Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-07 / 158. szám
I Névnap: Apollónia A Nap kél 3.55 — nyugszik 19.43 órakor j A Hold kél 5.58 — nyugszik 20.36 órakor [ i Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1893. július 7-én született [ Miroslav Krleza horvát költő, regény- és drámaíró, i esszéista és kritikus, a jugoszláv kulturális élet nagy j örege. / i J ÜLI US 7 PÉNTEK: 'nj SZOLGÁLATI lakás pedagógus családnak. A dal- mandi Községi Tanács megvásárolt egy családi házat pedagógus szolgálati lakásnak. A vásárláshoz szükséges 400 ezer forintot a megyei tanács adta. + DISZKÓ a moziban. A szekszárdi Panoráma filmszínházban júliustól minden hétfő és csütörtök délután, fél órával az első előadás előtt diszkóműsort tartanak. Hétfőn az első diszkót a fiatalok nagy érdeklődéssel fogadták. O VONATTÜZ. Tűz ütött ki egy London felé tartó éjszakai expresszvonat hálókocsijában és a lángok gyorsan átterjedtek a szerelvény másik két vagonjára is. Tizenegyen meghaltak, húsz embert pedig égési sérülésekkel kórházba szállítottak. * SZEKSZÁRDON, a strandfürdőn Hegedűs József 7 éves tanuló, szekszárdi lakos fürdés közben a vízbe fulladt. A Ganz Műszer Művek Közlekedési Műszergyárából évente százötvenezer darab komplett Polski Fiat 126-os személygépkocsiműszerfalat szállítanak a lengyel kisautókhoz. A képen: A Polski Fiat 126-os személygépkocsi műszerfalát ellenőrzik csomagolás előtt. # A SZERDAI vihart követően csütörtök reggel ismét helyreállt az idegenforgalmi egyensúly a Balaton vidékén. A szállodákban nem csomagoltak, a kempingekben nem bontottak sátrat. A vendégsereg száma fokozatosan növekszik. Csütörtökön főleg a csehszlovák és a jugoszláv határ felől érkeztek a tóhoz a gépjárművek százai. Siófok, Balatonfüred, Tihany és Keszthely szállodái megteltek. A balatonfüredi kempingben valóságos lakókocsifalu alakult ki. A szerdai zivatar csökkentette a tó vizének hőmérsékletét, ezért a vendégsereg egy része kirándulóprogramot választott. — ÜRHAJÓSBÉLYEG. A szocialista országok űrkutatási együttműködését, az In- terkozmosz-program eredményeit bemutató bélyegsorozat jelent meg Moszkvában. A VAKOK TÜNTETÉSE. Az amerikai szövetségi légügyi hivatal előtt ezer vak ember tüntetett az ellen, hogy elveszik tőlük a fehér botot, ha repülőgépre szállnak. A tüntetők Washingtonban a vakok szövetségének évi kongresszusán vettek részt. Mi is tanúsíthatjuk: egy szerkesztőségben sok mindenről hall az ember. Sokféle történet szereplőivel kerülünk rövidebb időre kapcsolatba, és bár sokszor szívesen kísérnénk figyelemmel a megismert emberek sorsát — időnk nincsen rá. így lehet H. Barta Lajos is, a Magyar Nemzet munkatársa. A sok felgyülemlett történet adta meg az alapját annak a filmsorozatnak, amelynek Z. Szerkesztő emlékezetes esetei címet adta. Az első „emlékezetes eset” címe: Magánnyomozás egy öngyilkosság ügyében. Izgalmasnak ígérkezik Radvá- nyi Dezső és Wisinger István dokumentumfilmje, amelyet Glen Roy Rohrerrel készítet- te>k. Rohrer a ClA-nál dolgozott tizenhét évig, jelenleg szocialista országban él. A második műsorban egy magyar és egy lengyel dixielandegyüttes műsora látható a 2l órakor kezdődő nemzetközi dixieland-találkozó programjából. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, délután elszórtan átfutó záporral, esetleg zivatarral. Időnként megélénkülő nyugatias szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete csütörtökön, 11 órakor 20 fok volt. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, főként az időszak elején többfelé zápor, zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 10—24, később 25 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. i i i 1 i i i i i i i i i i • i i i i i i i i i i Semmelweis-ünnepség a kórházban Bölcsőde-ügy OL VAST AM Bár a közelmúltban bővült a bölcsödé udvara, nagy szükség lenne egy fedett le- vegőztetőre, hogy ősszel és télen is levegőn lehessenek a csecsemők. Tegnap délután Semmelweis Ignác születésnapja alkalmából ünnepséget rendeztek a Balassa János Megyei Kórház és Rendelő Intézet kultúrtermében. Dr. Váczy László az orvostudományok kandidátusa tartott megemlékezést az évforduló alkalmából. Dr. Balogh József az orvostudományok kandidátusa méltatta ezután a törzsgárda tagok munkáját és egyben köszöntötte őket. A kórházi KISZ-szervezet tagjai szavalatokkal szerepeltek az ünnepségen. A megemlékezés záróaktusaként dr. Molnár Ádám főigazgató főorvoshelyettes kitüntetéseket adott át. Tíz dolgozó „Kiváló munkáért” kitüntetést kapott, kettő miniszteri dicséretet, 15 pedig főigazgaói dicséretben részesült. (A Budapesten átvett kitüntetésekről már megemlékeztünk.) 227 dolgozó törzsgárda tag jelvényt, illetve oklevelet kapott pénzjutalommal együtt, melynek összege 287 ezer forint. A jelenlevők melegen köszöntötték a 40 éves törzsgárda jelvényt kapott dr. Váczy Lászlót, az orvostudományok doktorát és a 30 éves szolgálatért jutalmazott Szabó Mária nyugdíjas ápolónőt, valamint a fertőzőosztályon dolgozó Gyimóthy Lajosnét. A tamási Nagyközségi Tanács vb-ülésén egyebek között megtárgyalta a községi bölcsőde tevékenységét. Mint Hanga Lajosnénak, a bölcsőde vezetőjének beszámolójából kiderült, a tamási bölcsőde állapota nem nevezhető kedvezőnek. A hatvan személyes intézményben jelenleg is nyolcvannyolc kisgyermeket gondoznak. A százötven százalékos helykihasználás nemcsak a gyermekek foglalkoztatását teszi nehézzé, de egészségügyi szempontból is rossz. Nemcsak a gyermekek, de a dolgozók helyzete sem rózsás: huszonötüknek egy, 12 négyzetméter alapterületű öltözője van. Az utóbbi évben, a megyei tanács segítségével ugyan megoldódott a bölcsődei dolgozók és a kisgyermekek bölcsődei ruházatának kérdése, de változatlanul nagyon kevés pénzt fordíthatnak — mindössze évi ötezer forintot — játékra. Jogászküldöttség Szekszárdon Július 6-án, a Magyar Jogász Szövetség budapesti szervezetének vezetősége tapasztalatcsere-látogatást tett Tolna megyében. Szekszárdra látogatott dr. Patkós Lajos, a Fővárosi Bíróság elnöke, a fővárosi szervezet elnöke, dr. Kelemen Ágnes a Legfelsőbb Bíróság bírája, a fővárosi szervezet titkára, dr. Szigeti Ágnes, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője, dr. Tóth Imre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. A vendégeket dr. Rendeki Sándor, a megyei bíróság elnöke, az MJSZ megyei szervezetének elnöke, dr. Uhrin János, a szekszárdi munkaügyi bíróság elnöke, az MJSZ megyei titkára, dr. Sarlós László az ügyvédi kamara elnöke, dr. Kovács János megyei főügyészhelyettes és Hirscle Kálmán megyei rendőrfőkapitány-helyettes fogadta. Őszinteség Rendeletek, külső és belső utasítások ellenére, l^nyszor fordul elő, hogy kinézzük magunknak a tetszetős árut a kirakatban, aztán az üzletben mást — fonnyadtabb gyümölcsöt, kisebb számú inget, más színű cipőt tesznek elénk. Szóval nem azt adják, amit kínálnak. Nem úgy az egyik cipőgyárunk. Mint a Hétfői Dunántúli Napló írja, a Pécsett most látható bőr- és cipőipari kiállítás egyik divatbemutatóján a maneken kézben vitte vissza a cipőt, amelynek sarka éppen a nézők szeme láttára tört el. Ez a gyár őszinte, nem kábítja a vevőt, termékeinek erényei mellett a hibáit is megmutatja. CSak egy a bökkenő. A gyár neve ugyanis: Minőségi Cipőgyár. — gy — A bölcsőde gondjain sokat enyhít a társadalmi összefogás. A költségvetési üzem Kossuth szocialista brigádja, a vegyesipari ktsz szocialista brigádja, az építőipari ktsz Petőfi szocialista brigádja patronálja a bölcsődét, és a szakmunkásképző tanulói is sokat tesznek a kicsikért. Játékvásárlással még további négy helyi cég könnyített a bölcsőde gondjain. A KPM húszezer forintért szőnyeget és függönyt vásárolt. Mindez nagyon örvendetes. Mégis szükséges lenne — így állapította meg a tanács egészségügyi és szociális ellátási bizottsága is — ha a jelenlegi bölcsődét negyven személyesre alakítanák át, és épülne egy újabb is a növekvő nagyközségben. Nyári egyetem A szocialista életmód és a művelődés összefüggéseit vitatták meg az ország különböző részéből érkezett szakemberek a csütörtökön bezárult miskolci nyári egyetemen. A résztvevők tizennégy előadást hallgattak meg, egyebek között az üzemekben dolgozó nők művelődési lehetőségeiről, a műszaki fejlődés és a munkásművelődés kapcsolatáról. Nemcsak meggy... Már másodszor olvastam lapunkban arról, hogy akadozik a meggy átvétele. Első ízben Tamásiból érkezett a jelzés: nem vették át a meggyet, ezért a termelők kénytelenek voltak átvinni a szomszédos Somogy megyébe, ahol a „lefitymált” meggyet első, illetve másodosztályú áron adták el. Tegnapi számunkban ismét arról közöltünk írást tudósítónk tollából, hogy nem megy a meggy Nagykónyiból. Az sem lehet véletlen, hogy a Falurádió csütörtök reggeli adásában szintén a felvásárlással foglalkozott. Nem a meggy, hanem a káposzta felvásárlásával. Azt a káposztát, ami a termelőnek testvérek között is egy- ötvenbe került, 30 fillérért akarják átvenni... Baj van tehát a felvásárlással. Úgy tűnik, hogy a felvásárlók nem értik azt, amit mindenki tud ebben az országban. Aki csak újságot olvas, tudja: az idén lényegesen kevesebb meggy termett, mint a korábbi években. Olyannyira kevés, hogy még export kötelezettségeinket sem tudjuk teljesíteni. Tolna megyében egyes helyeken jó volt a termés meggyből. Ezeken a helyeken viszont baj van az átvétellel. Ismerek olyan embert, aki megunta boltról-boltra járni a meggyel, így eladott egy mázsát, de mint mondta: ő tovább már nem könyörög a boltosoknak, inkább ott hagyja a fán a még legalább egy mázsát kitevő meggyet. Hát erről van szó! A megtermelt érték a felvásárlók miatt tönkremegy. Meggyről szóltam, de nemcsak a meggy felvásárlásáról van szó. Minden megtermelt érték felvásárlásáról. Ha a felvásárlás nem megy jól, akkor ez idén is érezteti hatását, de jövőre méginkább. A jobb ellátást pedig csak akkor lehet biztosítani, ha nemcsak a támogatás, a felvásárlás is zavartalan, ami sürgős szemléletváltozást követel: a megtermelt érték átvétele nem egyszerű ke-< reskedelmi ügylet, hanem elsőrendű politikai kérdés. (Sz.) Az ünnepség résztvevői A Sárköz községeiben folyik már a lakodalmi készülődés. Az idén július végén a Duna menti nemzetközi folklórfesztivál keretében megrendezendő lakodalmas játékra a lakosság is készül a házak tatarozásával, az utcák parkosításával. Képünkön a KPM gépei és dolgozói Decsen az Ady Endre utcában takarítják az útpadkáról a felhalmozódott földet. Ez az utca lesz a felvonulás útjának egyik szakasza. — czakó — A vihar áldozata A szerdai balatoni vihar halálos áldozatot is követelt. A siófoki bányászüdülő előtt a vihar elől az egyik fa alá menekült Sabina Somfeld 27 éves, Marina Reichardt 26 éves és Ruth Smolka 57 éves NDK állampolgár, s az egyik letört hatalmas ág rájuk zuhant. Sabine Somfeld életét, aki súlyos koponyaalapi törést, agyzúzódást szenvedett, a műtét sem tudta megmenteni. Marina Reichardt és Ruth Smolka súlyos, de nem életveszélyes sérüléssel fekszik a siófoki kórházban. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te. lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551 (l Á,