Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-23 / 172. szám

1978. július 23. "Wépújság Haragszanak a világra fiatalasszony örökkön sápadt, szája lemon­dóan biggyed. Férje, habár alig lehet túl a harmincon, máris barázdált homlokú, szigorúan össze­préselt ajkai hű tükrét nyújtják annak, ami benne dúl. így, ilyen gyászos ábrá- zattal járnak-kelnek a vi­lágban évek óta. Nem re­mélem, hogy valaha is fel­derülnek vonásaik. Mert tu­lajdonképpen már most is nyugodtan nézhetnének vi­dámabban a holnap elé: lenne okuk rá. Nincs semmi bajuk; makkegészséges mind a két gyerekük. Kétszobás szövet­kezeti lakásban laknak, amelyet sikerült teljesen be­rendezni, már a kölcsönöket is kifizették. Van a bútor mellett mindenféle háztar­tási gépük is, a múltkori, ban vettek egy szép, nagy szőnyeget. A fiatalasszony a legújabb divat szerint öl­tözködik, férjének pedig Wrangler és Levi’s márká­jú farmert is beszerzett, hogy kedvére cserélgethes­se őket. A két kislány is csinosan, üdén jár az óvo­dába. Mi hát akkor a bajuk? A kérdést feltehetnénk keményebb formájában is, és nyugodtak lehetünk ben­ne, rokonaik és munkatár­saik nem is állják meg szó nélkül örökös elégedetlen­kedésüket. Mert elégedetlenek min. dennel. Igaz-igaz, hogy a két gyerek helyes, értelmes — ámde mindkettő lány. Márpedig ők fiút szerettek volna! A két kedves kis­gyerek neme számukra pech. Mert ugye, másnak bezzeg... A lakásuk? Azzal is ren­geteg a baj. Először is: ők a földszinten szerettek vol­na lakni, ez pedig a máso­dikon van. Gyalogolhatnak a „magasba” naponta két­szer, háromszor is. Aztán a 6zobák egybenyílóak, pedig külön bejáratút szerettek volna. A szőnyegpadló szí­ne ronda, és különben is jobb lenne, ha parkettás lenne a lakás. A sötétítő- függöny sárga, ami teljesen lehetetlenné teszj a búto­rok piros kárpitját. Kicse­rélni más színűre viszont nem lehet, városszépészeti okok miatt. Sorolhatnánk a lakás számtalan hibáját — ezek közül a legnagyobb, hogy csak saját költségükre tud­nák nagyobbra elcserélni, ugyanis a tanácson keresztül való cserére semmi indokot nem leltek. Az pedig sokba kerül... És akkor már itt is va­gyunk az egyik központi kérdésnél, a pénznél. Ter­mészetesen mindketten elé­gedetlenek fizetésükkel, és elgedetlenek mindenki má­séval, aki náluk többet ke. rés. Mert miért magasabb annak az alapbére egy szá­zassal ? Hosszasan tanács­koznak rajta. A szakkép­zettsége ugyanaz, nem dol­gozik régebben a vállalat­nál... Sötét kapcsolatokra gyanakodank, mert azt ter­mészetesen nem tételezik fel, hogy a magasabb fize­tés egyszerűen csak a jobb munkának szól... Irigykednek azokra, akik. nek valamilyen mellékjöve­delmük van. Ök nem vál­lalnak különmunkát, ami önmagában rendjén van — a túlhajtott pénzkeresés egy­általán nem rokonszenves —, de akkor tudomásul kel­lene venni, hogy plusz pénz sem kerül a családi kasszá­ba. Méla undorral néznek az autótulajdonosokra, hangos megjegyzésekkel küldenék őket a világ túlsó végébe, mindenesetre olyan helyre, ahol látni sem kell a jár­gányukat — minden baj, baleset fő forrását. Minden kolléga vagy lakótárs autó- vásárlásakor megállapítják, hogy „ez is letért a rendes útról” — nem tudják el­képzelni, hogy egy autóra való összeget tisztességesen össze lehet gyűjteni. Az elátkozott, a ház elől elküldött autósok akkor a legnagyobb gazemberek, amikor szemerkélő esőben nem ajánlják fel járművü­ket, hogy majd azzal elhoz­zák a gyerekeket az óvodá­ból. Ha korábban haragúd, tak az autósokra — most már mélyen meg is vetik a szívtelen bandát. Gyerekeiket nem engedik a ház mögötti játszótérre, ahol a többi házbeli apróság tanyázik: hogyne, elveszik tőlük a játékot. Igaz, elő is fordult ilyesmi, a gyerekek nem is bánták, mert ők már korábban „szereztek” ma­guknak biciklit és rollert — másoktól. Fiatal házasaink savanyú emberek. Szájuk íze min­dentől keserű, minden ese­ménynek nyomban meglelik az árnyékos oldalát. Barátaik lassan elfogynak, ki hallgatja szívesen az örök morgolódást? Roko­naik próbálták őket felrázni — sikertelenül, fiatalasszony szuper­divatos indiai vászon­ruhájában, iráni szan­dálban vonszolja ma. gát. Mögötte a férj, farmer­ban, pakisztáni gézingben, tömött szatyrot cipelve ván­szorog. Csinosak és rosszkedvűek. Egy ismerős sajnálkozva jegyzi meg mögöttük: eze­ket csak egy lottó ötös taní­taná meg mosolyogni. Én is tűnődöm: vajon mi még? —vfé— ülarendeltek ? Mintha csak egy könnyfacsaró ponyvaregényből lépné­nek elő az alábbi történet ma élő szereplői. A férj gyakran sértegeti mások előtt a feleségét,'emellett még az alkoholt és a kalandokat is igen kedveli. Az asszony mégsem válik el tőle. Mindketten ugyanazt a fővárosi egyetemet végezték el, egyazon munkahelyen, egyforma beosztásban dolgoznak... Megtörtént eset a következő is. Az egyik elegáns buda­pesti szórakozóhelyen két fiatal párt hozott össze a vélet­len. A két férfi valahonnan ismerte egymást, így hát egy asztalhoz telepedtek mind a négyen. Az ifjú férj — felesé­ge jelenlétében! — csakhamar félreérthetetlenül udvarolni kezdett a társaság másik hölgytagjának. A feleség szó nél­kül tűrte a nyilvánvaló megalázást, csupán a másik fiatal pár érezte magát rendkívül kínosan... Első éves egyetemista koromban még meglepődtem és felháborodtam néhány kollégista társnőm viselkedésén, ké­sőbb már fel se tűnt, hogy kötelességtudó cseléd módjára mostak, takarítottak, főztek a fiúkra. Tehetséges, csinos fia­tal lányok voltak, igazán nem kellett tartaniuk a pártában maradástól, mégis önként szegődtek el kiscselédnek... Vajon, hány diplomát kéne szerezniük ezeknek a nők­nek ahhoz, hogy a súlyos tudati örökséget végleg kirázzák batyujukból, hiszen végzettségük, műveltségük és munkájuk révén csakugyan egyenrangú társai a férfiaknak?! Sőt, ép­pen az iskolázottságuk miatt olyan elkeserítő a megalázko­dásuk! Hát még ők is?... Anyáink, nagyanyáink nemzedékénél van indok és mentség az „uruk, parancsolójuk” előtti meghajlásra. Az évszázados szemlélettel útjukra bocsátott, tanulatlan és eltartott asszonyok érthetően csak ritkán akartak és mertek lázadni, őket a szigorú létparancs durván odakényszerítette az iszákos, goromba férjekhez is. De vajon, a megváltozott társadalmi rendszerben élő asszonyok; a jól kereső, biztos egzisztenciájú tanárnők, or­vosnők, mérnöknők egy része miért gondolkodik ma is ugyanúgy, mint az anyák, nagyanyák korosztálya? Vajon, az alárendelt szerepet önként vállaló nőkben mikor erősödik végre emberi válasszá az alázat csöndje? KOVÁCS MÁRIA Téherautó-szerelők Egy kis megbeszélés Divatos szakmának mond­ják az autószerelést, igaz viszont, hogy ezt a kijelen­tést főleg a személygépko­csik szerelőire értik. Viszont akik teherautót kell hogy javítsanak, már kevesebben vannak és munkájuk más, nehezebb. Nagyobb kocsik, nagyobb alkatrészek, ezek­nek szétszerelése sokszor igen komoly fizikai erőt és ügyességet kíván. Például egy sebességváltó kiszerelé­se egy tehergépkocsin külön célgépet igényel. Ügyes sze. A munkát ellenőrizni kell relők újítottak is egy ilyet, mely megkönnyíti a nehéz munkát. A Volán 11. sz. Vállalat tehergépkocsijainak zöme ZIL, van még Tátra, meg Skoda és NDK-ban gyártott tehergépkocsi. A ZIL-ekhez még úgy ahogy, van alkatrész, de a többi tí­pus alkatrészellátása elég nehéz, illetve rossz. Viszont ezeket is javítani kell, ezek sem állhatnak. Sok a szállí­tani való és egyre több lesz az év vége felé haladva. Különösen vonatkozik ez a mezőgazdaság által megter­melt termékekre, de az ipar szállításai is változatlanul nagy munkát adnak a Volán gépkocsijainak és azok sze­mélyzetének. Most jó idő van, lehet dolgozni a sza­bad ég alatt is, de esőben már gondjaik vannak a. sze­relőknek. Műhelyük egy ré­sze egy tűz kapcsán életve­szélyessé vált, nem lehet használni, építettek ugyan egy kisebb műhelyt, de ez nemigen oldja meg a gon­dokat. Csak pár gépkocsit tudnak itt elhelyezni. Az új műhely felépítése késik. Ja­vítani viszont addig is kell, és ez nem kis erőfeszítést kíván a vállalat kollektívá­jától. Fotó: Bakó Jenő Műhely a szabad ég alatt Szétszerelve A Tátra szétszedés előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom