Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-03 / 181. szám

A ^PÚJSÁG 1978. augusztus 3. Országos tárlat Megnyitották Debrecenben a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem díszudvarán a hato­dik országos nyári tárlatot. A tárlat növekvő jelentősé­gét mutatja, hogy az „Ember és környezet” című pályázat­ra 139 művész 296 alkotást küldött be, A „Táblakép és kisplasztika ’78” című pályá­zatra 154 alkotótól 267 tárgy érkezett a rendezőkhöz. Ezek­ből összesen 124 művész csaknem 200 festménye, kis­plasztikája, érme szerepelt a vasárnap megnyitott tárla­ton. „Kőműves Kelemenné Gyulán Sárospataki István „Kőműves Kelemenné” című drámá­ját tűzte a nyári évad műsorára a Gyulai Várszínház. Rendező: Rakovszky Tibor, a Pozsonyi Szlovák Színház főrendezője. A képen: Bánhidy László, Labancz Borbála, Sinka Károly. Film- • sikerlista A Magyar Filmtudományi Intézet közelmúltban meg­jelent kiadványa, .az állami filmgyártás megalakulásának 30. évfordulójára az 1948-tól 1976 végéig bemutatott ma­gyar játékfilmek forgalma­zási adatait dolgozza fel. A vizsgált időszakban 433 magyar játékfilm * került a közönség elé, s ezeket a ha­zai mozikban több mint 520 millió néző tekintetté meg. Közülük az öt legnagyobb nézőszámot elért produkció a felszabadulást követő első tíz évben készült. Az abszo­lút rekordot Keleti Márton 1949-ben bemutatott „Mág­nás Miska” című filmje tart­ja; 1976 végéig 48 000-nél is több előadáson vetítették, összesen több mint 9,5 mil­lióan látták. Sorrendben köz­vetlenül ezután a népszerű­ségi lista élén — több mint hatmilliós nézőszámokkal — Kalmár László „Gábor diák” című operettfilmje, Bán Fri­gyes 1954-ben bemutatott ka­landfilmje, a „Rákóczi had­nagya”, valamint az „Állami áruház” és a „Liliomfi” kö­vetkeznek. Az előadások látogatottsá­gát tekintve a rekordot Ke­leti Márton 1958-ban bemu­tatott „Fekete szem éjszaká­ja” című zenés filmje tartja. Ezt a filmet 88,5 százalékos „helykihasználás” mellett ve­títették. Keleti Márton volt a leg­termékenyebb rendező, össze­sen 37 játékfilmet • készített. Húsz-húsz játékfilmmel a sorban Fábry Zoltán, Révész György és Várkonyi Zoltán követi. Filmjeinek átlagos látoga­tottsága szempontjában Kal­már László áll az élen: a há­rom általa rendezett filmet — a Dérynét, a Gábor diákot és az 1963-ban bemutatott „A szélhámosnő” című víg­játékát — átlagosan több mint 4,5 millióan látták. Útközben, 1978 Augusztus havi ajánlás a művelődési akcióba benevezett szocialista brigádok részére A brigádok készüljenek az alábbi témakörökből; 1. Munkavédelem; Irodalom: Vállalati mun­kavédelmi kézikönyv. 2. Mindenki iskolája 8. oszt. olvasókönyvből. Irodalom: Téma és meg- elevenítés, 30—42. 1. 3. A televízió műsorából: Delta, A Hét, Szembekö­tösdi c. dokumentumfilm VIII. 31. (1. műsor). 4. A TIT ismeretterjesztő előadásaiból: — A paksi atomerőmű he­lye és jelentősége a magyar népgazdaság fejlődésében. — Mitől szocialista a bri­gád? c. előadások meghallga­tása. 1978. IX. 30-ig. 5. Földes Mihály: A szöke­vény c. művének elolvasása v IX. 30-ig. 6. Az ajánlott újságok és folyóiratok. 7. Helyi művelődési intéz­mények programjai. 8. Az augusztusi ajánláshoz kapcsolódó kérdések IX. 4—9. között jelennek meg a Tolna megyei Népújságban. A Népújság 1978. VII. 7-i számában megjelent július havi ajánláshoz kapcsolódó kérdések: Munkavédelem: 1. Mikor kell a dolgozót balesetelhárítási oktatásban részesíteni? 2. Mikor foglalkoztatható fiatalkorú fokozottan veszé­lyes munkakörben? 3. Mi a különbség a mun­karuha és a védőruha kö­zött? Mindenki iskolája 8. oszt. olvasókönyv 4. Miért változtatja meg az író a valóság tényeit? Kertész Ákos: Névnap. 5. Hogyan tudja meg Mag­dolna, hogy férje is szabad­ságot vett ki a névnapra? 6. Mitől lesz „norrnális” ember a társaság szemében Víg Gusztáv? Brigádélet: 7. Milyen szerepe lehet a kollektívának a brigádtagok művelődésében ? 8. Mi a „Dolgozz Hibátla­nul” mozgalom lényege? Élet és Tudomány — Delta (tv): 9. Melyik országot illették a következő jelzőkkel? „az Indiák védőbástyája”, „az Újvilág kulcsa”, „az Antillák gyöngye”. 10. Melyik országban talál­ható? Sierra del Rosario, Trinidad, Bayamo. 11. Melyik^az a tudomány, amelyik az öregedés folya­matának törvényszerűségeit kutatja? 12. Mi célt szolgálnak a Delta egyik adásában (VII. 21.) bemutatott „repülő labo­ratóriumok”? Élet és Irodalom, Uj Tükör: 13. Milyen aktuális témáról szól a Tasnádi Emillel foly­tatott beszégetés? 14. Milyen problémákkal foglalkozik Kádár Péter: Csöndesebben c. riportja? 15. Kinek a gondolatait idézte dr. Kornidesz Mihály „A népi iparművészet ne­gyedszázada” c. kiállítás meg­nyitóján? „A nép nem úgy őrzi örök­ségét, mint a levéltárosok a régi iratokat. Az örökség őr­zése egyáltalán nem azt je­lenti, hogy be kell érni az örökséggel”. 16. Melyik magyar párost juttatják eszünkbe? Az első nyomtatott magyar könyv-Arborétum — gyógy­víz — vSt — Rába. Milyen jelentős eseményre készül a város? Napilapok: 17. Hazánk vendégei voltak júliusban: a) Alekszej Sityikov, b) Aarne Saarinen, c) Jörgen Jensen, d) Edmund Dell. Honnan, kik? 18. Bolíviában vértelen puccsal hatalomra jutott Fejezzék be a mondatot! 19. Júliustól új nagykövet képviseli hazánkat a Szov­jetunióban. Neve? 20. Romesh Chandra. Ki ő, miiven esemény jut eszükbe nevéről? 21. VII. 16—17-én Bonnban rendezték meg a nyugati vi­lág vezetőinek 4. találkozóját. Kik vettek ezen részt? So­rolják fel! 22. Kínai—albán jegyzékvál­tást hoztak a közelmúltban nyilvánosságra. Mit tartalmaznak? 23. Melyik Tolna megyei község lett a településfejlesz­tési verseny győztese? Hányadszor? 24. Tolna megyének mi­niszter vendége volt. Kicsoda? % 25. A Ságvári Endre nyom­daipari szakközépiskola két új Babits-kiadványt jelente­tett meg. a) Milyen kapcsolatban volt Babits az iskolával? b) Mi a két kiadvány cí­me? A válaszokat 1978. augusz­tus 10-ig küldjék meg a kö­vetkező címre: Babits Mihály Megyei Művelődési Központ. 7101 Szekszárd. A borítékra írják rá: Út­közben 1978. Az első három hónap ered­ményét rövidesen minden brigádnak megküldjük. Megyei operatív bizottság szputnyik A lap közli Leonyid Brezs- nyev, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnöksége elnöke A Kis Föld című visszaemlé­kezésének második, s egy­ben befejező részét. Naponta több mint egy- ' milliárd dollárt költ az em­beriség fegyverkezésre. A nukleáris fegyverkészletek napjainkban már olyan ha­tóerőt képviselnek, hogy akár tizenötször is el lehet pusztítani velük földünk egész lakosságát — írja Szpartak Beglov, az APN politikai hírmagyarázója Az atomfegyvermentes öveze­tekről az atomfegyver nélkül a világ felé című cikkében. Az Erdők és tavak világa című cikk szerzője, Tamara Silejko a Szovjetuniónak egy alig ismert tójára kalau­zolja el az olvasót. A meghódított Észak bi­rodalma című 'írás bizonyos aspektusaiban kapcsolódik a korábban említett cikkhez. Mint ahogy címéből kiderül, a távoli Északra kalauzol bennünket. Gazdag a Szputnyik cikk­kínálata ezúttal is a tudo­mány világából. A légiközlekedés egy újabb lépéséről nyerhetünk érdekes információkat Alek- szandr Csuba Lézersugaras landolás című cikkéből. „Minden mozog, minden változik — vajon nem len­ne időszerű hozzátenni eh- hgz a régi mondáshoz: min­den ritmikusan változik — mondja találóan A világ megismerésének új határa című cikkében Jurij Lipat- nyikov. Igen izgalmas cikk kalau­zol a hipotézisek világába, címe: A világmindenség egyetlen atomban? A szerző Jurij Csirkov, a kémiai tu­dományok doktora. Mit lehet tenni’ Erre a kérdésre igyekszik feleletet adni a Részecskegyorsítóval a rák ellen című írás. LÁNYOK ASSZONYOK A Lányok, Asszonyok augusztusi számában cikket olvashatunk a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Tanácsának Moszkvában tartott üléséről melyen 117 ország küldötte vett részt. Rövidítve közli a lap Né­meth Irénnek a Nők Lapja főszerkesztőjének az egyik bizottsági ülésen elhangzott felszólalását. A. Hodirov „Az élő törté­nelem dokumentumai” című cikkében egy olyan múzeu­mot mutat be, amelyben a lenini kommunista párt el­ső lépéseit bemutató és do­kumentáló történelmi anyag látható. Ez év március 8-án csak­nem ugyanabban az órá­ban egymástól távol látták meg a napvilágot: Natasa Moszkvában, Katalin Buda­pesten. Pikier Magda riport­ja a két gyermek családjá­nak életét mutatja be színe­sen. Leonyid Brezsnyev a Kis Föld című könyvéről ír N. Pesztyeseva. Igen érdekes elbeszélést olvashatunk „A sárga ló” címmel F. Kamalov tollá­ból. „A fehér és fekete folyók országa” című írásban egy olyan ország létezéséről ol­vashatunk, ahol valóban fe­hér és fekete folyók höm­pölyögnek. Nem mesebeli birodalomról van szó, ha­nem Izlandról. Galina Kareva operaéne­kesnőt G. Szoboljeva mutat­ja be. A Kékszakállú her­ceg vára a Moszkvai Nagy­színházban című írásában. Sz. Davlekamova bemutatja a két világhírű főszereplőt, Jevgenyij Nyesztyerenkót és Jelena Obrazcovát. A Divat—79 rovat bemu­tatja Bulgária, Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlová­kia, az NDK és Románia ízléses divatújdonságait. A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság tájainak szépsége rabul ejtette T. Szo- rokina festőművésznő szívét. Erről tanúskodik a „Korea; rajzok” című összeállítás. Sas Klára riportjában ma­gyar diákokat kísér el a Kaukázusba. A magyar—szovjet vonat­kozású írások sorában olvas, hatjuk a Vinnyica—Albert- irsa közötti 750 kilovoltos távvezeték befejező munká­latairól, a Metrimpex grú. ziai kiállításáról, magyar internacionalistákról I. Sztrelbickij tüzértábornagy tollából az ősz; idényben Magyarországra érkező szovjet Vendégművészekről (köztük Szemjon Sznyit- kovszkij hegedű, és Nyikolaj Gyemigyenko zongoramű­vészről a táncdalfesztiválok révén nálunk is jól ismert Joszif Kobzonról a kalinyi- ni női kvartettről és a Jalla nevű üzbég könnyűzenei együttesről, amelyik 1975- ben járt először Magyaror­szágon — őket ábrázolja a hagyományos Fáklya-fotó is. A színes anyagok sorá- ban_ vezető helyet foglal el a hatalmas iparvidék, az Ural múltjáról, jelenéről és jövőjéről tudósító fényképes nagyriport. Ide kapcsolható egy könyvrecenzió amelyik M. Szolomencevnek, a leg­nagyobb szovjetköztársaság, az Oroszországi Föderáció miniszterelnökének tollából Moszkvában megjelent könyvet ismerteti, sok adat­tal ténnyel. A tudománykedvelők töb. bek között a neutrinokuta- tás legújabb eredményeiről olvashatnak beszámolót. A kultúra kedvelőinek pedig ajánlhatjuk a Juszupov her­cegek egykori birtokát, a Moszkva környék; Arhag- nelszkojét bemutató képes riportot a Dél-Kazahsztán. ban pár éve feltárt ősi vá­ros, Otrar egykori könyvtá­rának kutatásáról szóló cik­ket a nagy szovjet színész­ről, Nyikolaj Cserkaszovról (1903—1966) szóló emléke­zést (születésének 75. évfor­dulóján) és a Lihacsov Autó­gyár méltán világhírű gyer- mektánckarát bemutató anyagot. SZOVJETUNIÓ A folyóirat augusztus; számának A párt születése című íikke arról emlékezik meg, hogy 75 éve jött létre a Szovjetunió Kommunista Pártjának elődje. A történelem lapjai — egy élet lapjai című összeállí­tásban olyan fotódokumen­tumok láthatók, amelyek Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára nemrég megjelent Kis Föld és Újjászületés cí­mű emlékiratainak színhe­lyén készültek. Valentin Be- rezskov, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia Amerika- kutató Intézete folyóiratá­nak, a SZS-nak főszerkesz­tője a szovjet—amerikai kapcsolatokat elemzi. A Szovjetunió segítségé­vel mintegy 400 különféle objektum épült illetve épül Afrikában, ezenkívül száz oktatási intézmény létesült, illetve létesül. Erről olvas­ható a Ki hatol be Afriká­ba? című cikkben. Oleg Jefremov a neves színész és rendező, akit ta­valy a Moszkvai Művész Színház társulata élén a magyar közönség is megis­merhetett, a realista szín­játszás örök modernségéről, a sztanyiszlavszkiji tanok reneszánszáról beszél A színház és korunk című in­terjú keretében. Utaim és ösvényeim cím­mel Fjodor Oszkolov, a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házának igazgatója visszatekint Magyarországgal való három évtizedes kap­csolatára. Az orvostudomány kérdé­sei iránt érdeklődők ezúttal a szempótlást, illetve a lá­tásjavítást szolgáló technikai újdonságokról olvashatnak. A sportrovat Nyikolaj Bal- bosinról, a kötöttfogású bir­kózás kétszeres világbajno­káról közöl portrét. A dunaújvárosi találkozás című riport arról számol be, hogyan hasznosítják mun­kájukban a magyar szakem­berek a Szovjetunióban szerzett ismereteket és azott kiépített szakmai kapcsola­tokat. Zahemszky László műfor­dítót, az egri Ho S; Minh Tanárképző Főiskola tanárát abból az alkalomból szólal­tatta meg a Szovjetunió ri­portere, hogy egy Kazahsz­tánnal foglalkozó pályázat győzteseként nemrég a kö­zépázsiai köztársaságban járt. A Videoton elektronikus számítógépeinek fontos sze­rep jut a baskiriai olajme­zők kitermelését végző be­rendezések automatizálásá­ban — tudjuk meg a Video­ton Baskiriában című ri­portból. Vikár László népzenekuta­tó és Bereczky Gábor nyelvész 30 000 kilométer ős; dallamok között címmel két évtized szovjetunióbeli gyűj­tőútjainak eredményeit ö&z- szegezi. SZOVJET IRODALOM A Szovjet Irodalom 1978. augusztusi száma Gellért György fordításában közli Jurij Bondarev Noteszlapok című új művét, amely kar­colatok, vázlatok, tanulmá­nyok, elbeszélések gyűjte­ménye. A mű csaknem min­den részlete kerek egész be­nyomását kelti — még azé is, amelyiknek a cselekmé­nye befejezetlen. A címek mögött felvillan egy-egy szélesen hömpölygő, majda­ni elbeszélés felsejlik egy új nagy mű alakjainak körvo­nala. A Noteszlapok jó ré­szének leplezetlen önéletraj­zi vonatkozása is van. Eze­ken az oldalakon megismer­jük a szerzőt a háborús nemzedék képviselőjét, régi és mai életét, amelyet tipi­kusnak is mnodhatunk. A műben egy humanista vi­lágnézetű ember jelenik meg, aki a történelmet — joggal — a saját élete ré­szének tekinti. Az Élő múlt rovat a ka- zah nemzeti kultúra egyik legnagyobb egyéniségének, Muhtaz Anezovnak Lövés a hágón című terjedelmes el­beszélését közli. Az Irodalomról című feje­zetben a folyóirat közli Lud­mila Szkvozcova A történe­lem táguló értelme (Viták a proletárkultúráról) című írását. Műmellékletében Oleg Va- kolov szovjet festő munkái szerepelnek .1 r \ Könyvtár Taskentben millió kötet befogadására al­kalmas. A tizenhét emeletes épü­letben könyvtárolók, olvasó­termek, katalógusok és má­solók kapnak helyet. Közép-Ázsia legnagyobb könyvtárát építik Taskent- ban, Üzbegisztán fővárosá­ban. A könyvtár a tervek szerint több mint nyolc-

Next

/
Oldalképek
Tartalom