Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
1978. július 2. 'NÉPÚJSÁG 5 Bokafixes napraforgó A terméseredmények hátterében: a kutatás „Európa szójája a borsó” —1 mondta dr- Kurnik Ernő professzor, egy Iregszemcsén nemrég rendezett összejövetelen. Éppen ezért egyik fontos kísérletünk: harminc százalék fölé emelni a borsó fehérjetartalmát, s igen bonyolult módszerekkel megpróbálni azt, ami a természetben évszázadokon át nem sikerült: kinemesíteni a merev szárú borsót. Napraforgóból az egész világon nem található olyan fajta, amely ellenállna a botritisznek és a szklerotina gombabetegségnek. Mostanában olyan alacsony növésű napraforgó nemesítésén dolgoznak, amely művelése, betakarítása lényegesen könnyebb, mint a ma termesztett magas növésű fajtáké. Ezt a fél lábszárig érő napraforgót jó humorú szakemberek „bokafixesnek” keresztelték. Nem kell minden fajtát nemzeti színű szalaggal átkötni — mondják azok, akik nem gondolták még végig, hogy az éghajlati viszonyok, talajadottságok nálunk egész mások, mint például Dél- Amerikában. Az ott nemesített, nagy termőképességű, ellenálló fajta nem biztos, hogy jól bírja a hazai körülményeket. Az élelmiszer- gazdaság fejlesztésével az elmúlt években több párt- és kormányhatározat foglalkozott. A növénytermesztésben és az állattenyésztésben egyre inkább a minőség kerül előtérbe — természetesen úgy, hogy ezzel párhuzamosan növekedjék az átlagtermés is. Ma Magyarországon az agrárkutatósokra évente másfél milliárd forint jut. A MÉM felügyelete aló 17 kutatóintézet tartozik. Ezenkívül 19 felsőoktatási intézményben és 23 vállalati laboratóriumban végeznek kísérleteket . A táj intézeteket kutatóbázisok váltják fel, az intézeteket vállalatokhoz, vagy mint például Szegeden, Debrecenben és Gödöllőn egyetemekhez, főiskolákhoz kapcsolják. A kutatások eredményességét igazolja, hogy tavaly a 924 minősített növényfajta kétharmada hazái nemesíté- sű volt- A kukorica vetésterületének 75 százalékán, a búzának pedig 30 százalékán magyar hibrideket termesztenek. Világviszonylatban ki- emelkedőek az eredményeink a fűszerpaprika, kukorica, meggy nemesítésében, valamint az új nyúl- és sertéshibridek tenyésztésében. Tavaly 804 kutatási eredményből 416-ot minősítettek, s a gyakorlatban mindegyik hasznosítható. A termelési rendszerek a mezőgazdasági kombinátok, agráripari egyesülések, a tudományszervezésben és irányításban is új munkamegosztás kialakítását igénylik. Egyre sürgetőbb tehát, hogy a mezőgazdaságban a tudomány közvetlen részévé váljék a termelési folyamatnak. A termelési rendszerek hatékonyan képesek alkalmazni az eredményeket, a szakemberek felkészültek a legkorszerűbb biológiai, kémiai és technikai eredmények alkalmazására. Az intenzív kutatás-fejlesztés a gazdaság növekedésének meghatározó eleme. Kiéleződött a gazdálkodás intenzív, és a kutatási bázis extenzív fejlődése közötti ellentmondás. Gyorsítani kell azokat a törekvéseket, melyek eredményeképpen a kutatóhálózat koncentráltabbá és komplexebbé válik. Javulnak a kutatás tárgyi és műszaki feltételei, erősödnek az agrárkutatás és -oktatás központjai. Az eddigieknél nagyobb mértékben kell a korszerű külföldi eredmények adaptálására, és az ezt szolgáló kutatásokra berendezkedni. Több pénzt kell fordítani licenc- és gvártási eljárások vásárlására. A fejlettebb gazdaságokban gyorsítani kell a vállalati oktatási központok kialakítását; különös tekintettel a szakmunkások és a vezető szakemberek továbbképzésére- Szélesíteni kell az oktatási intézmények továbbképzési munkáját, melyben nagyobb hangsúlyt kell kapniuk a legújabb eredményeknek. A tervezésnél, a kísérletek beállításánál jobban figyelembe kell venni a hosszú- távú terveket; csak így lehet a gazdasági célkitűzéseket tudományosan megalapozni. Az előző ötéves tervben 106 kiemelt kutatási feladatot oldottak meg az intézetek. A koncentrált irányítás következtében ebben az ötéves tervben csupán 38 kutatási programot jelöltek ki, van tehát mód az elmélyült munkára. A tudományos munka és a gyakorlat, a termelőegységek kapcsolata még mindig nem hosszú távú, gyakran spontán alakul. A jövőben úgynevezett céltársulásokat hoznak létre, aminek a lényege; a termelőüzemek és az intézetek a legfontosabb feladatokat közösen oldják meg. Az egyik ilyen társulás a Protol, amelynek a központja Iregszemcse. Az olajosmagvak, és az abraktakarmányok nemesítése lesz gyorsabb ebben a céltársulásban. Tolnanémedí térségében a MÁV Pécsi Igazgatósága nagy vágányfelújítási munkát végez. Az idei tervezett munka több mint harminc- millió forintba kerül. A nagyfokú gépesíés lehetővé teszi a gyors és pontos munkát, és ami lényeges: nyolcszáz pá_ lyamunkást helyettesítenek, pótolnak a nagy teljesítményű gépek, amelyeket alig több mint ötven ember szolgál ki. Képriportunk a nagy munka egy-egy pillanatát, illetve a munkásokat mutatja be. PÄLKOVÄCS JENŐ GOTTVALD KÁROLY Az építés vezetői: Varga István osztályfőnök, Frei Péter építésvezető, Somogyi Mihály főfelügyelő, a forgalom és az építés összekötője A tsz-ben dolgozó anyák szabadnapja A rendelet kimondja: a tíz éven aluli gyermek gondozása vagy ápolása miatt igénybe vett díjazás nélküli szabadság idejét — legfeljebb azonban egy évet —, a fizetett szabadságra való jogosultság szempontjából munkateljesítésként kell számításba venni. Függetlenül attól, hogy erre az időre jár-e gyermekgondozási segély, illetőleg betegségi segély. Ez a kedvezmény az anyát újabb gyermek utón is megilleti. Ez azt jelenti, hogy a gyermekgondozási szabadságon lévő tsz-tagként dolgozó anya a fizetés nélküli szabadságon töltött időből egy évre éppen úgy jogosult fizetett szabadságra, mintha ez alatt az idő alatt munkát végzett volna. A fizetett szabadságot a korábbi, de ma is érvényben levő jogszabályok szerint esedékességének évében, akadályoztatása esetén annak megszűnésétől számított 30 napon belül kell kiadni. A munkaviszonyban álló dolgozókéval azonos mértékű fizetett szabadnap kiadásé-- ról is intézkedik a most megjelent kiegészítő rendelet: A tagként folyamatosan dolgozó nőt és a gyermekét egyedül nevelő apát évenként a tizennégy évesnél fiatalabb gyermeke után fizetett szabadnap illeti meg: egy gyermek után kettő, két gyermék után öt napHárom és ennél több gyermek után kilenc fizetett szabadnap jár évenként. Egész éven át folyamatosan dolgozónak azt a tagot lehet tekinteni, aki a termelőszövetkezetben az előző évben 250 tízórás munkanapot teljesített. A fizetett szabadnapokat a tag kívánságának figyelembevételével egyben, vagy részletekben kell kiadni. A szabadnapokra jogosultság utoljára abban az évben áll fenn, amelyikben a gyermek a tizennegyedik életévét betölti. Végül kimondja a jogszabály : annak a tagként dolgozó nőnek és gyermekét egyedül nevelő apának, aki legalább két tizennégy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza — kérelmére — minden olyan hónapban, amikor beosztásánál fogva a hónap minden munkanapján dolgozik, a háztartás ellátása érdekében havonként egy fizetés nélküli szabadnapot kell engedélyezni. Az ágyazatrendező gépen három ember dolgozik Krampácsoló, pályamunkás helyett... acél, rugó és százlóerők Ez a gép óránként négyszáz köbméter kavics rostálására képes-------------------------- -----— A régi pályamunkások irigykedve nézik ezt az embert, aki csak ül, és a műszerekre vigyáz, helyette a gép dolgozik / A Plasser-gép vezetőfülkéjében félóránként váltják egymást a kezelők Figyelem, figyelem — összpontosítás egész műszak alatt