Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-01 / 153. szám

2 ‘IÉpOJSAG 1978. július 1. PANORÁMA Uődak a JIUDK ellen Az Arab Liga rendkívüli ülése Péntekig tizenhat állam je­lezte részvételét az Arab Li­gának szombatra Kairóba összehívott rendkívüli ülé­sén, amelynek a Jemeni Arab Köztársaság (Észak-Jemeni kérésére meg kell vizsgálnia Ahmed Husszein Al-Ghasmi néhai elnök meggyilkolásá­nak körülményeit. Észak-Jemen a szomszédos Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságot (Dél-Jement) vádolja a múlt szombaton Sanaaban elkövetett halálos kimenetelű merénylet meg­szervezésével. Az első észak­jemeni megnyilatkozások Al- Ghasmi meggyilkoltatását még az azóta már kivégzett Szalem Ali Rubia volt dél­jemeni államfő politikai tö­rekvéseivel hozták összefüg­gésbe, legutóbb azonban — egy pénteken nyilvánosságra hozott „szakértői jelentés­ben” — általában az „adeni kormányzatot” említik, nyil­vánvaló célzásként a hétfői sikertelen dél-jemeni puccs­kísérlet leverése után Aden- ben hatalomra került politi­kai vezetésre. A Dél-Jemen ellen vádaskodó szakértői je­lentést a nyugati hírügynök­ségek az INA iraki hírügy­nökség sanaai közlése alap­ján ismertették. A dél-jemeni kormány ugyanakkor — mint ismere­tes — kezdettől fogva cáfol­ta, hogy bármi köze lett vol­na Al-Ghasmi észak-jemeni államfő meggyilkolásához. Politikai megfigyelők most felhívják a figyelmet arra, hogy a dél-jemeni Nemzeti Front Egyesített Politikai Szervezete Központi Bizott­sága csütörtökön azzal vá­dolta Szalem Ali Rubia volt elnököt, hogy individualista akcióra ragadtatta magát, s háborút próbált szítani a két Jemen között. Egyelőre nem ismeretes, részt vesz-e maga Dél-Jemen az Arab Liga tanácskozásán, lévén tagja a szadati politi­kával szembehelyezkedő szi­lárdság frontnak. Egyiptom nemcsak a közel- keleti rendezés kérdésében, hanem az afrikai politikában is szembenáll a Jemeni Né­pi Demokratikus Köztársa­ság haladó irányvonalával. (Konkrét példa az utóbbira az etiópiai—Szomáliái hábo­rú, amikor ä JNDK Addisz Abebát, Egyiptom pedig Mo- gadishut támogatta.) A dél­jemeni haladó irányzat meg­erősödése — mint az egyip­tomi megnyilatkozásokból ki­tűnik — súlyos aggodalmat kelt Kairóban, amely az el­múlt napok eseményeit nem­csak a Dél-Jemen, hanem a Szovjetunió és Kuba elleni vádaskodásokra is felhasz­nálja. Az A1 Ahram pénteki szá­ma — figyelmen kívül hagy­va a Szovjetunió leghatáro­zottabb cáfolatait — újfent megismétli azt a minden ala­pot nélkülöző állítást, hogy a Szalem Ali Rubia által szer­vezett államcsínykísérlet le­verésében közvetlen szerepe volt „a szovjet és kubai fegy­veres erőknek”. A kairó által hangoztatott vádakat erősíti Szudán is ab­ban a közleményben, ame­lyet a két szövetséges ország külpolitikáját összehangoló bizottság alexandriai ülésé­ről adtak ki csütörtökön. A közlemény lényegében az A1 Ahramból már ismert állítá­sokat ismétli meg. MOSZKVA A szovjet fővárosban hiva­talosan bejelentették: Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai külügymi­niszter július 12—13-án ta­lálkozik Genfben, hogy foly­tassa az új SALT-megállapo- dás előkészítésével összefüg­gő kérdések megvitatását. A szovjet és az amerikai dip­lomácia vezetője ezenkívül a felek kölcsönös érdeklődésére számot tartó kérdésekről is tárgyal. MADRID Valéry Giscard d’Estaing francia államfő spanyol veze. tőkkel folytatott tárgyalásai sorában pénteken Madridban rövid megbeszélést tartott Santiago Carrillóval, a Spa­nyol Kommunista Párt fő­titkárával. DACCA Ziaur Rahman bangladesi államfő, aki június 3-án el­söprő győzelmet aratott az elnökválasztáson, csütörtö­kön megalakította 