Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
IO 'tIépújság 1978. július 9. KERESZTÚRI DEZSŐ: Az oroszlán meg a kislány Az oroszlán nem hirdeti, hogy oroszlán: nem kell neki fegyver: állkapcsa, karma ereje, nagyhatalma. Szimata jelzi: valami jön már ínyét csiklandani; egy kisleány, már ott is ül mellette félelmetlénül. Te oroszlán vagy? — kérdezi és énekel, mesél neki az oroszlánról, ki szelíd, szereti embertársait. Bátorságánál is nagyobb a fény, mely szeméből ragyog, erősebb, mint a napsugár, mely mély kút éjjelébe száll. Áll, elréved a szörnyeteg: — Varázsló talán a gyerek? — s figyel megbabonázva a kis Orfeusz szavára. JÁKŐI ATTILA: Tükörben Manapság gitároznak az ifjak, kedvelt muzsikám a gitárszó. Pengetjük dalainkat, trehánykodunk, és merész álmaink tunyamód beleszáradnak a divatosan kopott farmernadrágok ülepébe. Szakállal, hajjal hivalkodunk, szánalmas hippi — plagizálok, s valahol zeng a disszonancia. Van másféle cél — az LSD-mámornál őszintébb ragyogás is. Felkelt a Nap! Érdemes odafigyelni. A költészet közérthetősége ■ ki értelmesen néz a világra, arra értelmesen néz vissza a világ. Aki értelmesen néz a művészetre, nem válik értetlen- kedővé. S az a művészet, amely értelmesen néz közönségére, nem válik érthetetlenné. Olyan egyszerű ez! Csakhogy nem mindenki nézhet értelmesen a művészetre és nem mindenkire néz értelmesen a művészet. Hiszen a műélvezés „szervei” nem közvetlenül adottak. Márpedig mint tudjuk, a „zeneiet- len. fül” számára nincs értelme a legszebb zenének sem, az emberi szem másképp élvez, mint a nyers, embertelen szem, és így tovább. Az, hogy társadalomban élünk, nem biztosítja még mindenki számára ugyanazokat az emberi érzékszerveket. De — annyi értelmetlenség közepette — a művészet is egyre nehezebben képes értelmesen tekinteni a világra. Kivételes bátorság és konokság kell hozzá, hogy ne adja fel a valóság emberi nézőpontját, amely minden „érthetőség” alapja. A közérthetőség végső so. ron annak a kulturális közegnek a minőségétől függ, amelyben a műalkotás létezik és felfogásának „érzékszervei” kialakulnak. így aztán minden változása a kulturális közeg minőségének változásával függ össze. Történt-e valami e tekintetben az utolsó tíz évben — miná- lunk? Azt hiszem, igen, s nem is kevés. Másképp érzékelünk ma, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt, másképp érzékelik egymást és a világot a ma fiataljai, mások a gondjaik, más az ízlésük, érdeklődésük. Megnőtt a személyiség szerepe kultúránkban, a civilizációs szint emelkedése a min. dennapi élet minőségének megváltozásában is kifejeződik (gondoljunk környezetünk esztétikusabbá válására, az áruválaszték növekedésére, a szabad idő gyarapodására, a turizmusra, az autós életmód kialakulására stb.) Mennyivel több figyelmet szentelünk a formáknak, amelyek között, amelyekkel élünk. Godoljunk a forma- tervezés, a díszítőművészet, a folklórművészet vagy egyszerűen a divat, az öltözködés jelentőségének növekedé. sére mindennapi életünkben. Az urbanizáció átkai mellett előnyeinek élvezeténe is berendezkedünk. A játék, a zene, az érzékiség felszabadítása egyre nagyobb szerepet játszik a mindennapi élet szervezésformáiban — főképp a fiataloknak. A fogyasztás új módja rányomja bélyegét a művészet „fogyasztására” is. A megváltozott és gazdagodott érzékelésmód nyilvánul meg az amatőrmozgalom fellendülésében, a táncházmozgalomban, a zenélési lázban, a növekvő utazási és olvasási kedvben stb., stb. A kulturális közeg változott meg tehát. De ha így van, akkor ennek nemcsak a közönség érzékelésmódjában, hanem a művészet közönségérzékelésében is meg kell nyilvánulnia. Lássuk például a költészetet! Életművé tágult