Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-02 / 154. szám

e képújság 1978. július 2 Hagyomány, hogy július első vasárnapján világszerte szövetkezeti napot tartanak. A világ 66 országának több mint 330 millió szövetkezője emlékezik e napon a szövet­kezeti gondolatra. Felmérik azt is, hogy milyen célok megvalósításáért fogtak ösz- sze, s mit sikerült abból meg­valósítaniuk. És számba ve­szik azt a sokoldalú hozzájá­rulást, azokat az időszerű feladatokat, amelyekkel a szövetkezeti öntevékenység, a kölcsönös segítség, a társa­dalmi, gazdasági haladás nagy ügyét szolgálják. A világ szövetkezeteinek közösségéhez erős szálakkal kapcsolódik a nagy múlttal rendelkező magyar szövetke­zeti mozgalom. A Szövetke­zetek Nemzetközi Szövetsé­gének a mi szocialista szö­vetkezeteink országos érdek- képviseleti testületéi js tag­jai. Szövetkezeti mozgal­munk képviselői helyet kap­tak az SZNSZ vezető szervei­ben és a különféle bizottsá­gaiban, és tevékenyen, a többi szocialista ország kép­viselőivel együtt egyre haté­konyabban befolyásolják a nemzetközi szövetség műkö­dését. Tevékenységük, s a szövetkezeti mozgalmunk eredményei is hozzájárultak ahhoz, hogy egyre növekvő az érdeklődés a világban szövetkezeteink iránt. Az idén Nyíregyházán ren­dezik meg a nemzetközi szö­vetkezeti nap országos ün­nepségét. Azok, akik részt vesznek az országos rendez­vényen, milliókat képvisel­nek, hiszen minden negyedik felnőtt korú magyar állam­polgár tagja egy vagy több szövetkezetnek hazánkban. A szövetkezetek foglalkoztat­ják nálunk az összes kere­sők egyharmadát, és állítják elő a nemzeti jövedelem 24 százalékát. A magyar szövetkezeti mozgalom fejlődésének alap­ját a párt XI. kongresszusán a fejlett szocialista társada­lom megteremtése érdekében kialakított elvek, feladatok, távlati célok, a kongresszu­son megerősített lenini szö­vetkezeti politika képezi. A mezőgazdaság és az élelmi­szeripar helyzetéről szóló márciusi központi bizottsági határozat a szövetkezetek széles körét is érinti. A hatá­rozat megállapítja: „A szö­vetkezetek mint szocialista közösségek, kedvezően befo­lyásolják a falu társadalmi, gazdasági életét. Meggyor­sult a falvak általános fejlő­dése. Változott a falusi élet­mód, emelkedett a kulturális és a műveltségi színvonal.” Pártunk és államunk min­den segítséget megad a szö­vetkezeteknek a társadalom érdekeivel megegyező céljaik eléréséhez. Ez érthető, hi­szen az 1370 mezőgazdasági szövetkezet állítja elő pél­dául a mezőgazdasági ter­melés 72 százalékát. A ter­melőszövetkezetek jelentősen közreműködnek a belföldi ellátásban, az export áruala­pok növelésében, a szövet­kezeti parasztság életszínvo­nalának fejlesztésében, s fontos segítői a munkás­paraszt szövetség erősítésé­nek. Növekvő szerepet tölt be a 908 ipari szövetkezet az állami ipart kiegészítő, a piacképes exporttermékeket és a hazai áruválasztékot bő­vítő termelésben, és a szol­gáltatási tevékenység ellátá­sában. A fogyasztási szövetkezetek a kiskereskedelem 33 száza­lékát bonyolítják le, a mező- gazdasági termékeknek pedig mintegy 20 százalékát vásá­rolják fel. A 313 takarékszö­vetkezet a lakossági betétál­lomány 12 százalékát kezeli, a hitelezéssel fontos terme­lési, szolgáltatási tevékeny­séget segít elő. Az 1400 la­kásszövetkezet csaknem 160 ezer lakást kezel, évente pe­dig 5000 lakást ad át. Nagy jelentőségű a szövet­kezetek társadalmi, gazdasá­gi együttműködése. Ma mintegy 450 szövetkezeti tár­sulás fejt ki nagyon hasznos gazdasági együttműködést. A magyar Országos Szövet­kezeti Tanács felhívással for­dult a nemzetközi szövetkeze­ti nap alkalmából hazánk szövetkezeteihez. Ebben a felhívásban emlékeztet arra, hogy a szövetkezeteknek úgy kell szervezniük az idén is a tevékenységüket, hogy a népgazdasági tervekkel össz­hangban álló éves célkitűzé­seik maradéktalanul teljesül­jenek. Ezt azonban csak ak­kor képesek elérni, ha nagy gondot fordítanak az inten­zív irányú fejlődésre — cél­tudatos üzem- és munkaszer­vezést, a korszerű vezetést alkalmazó, az erőforrásokat mindinkább kibontakoztató — gazdálkodásra. A szövet­kezetek törekedjenek kiváló minőségű termékek előállí­tására, ezzel is segítsék az ország exportterveinek a tel­jesítését. A közös célokat akkor le­het csak megvalósítani, ha az eddiginél is fokozottab­ban használják fel az egy­mással, valamint a többj társszervvel való együttmű­ködés lehetőségeit. A ter­melés fő lendítője továbbra is a szocialista munkaver­seny, érthető tehát, ha még nagyobb figyelmet fordíta­nak a munkaverseny kiszéle­sítésére, a szocialista brigá­dok munkájára. A szövetkezeti szerveink a tartós békét és biztonságot szolgáló nemzetközi együtt­működés fejlesztésével is a társadalmi haladás nagy ügyét szolgálják. Cs. F. A nemzetközi szövetkezeti nap megyei ünnepségét min­den évben másutt rendezik meg a megye mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezetei. Az idén Tolnán tartot­ták meg a megemlékezést, a községi pártszékházban. La­kos József, a három szövetség — a KISZÖV, a TESZÖV és a MÉSZÖV — koordináci ós bizottságának elnöke mon­dott ünnepi beszédet. Kedden délután hazautazott Jugoszláviába az a mezőgaz­dasági szakemberküldöttség, amely — a Tolna megyei Mező- gazdasági Termelőszövetkezetek Szövetsége és az Agroruma mezőgazdasági ipari kombinát közötti tapasztalatcsere-kap­csolat keretében tett látogatást a megyében. Elutazásuk előtt megkértük Dragisa Mihajlovics mezőgazdasági mérnököt, a kombinát igazgatóját, a küldöttség vezetőjét, nyilatkozzék ennek az immár fél évtizede tartó kapcsolatnak és a legutób­bi látogatásnak tapasztalatairól. — Mindenekelőtt hadd mutassam be a kombiná­tunkat. Ruma Szekszárdhoz hasonló kisváros a Szerém- ségben, Belgrád és Üjvidék között. Tizennégyezer hek­táron folytat nagyüzemi gaz­dálkodást, ezenkívül negy­venezer hektárnyi magán- gazdaságot fog össze, segít­ve termelésüket, értékesíté­süket, többek között gépi munkával, nemesített vető­maggal, növényvédő szerrel, műtrágyával, állattartásuk­hoz tenyészanyaggal végez különféle szolgáltatásokat, megszervezi termékeik fel­vásárlását, feldolgozását. Kombinátunk fel is dolgoz­za az ötvennégyezer hektár termésének túlnyomó részét, van cukorgyárunk — most épül egy újabb, korszerűbb, októberben lép a termelésbe — tejbegyűjtő és -feldolgozó üzemeink, vágóhídunk, konzerv­gyárunk főleg gyümölcs- és zöldségfélék feldolgozására. Most rendezkedünk be növényvédő szerek gyártására is, hogy a helyi igényeknek megfelelő szerekkel láthassuk el a gazda­ságokat. Kapcsolatunk ötéves. 1973-ban kötöttünk szerződést a Kapos-Koppányvölgye Termelőszövetkezetek Területi Szö­vetségével, és amikor a két szövetség egyesült, a jogutóddal, a megyei szövetséggel — éppen azért, mert a kapcsolat mindkét félnek nagyon előnyös volt — 1976 decemberében megújítottuk. A kapcsolat keretében rendszeressé tettük me­zőgazdasági szakemberek tapasztalatcseréjének és üdülteté­sének megszervezését — minden ilyen, a mostanihoz hasonló látogatás első fele „hivatalos” program, a második pedig ne­vezhető üdülésnek is. Most például a Balatonon töltöttünk két napot, egyet pedig a fővárosban, mintegy kipihenve a zsúfolt program