28 tagú új kormányát. A kabinet élére Masiur Rahmant, a Nemzeti Awami Párt vezetőjét nevez­te ki. Jaruzelski Brezsnyevnél Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, államfő Moszkvában fogadta azt a lengyel katonai küldöttséget, amely Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, honvédelmi miniszter vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. (Képtávírónkon érkezett) A Vasas Szakszervezet elnökségi ülése (Folytatás az 1. oldalról). Pakson. Az építkezés köz­pontjában rendezett ülésen részt vett és felszólalt K. Papp József, a Tolna megyei Pártbizottság első titkára és Deli Sándor, SZMT-titkár, Hegedűs György, a beruházás párttitkára és Csizmadia Endre, az intéző bizottság titkra is. A jelenlegi legnagyobb ha­zai beruházásról, a hagyo­mányos erőművek és az atomerőművek működésének összehasonlításáról Halasi Zoltán, az Erőműberuházási Vállalat igazgatója tájékoz­tatta délelőtt a résztvevő­ket, majd Szabó Benjamin, a Paksi Atomerőmű Vállalat igazgatója autóbuszos körlá­togatáson; vezető munkatár­saival együtt, bemutatta az építkezéseket. A délután sorra került ülésen elsősorban a paksi atomerőmű beruházásának helyzetéről, s a vele kapcso­latos szakszervezeti tenni­valókról Schiller János, a Magyar Villamasművek Tröszt vezérigazgatója és Ko­vács József, a tröszt szakszer­vezeti tanácsának titkára adott tájékoztatást. A tanácskozáson rámutat­tak arra, hogy az első ma­gyar atomerőmű 1760 mega­wattos teljesítményű kiépí­tése olyan minőségi és mennyiségi követelményeket támaszt a kivitelezésén dol­gozó vállalatokkal és azok kollektíváival szemben me­lyeket eddig egyetlen beru­házáson sem tapasztaltak. A munka újszerűsége, az épít­kezés közben előbukkanó problémák és akadályok nö­vekvő erőfeszítést kívánnak e gigászi munka minden ré­szesétől. (B. L.) Sorompót az atom elé! Az lenne a kívánatos, ha több ország nem fejlesztene ki atomfegyvert, akinek pedig van, megsemmisítené. Ennek az óhajtott folyamatnak első fele megkezdődött. Most, az atomsororompó-szerződés aláírásának 10. év­fordulóján elsősorban ez érdemel méltatást — vigaszul a fegyverkezési hajsza és a rendkívül nehéz leszerelé­si tárgyalások közepette. Népszerűén hívják e megállapodást „atomsorompó­nak”, hivatalosan a nukleáris fegyverek elterjedésé­nek megakadályozásáról szóló szerződés, amelyben a vele rendelkezők — a Szovjetunió, az Egyesült Álla­mok és Nagy-Britannia — vállalják, hogy nem adják át másnak, a többi aláíró pedig kötelezi magát, hogy nem veszi át, nem fejleszti ki és más módon sem szer­zi be ezt a fegyvert. Valóban az első fontosabb lépés volt ez a pusztító eszközöktől szabad világ felé, s valamivel több mint száz ország csatlakozott is a múlt esztendőkben a szer­ződéshez. Lehetséges tehát ezen a területen is a köze­ledés, elképzelhető olyan szöveg megfogalmazása, amelyet az egyébként ellentétes érdekű államok elfo­gadhatnak, még átfogóbb érdek, az emberiség fenn­maradása szolgálatában. De mint minden politikai folyamatnál, itt is a vissza­esés veszélyével jár a megállás. Kettős a baj. Nem há­rom, hanem öt nukleáris hatalom van, de Francia- ország és Kína (más más indítékokból) nem csatlako­zott a megállapodáshoz. Ennél is sötétebb képet vetít azonban a jövőbe az esetleges atomanarchia: az az ál­lapot, amelyben tíz, húsz, vagy ennél is több államnak van atomfegyvere. Ma már ez nem tartozik a tudo­mányos fantasztikum világába, hiszen a békés célo­kat szolgáló reaktorok mellékterméke a plutonium, egyben az atombomba fő alapanyaga lehet, s 1980-ra a Föld országai annyi plutóniumot állítanak elő, ameny- nyi ezer bombához elég. Rendkívül élénk a hasadó anyagok és a reaktorok exportja-importja, olyan szi­gorú nemzetközi ellenőrző rendszert kellene tehát ki­dolgozni és kiterjeszteni, amely szigorú szabályokhoz köti ezt a kereskedelmet, a technika legfejlettebb esz­közeivel figyeli a veszélyes eszközök forgalmát, anél­kül, hogy a békés célú alkalmazást akadályozná. Vagyis: „teljesen le kell engedni a sorompót” az atom­fegyver elterjedésének útjára. Alva Myrdal svéd diplomata mondta: „öt atomhata­lom, az öttel több mint amennyire szükség van”. Igaz. Ezért javasolta a Szovjetunió az ENSZ rendkívüli le­szerelési ülésszakán: vállalják valamennyien a nukle­áris fegyverzet valamennyi fajtája gyártásának meg­szüntetését. Ez lenne az igazi atomsorompó! TATÁR IMRE Újabb földmozgás Békésben Pénteken reggel 8.34 óra­kor ismét rengett a föld Bé­kés megyében. A földmozgás központja feltehetően ismét Békés városban volt. De a mozgást észlelték Békéscsa­bán, Gyulán és a környező községekben is. A Magyar Távirati Irodának adott tájé­koztatásában Kovács László Békés város Tanácsa műsza­ki osztályának vezetője el­mondta, hogy a rengést kö­vetőén több bejelentés ér­kezett, amelyek arról tájé­koztattak, hogy á földszintes épületekben tóvábbi rongá­lódások következtek be és néhány kémény is ledőlt. Békéscsabán és Gyulán a mozgás következtében a la­kásberendezések mozdultak el. Csillagváros Az űrhajósok iskolája Az idei év különösen ne­vezetes az űrhajózás törté­netében : megkezdődtek a nemzetközi repülések az In- terkozmosz-program alapján. Márciusban szovjet—cseh­szlovák legénység — Alek- szej Gubarev és Vladimir Remek — dolgozott a világ­űrben, most Pjotr Klimuk és a lengyel Miroslaw Herma- szewski. Ezenkívül Bulgária, Magyarország, az NDK, Ku­ba, Mongólia és Románia képviselői is készülnek a startra. Az ANP szovjet hír- ügynökség munkatársa a má­sodik nemzetközi repülés al­kalmából kereste fel Georgij Beregovoj altábornagyot, űr­hajóspilótát, a Szovjetunió kétszeres hősét, a Jurij Gaga­rin nevét viselő űrhajóski­képző központ vezetőjét. A TÖBBSÉG REPÜLÖMÉRNÖK — Tudjuk, hogy Vladimir Remek, az első csehszlovák űrhajós sugárhajtású repülő­gépeket vezetett. Milyen szakmák vannak még képvi­selve a szocialista országok jövendő űrhajósainak cso­portjában? — A többség a szuperszo­nikus sugárhajtású gépeken végzett, repülésben komoly tapasztalatokkal rendelkező repülőménök. S ez nem vé­letlen. Az űrhajók irányítá­sa, a repülés dinamikájának, az új technika lehetőségei­nek, sajátosságainak megér­tése és érzékelése könnyebb az olyan kozmonauta számá­ra, akit erre a szuperszonikus repülőgépek irányításában szerzett ismeretei, tapaszta­latai alapján készítettek fel. Nemcsak arról van szó, hogy az űrhajónak és a repülő­gépnek hasonló az irányítási rendszere. A pilóták gyak­ran kerülnek olyan helyze­tekbe. amelyek megkövetelik a figyelem operatív átállítá­sát egyik rendszerről a má­sikra. Ez gyors gondolkodás­ra és reagálásra tanít: edzi az akaratot, a kitartást, az állóképességet és az önural­mat. Volt idő, amikor lelke­sedéssel fogadtunk minden űrrepülést. Most arra törek­szünk, hogy a befektetett eszközök a lehető legnagyobb hasznot hozzák a tudomány­nak, a technikának, a nép­gazdaságnak. Egy-egy repü­lés sok ember munkájára te­szi fel a koronát. A Szovjet Tudományos Akadémia több mint 200 intézete és más ku­tatóközpontok vesznek részt a Szaljut—Szojuz orbitális komplexumok fedélzetén végrehajtandó tudományos programok kidolgozásában és a szerzett információk fel­dolgozásában. — Az űrkorszak éveiben eddig 86 férfi és egy nő együttvéve mintegy öt esz­tendőt töltött a Föld határain túl. Jártak a kozmoszban köztük mérnökök, tudósok is. Előzőleg azonban valameny- nyiüknek meg kellett tanul­niuk a modern repülőgépek vezetését, meg kellett ismer­kedniük a túlterhelésekkel és a súlytalansággal. Mind­ezek az ismeretek beletartoz­nak a mai pilóták szakmai tevékenységébe. Következés­képpen természetes, hogy Csehszlovákiában, Lengyel- országban, Bulgáriában, Ma­gyarországon, az NDK-ban, Kubában, Mongóliában és Romániában sugárhajtású repülőgépek pilótáit és mér­nökeit szemelték ki jelöltek­nek az első űrrepülésre. — Itt jegyzem meg, hogy ugyanezt az utat választották amerikai kollégáink is, ami­kor űrhajós-jelölteket vá­lasztottak ki az NSZK-ban, Svájcban és több más euró­pai országban. — Hogyan szervezték meg a szocialista közösséghez tar­tozó országok űrhajósainak kiképzését? — Szokás szerint három fő irányban. A kozmonautákat először is megtanítják az űr. hajók és űrállomások irányí­tására, valamint a fedélzeti rendszerek helyes üzemelte­tésére. A programban fontos szerepet kap az űrtechnika megismerése, kipróbálása és a tudományos kísérletek végrehajtása során felhasz­nálandó kutatói készségek kifejlesztése. Végül nagy fi­gyelmet fordítunk a fizikai edzésekre. A gyakorlatban az űrhajóskiképzést két fő sza­kaszra osztjuk. Az űrhajósok először tanulmányozzák a Szojuz és a Szaljut konstruk­cióját, fedélzeti rendszereit. Repülőgépeken edzőrepülé­seket, ejtőernyős ugrásokat végeinek, általános fizikai, speciális és orvos-biológiai foglalkozásokon vesznek részt. A kiképzés második — befejező — szakaszában a kozmonauták már együtte­sekben és a küszöbönálló re­pülés konkrét programja alapján dolgoznak. A jelöl­tekkel a kiképzés folyamán a Szovjet Tudományos Aka­démia, az egyetemi kutató- intézetek, a különböző nép- gazdasági ágazatok — a ko­hászat, geológia, műszergyár­tás, orvostudomány és a me­zőgazdaság — tudományos intézményeinek vezető szak­értői és tudósai foglalkoz­nak. így tehát a szocialista közösség országaiból érke­zett űrhajós-kutatók az In- terkozmosz-program alapján végrehajtandó nemzetközi űrrepülések keretében mint­egy másfél év alatt elegendő ismeretet és gyakorlatot sze­reznek a kozmikus tudomány és technika számos területén. Azt is tudni kell, hogy az űrhajósok másféléves terhe­lése —• a felsőoktatási prog­ramok szokásos „földi” mér­céivel mérve — öt-hat évi egyetemi tanulásnak felel meg. Az 1960-ban létesített kiképző központ fejlett ok­tató-edző laboratóriummal és repülőbázissal, a gyakor­lóberendezések egész rend­szerével, kvalifikált tudósok­kal, mérnökökkel, módszerta­ni szakértőkkel, repülőokta­tókkal, orvosokkal rendelke­zik. Az elmúlt 17 esztendő­ben a központban.több mint 30 űrhajó legénysége része­sült kiképzésben, köztük hat Vosztok, két Voszhod, vala­mint a Szojuz űrhajók koz­monautái. Eddig a Szaljut típusú hat orbitális tudomá. nyos űrállomás fedélzetén kilenc expedíció teljesítette programját. A központ fenn­állása óta eltelt idő alatt sze­mélyekre lebontva több mint 50 űrhajóst képeztek ki. Kö­zülük 43-an jártak a világ­űrben: ketten három alka­lommal, tizenhatan két alka­lommal. Vlagyimir Kovaljo- nok és Alekszandr Ivancsen- kov, a Szojuz—29 legénysé­ge jelenleg eredményesen dolgozik a Szaljut—6 űrállo­máson. Hozzájuk csatlakozott most az új nemzetközi le­génység: Pjotr Klimuk és Miroslaw Hermaszewski len­gyel űrhajós-kutató. Ismét négy űrhajós tartózkodik a valágürben keringő Szaljut—6 űrállomás fedélzetén. A képen Kovaljonok, Ivancsenkov, a Szojuz—29 kozmonautái, valamint Kli­muk és Hermaszewski, a Sz ojuz—30 szovjet—lengyel le­génysége. (Képtávírónkon érkaeett.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom