végrehajtásának vizsgálata tárgyában ugyanitt megje­lent közlemény szerint pedig ,a Vásárlók könyvének kihelyezésére vonatkozó elő­írásokat nem mindenütt tar­tották be, a szabályozással ellentétben több helyen azt az irodában tartották, ese­tenként kérésre is megtagad­ták annak átadását. Az egészségügyi miniszter 23/1978. EüM. számú uta­sítása a gyógyszertári központoknál foglalkoztatot­tak műszakpótlékáról szól, az utasítás kimondja többek között, hogy a délutáni mű­szakban foglalkoztatott gyógyszertári dolgozóknak műszakpótlékot kell fizetni, amennyiben a heti nyilván­tartási idő a 44 órát megha­ladja. Megjelöli az utasítás a műszakpótlék mértékét is. (Egészségügyi Közlöny idei 22. száma.) DR. DEÁK KONRÁD a TIT városi—járási szervezetének elnöke Minek a kudarca Makovecz Imre Naplója? Válasz Csányi László: Makovecz Imre „naplója” c. írására „Makovecz Imre nem ra­cionalista, nem irraciona- lista, nem funkcionalista, nem formalista, hanem szintézisre törekvő. Művé­szete korunk haladó társa­dalmi tendenciáit szolgálja. Realizmusa totalitásra tö­rekvő, a tudat objektív és szubjektív elemeit egyaránt magában foglalja, egyszó­val igaz és valós — komp­lex építészet.” (Komjáthy Attila: Mako­vecz Imre című könyvéből. Képzőművészeti Alap Ki­adó Vállalata 1977.) * Csányi László „egy dombó­vári kísérlet kudarcáról” szó­ló írásában (Népújság, 1978. szeptember 19. 4. 1.) látszólag alapos elemzést nyújt egy Makovecz-kiállítás tartozéka­ként megjelent kiadványunk­ról, miközben néhány elhanya­golhatatlan tényről megfeled­kezik. Amennyiben ez mégis tapintat volna, járna hálás köszönet érte, mert amit le­ír, abban keresve se találni a kíméletnek még csak gyön- gécske bimbóját sem. Pedig valamiért nagyon hálás sze­retnék lenni az írás szerző­jének. Mondom is mindjárt, hogy meggyőződésem szerint szíve joga Csányi Lászlónak — bár­kinek — a Makoveczétől el­lenkező véleménye, álláspont­ja megfogalmazása, és ha már módja van rá, akár nyil­vános kimondása is. (Persze, ez még egyáltalán nem ga­rancia arra, hogy kinek van nagyobb, dialektikusabb mó­don nyert igazság a birtoká­ban.) Makovecz Imre Napló­ja ugyanis nem titkolt (a Naplóban olvasható) szándé­ka szerint nem ex katedra egzakt bölcsességek kinyilat­koztatása, csupán egy elis­mert és rangos építész mun­kája közbeni töprengéseit do­kumentálja; abba a műhely­munkába enged bepillantást, amelynek legföljebb követ­keztetéseire találhat — önké­nyesen kreált — utalást az ilyen kérdések iránt fogé­kony ember, amikor is a már elkészült épületeket szemléli. Csányi Lászlónak — aki ma­ga is él ezzel a módszerrel, irodalmár munkásságában — talán nem kell bizonygatnom, hogy az alkotói műhely tit­kainak ismerete milyen jelen­tőséggel bír a mű — a „vég­termék” — megítélésében. Hogy ehhez nem szoktunk hozzá, ha építészetről, építé­szekről, épületekről esik szó? így igaz, de nem hiszem, hogy így is helyes. Fogalmazhatok úgy tehát, hogy a Csányi László által önkényesen, még lefolyása előtt kudarcra kárhoztatott „kísérletünk” — az erre biz­tatást adó képzőművészeti vi­lághét idei koncepciója alap­ján; s ahogy a megyei prog­ramot nézem: itt majdnem egyedüliként — arra irányult, hogy az építészet közgondol­kozásunkból, vizuális kultú­ránkból, közművelődésünkből igen-igen hiányzó ismeretkö­rébe engedjünk közönségünk­nek bepillantást. Nem hi­szem, hogy Csányi László szerint, vagy egyáltalán, erre az egyetlen lehetséges üdvö­zítő megoldás az épületek — ahogy szokás: terven, maket­ten, fotón történő — bemu­tatása lehetne. Van olyan né­zet is — idézek a világhét al­kalmából Egerben rendezett kiállítás katalógusából —, amely szerint az építészet történetét meg lehetne írni úgy is, hogy a meg nem épült épületek történetét írnánk. A Vélemények tehát különböz­hetnek, amit fontos hangsú­lyoznunk azért is, mert nem kizárólag a kikezdhetetlen igazságok edzik az elmét, de az ellenvélemény megfogal­mazása is erősítheti a ma­gunk igazába vetett meggyő­ződésünket. Ha Makovecz Im­re Naplója — és a tőle el­választhatatlan kiállítás, amit Csányi László meg se nézett — csak erre lett volna jó (és erre még mindig jó lehet), akkor sem hiszem, hogy jogos és igazságos a recenzensi ku­darcdörgedelem, főleg nem két nappal a megnyitó után, három nappal a problémákat tárgyalni hivatott ankét előtt. A stiláris és grammatikai észrevételek jogosságát nem kívánom vitatni; esetenként nem is lehetne. De talán nem is szükséges. Ezzel kapcsolat­ban ugyanis el kell monda­nom azt, hogy eredetileg föl­merült annak gondolata, hogy az egész Naplót — illetve a kiadványban megjelent töre­dékét — nyomdai technoló­giára dolgozzuk át. és ne az eredetiről készült hasonmás­ként adjuk ki. Erről azon­ban lemondtunk, éppen azért, hogy naplójelleaét, napló- szerűségét (horribile dictu: ^ete-sutaságát!) ne veszítse el. hiszen az az alkotó és a mi szándékunktól is eltért vol­na. illetve abban az esetben más lett volna a követel­mény a kiadvánnyal szem­ben — például az, amiket Csányi László még így is elő­sorol. Nem tehetünk mást, mint sajnáljuk, hogy ezt a szándékot — tartalom és for­ma adekvát naplóvoltát — szerzőnk nem értette meg. Mint ahogy — nem győzöm hangsúlyozni — nagyvona­lúan elsiklik afölött is, hogy ez a kiadvány nem önmagá­ban kíván megállni a tudo­mányos és művészeti periodi­kák sorában, hanem egy, ez idő szerint Dombóváron lát­ható kiállítás teljességének része, ahogy erre például a kiállításmegnyitó is utalt, vagy a kiadvány impresszu­ma is utal. Ha Csányi László a neki ugyancsak megküldött meghívásnak eleget tesz és részt vesz ezen a megnyitón, és ugyanolyan alapossággal végignézi a kiállított munká­kat, mint ahogy ezt a Napló esetében tette (!), meggyőző­désem, hogy nem ragadtatta volna magát (ráadásul ideje­korán, aminek oka aztán végképp érthetetlen számom­ra) ilyen félreértéseken ala­puló, elhamarkodott ítélke­zésre. Ide kívánkozik annak meg­említése is, hogy a kiállítás anyagát sem lehet futtából, lóhátról megérteni, ahhoz is le kell szállni, az is elmé­lyült, tablótól tablóig vivő elemzést igényel. Csakis így válhat a befogadóban nyil­vánvalóvá egy alkotó építész szándéka, ősi kultúránk jel- és szerkezetelemzéseiből is fakadó korszerű építészeti tö­rekvése, amelynek kész vagy készülő épületei az országban már nem egy helyen létező valóságként — a kiállításon dokumentált tényként — fel­lelhetők. Ezeknek az épüle­teknek alkotói elvéről, elő­történetéről, keletkezéséről tudósít a Napló. Ennek a tény­nek mellőzésével, figyelmen kívül hagyásával nincs kö­zös kiindulási, illetve vitaala­punk a kritika szerzőjével. Ügy gondolom, a fentiekből nyilvánvaló a kiadvány mód­szertani jellege is: népműve­lőknek, építészeknek a kiállí­tással történő összevetésre, polémiára és továbbgon­dolására szántuk; ezért is nem küldtük szét a közön­ségnek — néhány tisztelet- néldánvt juttattunk csak el kollégáinknak. munkatár­sainknak. feletteseinknek, ba­rátainknak —. de a dolgok természeténél fogva lehetővé tettük, hogv bárki hozzáfér­jen. aki e téma. a problémák iránt érdeklődik. Mert mi — de hadd legyek szerénytelen — én magam is fontosnak, egvre fontosabbnak tartom, hogy ne álomba ringató, lé­lekcirógató kellemességeket, önigazoló hazugságokat állít­sunk az emberek elé, mert korunk nem ilyen, s a róla így valló nézetek, vagy éppen művek már igencsak jó ide­je érvénytelenek. Problé­mákra érzékeny befogadói magatartást pedig csak prob­lémákat érzékítő, vagy fa­kasztó alkotásokkal lehet ki­alakítani. Nem azt kell várnunk a kiállítás látogatójától sem, hogy a művész kitüntetései, címei, eddigi tárlatai áradó sokaságával találkozzék és ezek tükrében lássa, amit lát, elandalodva, elkáprázva, és nehogy eszébe jusson gondolkozni és megfogal­mazni esetleg ellenérzéseit, ellenvetéseit, mert akkor megtöri a „varázst”, vagy más, a művészethez nem „illő” illetlenséget követ el. Csányi László írása tehát így nagyon is helyén van Mako­vecz Imre kiállításával és az ehhez szervesen tartozó ki­advánnyal előre elgondolt szándékunk megvalósulásá­ban. Mert mi nem problé­máktól kilúgozott igazságok­kal — vagy éppen problémá­kat végérvényesen lezáró ki­nyilatkoztatásokkal — kí­vántuk szembesíteni közön­ségünket, hanem a nélkülük, álláspontjuk nélkül érvénye­sen ki sem alakítható néze­tek érzékeltetésére, megfor­málására és motiválására nyújtottunk egy kiindulási — és nem végső — pontot. Ez pedig közművelődésünk jelen korszakában nemcsak, jogunk, érzékelhető és cse­lekvésre késztető köteles­ségünk is. Ha Csányi László ezzel nem ért egyet, nem baj. Annál inkább, mert mi sem értünk mindenben egyet ve­le és szeretnénk, ha ez sem szaporítaná vétkeinket. BALIPAP FERENC Dombóvár Városi Művelődési Központ igazgatója Igaza van Balipap Fe­rencnek, nem láttam Mako­vecz Imre kiállítását, de nem is írtam róla. A Dom­bóvári Városi Művelődési Központ által kiadott „Nap­lójával” foglalkoztam, ugyan­is a kiállítást előbb-utóbb lebontják, a „Napló" viszont megmarad, ráadásul „mód­szertani használatra”. Ehhez fűztem néhány megjegyzést. Megismétlem: ilyen fésü­letlen, hevenyészett szöveget nem lett volna szabad kiad­ni, s még akkor is szóvá kel­lene tenni, ha a szerző saját kiadásában jelenik meg. Ami Makovecz gondolat- menetét illeti, számomra el­fogadhatatlan, módszerként pedig nem lehet, nem is ta­nácsos alkalmazni. Mako­vecz egy statikus, változat­lan, sőt változtathatlan vi­lágkép modelljét állítja fel, amiben nem nehéz felismer­ni az irracionalizmus önké­nyét. Kulcsszava az imagi- náció, ami itt egyformán ér­ték és értékmentő, persze csak akkor, „ha a világról többet feltételezünk, mint amennyit tudunk, s ugyanígy magunkról”, amit egyébként Jaspers már évtizedekkel ezelőtt sokkal szebben meg­fogalmazott. Ha folytatjuk a játékot, innen már csak egy lépés, hogy a középkorból ismert úgynevezett Physioló- gus jelképrendszerét termé­szettudományos alapon érté­keljük. Bekezdésről bekezdésre kimutatható, hogy a szer­zőnek nincs tudományos ér­ve, „észrevettem, átéltem, rájöttem” stb. írja, de ez merő szubjektivizmus, s nem bizonyítja tételei igazságát. Azt viszont már Hegeltől megtanulhattuk, hogy az egyéni véleményeknek nincs jelentősége, mert csak az igazság a fontos. Nem folytatom. Ha csgk Makovecz magánvélemé­nyéről lenne szó, vállat von­nék, végtére mindenki azt gondolhat a világról, amit akar. A dombóvári művelő­dési központ azonban köz­ügy rangjára emelte Mako­vecz felettébb bizonytalan világképét, sőt módszerként kínálja felhasználni. Ezt pe­dig tiszta lelkiismerettel nem tudom helyeselni. CSÁNYI LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom