Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-04 / 130. szám

© ^PÜJSÁG 1978. június 4. Tegnap köszöntötték a me­gye pedagógusainak képvi­selőit Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ­ban. Idén a pedagógusnap al­kalmából a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát adományozta Béres Sándornénak, a Tolna me­gyei Tanács művelődésügyi osztálya általános iskolai cso­portvezetőjének. A „Kiváló pedagógus” ki­tüntetést öten kapták meg a megyéből: Hervay Lajosné Kajdacsról, Németh Gyuláné Dombóvárról, Schwarz Ti­bor és Végh Andor Bony- hádról, valamint Temesi Mátyásné Tengelicről. Az oktatási miniszter „Ki­váló munkáért” kitüntetés­ben részesített ötvenhárom pedagógust, illetve ügyviteli és fizikai állományú dolgo­zót. Nem véletlen, hogy az úgynevezett technikai sze­mélyzetről sem feledkezünk meg a pedagógusnapon, hi­szen az ő munkájuk szerve­sen épül az oktatásügybe. Ugyancsak „Kiváló munká­ért” kitüntetést ítélt oda a belkereskedelmi, az egész­ségügyi, a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a munkaügyi miniszter is, ösz- szesen hét főnek. Miniszteri dicséret illetett meg további negyvenöt személyt. Megyei kitüntetések átadá­sára is sor került tegnap. A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya anyanyelvűnk ápolásáért Babits Mihály emlékplakettel * jutalmazott három pedagógust. Az 1978. évi megyei pedagógiai pá­lyázaton szintén három pá­lyamunka nyert első díjat. Az iskolákban végzett KISZ-munka elismeréséül hatan, az úttörőmozgalmi tevékenységért pedig tizen­hatan vehettek át kitünte­tést tegnap. Eddig a kitüntetések fel­sorolása, de vajon milyen hétköznapok váltják az ün­nepet? Hogyan festenek pe­dagógusaink élet- és mun­kakörülményei ? A diákotthonokban, neve­lőotthonokban, gyógypeda­gógiai intézetekben dolgo­zókkal együtt 3300 pedagó­gus dolgozik a megye okta­tási intézményeiben. A pe­dagógusok jelentős része nő, a nők aránya megközelíti a nyolcvan százalékot. A pe­dagógusok száma az elmúlt évtizedben emelkedett, an­nak ellenére, hogy a demog­ráfiai tényezők miatt a ta­nulólétszám a megyében (és országosan is) csökkent. Több munkaerőt követel a felnőttoktatás kiterjesztése, az órán kívüli és az iskola- előkészítő tevékenység ki- szélesedése, a gyógypedagó­giai munka, a korrekciós osztályok bevezetése, stb. Pedagógusaink nagy része városokban és nagyközsé­gekben dolgozik, döntő többségük osztott osztályok­ban tanít. Ez a tény a mun­kakörülményeket jelentősen befolyásolja. Az urbanizá­ciós folyamat és a körzete­sítés hatására a pedagógu­sok többsége a nagyközsé­gekbe és a városokba költö­zött. A pedagógusok jelentős része felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Csak az 1960 előtt végzett tanítóknak és óvónőknek van már közép­fokú végzettséget adó okle­vele. A pedagógusok az értel­miségi réteg nagy hányadát képezik, különösen a közsé­gekben és a falvakban, ahol az értelmiségiek gerincét al­kotják. (Az értelmiségnek körülbelül negyven százalé­ka.) A pedagógusok szerepe a társadalmi életben — ki­váltképp a községekben és a falvakban — igen jelentős. Sokan fontos társadalmi funkciót töltenek be a lakó­helyükön. Azok, akik két- három funkciót is vállal­nak, aránytalanul nagy ter­het viselnek az iskolán kí­vüli elfoglaltsággal. Mind a közoktatásban ki­fejtett munkájuk révén, mind a társadalmi tevé­kenységük alapján növeke­dett á pedagógusok erköl­csi megbecsülése. Munká­jukról fontos pártdokumen­tumok, megyei párt- és ál­lami testületek is elisme­rően szóltak az elmúlt évek­ben. A megbecsülést fejezik ki a megye pedagógusainak eddig juttatott kitüntetések is. A pedagógusok munka- és életkörülményeiben az el­múlt évtizedben nagymérté­kű változás, fejlődés követ­kezett be. A korábbi hely­zetet a szétszórt iskolaháló­zat és a hiányos felszerelé­sek jellemezték. Jelenleg osztott osztályokban, szak- rendszerű oktatás folyik, korszerű tantermekben, jó felszerelés biztosítja a kí­sérletezési lehetőségeket. Ma is meglévő problémák azonban a helyettesítés és a képesítés nélküliek magas aránya, a zsúfoltság, a ma­gas osztály- és csoportlét­számok, a tanteremhiány. Pedagógusaink életkörül­ményeit alapvetően jövedel­mük határozza meg. Állami és megyei intézkedések egy­aránt jelentősen javították a helyzetet. 1975 december és 1977 májusa között a törzs­bérek 19,4 százalékkal, az alapbérek 18,5 százalékkal emelkedtek átlagosan. Az 1977. szeptember elsején végrehajtott bérrendezés nyomán a pedagógusok jö­vedelme az 1976. január el­sejei adatokhoz viszonyítva, harminchét százalékos nö­vekedést mutat. A szolgálati lakások szá­ma átlag évi nyolccal gya­rapodik megyénkben Ezzel a szükségleteket nem tudjuk fedezni. Enyhít a gondokon a pedagógus-házépítési hi­tel, amelynek nagysága 160 ezer forint. (200 ezer forin­tos hitelt kaphat évenként öt pedagógus házaspár.) Eb­ből a forrásból évente 35— 40 lakás épül. Hitelakció se­gíti a pedagógusok gépko­csihoz jutását is. A szekszárdi pedagógusnapi ünnepség résztvevői — köztük a kitüntetettek — az ének-zenei általános iskolások mű­sorát hallgatják Jubileumi rendezvények előtt áll a Házi- és Népi Ipar- művészeti Szövetség, valamint a Népi Iparművészeti Tanács. Az idén ünnepük fennállásuk negyedszázados évfordulóját. Ebből az alkalomból tettünk fel dr. Nagy Lászlónak — aki mind a HISZÖV-nek, mind a Népi Iparművészeti Tanácsnak elnöke — az alábbi kérdést: — Milyen eredmények dokumentálják az elmúlt negyed­századot és ezekről milyen rendezvényekkel emlékeznek meg? — 1953. május 21-én jelent meg a Minisztertanács hatá­rozata a Népi Iparművészeti Tanács és a HISZÖV alapításá­ról. Erre azért volt szükség, mert az ötvenes évek elején sor­ra alakultak a kisipari szövetkezetek. Ezt az időszakot úgy emlegetjük, hogy a felszabadulás utáni nemzeti ébredés szer­ves része, összefogásuk, fejlesztésük kulturális kérdésként is jelentkezett. A Magyar Néprajzi Társaság 1952 végén bead­vánnyal fordult a kormányhoz, kérve egy olyan egységes szervezet létrehozását, amely a művészetet irányítja és gazda­ságilag biztosítja a társadalmi helyzetű művészet fejlesztését. A javaslatot az illetékesek elfogadták és az minisztertanácsi jogszabályban jutott kifejezésre. Ez a rendelet a HISZÖV feladatává tette, hogy az időköz­ben szövetkezetté szervezett háziipari csoportokat gazdasági téren irányítsa, a fejlődést megfelelő anyagi eszközökkel biz­tosítsa. A Népi Iparművészeti Tanács feladataként jelölte, hogy a népi iparművészeti kérdésekben bíráló, ellenőrző és össze­fogó szerv legyen. Őrködjék a hagyományos népművészet tisz­taságán, gondoskodjék az alkotók művészi és ideológiai to­vábbképzéséről, segítse elő a ma társadalmi népművészetének es népi iparművészeiének alkotó fejlődését. E két szerv alapításával egyidejűleg rendelkezés született a Népművészet Mestere kitüntetés alapítására. Ez a kitüntetés a terület jeles alkotó művészeinek legmagasabb rangú elis­merését szolgálta. Értéke azonos más művészeti díjakéval, például a József Altila-díjjal, Munkácsy-díjjal stb. E jogsza­bály felhatalmazást adott a Népi Iparművészeti Tanácsnak, hogy Népi Iparművész címet adjon mindazoknak, akik a tárgyi díszítőművészet