Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-07 / 106. szám
a Képújság 1978. május 7. Nagy létszámcsökkenés — óriási termelésnövekedés Nyolcadszor kiváló a konzervgyár Jókora színházteremnek beillő térségen, magas konzervdoboz-falak szomszédságában, a gyár készáruraktárában székeken ültek a Paksi Konzervgyár dolgozói az ünnepség alkalmával. Tavaly ősszel alig lehetett volna néhány széket lerakni ezen a helyen, olyan sok volt az áru. A gyár történetében a legnagyobb termelést érték el 1977-ben, és ezzel a kiváló vállalat címet, immár nyolcadik alkalommal. A kitüntetést Balogh Ká- rolyné, az ÉDOSZ központi vezetőségének titkára adta át. Köszöntötte a gyár dolgozóit, Harmat József, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Örvös Ferenc igazgató elmondta ünnepi beszédében, milyen küzdelmeken ment keresztül a Paksi Konzervgyár az elmúlt évek alatt: — A gyár munkája a rekonstrukció megkezdésétől évről évre töretlenül javult, az elért eredmények kimagaslók voltak, így szinte egymás után nyertük el hétszer a megtisztelő kiváló vállalati címet. A Paksi Atomerőmű építésének kezdete után bekövetkezett igen nagymérvű, a tervezettet lényegesen meghaladó létszámcsökkenés átmenetileg megzavarta munkánkat Ekkor elemeztük a Pakson kialakult helyzetet, és beláttuk, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk a megváltozott körülményekhez. Gyorsan megszerveztük a vidéki telepek munkáját, csatoltuk a központi telepéhez. Az előkészítő és befejező munkálatok jelentős részét így oldottuk meg. Fejlesztési eszközeinket az élőmunka termelékenységének fokozását szolgáló berendezések vásárlására fordítottuk. Dolgozóink ötletes újításaival tovább javítottuk a gépeket, s így a feldolgozó vonalaink termelékenységét jelentősen megnöveltük, a nehéz fizikai munkát megszüntettük. Egyes vonalak termelését megdupláztuk úgy, hogy a létszámigény szinte felére csökkent. Zöldborsó és zöldbab feldolgozó vonalunk folyamatosságát sikerült úgy kialakítani, hogy szinte emberi kéz érintése nélkül került az üveges, dobozos konzerv ide, a készáruraktárba, egységrakományokba csomagolva — mondotta örvös Ferenc, majd a gyári kollektíva helytállását méltatta. — Nem volt könnyű feladat ilyen gyorsan átalakítani feldolgozó és csomagoló vonalainkat, nem volt köny- nyű biztosítani a folyamatos, termelékeny munkát. A törzsgárdatagok és a fiatalabb dolgozók egységes, jó munkája tette lehetővé. A munkahelyi tanácskozások igazi munkaértekezletekké váltak, mindenki a saját területén végzett munka ésszerűsítésével, szervezettebbé tételével foglalkozott. így jutottunk el az 1977-es esztendőhöz, amikorra — a létszámcsökkenés ellenére — termelésünket és termelékenységünket olyan magas szintre tudtuk emelni, hogy elértük a konzervipari vállalatok között a megtisztelő első helyet. — Szervesen kapcsolódik a gyárhoz mezőgazdasági partnereink korszerű munkája: a nagyüzemi zöldségtermesztési technológiák kialakításával, a gyökérzöldségek előkészítő munkálataival, a tartályládás szállítás általánossá tételével az egyenletes nyersanyagszállítás megvalósításával. A külső telepek dolgozói is egyre szélesebb körben kapcsolódtak be a központi üzem munkájába, és mind nagyobb részt vállalnak a feldolgozó és csomagoló vonalak üzemeltetéséből. Ma már csakis az ő segítségükkel tudjuk üzemeltetni vonalaink egy részét. , Érdekes számadatokat ismertetett Örvös Ferenc, mind a termelésre, mind a létszámra vonatkozóan: — Nyolcvanhárom fővel kevesebben voltunk, mint 1976-ban, de így is feldolgoztunk 8400 tonnával több nyersanyagot, 3400 tonnával több konzervet szállítottunk exportra, ezen belül 700 tonnával többet tőkés exportra. Az élőmunka termelékenysége egy esztendő alatt 128 százalékra növekedett. Ehhez a nagy munkához szükséges volt dolgozóink szabad idejének nagymérvű feláldozása is. Nyáron szinte minden szabad szombaton és vasárnap dolgoztunk, hét közben pedig 12 órára kellett megnyújtani a 8 órás munkaidőt. A sikeres, áldozatos munka anyagi és erkölcsi elismerése nem maradt el. A teljesítmények növekedése, a műszakpótlék felemelése lehetővé tette, hogy vállalatunk dolgozóinak év; bére 112 százalékra növekedjék, továbbá hogy átlagosan egy havi bérnek megfelelő nyereségrészesedést fizessünk ki. Ma pedig itt 770 ezer forint jutalmat kapnak az egyéni kitüntetettek, meg a brigádok. Vége-hossza nem volt a kitüntetett brigádok felsorolásának és kiváló dolgozó kitüntetésben is negyvenen részesültek. ölten kaptak miniszteri kitüntetést, ketten szakszervezeti magas kitüntetést. Örömmel jelenthetem — mondotta végül az igazgató — hogy az idei első négy hónapban tovább növekedett termelésünk, termelékenységünk, értékesítésünk és gazdasági eredményünk is. Terveink teljesítéséhez a szükséges nyersanyagot leszerződték mezőgazdasági partnereink, az elvetett növények szépen fejlődnek. A szezonra való felkészülés munkáival jól haladunk, raktáraink pe- dik kiürülnek, így minden remény megvan terveink maradéktalan teljesítésére. G. J. Találkozásaim Szeretném előrebocsátani, hogy a fenti cím meglehetősen nagyképű. A találkozások jelentős része felettébb egyoldalú volt. Én odafigyeltem az illetőkre, ők énrám többnyire egy cseppet sem. Amit az alábbiakban remélem sikerül megmagyaráznom. * A harmincas évek első felében kisfiúként ott ültem az Operaházzal szemben egy tribünön. Nem a várható katonai felvonulás érdekelt, hanem királylesen voltam. Akkor járt Budapesten Viktor Emánuel, e néven a harmadik és egyben utolsó előtti olasz király. Amikor a négylovas díszhintó elhaladt előttünk, azzal döbbentettem meg anyámat és a környezetemet, hogy torkom szakadtából felkiáltottam: — Ez a király csupa toll! Jó megfigyelő lehettem, mert a korabeli fényképek igazolják, hogy a csöppnyi uralkodó a kalpagjára tűzött hatalmas, fehér tollal igyekezett megnövelni felettébb hátrányos testmagasságát * A kis király akkori vendéglátójával. a kormányzóval már közelebbi találkozásom is volt. A gödöllői francia gimnáziumot jött meglátogatni. Szerencsére a díszszázad harmadik sorában álltam, ami azért volt szerencse, mert jó előre tudtuk, hogy a vitéz nagybányai valakit meg szólít majd. Az első sor szélén lévő legkisebb volt az áldozat, aki a következő mondattal lett gazdagabb: — Én is voltam, kisfiam, olyan kicsi, mint te! Megjegyzem, akkor se volt magas. Altengernagyi egyenruhájában roppant színesnek tűnt, karvalyra emlékeztető orra volt, és akkor még igen távol voltam attól, hogy tudjam, történelmünk egyik leg- véreskezűbb alakját „tisztelhetem” benne. * Dr. Manninger Rezső, az Agrártudományi Egyetem rektora és Bárányos Károly földművelésügyi miniszter azzal maradt emlékezetes számomra, hogy mindkettőjüket elfogtam. Az évi szokásos kertészbált rendeztünk. Mint két botlábú, tánc-antitalen- tum, azt a megbízatást kaptam a MEFESZ-től, hogy álljak a bejárathoz, és érvényes belépőjegy nélkül senkit be ne eresszek. Nem is eresztettem. Legelsőként az egyetem legfőbb urát, a minisztert nem, egy perccel később pedig a rektort, aki a mi számunkra még sokkal nagyobb hatalmasság volt. * Egy sokkal fontosabb minisztert, néhai Erdei Ferencet, aki pedig nem volt a leg- mosolygósabb egyéniség, az Országházban, a saját tanácstermében sikerült megnevettetnem. 1956 márciusában egy általa vezetett üzemszervezési bizottság legalacsonyabb beosztású tagja voltam Az értekezlet végeztével, legtisztelettudóbbnak vélt mosolyommal felálltam, és odavittem neki a kapukilépő cédulámat. Melyhez hasonlókat aláírni ma sem a Minisztertanács elnökhelyetteseinek dolga. Akkor sem volt az. *• írókkal — ez jórészt már mai mesterségemből következik — lényegesen sűrűbben összehozott a sors. 1948 nyarán, Párizsban, a De l’Épine család vendége voltam a Rue Daru 13. szám. ban. Fogadás volt a javából, ahová fel kellett öltözni, és ahol a viselkedés volt a befo- gadtatás alapkövetelménye, tehát pontosan az az alkalom, melyhez hasonlókat azóta is utálok. Bemutattak egy bronzbarna, magas, nagyon jó arcú férfinak, aki számára magyar létemre valami egzotikus állatfaj érdekes képviselője lehettem. Éppen ezért hosszasan és nagyon udvariasan elbeszélgetett velem. Albert Camus-nak hívták, csak sajnos akkor nekem sejtelmem se volt arról, hogy ki Albert Camus, a későbbi No- bel-dijas, és azóta is legkedvesebb regényíróim egyike. * Sinka István, a „fekete bojtár” volt az általam megismert népi írók közül a legkedvesebb, aki példátlan türelemmel olvasta lezsengébb zsengéimet. Erdélyi József valószínűleg a legtempera- mentumosabb. Tőle viszont egy olajfestményt őrzök A modell én voltam, és néhai nagyanyám szerint olyan vagyok rajta, mint egy vonatrabló hídrobbantás előtt. Ez aligha a festő hibája lehetett, mert Erdélyi József képei, fa- faragványai legalább olyan jók, mint költeményei. Kodolányi Jánossal kapcsolatban a szerető tisztelet tesz elfogulttá. Róla legszívesebben hosszú cikket írnék. Nem találkoztam még keményebb és szigorúbb kritikussal, mint vele. Amikor először besün- dörögtem akarattyai házába, azt hittem, soha élve nem kerülök ki, úgy tönkresilá- nyította legjobbnak vélt írásomat. Aztán váratlanul kedves, mosolygós lett, és közölte, hogy csak koptassam nyugodtan tovább a papírt, ha más nem, de azért újságíró talán lesz belőlem ... * Találkoztam híres katonákkal is. Legrövidebben Malinovsz- kij marsallal, akiről 1945 tavaszán csak akkor tudtam meg, hogy ő az, amikor Velence állomáson visszaszállt sínautójába, és egy magyarul jól beszélő szovjet ezredes, akinek öt perccel korábban még a szalonnájából falatoztam, pihenjbe zökkent dermedt vigyázz állásából, és megmondta. A másik marsall civilben volt, és balra a második szomszédom a nagyvázsonyi lovasnapok tribünjén. Ott volt üres hely, jó hely is volt, miért ne telepedtem volna le. Egy perc múlva megjelent egy tartózkodó modorú má. sík civil, és igazolványt kért. Átadtam. Nagy tisztelettel átszólt két hellyel odébbra, és közölte, hogy személyemben a magyar zsurnaliszták egyike tett tanúbizonyságot tola- kodási képességeiről. A „zsurnaliszt” szóra a megkérdezett barátságosan mosolygott, és intett, hogy maradjak csak nyugodtan a helyemen. Grecsko marsall volt. * A legrégebbi találkozásom négyéves korom halvány emlékképeként dereng fel bennem. Visegrádon nyaraltunk, és többen ültünk egy csónakban. Én egy nekem toronymagasnak tűnő bácsi térdén, aki kitűnően szórakoztathatta a társaságot, mert állandó nevetésekre (ezenkívül sza- lámis szendvicsre) emlékszem. Hozzátartozóim egybehangzó állítása szerint a magas bácsit úgy hívták, hogy Kosztolányi Dezső. Rövid együttlétünk sajnos még nyomokban se mérhető későbbi pályafutásomon. ORDAS IVAN Jellegzetes gyári kép A gyári klubban kényelmes fotelek, színes televízió Fotó: GOTTVALD Vegyes befőttet szállítanak szovjet exportra
