Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
1978. június 4. Képújság 7 Rang volt tanítani Megyénknek kevés olyan alsófokú oktatási intézménye van, melynek fennállása meghaladja a másfél századot. Így szinte természetes, hogy az ünneplés olyan sok szív melegétől volt emelkedett hangulatú, és mégis családias. Tudjuk, hogy az 1700- as évek végén, az 1800-as évek elején kevés helyütt hiányolták a néptanítást. Agár- don a rk. egyházközség képviselőtestületének döntésére mégis letétetett az oskola alapköve, majd 1802-ben az intézmény első tanítója és segédtanítója megkezdte a zömmel parasztgyerekek bevezetését a betűk, számok, a szellem e világi hasznú birodalmába. Ahova az iskolát állították, előtte kocsma volt, mellette pedig kovácsműhely. Hét év múlva már három tagozaton folyt a tanítás; el kellett különíteni az abc-se- ket a sillabizálóktól, ezeket pedig a már olvasóktól. S igencsak megszaporodtak Kovács István tanító úr gondjai és örömei az alatt a 45 esztendő alatt, amíg 1810-től 1855-ben bekövetkezett haláláig itt tanított. Gondolta, hitte-e vajon, hogy munkája révén számon tartják majd 175 év elteltével és azok is fejet hajtanak emlékét idézve, akiket a költő új népnek, másfajta rajnak nevez? — Agárdon tanítónak lenni mindig magas rang volt — mondta mély meggyőződéssel több ember is a jubileumot ülők közül. A most 75 esztendős Vas Mihály bácsi szintén ezt tanúsította, amikor a maga ugyancsak Kovács nevű tanítóját emlegetve igaz tisztelettel úgy jellemezte, hogy azért volt igen nagy becsülete gyerek és felnőtt előtt, mert szigorú, de az igazságért élő-haló ember volt. „Jól járt, aki adott a szavára!” Miska bácsi fia, a Dalmandi Állami Gazdaság állami díjas igazgatója is főleg azért indulhatott a vén sióagárdi iskola falai közül — parasztgyerekként — meghódítani a tudást, mert bizonyos Richter Mátyás sokszor elmondta, milyen kár lenne jó képességeit beszorítani egy kisparaszti gazdaságba. — Maga is kitűnő tanuló volt Miska bácsi. Nem tanult volna szívesen? — Készültem rá, hogy leteszem a polgárit, de édesapám korai elvesztése miatt nekem 18 évesen kellett gazda emberré lennem. leti. Eleink nem gondoltak rá, hogy ez is fontos lesz nekünk. S ezért van az, hogy a 175 évből 33-at, ha pedig az iskolák államosításától számolunk, 30 évet tudunk híven áttekinteni. Pedig, pedig... de messze volt 1945-ig a népoktatás ügye attól, hogy a mai módon elsőrangú közügyünk legyen! Nálunk az iskolák még az 1800-as évek vége felé is hiába pályáztak volna a tömegoktatási intézmények rangjára, bár jól látva, hogy a tudás részkövetelés lehet a hatalomból, a hazánkban lassan születő kapitalizmus sejti már, hogy szerepet kell osztania a népoktatásnak, mivel a gyermekcipőben járó ipar igényli a termelők nevelését célzó iskolát. Még messze vagyunk attól, hogy az oktatás a munkaerő- piacon értékként jelenjék meg, és eszközévé váljon a magasabb társadalmi grádu- sok elérésének. Amikor adott már ez a felismerés is, beál- lítódnák a fékek azzal a céllal, hogy túl magas grádusra ne juthasson akárki, mert „úr dolga, hogy úr legyen!”. Isten, állam, társadalom A kötelező népoktatásról hazánkban 1848-ban készült törvényjavaslat, de ennek beiktatására — Európa többi államát megelőzve — csak 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után került sor. Ettől számítva mondja ki a törvény a 6-tól 12 évesek mindennapos, a 12-től 15 évesek heti néhány órás iskolakötelezettségét. Csakhogy nálunk ennek a törvénynek is az volt a sorsa, ami az egészségügyinek; csupán átabotában hajtották végre. Inkább sehogy, mífit valahogy. Magyarországon az első világháborút megelőzően a felnőtt lakosság több mint fele volt írástudatlan. Egyébként a tiszteletet érdemlő agárdi tanítóság soraiban is akadt olyan, aki eredetét feledve azt foglalta egy jelentésbe, hogy „a falusi gyerekek, kiket Isten, állam, társadalom és saját osztályuk helyzete mindig tevékeny életre szánt, arra vannak kényszerítve, hogy 4, 5, 6, 8, 12 órát üljenek a padokban és ezen közben semmit ne tegyenek ..Nem tetszett neki a „kényszerítés”. Azt mondjuk, hogy „1945- ig Magyarországon a műveltség monopólium volt” és ránk csodálkoznak a gyerekek. Szeretve-tisztelt öregeink sem értik pontosan „mi a fene fájlalnivaló van ebben”? Pedig könnyű a megértés, csak bele kell gondolniok abba, hogy 1945-ig Agárdról mindössze két fiúgyerek startolhatott jó képességeivel — és 1802-1978 Futó beszélgetésünk az 1866-ban épült, eredetileg fazsindelyes ház udvarának jóval fiatalabb almafája alatt esett. Szerencsével, mert délelőtt permetezni kellett a szőlőt, s ezt a dolgot akkor sem jó másra bízni, ha se a láb, se a váll nem bírja már a teli tartályt és csak kicsinyenként haladhat a munka. Emlékörvénylés Az 1956-os árvíz mosta el Agárd ősi központját, ahol az egykor volt élet „szentháromságát” alkotva állt a templom, a községháza és iskola. Üj központja van a községnek, az első helyét új iskola foglalta el, de áll, korát csak külsejével hirdetve az a 100 éves épület, aminek emelését „az agárdi oskoláskorúk növekedése” parancsolta. Belül, mai ez is. — Emlékszik János bátyám? — Elfelejtetted volna Mariskám? — Na nézzék, hát ennyire el tud fáradni az ember emlékezete? Ha agyoncsapnak se tudom mi volt akkor, amikor megszedtük a gyakorlókért almását... Van-e jobb dolog, mint amikor ilyen családias kér- deznivalókkal jön össze egy falu népe, hogy miközben hol sírna, hol nevet, áttekintse a hazát? Igen, a hazát, mert ami a sióagárdi iskolában, benne és vele történt, történelem. Ezen mit sem változtat az a szívet nem is kicsikét fájdító tény, hogy feltáratlan az iskola története, ami a hiteles megőriznivalókat ilnem is családja anyagi erejéből — diplomáért. Orvos lett az egyik, pap a másik. Az orvos, éppen nemrég költözött haza több évtizedes munka után a szülőfalujába, hogy ott élje nyugdíjas napjait. Évszámok Az L-alakú új iskola udvarán két karcsú betonoszlopon szürke márványtábla, amire az itt tanító és idevaló születésű Farkas Pálné férje, a szobrászművész véste; egyet, amint dologra lehetett őket fogni... Ünnepi leltár 1952. Végez az általános iskola 17 tanulója és továbbtanul 10. Egyetemen, főiskolán szerez diplomát 6. Számon tartatnak, mint első fecskék. Balogh Miska áltaszereznek ezután is érdemet arra, hogy ráállhassanak. Bizonyításul, leltár. Arról, hogy 30 év alatt mit adott — ne féljünk a szótól — a hazának a sióagárdi iskola. Ipari szakmunkás 87; mezőgazdasági szakmunkás 35; építőipari szakmunkás 38; hivatásos gépkocsivezető 31; technikus 21; kereskedelmi A haza, ezen az időtávon háromszor került olyan történelmi helyzetbe, amikor hatni, alkotni, gyarapítani a dolgozó osztályoknak egyet jelentett a fényre derüléssel, illetve kerüléssel. 1848. 1919. 1945. Keveset tudunk Sióagárd szociáldemokratáiról, akik akkor, amikor a szociáldemokrata pedagógusok országos tanácskozása még csak készült a kormány elé terjeszteni az iskolák államosítását, végrehajtották Agárdon az államosítást. A szociáldemokrata pedagógusoknak a Tanácsköztársaság leverése után ezért el kellett hagyniok nemcsak az iskolát, Agárdot is. Velük ment a 8 osztályos, kötelező és ingyenes népiskola álma, hogy 1948-ban térjen vissza egyszer és mindenkorra. Közben mi volt? A daru- és kakaslollas világot megéltek eleven históriáskönyvként tudják, mert kitörölhetetlenül magukban hordozzák az átél- teket ma is. 1926/27-es tanév. Az iskolának van 54 első osztályosa. Három év múlva a negyedik osztályban már csak 17 gyerek ül. Hová lettek? Elmentek megkeresni a napi három karéj kenyérből legalább lános isiokai tanárként köszön vissza a falujának, Bonyhádról. Deli Gyurka is tanár lett, most a megyei pártbizottság munkatársa. Kőszegi Gyurka szemész főorvos Dombóváron, Szabadi Miska is tanár, de nevét úgy ismerik, hogy ő a megye néptáncmozgalmának a lelke. Szoko- di Ferenc elszakadt a szűkebb hazától, Szolnokon tanácsi vezető. Tornóczki János, a megyei kórház főorvosa, belgyógyász. — Ezek közül a fiúk közül egy se felejtette el, hogy honnan vette föl a kalapot — mondják róluk, meg az állami díjas „Vas Pistiről” is. Jaj, de jó íze van a közös büszkélkednivalónak! Az öreg iskola alapkövét az új épültekor átmentették az udvarban lévő „fiatalabb” öreg tövéhez. Ezután már a szürke márványtábla alatt lesz a helye. Körbejárom, gyanakodva nézegetem a követ, ami olyan fényesre koptatott, mintha szobrász munkálta volna. Ünnep ide, ünnep oda, kiszalad a számon a gyanú, amin Pető Gyula igazgató jót nevet és beavat egy titokba. — Nem tudni mikor kezdődött, de erre a kőre mindig csak az állhatott rá. aki valami jóval érdemelte, hogy a többiek fölé magasodjék. Szóval csizmák, bakancsok, mezítlábak, cipők és szandálok koptatták „míves” külleműre a követ. Sokan állhatták rá és bizonnyal sokan eladó 22; mezőgazdasági mérnök 13; gépészmérnök 5; építészmérnök 4; közgazdász 7; jogász 3; orvos 5; katonatiszt 3, pedagógus 49. Most járja a középiskolát 27; egyetemen, főiskolán tanul 9 agárdi indítású gyerek. — Mondja Tihanyi tanító úr — aki a századfordulón évi 97 forint éhbérért töltötte a tudást a fejekbe, míg a normál tanítói fizetés évi 300 forint volt — hitte volna, hogy egyszer majd a tudás? a műveltség így lesz itt hatalom? És a későbbiek közül Király Irén, Nemes István. Pető Gyula címzetes igazgató, vagy Gálos Ferenc, Hun Margit tudták-e, hogy az elődök, apák és testvérek példája annyi sióagárdi gyereket állít felnőtten a katedrára itthon, cáfolni a mondást, mi szerint senki sem lehet próféta a saját hazájában? A 175 évesen is fiatal iskola 15 fős tantestületéből 9 tanár, a többi tanító képesítésű. Nyolcán (Doszpod János, Doszpod Jánosné, Endrődi József igazgatóhelyettes, Kilián György, Farkas Pálné, Pető Rozália, Pető Gyula — igazgató — és Pető Gyuláné) sióagárdiak. Aki közülük csak távoli gyermekkorában állt azon a szép fényű, jó hagyományt ragyogó kövön, ne restelljen ráállni! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: KOMÁROMI ZOLTÁN. TI I» Ilit sí «• «« Hazánk, falunk, iskolánk 1802-től napjainkig címmel gyerekek kezdték az ünneplést május utolsó hetében. A történelmi vetélkedő után kiállítások megnyitása következett az iskola szakköreinek munkáiból, majd pénteken megkoszorúzták a sióagárdi pedagógusok sírját a temetőben. Tegnap, szombaton a gyerekek már a szülők, nagyszülők, az iskola volt és jelenlegi pedagógusaival folytatták azt az ünneplést, mely az iskola 175. születésnapjának szólt. Új, a régi helyén Kívül százéves, belül fkrtol Sióagárd, ünneplőben A jubileumi vetélkedők egy csoportja Vas Miska bácsi: 18 évesen lettem gazda Hass, alkoss, gyarapíts! 1802—1978. allhat a köre