Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-15 / 244. szám
e ^püjság 1978. október 15. : *----------------i gpMT Bt_______ ö rténet r| il Mint már arról hírt adtunk^ Tolna megye nemzetiségeinek küldöttei tanácskozást tartottak csütörtökön Szekszárdon, a népfront megyei székházában. A megbeszélés célja a kongresszusok előkészítése, közöttük is a választások értékelése volt. Tolna megyében mintegy 18 ezer német anyanyelvű lakos él. Egy községben, Medinán délszlávok is laknak, az ő képviselőik Dunaújvárosban választották meg küldöttjüket. A német ajkú lakosságot 26 küldött képviseli a november 4-én és 5-én megrendezésre kerülő nemzetiségi kongresszuson. Teljes jogúan jelen lesznek még kilencen a megyéből, akik tagjai a szövetség országos választmányának. A kilenc körzeti küldöttválasztó gyűlésen 57 község képviseltette magát, változóan, de szép számban. A választásokon 1605-en voltak jelen. Gyönkön például egyszerre ötszázan. A népfront, amikor értékelte ezeknek a gyűléseknek tartalmi munkáját, nem csupán a számokat vette figyelembe, mert volt olyan népfrontbizottság, amelyik szinte egész napos nemzetiségi programot szervezett, másutt meg a megjelent 50 —60 ember folytatott tartalmas munkamegbeszélést. A HNF elnökségének vezetői és tagjai alapos tájékoztatást adtak a párt nemzetiségi politikájáról, az ország nemzetiségi lakosságának életéről. Ugyanakkor ők is információkhoz jutottak a helyi eredményeket és a gondokat illetően is. Két nagy témakör körül forogtak a hozzászólások. Az egyik az anyanyelv és a hagyományok ápolása, beleértve a kultúrát és az oktatást is, a másik pedig a rádió és a televízió nemzetiségi műsorai. Sajnos, a megyében sok helyütt nem jók még a vételi lehetőségek. Szinte mindegyik választási gyűlésen megállapították, hogy megnőtt az érdeklődés az anyanyelvi oktatás iránt, ^gs nem is csak a nemzetiségiek körében. A feltételek egyre jobbak, de sok esetben van még javítanivaló, például a szemléltetőeszközök ellátásában. Egyre több óvodában van már német nyelvű foglalkozás is. Ugyanakkor az idősebbek kifogásolták, hogy a gyerekeket a szülői házban nem tanítják meg az anyanyelvűkre. Itt kell megjegyezni, hogy zömmel az idősebbek jelentek meg a gyűléseken is, a fiatalság nem a számaránynak megfelelően képviseltette magát. Ehhez a témához még csak annyit, hogy az országos vezetőségek tagjai mindenütt anyanyelvükön szóltak, a hozzászólók inkább magyarul. A csütörtöki megbeszélésen, a hat felszólaló közül csak egy kezdte úgy: magyarul is el tudná mondani, de ha már németül készítette a jegyzeteit, úgy is szól, a többiek éppen ellenkezőleg, azt mondták, németül is tudnák, de azért magyarul mondták el a véleményüket. Már az előkészület időszakában, de a küldöttválasztó megbeszélések hatására is megélénkült a nemzetiségiek kulturális élete. Medinán éppen ennek hatására alakult meg a délszláv klub. Bonyhádon a népfrontbizottság mellett már régebben létrehozták a nemzetiségi bizottságot, a megyei tanács közművelődési bizottsága mellett is megalakult a nemzetiség; alapbizottság. Szekszárdon baráti kör és énekkar kezdte meg a működést. A csütörtöki megbeszélésen elhangzottakból helyszűke miatt csak néhány gondolat felvillantására van mód. Dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára üdvözölte a küldötteket, és rajtuk keresztül a megye nemzetiségi lakosságát, hangsúlyozva, hogy a fel- szabadulás óta megtett utat a megye lakossága a nemzetiségiekkel közösen járta meg. A jelenlévő küldöttek szinte mindegyikével találkozott már, vagy az állam- apparátus kiépítésének, vagy termelőszövetkezetek megszervezésének időszakában. A nemzetiségek képviselői akkor is a társadalmi haladás élvonalában álltak. Ma is kiveszik részüket a német és délszláv anyanyelvűek a fejlett szocializmus építésének nagy munkájából. Jó, hogy ezt az együtt- munkálkodást már egyik részről sem zavarja semmiféle elkülönülés. A megye dolgozóinak politikai hangulata, közérzete nemcsak e vonatkozásban jó — ami nélkülözhetetlen is az egyre növekvő feladatok végrehajtásához és a népi nemzéti egység megszilárdításához. A rádió- és televízió- adásokkal kapcsolatban elmondta, hogy ez a megye egész lakosságát érinti, folynak a tárgyalások az illetékes minisztériummal, talán a nyolcvanas évek elejére sikerül megvalósítani a megye területünk teljes besugárzását. Végezetül hangsúlyozta a megyei pártbizottság titkára, hogy ma az emberek társadalmi megítélésének csak az lehet a mércéje, hogyan dolgozik és él az illető. S. Hegedűs László, a HNF országos tanácsa titkára többek között arról szólt, hogy a lenini nemzetiségi politika megvalósítása a' cél, de ez a politika egyben eszköze is a szocializmus építésének. A nemzetiségek hidak az államok között, amelyeket folyamatosan szélesíteni kell. A magyarországi német, délszláv, román és a többi kultúra az anyanemzet kultúrájának is része éppúgy, mint ahogyan a határainkon túli magyar nyelvű kultúra része hazánkénak. Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront titkára köszönti a résztvevőket Tolna megyei (Fotó: Sz. L.) Betlehemi Antal — Milyen segítséget ad a Tolna megyei Pedagógus Továbbképző Intézet a megye iskoláinak a technikai eszközök használatához az oktatásban, hogyan hasznosítják az iskolák ezeket az eszközöket? Kérdésünkre Betlehemi Antal, a Pedagógus Továbbképzési Intézet igazgatóhelyettese válaszol: — Intézetünk oktatás- technikai csoportja a közelmúltban vizsgálta meg a megye oktatási intézményeiben a taneszközök kihasználtságát. A vizsgálat a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1972-ben végzett felmérése óta eltelt időszakra terjedt ki. Általános megállapításként elmondható, hogy 1972. óta a taneszközellátottság javult, s azt is hozzátehetem, hogy a pedagógusok részéről csökkent a technikai eszközöktől való idegenkedés. Intézetünk arra törekszik, hogy sokféle módon hangsúlyozza a technikai eszközök jelentőségét az oktatásban. Persze, félreértés ne essék, nem az eszközök mindenhatóságáról van szó. Ha valaki valamilyen technikai eszközt használ az órán, még nem biztos, hogy jó, hatékony órát tartott. A technika csupán korszerű segédeszköz egy jó pedagógiai koncepció megvalósítására, az oktatás hatékonyságának növelésére. Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy népszerűsítsük az audiovizuális eszközöket a pedagógusok körében, s természetesen segítséget adtunk ahhoz is, hogyan kell használni ezeket. Oktatástechnikai csoportunk kezdeményezésére jött létre az alkotó pedagógusok klubja. A jó ötletek terjesztését az intézet biztosítja. A megye iskoláiban oktatástechnikai alaptanfolyamokat tartunk szakembereink közreműködésével, összeállítottunk egy füzetet, melyben ismertetjük az audiovizuális eszközöket. Az intézet által szervezett különböző tanfolyamok is foglalkoznak oktatástechnikával. Tavaly 200 ezer forintot költöttünk oktatástechnikai eszközök beszerzésére. Azt már említettem, hogy a pedagógusok idegenkedése a technikai eszközök használatától csökkent. Az utóbbi időben az is javította a helyzetet, hogy a felsőoktatási intézményekben ma már kapnak oktatástechnikai képzést a tanárjelöltek. Ugyanakkor nehezítő körülmény, hogy az eszközök s a szükséges információs anyag beszerzése nehéz. Előfordul, hogy a rendeléseket a TANÉRT csak évek múlva teljesíti. Az eszközök drágák, meghaladják az iskolák költségvetési lehetőségeit. Persze az is igaz, hogy az iskolák beszerző munkája tervszerűtlen. Elég gyakori, hogy a pénzmaradványt év végén gyorsan el kell költeni, s nem mindig azt kapnak, amire szükség van. Az iskolák leggyakrabban a diavetítőt és a magnetofont használják fel az oktatásban, de kielégítőnek mondható az írásvetítő használata is. Az episzkóp, epidiaszkóp, a nyelvi laborok ugyanakkor kihasználatlanok. Mozgófilmvetítőben sem bővelkednek az iskolák. Tapasztalataink szerint a technikai eszközöket legjobban az általános iskolák alsó tagozatában használják ki. Az iskolarádió és az iskolatelevízió adásait is ügyesen építik be az órákba az alsótagozatos nevelők összegezésképpen elmondhatom, hogy az iskolák technikai eszközökkel való ellátottsága Tolna megyében ma kielégítőnek mondható, de a kihasználtság terén van még kifogásolni való. Ezen a téren az új tantervek segítenek, melyeket úgy állítottak össze, hogy az oktatás-nevelés munkájában a technikai eszközök is megfelelő szerepet kapjanak. — majoros — ♦ Hazánkban a felszabadulás után a szocialista egészségügy alapelveinek megfelelően a gyógyító-megelőző hálózat részeként alakult ki az üzemegészségügyi szolgálat. Tolna megye akkor még mezőgazdasági megyeként volt ismeretes. Ma, más a helyzet. Nevéhez az ipari-mezőgazdasági jelző kapcsolódott. Ezért érdekes számunkra az a kérdés, hogy nálunk miként alakult az üzemorvosi ellátás szervezése? A kérdésre dr. Szügyi Gyula, a megyei tanács egészség- ügyi osztályának helyettes vezetője válaszol: — Ezelőtt nyolc évvel, 1970-ben Tolna megyében mindössze egy főfoglalkozású üzemorvos dolgozott és a rendelkezésünkre álló 35 üzemorvosi óraszámból 27-et részfoglalkozásúak láttak el. A részfoglalkozásúak ténykedése nagyjából kimerült a re- ceptírásban, de nem terjedt ki a munkaegészségügyi feladatok végzésére. Ezért is született meg 1970-ben a megyei tanács végrehajtó bizottságának az a határozata, mely az üzemorvosi hálózat dinamikusabb fejlesztését célozza, oly módon, hogy ahol ez lehetséges, több üzem összevonásával szervezzük főállássá a részfoglalkozásúakat, és javítsuk az üzemorvosi rendelők működésének tárgyi feltételeit. Ma már 9 főfoglalkozású üzemorvosi állással rendelkezünk. Ezek közül 7 betöltött. A Bonyhádi Cipőgyár és a Simontor- nyai Bőrgyár üzemorvosi állása üres. Alkalmas pályázó jelentkezéséig napi három órában helyettesítők oldják meg a két üzem dolgozóinak ellátását. A főfoglalkozású üzemorvosoknak táppénzbe vételi joguk van. A megyében jelenleg működő 15 üzemorvosi rendelő közül 9 minden igényt kielégítően korszerű. Ilyen Szekszárdon a TÁÉV, a VOLÁN, a TOTÉV, az MMG rendelője, vagy Tolnán a PATEX, Bonyhádon a ZIM, Pakson az ERBE, Simontor- nyán pedig a bőrgyár, valamint a t^olna megyei Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat üzemorvosi rendelője. Kisebb hiányosságok ellenére alkalmas az ellátásra a Bonyhádi Cipőgyár és a Paksi Konzervgyár rendelője. De jelenlegi formájában nem' felel meg a követelményeknek Szekszárdon a BHG, Tolnán a selyemfonó, Dunaföldváron pedig a kendergyár rendelője. Ami az üzemorvosi rendelők felszereltségét illeti, a helyzet jónak mondható, de a felszereltség fejlesztése továbbra is feladatunk. Teendőnk tehát az, hogy anyagi lehetőségeink függvényében javítsuk az üzemegészségügyi ellátás tárgyi és személyi feltételeit. — óá — Dr. Szügyi Gyula Hpl olna megyének a kö- zépkorban egyetlen hi- jilpl teleshelye volt, Szek- szárdon működött. Ismereteink szerint a XIII. század elején kezdte meg tevékenységét, ugyanúgy, mint a többi nagyobb káptalan és konvent szerte az országban. Első tevékenységének csak a nyoma maradt fenn — későbbi oklevelekbe fogalmazva. Ezek a töredékszövegek megemlítenek egy-egy adásvételt, birtokadományozást, amely a konvent előtt történt. A szekszárdi hiteleshely működésének első — ne nem eredeti — oklevelét az alábbiakban közöljük. Ez az oklevél 1279-ben írásba foglalta a görgényszegért perlekedők megállapodását. „Mi, a szekszárdi monostor konventje, adjuk emlékezetül mindenki számára, jelezve, akit illet, hogy miután egyik részről Nánai Joachim, Farkas és Benedek, másik részről Gedekcs tolvavári hadnagy, Búdon fia Pál százados, Péter fia Péter várnagy, Miklós fia István és Mikos fia Gook Tolna faluból való tolnai várjobbágyok között az említett Joachim, Farkas, a jó emlékezetű Pál fia István és Benedek Görgény- szeg nevű földje miatt per keletkezett és az jó sokáig elhúzódott, végül azután személyesen megjelentek előttünk. Fábián Tolna vármegye ispánja velük együtt elmondotta, olyan békés megegyezésre jutottak, hogy a fentebbi várjobbágyok az említett földet Görgény víz azt érintő felével együtt az előbb megnevezett Joachim- nak, Farkasnak és Benedeknek hagyták és hagyják a régi határok között örök jogon, örökölt földként; a régi határjelek mellett újakat emeltek. Kelt az Ur 1279-ik esztendejében.” 1410. október 13-án Tolna vármegye intézkedik egy jobbágy elköltözésének ügyében. Mint ismeretes, a magyar jobbágy személyében és szerzett javaiban a Dózsa- féle felkelés előtt szabad volt, de a telek, amelyen élt és dolgozott, a földesúráé volt. Azt csak akkor hagyhatta el, ha a telek használatáért járó szolgáltatásokat lerótta. Noha a XIII. században törvényesen elismerték a jobbágyok szabad költözködésének a jogát, a XIV. század végén Zsigmond királynak ismét törvénybe kellett iktatnia azt. A jobbágyok költözése, a munkaerő vándorlása a jobbágyok egyetlen lehetősége volt arra, hogy a telek használatáért járó adó összegét csökkentsék. Természetesen ahhoz a földesúrhoz költöztek, amelyiknél kisebb szolgáltatással tartoztak. A szabad költözködés megteremtette annak a lehetőségét is a jobbágynak, hogy társadalmilag felemelkedhessen. A földesúr számára azonban nem volt mindegy, hogy hány jobbágya volt* birtokának mekkora a munkaereje. A jobbágyok számának növelése volt ugyanis a mezőgazdasági termelés, így a földesúri jövedelem ugrásszerű emelkedésének a kulcsa. A jobbágyok szabad költözködésének akadályozása, mint minden törvénysértés, alsó fokon a megye elé került. A szomszéd birtokos jobbágycsábítása gllen az alább olvasható módon védekezett olykor a földesúr. „Mi, Abeli László fia János mester és Móri László, Tolna vármegye alispánjai és négy szolgabírája adjuk emlékezetül, hogy Bátmonostori László mester törvényes keretek között benyújtott kérésére Dorogi Bálintot, egyik megyei nemesünket kiküldtek Máréi Gúnya fia Miklós mester özvegyéhez, hogy a nemes úrasszonytól néhány jobbágyot kikérjen. Kiküldöttünk végül hozzánk visszatérve jelentést tett nekünk a következőképpen: ö Szent Mihály arkangyal ünnepét követő kedden kiment az említett nemes úrasszonyhoz, akit az említett Máré birtokon talált meg. Elmondotta neki üzenetünket és kérte is, hogy azokat a jobbágyokat, akik, miután a jogos váltságdíjat letették és már tartozásaikat kifizették és engedélyük is van, az ország régből szentesített szokásából származó igyakorlat szerint az említett László mester birtokaira ottlakás céljából átköltözni kívánnak, azokat minden javaikkal és dolgaikkal békén átköltözni engedje. A nemes úrasszony viszont azt válaszolta, hogy ezeket a jobbágyokat semmiképpen sem engedi az említett László mester birtokaira átköltözni, de más nemesek birtokaira való átköltözésüknek semmi akadálya nincs. Kelt Csernyéden, Szent Dénes vértanú ünnepét követő hétfőn, az Ur 1401-ik esztendejében.” Több mint öt évszázaddal később, 1920-ban is gondot okozott a lakosság mozgása, vándorlása a hatóságoknak. Fokozott ellenőrzést rendeltek el, hogy megakadályozzák az idegenek letelepedését, még inkább, hogy a fasiszta terror elől menekülőket elfoghassák, elítélhessék. A kialakult helyzetről a gyönki járás főszolgabírója 1920. október közepén tett jelentést az alispánnak. íme a jelentés: „A f. évi 46 biz. szám alatt kelt felhívására tisztelettel jelentem, hogy annak értelmében az összes községi elöljáróságok és csendőrőrsök utasítva és kioktatva lettek. Az érkező idegenek ellenőrzés alatt állnak és a szállásadók bejelentési kötelezettségét elrendeltem. Az idegenekről a községekben nyilvántartó könyvek lettek felfektetve. Bár a járás területén semmiféle destruktív mozgalom nem észlelhető, az idegenforgalom hatályosabb ellenőrzése, s általában a rendészeti teendők ellátása céljából a csendőrség felállítása volna szükséges közvetlenül a vasútállomás mellett fekvő Ke- szőhidegkút és Tolnanémedi községekben, valamint Nagyszékely községben, ez utóbbi helyen már megfelelő épület is áll a csendőrőrs befogadására. Szükséges volna ezenkívül a csendőrség létszámának a simontornyai őrsnél való felemelésére, mert köztudomásúlag Simontornya községnek bevándorolt népessége hajlik a kommunizmus felé, a diktatúra ott erősebb hatást váltott ki, idegenforgalma nagy. A jelenlegi csendőrőrs létszáma 4 főből áll, ezen létszám mellett pedig a pályaudvari ellenőrző szolgálatot ellátni, azonkívül pedig az őrshöz tartozó Pálfa, Kisszékely és Sárszentlőrinc községeket járőrök által figyelemmel kísérni 4 fő munkaképességét meghaladja. Ennélfogva a csendőrség létszámának legalább 12 főre való felemelésére volna szükség. Tisztelettel kérem Alispán Urat, hogy illetékes helyen ilyen értelemben lépéseket tenni méltóztassék. Nem ez az egyetlen levél a Tolna megyei Levéltárban, amelyet a csendőrség létszámának emelése ügyében fogalmaztak meg az 1919— 1944-es időszakban. A csendőrőrsök létszáma változott, az őrsöket is esetenként áthelyezték más-más községbe, attól függően, hol vélték úgy, hogy a lakosság elégedetlenségének visszaszorítása miatt szükség van a csendőrök jelenlétére. A kakastollasok a falvak rémei voltak. Rendszeres járőrözésük során besúgó embereik tájékoztatták őket a legkisebb jelenségről is, amely a lakosság elégedetlenségét fejezte ki. így jutottak rendszerint elég gyorsan az illegális szervezkedések nyomára is. A csendőrőrsök gyakran voltak az agrárproletárok megkínzásá- nak helyei. Ide kellett jönniük jelentkezni azoknak, akik csendőri felügyelet alatt álltak. Százszor elátkozott helyek voltak ezek az őrsök. K. BALOG JÁNOS