költői birodalmak egész sorát veheti birtokába a hetvenes évek új olvasója. Az életműben természetessé válhat egy még nemrégiben is annyi értetlenkedést szülő költői szemléletmód vagy érthetetlen nyelv, s a költői „köznyelv” részeként nyerhet elismerést, így fogadtatta el magát a hetvenes évek gazdagabb kulturális közegében Nagy László lírai „mágiája”, Kormos István gyermekien érzék; szürrealizmusa, Weöres Sándor ornamentikus költőisége vagy Ladányi Mihály politizáló „argója”, a nekik megfelelő etikai, filozófiai, politikai attitűdökkel együtt. De ha egy költői nyelv a befejezettség jeleit mutatja, el lehetünk készülve rá, hogy máris új költői szemléletmód kezdi ki, szűkösnek és korlátoltnak mutatva az elért tökéletességet. ..t i volt és mj maradt a i|í||: közérthetőség tágulásá- IHp nak legfőbb akadálya '-'.Vi'-I napjaink költészetében? Egyetlen szóval válaszolva: a stilizálás. A stilizálás — absztrakció: elvpnatkoztatás az eleven személyiségtől, az érzékletes mindennapi és szociális világtól, amelyben olvasóikkal együtt a költők is élnek. Szinte uralkodónak mondható a 70-es évek költészetében a stilizáló-ornamentikus, a stilizáló-mitikus (sőt meséi), valamint a stilizáló-iro- nikus költői nyelv és személyesség, számtalan eredeti és kevésbé eredeti változatával. Anélkül, hogy máris kész lenne ítéletünk az ilyen költészetről, megállapíthatjuk, hogy az olvasók nagy része számára ez nehézséget jelent. Csakhogy a költő számára is egyre nagyobb nehézséget jelent a világ költői megformálása, „értelmes” elrendezése a mű világában. Áttetsző, evidensen ható, tehát közérthető műhöz szükség lenne valóságos közösségek tartalmára is. S minél inkább hiányoznak ezek a közösségek, annál elvontabb formában, például morálisan, filozófiai- lag, esztétikailag lehet csak az emberi közösséget a forma világosságaként, a tartalom evidenciájaként kifejezésre juttatni. Annál közvetettebb, intellektuálisabb, poétikailag pedig annál erősebben stilizáló forma születik. Az utolsó tíz évben mi is a hagyományos közösségek (pl. a szegénység alkalmi közösségei, a falusi világ, a régi nagycsalád, bizonyos politikai közösségek stb.) felbomlásának tanúi és résztvevői vagyunk. Az egyéniség új, átmeneti típusa van kialakulóban, amelynek kialakulása nélkül — ma már — semmiféle felnőtt közösségi individualitást nem tudunk elképzelni. A stilizálás felsorolt költői képletei épp erre az ellentmondásra, a közösség hiányára és a közösség vágyára, a személyiség problematikus helyzetének kifejezésére épülnek. A nemzeti közösség hiányának és akarásának lírája a tragikus pátosz és a díszítőművészet könnyed játékossága között mozog. Képeinek történelmi anyaga, motívumainak paraszti folklór-ihletése, modernizált hagyó, mány-elvhűsége — az erős stilizáltsás ellenére — legszélesebbre vonta e líra befogadásának közönségét. A proletár osztályközösségnek az átalakulásából fakadó líra a politikai pátosz retorikájára és kesernyésen groteszk kritikára épül. Szabadszájú- sága, politikai mondanivalójának határozottsága, formájának olykor robusztus anyagszerűsége és egyszerűsége révén tágít az érthetőség körén: nevel és aktivizál a maga módján. Végül a „magányos egyén” értelmiségi lírájában a veszteség végleges és általános képet ölt, s tragikus vagy ironikus személyiséget fejez ki. S.bár ez a líra a legkisebb közönséggel rendelkezik (igaz, ez a közönség aktív és igényes), s bár megkövetelj a humán tudás professzionális ismeretét, mégis jelentősen járul hozzá líránk megújulásához, tágítja élménykörét, kifejezési lehetőségét, ösztönzi gondolati és formai igényességét. Ezek a — most csak pozitív szempontból vázolt — változások közvetlenül csak az irodalmi szakma területén éreztetik hatásukat. Ez is nagy dolog. Hisz a közérthetőség hivatalos megbízottai, a kritikusok türelmetlenségén, felkészületlenségén, konzer. vativizmusán múlik sokszor, hogy kialakul-e a „közös ihlet”, az új befogadásához szükséges érzékenység tágabb körben is. De mivel a kulturális közeg átalakulásáról van szó, az is igaz, hogy egyre nagyobb közönség egyre több műre tud „értelmesen” nézni. güegesi közérthetőség felé, * 1 mint az. újabb magyar ) költészet példája is *■===:=•--» mutatta, nem egy nivellált tömegművészet létrehozásán keresztül vezet az út, hanem a kulturális közeg megújulásán át. A pozitiv változások persze csak jelek és nem rajzolnak még ki összefüggő változás-folyamatot. De legalább felvillantják annak a művészetnek a perspektíváját. amelynek nem lesz többé szüksége a köz- érthetőség fogalmára. SZILÁGYI ÁKOS A nők és a humorérzék Emlékszem, amikor hatéves voltam, egyszer ezt mondtam a szomszéd kislánynak: — Fogadok, hogy öt centiméterre állhatok tőled — és te mégsem érintesz meg! — De igen! — Hát én csukott ajtó mögött fogok állni! — feleltem, s olyan harsány kacagásban törtem ki, hogy a játékhoz összeszedett kavicsok mind kigurultak a zsebeimből. A kislány olyan pillantást vetett rám, mintha hirtelen varangyos béka bukkant volna föl előtte. — Mi ebben a nevetséges? Persze, hogy senki sem érinthet meg, ha bezárod az ajtót, és mögé állsz. Sok év eltelt, de sehogy sem tudtam rájönni, mi a nők humorérzékének a nyitja. Hiszen vagy nem akkor nevetnek, amikor kell, vagy nem azon, amin kell, vagy — ami a legrosszabb — egyáltalán nem nevetnek. Ismerek egy furcsa hölgyet, aki minden vicc után ezt szokta kérdezni: — No és aztán mi volt? Egy másik nőismerősöm mindig elejétől végéig nevetéssel kíséri a viccet, de azután hirtelen halálosan komoly képet vág és megkérdi, hol lakom jelenleg. Nyilván arról van szó, hogy a humor lényege nem .maga a tréfa, hanem egy sereg képzettől, érzéstől meg képzettársítástól függ, amelyet mind a tréfa okoz. Az olyan személy, akinek fantáziáját főként a hálószobafüggöny, a tavaszi ruha meg a legújabb divatos énekes köti le — mindent kissé más megvilágításban lát, mint az, akinek a gondolatai a labdarúgás, a horgászás és a sör körül forognak. A nők szellemi tevékenységét a földhözragadt realizmus súlyos ballasztja terheli, s ez nem teszi lehetővé számukra, hogy túlságosan magasan lebegjenek. Ez az egyik oka annak, amiért nem képesek reagálni az olyan történetekre, ahol a tréfa ellentmondásba kerül a józan ésszel. Egy este, amikor hazaértem, már a küszöbről ígv szóltam a feleségemhez: — Drágám, hallgasd meg ezt a roppantul mulatságos történetet! Egy fiú minden este a vendéglőben ült és zellert akasztott az egyik fülére. Egyszer azonban a vendégek látták, hogy zöldhagyma csüng a füle mögött. Az egyik nem tudta visszafojtani kíváncsiságát és megkérdezte: „Ide hallgass, Mac, miért akasztottál hagymát a füledre?” Mire ő ígv felelt: „Mert nem kaptam zellert!” Az utolsó szavakat alig tudtam kiejteni — szinte vo- naglottam a nevetéstől. Feleségem pedig hűvösen tudakolta: — De hát miért nem kapott aznap zellert? Azután szórakozottan tette hozzá: — Jó, hogy figyelmeztettél: holnap eljön hozzánk Bili és Grace. Okvetlenül sajtot kell vennünk! Másnap a viccet elmeséltem Bilinek és Grace-nek. Bili természetesen, őszintén nevetett, Grace azonban -udvariasan mosolygott és megjegyezte: — Megint drágább lett a hagyma — majd feleségemhez fordult: — ha ilyen rohamosan emelkednek az élelmiszerárak, akkor hamarosan gazdagabb férjet kell keresnünk! A legutóbbi időben egyébként, úgy érzem, majdnem elsajátítottam azt a művészetet, hogyan kell felébreszteni a nők humorérzékét. Társaságban hallgatok, és a férfiak kíséretében kiballagok a konyhába, hogy italt keverjek. A hölgyek magukra maradnak, és saját dolgaikról társalognak. Azután valamelyikük suttogásig hal- kítja a hangját — és azonnal nevetésre fakadnak. Valamikor okvetlenül a végére járok, ugyan min nevelnek annyira! (Gellert György fordítása) Gyimesi család Hetvenöt éve, 1903. július 4- én született Szervátiusz Jenő, a Romániában élő szobr ászművész. Képünkön Gyimesi család című alkotása. MISZLAI GYÖRGY Kerti csöndben Szél sem rezdíti az ágat, nem táncoltatja a fákat. Hallgatom a nyári cső ndöt, mely kertemben rámk öszöntött... Csönd van, csak a múltam zörget: szívemben száz emlék csönget. Hozzámszállnak fakón, fájva. Könnyet küld a Tisza tája!... Két új Babits-kiadvány A Ságvári Endre szakközépiskola tanulóinak munkája A Ságvári Endre nyomdaipari szakközépiskola és szakmunkásképző intézet 1976-ban kezdte meg működését. Jogelődje a Széchenyi gimnázium, illetve a X. kér. tisztviselőtelepi állami főgimnázium volt, amelyben 1912—16 között tanított Babits Mihály. A szakközép- iskola első évétől kezdve feladatának tekintette, hogy ápolja Babits emlékét, amire adottságainál fogva kitűnő lehetősége is van, amivel szokatlan , módon él: a tanulók vizsgamunkái Babits- ra emlékező, vagy Babits- művek. A Babits-kutatás szempontjaiból is jelentős a Babits tanár úr című kötet, amelyben hajdani diákok visszaemlékezéseit közlik, bemutatva mindazt, amit ezzel kapcsolatban feltudtak lelni. Ezután iskolájuk történetét dolgozták fel, s kiadták Babits Ady-antológiáját, most pedig újabb meglepetéssel szolgáltak: megjelentették Babits egyetemi előadásait, valamint a Simoné háza című egyfelvonásos drámáját. Az egyetemi előadások nem egészen , ismeretlenek, mert Fábry Zoltán jegyzetei alapján megjelentek a Mindenki újakra készül című akadémiai kiadványban, ez azonban nehezen hozzáférhető ma már. A Simoné háza kiadatlan mű, mindössze a rádióban hangzott el egyszer. A két kötetet Téglás János, az iskola igazgatóhelyettese, tanár, aki maga a Babits- kutató, szerkesztette, első- sősorban A Simoné háza esetében gondosan ügyelve a pontos szövegközlésre. Az 1906-ban keletkezett darab ugyanis két példányban maradt meg, s ezek egybevetésével készült a kiadás. A Simoné háza szekszárdi ihletésű mű, mint arról leveleiben is említést tesz, szomszédjuk nádfedelű háza leégett, s ez adta a darab ötletét. Juhász Gyula biztatására (erre készülhetett a javított génirat) Nagyváradon szerette volna előadatni, ez azonban nem valósult meg, később maga Babits sem sokat törődött vele, majd a kutatók figyelmét is elkerülte. Mindez csak aláhúzza a Ságvári Endre iskola tanulói munkájának jelentőségét, hisz bármilyen kis példánvszámban is, de először adták ki a csaknem teljesen ismeretlen kéziratot. Az irodalom elmélete című egyetemi előadássorozat, amu Babits 1919-ben tartott, mint jeleztük, kevésbé ismeretlen, de az 1967-ben megjelent akadémiai kiadás ma már nehezen hozzáférhető. Így a mostani vizsgamunka Babits rendkívül jelentős egyetemi szereplésének állít emléket. A mű ezenkívül is fontos, megismerjük belőle Babits irodalomfelfogását, s bizonyos értelemben európai irodalomtörténete élőmunkájának is tekinthető. A könyv jelentőségét növeli, Gál István, az ismert Ba- bits-kutató, számos, kötetben kiadatlan Babitsot ábrázoló rajzot bocsátott az iskola rendelkezésére. Téglás János két jelentős kiadvánnyal gazdagította a Babits-irodalmat, ugyanakkor a könyvgyűjtőknek is kedvében járt, mert mindkét kiadvány kiállítása művészi, egyaránt bizonyítva nyomdaiparunk színvonalát és a Ságvári Endre szakiskola tanulóinak magas képzettségét. CSÁNYILÁSZLÓ