fáradalmait. Szerződésünkben részletesen szabályoztuk a tapasztalat­csere-kapcsolat tartalmát. Ez röviden így foglalható össze: termelési, tenyésztési, alkalmazott kutatási tapasztalatok ta­nulmányozása, kölcsönös kicserélése. A növénytermesztésben főleg a búza, a napraforgó, a cukorrépa és a szálas takarmá­nyok termesztésére terjed ki, a zöldségtermelésnél a lakos­sági ellátást és a konzerviparral való kapcsolatot tanulmá­nyozzuk, természetesen a termelési rendszerek működését, a technológiát, üzemszervezést is. Évenként jön ide tőlünk egy szakember-küldöttség és lá­togatnak hozzánk a Tolna megyeiek. A mi küldöttségeinknek vannak „állandó” tagjai, illetve olyanok, akik legalábbis több alkalommal eljönnek, vannak akik egy-egy látogatáson vesznek részt. Jómagam itt voltam az első látogatáskor, ép­pen ezért módomban áll lemérni az azóta bekövetkezett fej­lődést és kimondani azt, hogy ez a fél évtized igen sokat „ho­zott” nekünk is, és úgy hiszem, a Tolna megyei termelőszö­vetkezeteknek is. Gyümölcsöző kapcsolat ez, érdemes volt elkezdeni. És érdemes folytatni. Most hadd ne beszéljek en­nek politikai oldaláról, hiszen természetes — és ez minde­nütt elhangzott részünkről is, vendéglátóinktól is — hogy az ilyen együttműködés-látogatások mennyire erősítik a két nép barátságát. Az is természetes és nem újság, hogy mindenütt igazi magyaros vendégszeretettel fogadtak bennünket. Most is gazdag volt a program. Múlt hét hétfőjén a szek­szárdi Aranyfürt Tsz szőlészetét látogattuk meg, másnap Dombóvárra és Kocsolára utaztunk, a sertés- és a szarvas­marhatenyésztés tanulmányozására. Utána a hőgyészi agro­kémiai centrumot látogattuk meg, útba ejtettük a lengyeli mezőgazdasági szakmunkásképző iskolát, majd a teveli ter­melőszövetkezetben a búzatermesztést — főleg a jugoszláv búzafajtákkal elért eredményeket, termesztésüknél kialakí­tott technológiát — tanulmányoztuk. A következő napon a Paksi Állami Gazdaságba látogattunk, itt a konzervzöldség­termelés, a konzerviparral való kapcsolat volt érdeklődésünk tárgya, utána a dunaszentgyörgyi termelőszövetkezet szőlé­szetébe mentünk. Véletlenül éppen akkor permeteztek heli­kopterrel. Pénteken a fajszi Kék Duna Tsz-ben és a kalocsai paprikafeldolgozóban a fűszerpaprika termesztését, feldol­gozását, a paprikaipari kutatóintézet munkáját tanulmá­nyoztuk. Elmondhatom, hogy mindenütt lemérhető az az óriási fej­lődés, ami kapcsolatunk kezdete óta a megye mezőgazdasá­gában — nyilvánvaló a Tolna megyeihez hasonló fejlődés kö­vetkezett be az egész országban is — végbement. Ugrásszerű­en fejlődött a mezőgazdasági technológia, az üzemszervezés, jól funkcionálnak a termelési rendszerek mind a növényter­mesztésben, mind az állattenyésztésben, több területen meg­valósult a komplex gépesítés. Öröm volt látni a bő termést Ígérő búzatáblákat, a gyommentes napraforgó- és kukorica­földeket, az úthálózatot — az öt év előttihez képest e tekin­tetben rendkívüli nagy az előrehaladás. A nehéz gépekhez szilárd burkolatú utak kellenek a határban is, ez igen tanul­ságos számunkra. De hadd emeljek ki két üzemet a látottak közül: a kocsolai téesz szabadtartásos sertéstenyésztését és a dombóvári Al­kotmány Tsz Hollstein-Fríz tehénállományát. Mindkettőnek jellemzője az alacsony beruházásigény és a szintén alacsony élőmunka-ráfordítás, és a magas hozam. A módszert meg­próbáljuk mi is bevezetni. Főigazgatónk, Boriszlav Szvircsev elvtárs, aki nagy elfoglaltsága miatt csak csütörtökön jöhe­tett és csatlakozhatott delegációnkhoz és szombaton már ha­za kellett utaznia — ekkor már túl voltunk a kocsolai és dombóvári látogatáson — kérte, hogy őt is vigyék el e két helyre. Vendéglátóink természetesen eleget tettek a kérésnek. Látogatásunk igen eredményes volt, érdemes folytatni és erősíteni, e kapcsolatot. J. J. XX. század egyik nagy mm eseménysorozata a szá- Ijíp zad elején zajlott le k V«®' megyénkben. Az arató­sztrájkokról van szó. Igaz, már a XIX. század utolsó év­tizedében is több alkalom­mal robbant ki aratósztrájk. A sztrájkolok — a munka megtagadása mellett — leta­posták a gabonát, másutt fel­gyújtották a kaszára érett árpát, búzát, vagy éppen le­vágták a félig érett gabonát. De ezek a sztrájkok mégsem voltak olyan veszélyesek a fennálló társadalmi rendre, mint századunk mozgalmai. A XX. században az arató­sztrájk a monarchia válságá­val, a munkásmozgalom fel­lendülésével és a kormány­zati válsággal egyidejűleg je­lentkezett, s ezért hatása a politikai és a gazdasági élet­re hatványozottan jelentke­zett. 1905. június 24-én a Tolna megyei „Közérdek” Arató­sztrájk címmel egyetlen mon­datos hírt közölt: „A megy- gyessági és muthpusztai ara­tók, mintegy 200-an az ara­tási szerződés megszegésével, sztrájkolnak”. Ezzel kezdő­dött a sztrájk, amelynek ha­lálos áldozata is volt. Az események gyorsan pe­regtek. A Tolnavármegye cí­mű lap 1905. július 2-án „Véres aratás” címmel több oldalas terjedelemben szá­molt be az eseményekről. A többi között arról tudósít, hogy már 1700 katona és nagyszámú csendőrség van elhelyezve Tolna megyének dombóvári, tamási és simon- tornyai járásában. Az aratók azt követelték, hogy az addigi 1/11-ed rész helyett az 1 8-ad részt kapják meg. A nagybirtokosok és nagybérlők határozottan visz- szautasították a követelést. Ha figyelembe vesszük, hogy a századfordulón egy hold 6—8 mázsa gabonát termett, akkor a követelés mértéke: az eddigi mintegy 72 kg he­lyett körülbelül 1 mázsa ga­bonát követeltek egy hold le- aratásáért. Ezt a mintegy 30 kg-nyi gabonát tagadták meg az aratóktól a nagybirtoko­sok. Hogyan zajlott le a sztrájk? Medgyes, Muth és Ságh pusztákon alkalmazott nagy- kónyi aratók megtagadták a takarmányneműek levágását, a 11-ed helyett 1/8-adot kö­veteltek. S mert a követelést nem teljesítették, kitört a sztrájk. Szévald Mór főszol­gabíró 200 sztrájkolót 20-20 napi elzárásra és 100-100 ko­rona pénzbüntetésre, a sztráj­kolok vezetőit pedig 40 napi elzárásra és 40Q korona pénz- büntetésre ítélte. A nagybir­tokosok és nagybérlők Mező­hegyesről sztrájktörőket akartak munkába állítani (június 28-án meg is érkez­tek a megyébe). A sztrájkolok azonban elűzték őket. Szin­te minden községben — en­gedély nélkül — népgyűlést tartottak, s utána szervezet­ten végigvonultak a gabona­táblákon. Az alispán Pécsről kért se­gítséget. A katonákat riadó­val toborozták össze, a Fe­renc József laktanya udva­rán gyülekeztek és vonattal Dombóvárra mentek. Itt ta­lálkoztak 42 szakcsi aratóval, akik a munkát abbahagyták és botokkal felfegyverkezve Dombóvárra vonultak. A ka­tonák „lefegyverezték” őket. A járási főszolgabíró 30-30 napi elzárást és 100-100 koro­na pénzbüntetést szabott ki a sztrájkolókra büntetésül. A pécsi katonaság megerősíté­sére időközben Budapestről is érkezett egy kisebb egy­ség a megyébe. Idézzünk néhány részletet a Tolnavármegye című lap egykori tudósításából: „Martincára és Csehi pusz­tára egy-egy század katona­ság vezényeltetett és a csend­őrség 39 főre emeltetett. 27- én Tóti pusztára, tekintettel Ozorára is, egy század hon­véd küldetett. 28-án egy törzstiszt vezetése alatt 4 század gyalogság indíttatott Budapestről Tamási állomás­ra, Döbrente pusztára pedig egy század lovasság. 