Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

1978. október 29. ^fePÜJSÄG 5 Dönt a közönségszavazat RÖPÜLJ PÁVA Még egy szippantás A Röpülj páva népművészeti vetélkedő első sikere­sen véve, a megyénket képviselő két csoport eljutott a döntőig, ahol kiválóan szerepeltek, hiszen a zsűri pont­jai alapján a székelyek az első helyen állnak, a sárkö­ziek pedig a hatodikon. A fődíj — a panorámás autóbusz — elnyerése, tehát reális lehetőséggé vált. E szép eredmények sok-sok em­ber, sok-sok munkájával születtek. Egymás segítségével, összefogásával. Ennek az összefogásnak most megyei méreteket kell öltenie, hiszen az első helyet csak a kö­zönségszavazatok árán lehet megtartani. Versenyzőink nyugodt lelkiismerettel nézhetnek min­denki szemébe, hiszen becsületes munkát végeztek és sikerrel szerepeltek. Ám ha a közönség támogatását — nagyon sok, és igen-igen gyorsan feladott szavazatok formájában — nem kapják meg, fáradozásuk, és a be­csületes munkájuk a verseny szempontjából kárbavész. A gyorsaság nagyon-nagyon fontos, mert minket súlyt a kiírás igazságtalansága. Addig, amíg a sorozatot kez­dő csapatoknak egy hónap állt a rendelkezésükre kö­zönségszavazatot gyűjteni, nekünk csak néhány nap maradt, hiszen október 31-ig fel kell adni a szavazato­kat. Szavazni lehet postai levelezőlapon. A címzés a következő: Magyar Televízió, Röpülj páva, 1810 Buda­pest, Szabadság tér 1. A levelezőlap hátuljára írjuk rá, kire szavazunk. Aki a székelyekre szavaz, csak ennyit írjon a levelezőlapra „Tolna megyei székelyek”. Aki a sárköziekre „Sárköz”. Képriportunkban a kamerák által nem közvetített pillanatokat örökítettük meg. Komáromi Zoltán a szé­kelyek, Czakó Sándor a sárköziek pávás csoportját kí­sérte el a televíziós szereplésre. Csak nyugodtan — biztatja Bogár István a sárközieket A főpróba utolsó mozzanata \ V A sárközi menyasszonyt adásképesre sminkelik Vajon hány pontot ad a zsűri Kiültek a kórustagok a padra

Next

/
Oldalképek
Tartalom