Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
1978. július 23. "Wépújság Haragszanak a világra fiatalasszony örökkön sápadt, szája lemondóan biggyed. Férje, habár alig lehet túl a harmincon, máris barázdált homlokú, szigorúan összepréselt ajkai hű tükrét nyújtják annak, ami benne dúl. így, ilyen gyászos ábrá- zattal járnak-kelnek a világban évek óta. Nem remélem, hogy valaha is felderülnek vonásaik. Mert tulajdonképpen már most is nyugodtan nézhetnének vidámabban a holnap elé: lenne okuk rá. Nincs semmi bajuk; makkegészséges mind a két gyerekük. Kétszobás szövetkezeti lakásban laknak, amelyet sikerült teljesen berendezni, már a kölcsönöket is kifizették. Van a bútor mellett mindenféle háztartási gépük is, a múltkori, ban vettek egy szép, nagy szőnyeget. A fiatalasszony a legújabb divat szerint öltözködik, férjének pedig Wrangler és Levi’s márkájú farmert is beszerzett, hogy kedvére cserélgethesse őket. A két kislány is csinosan, üdén jár az óvodába. Mi hát akkor a bajuk? A kérdést feltehetnénk keményebb formájában is, és nyugodtak lehetünk benne, rokonaik és munkatársaik nem is állják meg szó nélkül örökös elégedetlenkedésüket. Mert elégedetlenek min. dennel. Igaz-igaz, hogy a két gyerek helyes, értelmes — ámde mindkettő lány. Márpedig ők fiút szerettek volna! A két kedves kisgyerek neme számukra pech. Mert ugye, másnak bezzeg... A lakásuk? Azzal is rengeteg a baj. Először is: ők a földszinten szerettek volna lakni, ez pedig a másodikon van. Gyalogolhatnak a „magasba” naponta kétszer, háromszor is. Aztán a 6zobák egybenyílóak, pedig külön bejáratút szerettek volna. A szőnyegpadló színe ronda, és különben is jobb lenne, ha parkettás lenne a lakás. A sötétítő- függöny sárga, ami teljesen lehetetlenné teszj a bútorok piros kárpitját. Kicserélni más színűre viszont nem lehet, városszépészeti okok miatt. Sorolhatnánk a lakás számtalan hibáját — ezek közül a legnagyobb, hogy csak saját költségükre tudnák nagyobbra elcserélni, ugyanis a tanácson keresztül való cserére semmi indokot nem leltek. Az pedig sokba kerül... És akkor már itt is vagyunk az egyik központi kérdésnél, a pénznél. Természetesen mindketten elégedetlenek fizetésükkel, és elgedetlenek mindenki máséval, aki náluk többet ke. rés. Mert miért magasabb annak az alapbére egy százassal ? Hosszasan tanácskoznak rajta. A szakképzettsége ugyanaz, nem dolgozik régebben a vállalatnál... Sötét kapcsolatokra gyanakodank, mert azt természetesen nem tételezik fel, hogy a magasabb fizetés egyszerűen csak a jobb munkának szól... Irigykednek azokra, akik. nek valamilyen mellékjövedelmük van. Ök nem vállalnak különmunkát, ami önmagában rendjén van — a túlhajtott pénzkeresés egyáltalán nem rokonszenves —, de akkor tudomásul kellene venni, hogy plusz pénz sem kerül a családi kasszába. Méla undorral néznek az autótulajdonosokra, hangos megjegyzésekkel küldenék őket a világ túlsó végébe, mindenesetre olyan helyre, ahol látni sem kell a járgányukat — minden baj, baleset fő forrását. Minden kolléga vagy lakótárs autó- vásárlásakor megállapítják, hogy „ez is letért a rendes útról” — nem tudják elképzelni, hogy egy autóra való összeget tisztességesen össze lehet gyűjteni. Az elátkozott, a ház elől elküldött autósok akkor a legnagyobb gazemberek, amikor szemerkélő esőben nem ajánlják fel járművüket, hogy majd azzal elhozzák a gyerekeket az óvodából. Ha korábban haragúd, tak az autósokra — most már mélyen meg is vetik a szívtelen bandát. Gyerekeiket nem engedik a ház mögötti játszótérre, ahol a többi házbeli apróság tanyázik: hogyne, elveszik tőlük a játékot. Igaz, elő is fordult ilyesmi, a gyerekek nem is bánták, mert ők már korábban „szereztek” maguknak biciklit és rollert — másoktól. Fiatal házasaink savanyú emberek. Szájuk íze mindentől keserű, minden eseménynek nyomban meglelik az árnyékos oldalát. Barátaik lassan elfogynak, ki hallgatja szívesen az örök morgolódást? Rokonaik próbálták őket felrázni — sikertelenül, fiatalasszony szuperdivatos indiai vászonruhájában, iráni szandálban vonszolja ma. gát. Mögötte a férj, farmerban, pakisztáni gézingben, tömött szatyrot cipelve vánszorog. Csinosak és rosszkedvűek. Egy ismerős sajnálkozva jegyzi meg mögöttük: ezeket csak egy lottó ötös tanítaná meg mosolyogni. Én is tűnődöm: vajon mi még? —vfé— ülarendeltek ? Mintha csak egy könnyfacsaró ponyvaregényből lépnének elő az alábbi történet ma élő szereplői. A férj gyakran sértegeti mások előtt a feleségét,'emellett még az alkoholt és a kalandokat is igen kedveli. Az asszony mégsem válik el tőle. Mindketten ugyanazt a fővárosi egyetemet végezték el, egyazon munkahelyen, egyforma beosztásban dolgoznak... Megtörtént eset a következő is. Az egyik elegáns budapesti szórakozóhelyen két fiatal párt hozott össze a véletlen. A két férfi valahonnan ismerte egymást, így hát egy asztalhoz telepedtek mind a négyen. Az ifjú férj — felesége jelenlétében! — csakhamar félreérthetetlenül udvarolni kezdett a társaság másik hölgytagjának. A feleség szó nélkül tűrte a nyilvánvaló megalázást, csupán a másik fiatal pár érezte magát rendkívül kínosan... Első éves egyetemista koromban még meglepődtem és felháborodtam néhány kollégista társnőm viselkedésén, később már fel se tűnt, hogy kötelességtudó cseléd módjára mostak, takarítottak, főztek a fiúkra. Tehetséges, csinos fiatal lányok voltak, igazán nem kellett tartaniuk a pártában maradástól, mégis önként szegődtek el kiscselédnek... Vajon, hány diplomát kéne szerezniük ezeknek a nőknek ahhoz, hogy a súlyos tudati örökséget végleg kirázzák batyujukból, hiszen végzettségük, műveltségük és munkájuk révén csakugyan egyenrangú társai a férfiaknak?! Sőt, éppen az iskolázottságuk miatt olyan elkeserítő a megalázkodásuk! Hát még ők is?... Anyáink, nagyanyáink nemzedékénél van indok és mentség az „uruk, parancsolójuk” előtti meghajlásra. Az évszázados szemlélettel útjukra bocsátott, tanulatlan és eltartott asszonyok érthetően csak ritkán akartak és mertek lázadni, őket a szigorú létparancs durván odakényszerítette az iszákos, goromba férjekhez is. De vajon, a megváltozott társadalmi rendszerben élő asszonyok; a jól kereső, biztos egzisztenciájú tanárnők, orvosnők, mérnöknők egy része miért gondolkodik ma is ugyanúgy, mint az anyák, nagyanyák korosztálya? Vajon, az alárendelt szerepet önként vállaló nőkben mikor erősödik végre emberi válasszá az alázat csöndje? KOVÁCS MÁRIA Téherautó-szerelők Egy kis megbeszélés Divatos szakmának mondják az autószerelést, igaz viszont, hogy ezt a kijelentést főleg a személygépkocsik szerelőire értik. Viszont akik teherautót kell hogy javítsanak, már kevesebben vannak és munkájuk más, nehezebb. Nagyobb kocsik, nagyobb alkatrészek, ezeknek szétszerelése sokszor igen komoly fizikai erőt és ügyességet kíván. Például egy sebességváltó kiszerelése egy tehergépkocsin külön célgépet igényel. Ügyes sze. A munkát ellenőrizni kell relők újítottak is egy ilyet, mely megkönnyíti a nehéz munkát. A Volán 11. sz. Vállalat tehergépkocsijainak zöme ZIL, van még Tátra, meg Skoda és NDK-ban gyártott tehergépkocsi. A ZIL-ekhez még úgy ahogy, van alkatrész, de a többi típus alkatrészellátása elég nehéz, illetve rossz. Viszont ezeket is javítani kell, ezek sem állhatnak. Sok a szállítani való és egyre több lesz az év vége felé haladva. Különösen vonatkozik ez a mezőgazdaság által megtermelt termékekre, de az ipar szállításai is változatlanul nagy munkát adnak a Volán gépkocsijainak és azok személyzetének. Most jó idő van, lehet dolgozni a szabad ég alatt is, de esőben már gondjaik vannak a. szerelőknek. Műhelyük egy része egy tűz kapcsán életveszélyessé vált, nem lehet használni, építettek ugyan egy kisebb műhelyt, de ez nemigen oldja meg a gondokat. Csak pár gépkocsit tudnak itt elhelyezni. Az új műhely felépítése késik. Javítani viszont addig is kell, és ez nem kis erőfeszítést kíván a vállalat kollektívájától. Fotó: Bakó Jenő Műhely a szabad ég alatt Szétszerelve A Tátra szétszedés előtt