területén folyamatos alkotó tevékenységet végeznek. A Népi Iparművészeti Tanács társadalmi szerv. A tanács elnöke a HISZÖV mindenkori elnöke, munkájában részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézete, a Kul­turális Minisztérium, a Magyar Képző- és Iparművészek Szö­vetsége, a Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium, a Népmű­velési Intézet, az OKISZ, valamint a népművészet két mestere. Munkánkat igyekeztünk a jogszabályban foglaltaknak megfelelően végezni. Ennek elismerését mutatja, hogy a népi iparművészet fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységükért idős Kapoü Antal és Kántor Sándor Kossuth-díjban részesült, százheten kapták meg a Népművészet Mestere címet és öt- száznyolcvanketten lettek népi iparművészek. Az alkotók ösztönzésének célját szolgálja a pályázatok rendszere. Országszerte ismert pályázatunk a hímzők részére a Kis Jankó Boriról elnevezett, a fafaragóknál idős Kapoli Antal Kossuth-díjas fafaragó nevét viselő, a fazekasoknál Gerencsér Sebestyén nevével fémjelzett pályázat. A szőttes­pályázat kiírásának nincs külön névadója, azt önmagában fémjelzi a helye: a Sárköz. E pályázatok a jelentős pálya­díjak mellett erkölcsi sikert is jelentenek, hiszen ezek egy­ben a szakma legrangosabb vetélkedői. A népi iparművészet folyamatos fejlődését mutatják az országos népi iparművészeti kiállítások. Az első 1958-ban volt, mely elsősorban a múlt örökségét reprodukálta. 1961-ben már megjelentek az ősi motívumokat őrző, de már az új igényeket is bemutató elemek. 1966-ban érkeztünk el a fejlődés jelen­legi fokára, amikor is a népművészeti jegjíek önálló megjele­nése esztétikailag is meghatározó volt. E kiállítások mellett mintegy 40 nagy nemzetközi szereplésünk is volt. Ügy összegezhető ez a kor, hogy a hatvanas évek végétől a népművészet megújhodott. Nem csupán reprodukáló, ha­nem a hagyományokkal újat alkotó önálló művészeti ág lett. Még egy gondolattal kiegészítve nemzetközi szereplésün­ket: 1956-ban a varsói VIT nagydíját Nagy Ferenc tabi fafa­ragó kapta. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon Grand Prix-t nyert Kántor Sándor, 1963-ban a párizsi világkiállításon Tóth- falussy Géza Oscar-díjat kapott, 1965-ben Frankfurtban a magyar gobelin-alkotások ugyancsak Oscar-díjat nyertek. A szövetségünkhöz tartozó szövetkezetek két fő csoportra oszthatók. Népi iparművészeti ágazatokat művelő szövetkeze­tek, melyhez hímzést, szövést, fafaragást, fazekasságot és egyéb kis mesterséget művelő alkotók (vaskovács, fésűs, kisbútoros) kollektívája tartozik. Ezek földrajzilag olyan helyeken léte­sültek, ahol művészi hagyományokkal rendelkeztek, etnikai múltjuk volt, mint például a Sárközben. A másik csoportba tartoznak a hagyományos háziipari termékeket előállító szövetkezetek: kosár- és fonásáruval, szőnyeggel, kötöttáruval, ajándéktárgyakkal, gyermekruhával, gobelinnel és csipkével foglalkoznak. Jelenleg hetven háziipari és népművészeti szövetkezet tartozik hozzánk. Taglétszámunk mintegy negyvenezer, a tagok mintegy 90 százaléka a munka természetéből fakadóan nő. Szövetkezeteink gazdasági szerepe jelentősnek mondható. A fejlődés rendkívül dinamikus. 