29-én a reggeli vonattal Budapestről 920 kisegítő aratómunkás ér­kezett a gazdaságokban való szétosztás végett. Ezek és a közbiztonság védelmére újabb 4 század katonaság és 2 század lovasság érkezett. Ezen felül a megye területé­re még 750 és ismét 160 tar­talékmunkás indíttatott. Torvai, nyírni és somi sztrájkolok, mintegy 140-en Simonmajorban 50 főnyi ara­tót a munka abbanhagyására kényszerítettek. A szolgabíró utánuk ment 7 csendőrrel. Az egyik csoport munkás a le­tartóztatásnak ellenszegült, amikor is Szirb és öncz csendőrök szuronyukat hasz­nálták és Döme József torvai arató életveszélyesen megse­besült és sebébe bele is halt; Bajmusz Lajos pedig súlyo­san megsebesült. 56 egyén le­tartóztatott. A sebesültek Si­monmajorban vétettek ápolás alá ... Amitől minden oldalon ret­tegtek, hogy t. i. véres kime­netele lesz a sztrájknak, im­már valóra vált. Az első vér kifreccsent. A Löwensohn Gáspár bérletét képező Alsó- Medgyes pusztán történt az első összeütközés az aratók és a csendőrök között. Mint­egy 150 Szemcse-pusztai cse­léd, pusztáról pusztára járt izgatni és rombolni. Medgye- sen felszólította őket Markos csendőrőrmester a szétosz­tásra, de ők a leghatározot­tabban ellenszegültek, erre az őrmester lőtt és Hajdics Mihályt a lövés kezefején, egy másik munkást pedig a szúrás bal karján találta. A seb veszélyes.” Ugyancsak Medgyespusz- tán volt egy másik összecsa­pás is. Erről a lap ezt írta: „Medgyes pusztán 26-án két csendőr áll ellen mint­egy 400 főnyi tömegnek, mely a szomszéd pusztákból verő­dött össze, jóféle husángok­kal fegyverkezve. Ezek a csendőröket megtámadták, kik kénytelenek (!) voltak fegyvereiket használni és több embert megsebesítettek. Két lövést tettek és több szú­rást ejtettek. Éppen a leg­válságosabb pillanatban ér­kezett oda egy 4 csendőrből álló járőr. Erre azután a tö­meg hanyat-homlok futott szét.” A sztrájk hevessége július első hetében alábbhagyott, s a Közérdek július 8-i számá­ban arról számolhatott be, hogy a sztrájkolok a legtöbb helyen megkapták a 11-ed helyett a 10-edet. „így a teg­napi nap folyamán Szemcse, Gonozd, Eledény, Ságh, For- nád, Fürgéd, Keszi, Gubarc, Remete, Kistava, Barnahát és Muth pusztákon, továbbá Paári, Ozora, Pincehely, Gyönk, Magyarkeszi, Ma­gyarkér, Szakály és Kánya községbeli aratók valameny- nyien, a Tamási, Nagykónyi és Koppányszántó községbeli aratóknak pedig egy része a munkaadókkal történt meg­egyezés után munkába ál­lott.” Július közepére a sztrájk megszűnt. A sztrájkolok ellen folya­matos eljárást indítottak a járási főszolgabírók és a bí­róságok. A sztrájkolok utol­só csoportja 1906. február 27—28-án állt a szekszárdi törvényszék előtt. Ekkor nyolcvan személyt ítéltek el. Sokan és sokat vitatták, mit kellene tenni, hogy az aratósztrájk ne ismétlődjön meg. Az aratók véleménye szerint tisztességesebb bér, emberibb körülmények biz­tosítása az elszállásolásnál hosszabb időre megoldhatná a gondokat. A nagybirtoko­sok és nagybérlők törvény- módosítást, szigorúbb eljárást követeltek. A Tolna megyei birtokosoknak Paur Ödön a Veszprém megyei Gazdasági Egyesület titkára hozakodott elő 10 pontos tervével. Mit javasolt? Törvénymódosítást az érdekvédelem fokozására; megállapítani a bérminimu­mot, amiért köteles az arató dolgozni; egységes időt biz­tosítani a cselédszerződtetés­re; szigorítani kellene az idő­közbeni elbocsátások és a helyelhagyások büntetését — és lehetne sorolni tovább. A sztrájk 1906. júniusában újból kirobbant. K. BALOG JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom