Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
1918. szeptember 10. “KÉPÚJSÁG 5 Háborgunk. Reggeltől estig. Szidjuk, csépeljük a munkahelyet, a kollégákat, a szomszédot. Vannak emberek azért, akik szóvá tesznek hibákat, hiányosságokat. ötleteket adnak, hogyan lehetne jobban csinálni a dolgokat minden lehetetlen helyzetben. Az érdekes a dologban; szinte jobban becsüljük azokat, akik tépik a szájukat, de még soha semmit nem intéztek el, noha senkinek nem segítettek. És azokat a munkatársakat, akik ügyükben elsőnek mozdulnak? Akik megszállottan állnak ki a bántottak mellett? Becsüljük őket? MINDENT MEGCSINÁLTÁK ELŐTTÜNK Sóhajtozva emlegetik fiatal ismerőseim, ma nincs mit tenni, nincs dolog. Bezzeg apáink a nagy országépítő munkában mutathatták meg képességeiket, lelkesedésüket. Nekünk, a hetvenes években élőknek maradt a csöndes hétköznapok egyhangú, monoton tennivalója. Szinte úgy érzi az ember, mindent megcsinált már más. Ezért a lődörgés, a céltalan csavargás, az éle^únt- ság. Ha tovább beszélgetünk, hamar előtűnnek a megoldásra váró gondok, a hiányosságok, a fiatalok lelkes munkáját igénylő szebbnél szebb feladatok. Ismerősöm szidja az újítások bírálóit, nem érdemes papírhoz, ceruzához nyúlni, mert visszaadják a javaslatot, mert féltékenyek a műszaki szakemberek, a csoportvezetők, az osztályvezetők, a mérnökök, a főmérnökök, az igazgatók. Első hallásra hinni szeretne fiatal ismerősének az ember. Később megtudom: egyetlen újítást adott be, saját elbírálása szerint sem volt nagy dolog az egész. De mert nem fogadták el ezt a „fércmunkát”, már úgy érzi, joga van háborogni, pocskondiázni mindenkit. Ehhez talál egyetértő bólogatójánoso- kat, olyanokat, akik még arra sem szakítanak időt, hogy javaslatot tegyenek. Van emberem, aki minden találkozáskor a leleplezések sorozatával traktál. Ezek érdekesebbnél érdekesebb témák. Tudom, ezt csak olyankor mondja el, amikor más nem hallja, bizonyíték ne legyen. Népszerű ember, nehéz tenni ellene valamit, mindenki védi, mert a problémák feszegetése folyosón, négyszemközt, más háta mögött népszerű dolog. Honnét, kitől eredhetnek ezek a kishitű kijelentések? Ki az, aki nem magyarázza meg a fiataloknak, hogy igenis most, a hetvenes évek utolsó éveiben is van tennivaló, van országépítő munka? ÉN, ÉN, ÉN... TI Riportalanyom hosszan sorolja a műhelyben a hibákat. Bemutatkozáskor nem értettem jól a nevét és ismét kérdezem tőle. Abban a pillanatban bezárkózik: nem mondott semmit! Nincs értelme a kritizálásnak, csak baja lehet belőle. Mondandóját elsorolom az igazgatónak. Csodálkozik, örül a kritikának, mert már hetek óta azon gondolkodik, hogy miként oldja meg a műhely dolgait. És most a munkásember általam továbbított tapasztalatai, és a megoldásra javasolt gondolatai kulcsot adtak az igazgatónak. És ezeket nem merte elmondani riportalanyom? Azt mondja: „így kényelmesebb, a műszak után leteszi a kalapácsot, elfelejti az üzemet, a gondokat nem viszi haza”. Biztos benne, hogy ezért kap minden évben fizetés- emelést, jutalomosztáskor borítékot. Azért a 2—300 forintért tenné, vagy komolyan ezt várják el tőle? — Na jó — mondom magamban — nem tesz semmit, így érzi jól magát, de legalább tisztelné azt, aki tenni akar és tesz is az ő érdekében. Kató néni több mint negyedszázadot dolgozott különböző társadalmi funkciókban. Sok ezer ember gondját, baját vette magára, intézkedett, ha segély kellett, intézkedett, ha valakit vert az ura, kenyeret vett, albérletet szerzett a börtönből kikerülő fiatalnak. Tevékenyen élte le életét. Egyszer tévedett, nagyot tévedett, a kol- léktíva kárára, az igazgató hasznára. Kató nénit az emberek nem védték meg, azok sem, akiknek számtalanszor segített. Ennyire számítana az önös érdek, ennyire nem törődnének egymással? NEM ÉRDEMES, MINEK? A napokban kezdődött a televizióban egy érdekes műsor. A címe: Kötözködők. Láthatta, hallhatta az ország: nem mernek szólni a munkásoknak, mert tovább áll és akkor nincs senki, aki megcsinálja azt a kevés munkát, amit ő addig végzett. A következő nyilatkozó: „nem merünk szólni a kivitelezőnek, mert a következő munkát már nem vállalja el, inkább tűrjük, csináljon amit akar, de legalább csinál valamit.” Nem érdemes szólni, minek, bajunk lehet belőle! K. rosszul végezte munkáját, egyszer valamikor felszólalt egy értekezleten. A felelőtlen, lelkiismeretlen munkájáért lapulevelet kötöttek a talpa alá. K. fűnek fának mondogatja, azért rúgták ki, mert akkor megmondta az igazat. Egy szóval sem említi, hogy a rá bízott birkák leromlottak, hanem a legfőbb érv az a felszólalás, az mindennek az oka. Jó. K. tépje a száját. de az már nem egészséges, hogy mindenki igazat ad neki, köny- nvedén helyezkedik el nagyobb fizetségért, mert akad segítőtárs. Az ilyen és ehhez hasonló esetek végül oda vezetnek: nem érdemes szólni, mert.. Elhiszem azt is, hogy néha megtorolják a sértettek a felszólalásokat. Tudok számtalan példát rá. De. A termelési tanácskozásokon több ezren mondják el véleményüket, a munkásgyűléseken, az értekezleten mindig van 4—5 hozzászóló, aki magáénak érzi a gyárat, a hivatalt. Nekik miért nem lesz bajuk? Pedig ezek a hozzászólók, problémafelvetők vannak többségben. HAZAFI JÓZSEF Három csengetés A szekszárdi mentőállomás szolgálatvezetői szobájában — ahol öt telefon, s két állandóan bekapcsolt rádió adóvevő biztosítja a kapcsolatot a külvilággal, s valamennyi mentőautóval — megcsörrent a telefon. A'szedresi úton, Kajmád- nál két Trabant összeütközött. Négy sérült, kettő állapota súlyos. Csak másodpercek telnek el, indulunk. Sziréna, kék fény, piros zászló. Hamarosan rádión halljuk, jön még egy esetkocsi. A központban az útkereszteződésen szerencsésen átjutunk. Újvárosban egy Wartburg elénk vág a szélső sávból, majd elkanyarodik balra. A kilométeróra mutatója visszaesik nyolcvanról harmincra. A Sió-híd előtt egy kamion nem adja meg az elsőbbséget. Odébb egy Polski lehúzódik a padkára. Kettő-egy. Tíz perc a riasztás óta, megérkezünk. Az egyik törött autó mellett eszméletlen asszony. Vákuummatracra fektetik. Mikor abból kiszívják a levegőt, az előbb hajlékony alkalmatosság az egész testet óvó, rögzítő páncéllá merevedik. Ugyanígy utazik a férje is. A két könnyű sérült beül a mentőautóba. Ismét tíz perc és a két fehér autó fékez a sebészet bejáratáná Fotó: SZEPESI baleseti LASZL A szolgálatvezetői szobában telefonok, rádió adóvevők A helyszín Hordágyon Rajta múlik, időben érkezünk-e Övó, rögzítő páncéllá merevedik Ilyen is előfordul, sajnos ritkán — A Wartburg bevág középre... ...kanyarodik, s a mentő fékez. Utón a kórház felé A negyedik sérültet viszik a műtőbe