1954-ben szövetkezeteink ter­melési értéke 200 millió forint volt. az elmúlt évben megha­ladta a 3 milliárdot. Igen fontos az exporttevékenység. A külföldre szállított termékek forintértéke meghaladta az egymilliárdot, aminek több mint 60 százaléka konvertibilis valuta volt. A világ har­mincnégy országába szállítunk. Ezzel úgy hiszem azt is sike­rül bizonyítani, hogy szövetkezeteink nem valamiféle elavult középkori rezervátumokat tartanak fenn, hanem virágzó és a ma embere számára hasznos ágazatokat művelnek. Néhány szót jubileumi rendezvényeinkről. Június 16-án nyitjuk a „Népi iparművészet negyedszázada” című kiállítást a Néprajzi Múzeumban. Ezt kétnapos konferencia követi a múlt felmérésének, a jelen és jövő feladatainak megbeszélé­sére. Június 19. és 23. között Budapesten tartja ülését a szo­cialista országok szövetkezeti központjainak népművészeti munkacsoportja, amelynek témája a népművészet mestereinek jogai, továbbá a népi iparművészeti alkotások szerzői jogvédel­mének nemzetközi kérdései. A jubileumi rendezvényeink sorát az őszi Budapesti Nem­zetközi Vásáron zárjuk kiállítással és háziipari termékeink bemutatójával — fejezte be kérdésünkre adott válaszát dr. Nagy László. F. I. Három évtizeddel ezelőtt, 1948 májusában—júniusában az egész ország életére kiható történelmi jelentőségű ese­mények zajlottak le hazánk­ban: megvalósult a magyar munkásosztály szervezeti egy­sége, létrejött a Magyar Dol­gozók Pártja. Megyénkben az alapszervezetek, és az alsóbb pártszervek májusban mond­ták ki az egyesülést, a megyei pártszervek május 30-án hoz­ták létre egységüket. A két párt egyesülésének számos fontos történelmi előz­ménye volt. Ilyennek tekint­jük már az 1944. október 10-i egységfrontmegállapodást is. A népi demokratikus forra­dalom sikerei, de különösen az 1947. augusztus 31-i vá­lasztásokat követően felgyor­sult fejlődés nyilvánvalóvá tette, hogy a két munkáspárt, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülését nem lehet sokáig halogatni. Az SZDP jobbszárnya meg­kísérelte a folyamat megállí­tását, követelte a párt bal­szárnyának eltávolítását a ve­zetésből, s javasolta, ha ez nem vezetne eredményre, az SZDP mondja ki önfeloszla­tását. A baloldal előtt — az SZDP októberi választmányi ülése után — nyilvánvalóvá lett, hogy a tudatos, szervezett el­lentámadás, a szervezeti sza­kítás elkerülhetetlen. A pár­ton belüli harc megvívásához jelentős fórumok álltak ren­delkezésre: az SZDP fővárosi összevont pártnap (nov. 30), az SZDP fővárosi végrehajtó bizottságának határozata (dec. 4), a fővárosi összevont párt­nap (dec. 9) és az azt követő tüntető felvonulás, valamint a december 30-i vb-ülés, amely határozatában nyíltan szólt a jobboldal tevékenysé­géről, és szervezeti rendsza­bályokat követelt ellenük. Szélig Imre ellen bizalmat­lansági indítvány hangzott el. 1948. február 18-án a nagy­budapesti összvezetőségi ülé­sen jóváhagyták Kéthly An­na, Szeder Ferenc, Szélig Im­re, Bán Antal és mások le­mondását. A jobboldal elszigetelődésé­nek egyik legbiztosabb jele volt, hogy 1948 januárjában megkezdődött az SZDP tag­ságának tömeges átáramlása az MKP-ba. Ez a folyamat februárban meggyorsult, s gyakori volt, hogy egész szer­vezetek csatlakoztak az MKP- hoz. A tömeges beáramlást megakadályozandó, az MKP Politikai Bizottsága február 22-én kimondotta a március 15-ig érvényes tagzárlatot. Az események üteme egyre gyorsabb lelt. Az SZDP március 6—8-án ülésező 36. kongresszusa a baloldal teljes győzelmét hoz­ta. Utasította a pártvezetősé­get, hogy kezdjen tárgyaláso­kat az MKP-val a két párt egyesítésének előkészítéséről, s hívjon össze rendkívüli kongresszust az egyesülés ki­mondására. Az MKP Politikai Bizottságának március 11-i ülése üdvözölte a határozatot. Az egyesülés végrehajtásá- | ra üzemi és területi egység­bizottságok alakultak. Fel­adatuk volt, hogy az átmeneti időszakban irányítsák mind­két párt szervezeteinek tevé­kenységét. Gyakorlatilag áp­rilis 24-én kezdődött meg az egyesülés 6 budapesti nagy­üzemi pártszervezet egyesíté­sével. Az egyesítést megyénkben is az egységbizoltságok haj­tották végre. Adataink sze­rint május elején vette kezde­tét az egyesítő taggyűlések összehívása, s alig 3 hét alatt be is fejeződött. A Tolname- gye-1948. május 26-i számá­ban erről ez olvasható: „A megyében 23-ával egye­sültek a községi és városi MKP és SZDP pártszerveze­tek és ettől kezdve minden községben a Magyar Dolgo­zók Pártjának szervezetei mű­ködnek.” Egykori jegyzőkönyvek ta­núsága szerint mindenütt lel­kesen mondottak igent a két párt egyesülésére. Ünnepé­lyes külsőség, őszinte öröm, a jövőbe vetett hit jellemezte a taggyűléseket. Május 30-án, a hónap utol­só vasárnapján került sor a két párt megyei szervezeté­nek egyesítésére. „267 küldött, volt kommu­nisták és szociáldemokraták — most már a Magyar Dol­gozók Pártja községi és váro­si szervezeteinek küldöttei — gyűltek össze vasárnap Szek­szárdon, hogy kimondják a két munkáspárt Tolna me­gyei szervezeteinek egyesíté­sét.” — írta a Talnamegye cí­mű lap június 2-i száma. A tudósításból kiderül, hogy a szekszárdi ipartestület székházában volt a konferen­cia. Napirend előtt a megye kommunistáitól elköszönt Leiter Ernő, az MKP volt megyei titkára, őt a párt más munkaterületre irányította. Ugyancsak napirend előtt a köztársaság elnöke által ado­mányozott kitüntetéseket ad­tak át a pártmunkában élen­járóknak. A konferencián a pártköz­pont képviseletében megje­lent Szőnyi Tibor, az SZDP képviseletében Horváth Zol­tán. A konferencián Szőnyi Tibor tartotta meg a beszá­molót. Méltatta a szociálde­mokrata párt politikájának azokat az elemeit, amelyek évtizedeken segítették a ma­gyar munkásmozgalmat. Részletesen elemezte a Kom­munisták Magyarországi Pártjának illegális küzdel­mét, majd a felszabadulás után elért sikerekről számolt be. Méltatta a két párt egye­sítésének jelentőségét. Horváth Zoltán a többi kö­zött pedig így fogalmazott a hozzászólásában: „1948-ban nem olyan egyesülést hajtunk végre, mint 1919-ben. Nem vanulunk be az MDP-be mint szociáldemokrata frak­ció. Aki így képzeli el az egyesülést, az vegye a kalap­ját és már be se jöjjön az új, egységes munkáspártba, amelyben csak egy dönt: a végzett munka.” Utánuk a megyei pártszer­vek egy-egy képviselője (Szitkovits és Váradi) szólt a napirendhez, majd ajándéko­kat adtak át a küldöttek az elnökségnek. A vita során a felszólalók számot adtak munkasikereik­ről, az egyesítő taggyűlés han­gulatáról, a tervekről, a közös feladatokról. A megyei egyesítő konfe­rencián 113 községet képviselt a 267 küldött, közöttük 48 volt a nők száma. A konferencia egyhangúlag hozott határozatában mondot­ta ki a két párt a Magyar Kommunista Párt és a Szo­ciáldemokrata Párt egyesítő- sét. K. BALOG JÁNOS Vasárnap tartják a vármagyal pártszarvazatak agyasitö konfarandáfftt-A megyében 23*ával egyesültek ■ körzégi ét városi MKP és SzDP párt­szervezetek és ettől kezet ve minden Ségben a Magyar Dolgozók Pártjának szervezetei működnek. Vasárnap Szék- szárdon találkoznak a MDP küldöttei a megye mind eh községéből, hogy ki­mondják a tolnamegyei kommunista cs sitését é# a MDP megyei vezetőségét megválasszák. Két héttel az országos kongresszus előtt, amely a pártok or­szágos központjainak egyesülését is ki­mondja és ezzel megszünteti a magyar munkásosztályban harminc éve fennál­lott szakadást, Tolna megyében is meg­tör téník a megyei szervezetek egyesi­Befejeződött a pártalapszervezetek egyesítése — adja hírül a Tolnamegye 1948. május 26-i száma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom