Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-06 / 157. szám
1978. július 6. KÉPÚJSÁG 3 Munkánk tájképe Elnagyolt és aprólékosan kidolgozott részletek, komor meg vidám színek egyaránt föllelhetők ezen a képzeletbeli tájképen. A hatalmas vászonnak csupán egyetlen darabját, az ipari munka terepét szem ügyre véve: a légkondicionált üzemcsarnok s a füsttől, olajtól feketére pácolódott műhelyépület éppúgy helyet kapott rajta, mint a verítékező gürcölés, s a központi vezérlőterem műszerfalán a gombok nyomogatása. Munkánk környezete legtöbbször olyan, mint munkánk maga. Ellentmondó, össze nem illő alkotóelemek sű- rítője, s ugyanakkor biztató változások foglalata. A KÉT VÉGPONT Napjainkban a minisztériumi iparban 32 ezer fizikai foglalkozású dolgozik úgy, hogy nagy erőkifejtésre kényszerül, nagyon kedvezőtlen munkakörülmények között. S a másik szélsőség jellemzője: 36 ezren vannak azok, akik feladata — főként a villamosenergia-iparban, a kohászatban, a vegyiparban — különféle automatikusan működő berendezések felügyelete. Majdnem azonos létszámú tábor, némileg azt is jelezve, munkánk tájképe fokozatosan alakul át, nagy lendülettel meghúzott ecsetvonások itt nincsenek. Megfogalmazhatjuk tehát azt a gyakorlati tapasztalatot, hogy munkánkban — s annak környezetében — a korszerű és az elavult egyszerre van jelen, ezzel is, azzal is számolni kell. A kérdés éppen az, e kettősséggel mennyire számolnak a munkahelyek? VARÁZSIGE* MAJD------K ülönféle, így népi ellenőri és szakszervezeti „vizsga," latok bizonyítják;' afvaílálá- tok tekintélyes ' csoportja nem fordít folyamatos figyelmet munkánk tájképének szebbé tételére. A majdani építkezésre, rekonstrukcióra, fölújításra hagyatkozva azon sem változtatnak, amin lehetne. Addig jó lesz így is — hangzik a vélekedés, ám az addig kifejezés gyakran hosszú esztendőket takar. Rábukkantak például a népi ellenőrök olyan esetre, amikor hetedik éve halogatták az illetékesek az üzemi konyha és ebédlő korszerűsítését, mondván, szándékukban áll egy ún. szociális épület tető alá hozása. E valóra nem váltott szándék sok ezer munkaóra veszteséget okozott, mert a zsúfoltság miatt egy, másfél órára nyúlt meg az ebédidő... S a találomra kiválasztott ügy már-már jelképe annak, mennyire huszadrangúnak tartják némelyek a munka tágabb környezetét, holott nemcsak gyakorlati, hanem tudományos ismeretek is aláhúzzák ennek erőteljes hatását a munkavégző közérzetére, a termelékenységre, az áru minőségére. Az iparban a fizikai foglalkozásúak 54,9 százaléka „nehéz” munkát végez, s azért a macskaköröm, mert e hivatalos kategória nem azonos a köznapi értelmű felfogással, mivel ez utóbbin a puszta erőkifejtést, az izmok igény- bevételét érti. A valóságban a kézi munka is lehet köny- nyű, s a géppel csinált pedig nehéz, mert hiszen a szövőgyári kivarrónő ülve, jól világított, megfelelő hőmérsékletű helyiségben dolgozik, igaz, kézzel, s szem- eröltető feladatot végrehajtva, míg társnője a szövődében nyolc vagy tíz gép mentén rója a kilométereket melegben, nagy páratartalmú műhelyben. LEHETŐSÉG AZ ÖSSZHANGRA Hatalmas summát költenek a néovazdaság szocialista szektorában — a legutóbbi években 68—72 milliárd forintot egy esztendő alatt —, gépekre, berendezésekre, s ennek az összegnek a legtekintélyesebb része az iparé. Ma az iparban a létszám 50,6 százaléka lát el gépi munkát, csakhogy így csalóka ez a szám, mert sajnos, sok esetben a gép ellenére is nagy a fizkiai igénybevétel, a kézi erőkifejtés. Valójában ennek a tábornak csak a felét teszik ki olyan foglalkoztatottak, akik ténylegesen gépesített feladatokat oldanak meg. Érdemes tehát az adatok mögé tekinteni, mivel csak így láthatunk tiszta képet. S e kép azt mutatja, a jelentős fejlesztési kiadások ellenére nem élnek mindenütt az összhangra, a régit és az újat egyeztető cselekedetekre módot nyújtó lehetőségekkel. Az automata szövőgépekkel ősrégi kikészítő berendezések állíthatók szembe, az emberi kéz érintése nélkül dolgozó sajtolósorhoz pedig kézikocsikon szállítják a darabonként negyven kilogrammos öntvényeket. Ahogy gyakori eset, a frissen átadott gyártócsarnokok néhány hónap alatt ellompo- sodnak, mivel senki sem törődik a renddel, a tisztasággal, a gépek letakarításával. Még azok az irányítók sem, akik korábban fogadkoztak, majd ha meglesz az új műhely, akkor... Mostanra a munkavédelmi felügyelő észrevételeire egyetlen „érvvel” tudnak felelni: nem kapni takarító személyzetet. S az ilyesfajta kifogások sajnálatosan gyakoriak, holott legtöbbször maga az igény, s a fegyelem, no meg a számonkérés hiányzik. NE A SOR VÉGÉRE Munkánk tájképe sokféle szembeállításra nyújt lehetőséget, hiszen lelhetők auto- matikák vezérelte robottargoncákkal dolgozó raktárak éppúgy, mint olyanok, ahol egyetlen eszköz van, a gurt- ni. Beszélhetünk fűtővel, aki pusztán műszereket figyel, s társával, aki tonnaszám lapátolja a szenet a tűztérbe. Szót válthatunk művezetővel, akinek intésére daru mozdul, konvejorsor jön mozgásba, s kollégájával, aki — segédmunkás híján — maga vonszolja a súlyos ládákat, beosztottjaival, a nő dolgozókkal együtt. Az a tény például, hogy a fizikai foglalkozásúak közül az iparban 49,2 százalék a kisegítő tevékenységet végzők aránya, a legszélsőségesebb munkakörülményeket, -feltételeket takarja. S gyakran szó szerint takarja, azok sem kívánják észrevenni, akik kötelme, dolga a lehetőségekhez mért javítás, jobbítás. Nemcsak anyagi, hanem szemléleti okok is közrejátszanak abban, hogy munkánk tájképe csúfabb, mint amilvenre az objektív adottságok festik. Éppen ezért nem elég kárhoztatni azt a magatartást, mely anyagiakban, erkölcsiekben, tervekben és cselekedetekben a sor végére utasítja a munka környezetének változtatásával összefüggő teendőket. E magatartás visszaszorítására nem a korholó szó a legjobb eszköz, hanem a szigorú elszámoltatás, a folyamatos ellenőrzés, az irányítók megítélésénél e szempont rangjának mielőbbi megadása. MÉSZÁROS OTTO Gyulaj A dolgok akkor kezdtek komolyra fordulni, amikor nyolcvan tyúk, harminc rántani való csirke társaságában nekiszaladt a nagykésnek. Bizonyára általános volt -közöttük a pánik ... A kakasokról nem szól a fáma. Az eset szenvedő alanyainak szomorúságától eltekintve az egész falu — nevezetesen Gyulaj — vidáman várta a múlt hét végét, és még vidámabban ülte, ette, itta, táncolta végig a háromszáznál több vendég a lakodalmat — ez volt ugyanis a baromfinép riadalmának okozója. A lakodalom szombaton volt, de az időtálóbb sütemények készítéséhez már egy héttel előbb hozzáfogtak. Nyolcvan híján ezer tojás szolgált kötőanyagul a százharminc kuglófhoz, ugyanennyi tortához és a különféle ízekkel készített rétesekhez. Ez utóbbiak — állítólag így az igazi — kemencében sültek, van még néhány belőlük a faluban. Mármint kemencéből. Kiegészítendő a szárnyashús ízeit, vettek kilencven kiló marhahúst, levágtak két jól, a gondos etetéstől kellőképp kiizmosodott hízót, és már sercegtek is a zsírban a különféle húsételek. Mindezek emésztését megkönnyítendő terítékre került még száz liter bor, nyolcszáz üveg sör, 25 liter likőr és húsz liter pálinka. Jóllehet néhány olvasó számára hihetetlenül hangzik, de van aki még ilyenkor sem iszik — mármint az előző mondatban felsoroltakból — ők nyolcvan üveg szörpből kortyolgathattak. A fenti számokból kitűnik, hogy megvolt a kellő anyagi alap ahhoz, hogy Fejős Sándor és Tóth Ilona lakodalma jól sikerüljön. Az eredmény nem is maradt el, a lagzi tényleg jól sikerült; hajnali hatig tartott a tánc. Ennek fáradalmait hétfőre — ekkor voltunk Gyulajon — már kipihenték a vendégek. Az ifjú pár elutazott nászúira. A kultúrházban már a tiszta edényeket rakodták be a kocsiba — vitték vissza a kölcsönzőbe. Lakodalom volt a faluban. (Gyutafi magazinunk lapunk szombati számában jelenik meg.) Vörös Sándor a mérlegre vezeti Rudit (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az elmúlt héten 58 hízott bikát vagoníroztak be Dombóváron azzal a céllal, hogy teljesítsenek egy olasz megrendelést. A növendék bikákat Szakcsról, Várongról, Lápafőről és Nakról szállította el az Állatforgalmi Vállalat dombóvári kirendeltsége. Az exportmarhák egyhar- mad része a termelőszövetkezetek tulajdonában volt, kétharmad része pedig a tsz- tagok háztáji gazdaságából került ki. Nakon Vörös Sándor ta- karmányos-traktoros ebben az évben már a harmadik hízott bikát adta le „Rudi” — mert ez az Olaszországba utazó bika neve — 18 hónapos korára elérte az optimális 650 kg-os súlyt, ezért gazdája termelési prémiumban is részesült. Vöröséknél még négy borjú és három tehén van otthon az istállóban. Arra számítanak, hogy a jövő hónapban kettőt ismét leadnak. MAGYARSZÉKI ENDRE Perecsi Ferencné kitüntetése Szekszárdon, a Tolna megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán bensőséges ünnepségen köszöntötték Perecsi Ferencné igazgatóhelyettest, nyugalomba vonulása alkalmából. Perecsi Ferencné elvtársnőt sokan ismerik megyénkben, tizennyolc éves kora óta különböző tisztségeket töltött be a pártban, a munkásmozgalomban; részt vett a marxista—leninista esti egyetem, a megyei oktatási igazgatóság kialakításában is. A búcsúztató ünnepségen K. Papp József, a Tolna megyei pártbizottság első titkára a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést nyújtotta át Perecsi Ferenc- nének, munkássága elismeréseként. A munkahelyi kollektíva nevében Énekes Ferenc, az intézet alapszervezetének párttitkára mondott köszöntőt, majd Hornyák László, az oktatási igazgatóság igazgatója, az intézet nevében emléktárgyat adott át Perecsiné elvtársnőnek. A házi ünnepség meleg hangú beszélgetéssel fejeződött be. Zsebbedobó Mert ilyen is van. Aki nem ismerné, annak könnyítésképpen a másik elnevezés is segíthet; amerikai zsebbilux. Nem másról van szó, mint egy horgászkészségről. Pontosabban ezt csak az orvhorgászok — rab- sicok — használják. Maga a szerkentyű egy lehetőleg rövid botból — maximum fél méter — és két beleütött szögből áll, amire felcsévélik a húsz-harminc méter damilt. Ennek végén kellő nagyságú — súlyú — ólom és néhány horog. Kész a zsebbedobó. Hogy mire jó? Rabsic szempontból nézve páratlan előnye, hogy ha zsebben nem is, de a kabát alá csagrVa eltüntethető, mint bűnjel. Persze ,a rabsicok mást is használnak és másképp; például tapogatót, vagy kisebb dobóhálót, esetleg a vakmerőbbek varsát, emelőhálót, de leginkább a hagyományos pecát.' Mindezen alkalmatosságok előnyéről, hátrányáról, a rabsicok természetéről Illés János halőrrel beszélgetek a faddi tanács udvarán, ahol éppen ezeket a szabálysértési ügyeket tárgyalják. Mert egyre több az ilyen ügy; tavaly 56 feljelentés volt egész évben, az idén — eddig — hatvan feljelentésről adhat számot a halőr. A tolnai halászati szövetkezetnél dolgozik már hét éve. Előtte egyéni gazda volt, és őszintén bevallja, rabsic is. Az ő esetében áll a közmondás: betyárból lesz a legjobb pandúr. De bármilyen jól is végzik dolgukat társával, Bajusz Istvánnal, az engedély nélküli horgászok száma a -HTSZ vizein egyre nő, az okok tisztázásában nem tudtunk zöldágra vergődni. Pedig a környék lakói tudják, hogy a szövetkezet által kezelt vizek horgászás szempontjából tiltott helyek, hiszen tervszerű halgazdálkodás folyik. Ahogy nevezik, intenzíven kezelt víz. Évente egymillió forint értékű eledelt etetnek fel a halakkal, telepítenek, gondozzák a holtágakat, lehalásznak stb. Persze nemcsak a környékbeliek szegik meg a tilalmat; a halőrök fogtak már hódmezővásárhelyi és bajai illetőségű orvhorgászokat is a holt Duna-ág partján. A két- háromszáz forintnyi pénzbírság elrettentő hatásánál, úgy látszik, nagyobb csábítást jelent a biztos kapás, mert van, akit már negyedszer értek engedély nélküli pecáz- gatáson. Mindenesetre egy nagy bárka megtelne azzal a halmenyiséggel, amit elvettek a halőrök a rabsicoktól és egy kisebb sportboltot nyithatnának azzal a készlettel, amit elkoboztak a szabálysértőktől. A kifogott halak zöme méreten aluli; visszadobni sem lehet őket, mert az illegális pecások nylonzacskóban dugdossák a zsákmányt és hamar megfulladnak a pontyok. Illés János éppen arról mesélt, hogy leginkább hajnalban szeret ellenőrizni mert akkor a harmatos füvön meglátszik minden nyom, s közben megérkezik a tanácsra az egyik idézett. Arra a kérdésre, hogy az orvhorgász a halőrre figyel-e, vagy a kapást lesi azt feleli; leginkább mindenre kell koncentrálni. — steiner —
