Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

1978. április 9. níÉPÜJSÁG 7 A jövőnek, a városnak - magunknak Valós és vélt igények - Lakni tudni kei! - iziésháború Társasház a Kálvárián: két lakásból áll, de nem iker­ház. A ház eltérő megoldású két fele harmonikusan illeszkedik egymáshoz. Egy távolról jött ismerős­sel jártuk a várost: Szek- szárdot. Mint ilyenkor szoká­sos, felmentünk a Kilátó ut­cába, a Kálvária tetejére, hadd gyönyörködjön a pano­rámában. Meg volt elégedve a látnivalóval, különösen a sok új, többszintes lakóház tűnt fel. Állította, hogy ennyit se­hol sem látott. Aztán lemuta­tott a város közepén szürkél- lő háztömbökre, és kijelentet­te, hogy „de ilyen rondát sem”. Természetesen zavarba jött, amikor megtudta, ven­déglátói is az egyik szürke rondaságban laknak. Aztán elmélkedni kezdtünk: milyen különös is, amikor az ember lakásra vár, és végre megkapja az áhított kiuta­lást, fütyül rá, hogy szép vagy ronda az épület. Sőt, észre sem veszi, hogy a ház, ami­ben az otthona van — csú­nya. Egészen más a helyzet akkor, ha valaki elszánja ma­gát, hogy saját erőből épít­kezik. Akkor rajta múlik, hogy milyen a lakás kívül- ről-belülről. Így aztán a családi ház a gazdája tükörképe. Mit mu­tat a tükör Szekszárdról, a szekszárdiakról? Erről akárkinek van véle­ménye, aki körülnéz a me­gyeszékhelyen. De mit mond a szakértő? Váczi Imrét, a Tolna megyei Tanácsi Ter­vező Vállalat főmérnökét ke­restük fel kérdéseinkkel. * — Vágjunk rögtön a kö­zepébe: az építész milyen­nek látja Szekszárd családi házait? — Mindent összevetve jó a véleményem. Főleg az utóbbi években épült házak miatt, amelyek között egyre több az olyan, ami kényelmes, célsze­rű otthont nyújt a benne élőknek, és a látványa is esz­tétikus. — Az új családi és tár­sasházak is csoportosan bukkannak elő. Nem vélet­lenül — dehát ezt a laikus is tudja. — A rendezési terv az építkezés alapja. Rögzített előírások határozzák meg az építkezési lehetőségeket. A rendezési tervtől függ, hogy hová adnak az illetékes ha­tóságok építési engedélyt, és az is, hogy milyen jellegű házakat lehet egy adott kör­nyezetbe építeni. Készítésük­nél sokféle szempontot vesz­nek figyelembe, elsők között a környezeti adottságokat, a fejlesztési terveket, a város­képet. De hogy Szekszárdon mi miért van, azt ne kérdezze tőlem, mert a megyeszékhely rendezési terve nem nálunk készült, hanem Pécsett. I — Miért? — A megyeszékhely rende­zési terveit nagyobb tervező vállalatokra bízták. Mi ké­szítjük viszont az összes töb­bi Tolna megyei települését. — Az eredmény itt van a szemünk előtt. A Kálvária beépítéséről például egybe­hangzó a szekszárdiak vé­leménye : rosszul /sikerült. Hogy vélekednek róla az építészek? — Hasonlóan. Nem szeren­csések a domboldalra épített láncházak, mert nem követik az emelkedő természetes ívét, falként húzódnak a horizont­ban. Megakasztják a tekinte­tet. Nem érvényesül miattuk a domboldal növényzete sem. Sajnos, a látványt nem vál­toztatja meg, legfeljebb eny­híti, hogy ezután már csak teraszházak épülnek a Kál­vária még beépítetlen telkei­re. Ezek olyan épületek, ame­lyek kifejezetten a domb, a hegyoldal körülményeihez al­kalmazkodnak. és érvényesül nemcsak mellettük, hanem rajtuk is a növényzet. A há­zak teraszait elvileg körben növényekkel kell beültetni. Nemcsak a szép látvány mi­att. hanem mert szeparálja a teraszokat is. Persze, nem le­het kötelezni a lakások gaz­dáit a növényültetésre ... — Ahogyan sok más, egyébként célszerű dologra sem. — Az előírások betartása mellett is sok mindenre van lehetőség, és ezzel az építte­tők egy része nem él, illet­ve a másik véglet: visszaél vele. A tervezők megpróbál­ják ugyan az optimális irány­ba terelni megrendelőik el­képzeléseit, de nem erősza­kolják rá még a jót sem sen­kire. De az sem hoz biztos eredményt, ha az építtető el­fogadja az építész javaslata­it. A kivitelezésben már nem működünk közre, és elég egy rosszul kiválasztott színű va­kolat, egy giccses erkélyrács. hogy tönkretegye az épület látványát. — A jól kialakított belső teret szerencsére nem lehet elrontani. — Elrontani nem lehet, rosszul használni igen. Ha a család valódi igényeit nem tükrözi a lakás, akármilyen korszerű is, mégsem laknak benne kényelmesen. Nem úgy használják, ahogy kellene, így azt érzékelik, hogy a lakás nem jó. A legtöbbször a konyha a neuralgikus pontja a korszerű lakóháznak. Az építtető nézi a különféle lak- berendezési folyóiratokat, ol­vasgat arról, hogy milyen a modern lakás. A tervező is ebben a szellemben készíti el a vázlatait, végül fel is épül a ház. Az elképzelések sze­rinti apró konyhával. Csak­hogy a család korábban már megszokta, hogy a konyhá­ban tartózkodik egész otthon­léte alatt. így üresen áll a tágas nappali, a konyha vi­szont zsúfolt, senki sem érzi jól magát az új házban. A korszerű lakás korszerű élet­formát feltételez, de amíg va­laki könnyen eljut ugyan odá­ig, hogy korszerű lakást sze­retne. nem biztos, hogy az életvitele is olyan, amilyent a lakás szolgálhat. — Mi a véleménye a többszintes házak divatjá­ról? Mintha már valóságos kultusza lenne az emele­teknek. Aki ..ad magára”, többszintes házat terveztet, minél magasabb, annál jobb. — Az építészetben — a csa­ládi házak építésében is — érzékelhetőek a divatirányza­tok. Most valóban a többszin­tes ház a divat. Alapjában véve jó ez, hiszen segíti an­nak a törekvésnek az érvé­nyesítését, hogy a lakóházak­ban elkülönülhessenek az élet különböző színterei. Alapve­tően két övezetről szoktunk beszélni: a közösségiről és az intimről. A közösségi övezet az alsó szint, ahol együtt van a család: étkezik, beszélget, tévét néz, vendégeket fogad. A felsőn vannak a hálóhelyi­ségek és fürdőszoba. De nem minden esetben célszerű a többszintes építkezés, sőt, van, amikor helytelen. Beszéltünk már a Kálvária oldaláról... A teraszházi lakások például egyszintesek, de az adott kö­rülmények között, ott, ez a jobb megoldás. — Igaz, hogy a szebb ház drágább ...? — Tulajdonképpen igen! Ennek egyszerű oka van. A szép homlokzatokhoz, a vilá­gos, napfényes szobákhoz olyan ablakok, ajtók — nyí­lászáró szerkezetek — kelle­nek, amelyeket nem árusít a TÜZÉP. A csökönyös nagy­ipar évek óta kizárólag kettes és hármas ablakokat gyárt, hiába szeretnének az embe­rek nagyobbakat, másmilyent venni. így aki ragaszkodik az elképzeléseihez, az csináltat, és az drága mulatság. Vagy azzal is próbálkoznak a ki­vitelezők, hogy a hármas meg kettes ablakokat 'sorol­ják egymás mellé. A szebb, nemesebb anyagok általában drágábbak is. — Valóban sok Szekszár­don a családi és társasház? Valahol azt olvastam, hogy országos viszonyításban is az élen járunk az építke­zésben. — így is van. — Vajon mi az oka? Szekszárdon kevesebb az épülő bérlakás, az örökla­kás? — Nem valószínű. Inkább az igények nagyobbak, no és az is nyílt titok, hogy ez a környék nem szegény. Telik az építkezésre, és ez nagyon jó dolog. Minden új házzal gyarapodunk. Az építkezők között sok a fiatal, egyre töb­ben lesznek, akik igazán tud­nak élni is a korszerű, tágas lakások adta lehetőségekkel. VIRÁG F. É. Egy azok közül a bizonyos láncházak közül. A nyolc­szor ismétlődő homlokzat ebben az esetben bizony monoton. Fürgéd útra war A sárga panorámabusz mo­torja még egy utolsót hördül­ve megáll. A sokcsomagos utasok lassan kászálódnak le a buszról. Végül csak a sofőr marad. Fürgédén minden utas kiszáll. Nincs tovább­utazó, de út sincs tovább. Az Ifjúság utca végén, vagy a vasútállomáson túl a ven­dégmarasztaló sár kénysze­ríti visszafordulásra az autóst. Szilárd út csak Ozora irányá­ba megy. Ha a Tamásiba ve­zető földút betonból volna, tizenkét kilométert kellene addig utazniuk a fürgediek- nek. így, Ozora felé negyve­net kell. — A községi tanács elnöke, Horváth János mondta: — Ha itt száz embert meg­kérdez a vágyairól, betelje­sületlen kívánságairól, akkor száz ember sorolja kívánságai közé a Tamási felé vivő utat. — A tanács elnöke tud biztatót ígérni? — Nem. Kétféle terv is van, hogy merre menjen az út, csak hát más is kellene. El­sősorban pénz. Az pedig egy­előre nincs. Mindenesetre vi­gasztaló, hogy amíg nem ké­szül el a kecsegei útra csat­lakozó (az visz Tamásiba) bekötő út, addig a vasutat nem szüntetik meg. Mert már arról is szó van. Idezárkózunk az isten háta mögé, pedig va­lamikor, nem is régen, ide hoztak bennünket. *, Montenouvó Nándor herceg valamikori pusztájának helyé­re tényleg a szó szoros értel­mében hozták a községet. A hercegnek öt pusztája volt a környéken. A felszabadulást követő években itt is — mint sok helyütt az országban — lebontották a „sasfészkeket”, hogy ne jöhessenek vissza a „sasok” és az öt pusztán ki­osztott cselédlakások, gazda­sági épületek anyagából fel­építették Fürgédét. Két év alatt — 1947—48-ban — épült Fürgéd lakóházainak legna­gyobb része. A valamikori uradalmi cselédek a közös konyhából önálló otthonba költöztek. Persze erre csak a nyug­díjhoz közeledők emlékeznek. Három tizenéves fiatalt kér­deztem meg, hogy ki volt a puszta valamikori gazdája. Az egyik kislány annyit tu­dott, hogy valami furcsa ne­ve volt és hogy gróf volt. Igaz a herceg se sokat lá­togathatta a Fürgéd környé­ki birtokát, mert egyetlen olyan öreggel sem találkoz­tam, aki látta volna életben is az akkor olyan sokat em­legetett Montenouvó herce­get. Egy kis terefere Ismerős jön szembe az úton. Takács Ferenc vadőrrel két éve találkoztam, amikor egy barátságvonaton jutalom- utazásra ment a Szovjetunió­ba. — Fogadok, nem ismer meg Feri bácsi — köszönök rá. A hetvennégy éves vadőr hátrább löki a vállán lógó puskát, egy fél percig szúrós szemmel néz, aztán kiböki. — Dehogynem, öcsém! A szekszárdi vasútállomáson ta­lálkoztunk, amikor a Szovjet­unióba utaztam. Még ámulni sincs időm, máris szózáport zúdít rám. — Ezt aztán megírhatnád, amit én ott láttam. Elmentem, hogy saját szemmel nézzek körül. Van még mit tanul­nunk. Ott az utcák olyanok, mint a tükör, nem így mint itt — rúg félre egy eldobott gyufásdobozt. — Amikor a többiek vásárolni mentek, otthagytam a csoportot és egyedül nézelődtem. Mindent alaposan megszemléltem. — Nem félt, hogy eltéved? — Tudok én beszélni a nyelvükön. A tizennégyes háborúban ötszáz orosz hadi­fogoly volt itt Ozorán, aztán én gyerekként ott ugráltam körülöttük, és eltanultam a beszédüket. — és hogy bizo­nyítsa, most már orosz mon­datokkal fűszerezve fűzi to­vább mondandóját. * — Szombaton vesszük át a KISZ KB „Kiváló KISZ- szervezet” zászlóját. — mond­ja Kosa Kati, a huszonhat fürgedi KISZ-tag egyike. — Itt nincs mozi. színház meg mindenféle szórakozás, mint a városban. Ha nem akarunk Unatkozni, nekünk kell szó­rakozás után nézni, progra­mot csinálni. — És sikerül? — Nézd meg az ifjúsági klubot. Amikor megkaptuk a helyiséget, rohadt a padló, kosz volt mindenhol. Még a lányok is ott voltak betonoz­ni. Kifestettük, rendbe hoz­tuk és most majd minden hét­végi estét ott töltünk. — Mivel? — Hát van úgy, hogy csak zenét hallgatunk, vagy tévét nézünk. De betanultunk már több színdarabot is. Most egy chilei összeállítást gyakoro­lunk. Ügy tervezzük, l\ogy a bemutatón belépődíjakat is szedünk, és a pénzt valahogy eljuttatjuk a chilei ifjúkom­munistáknak. — Fürgédén letelepednek a fiatalok, megtalálják itt a szá­mításukat? — Aki tanul, az elmegy. Aki marad, nem mondom, szépen keres, de még egy autót se vehet. Úgyis állna ősztől tavaszig, meg minden esős napon. Pedig ha az uta­kat rendbe hoznák, épp olyan életképes falu lenne Fürgéd, mint bármelyik más, de így csak vegetál. Hadobás Gyulával a pos­tán ismerkedtünk meg. — Adjon nekem képesla­pokat! — mondta a hivatal- vezetőnek, amikor gumicsiz­másán, kucsmában — ahogy munkából jött — belépett a cseppnyi helyiségbe. — Kinek lesz az üdvözlet? — kérdezem. — Van kinek írni. Sok a gyerek, hát még az unoka. — Hány van? — Azt előbb össze kéne számolni. Tizenegy gyerekem volt, most nyolc él szerte az országban. — Maguk őslakók itt? — Hát ahogy vesszük. Sza­bolcsból kerültem ide, Tük­röspusztára a Szantner-bir- tokra még 1941-ben, aztán amikor itt épült a falu — mert sok gyerek volt — én egyszerre két házhelyet igé­nyeltem. Az itteniek húzták az orrukat, de a városi elv- társak megadták. Csak most nem adnak. Felneveltünk nyolc gyereket, aztán az asz- szony hetvenhat forint nyug­díjjal kezdett. Igaz, most már kettőnknek összejön az ezerhétszáz, de tudja mi volt az, amikor tíz karéj kenyeret kellett szelnem, mert annyi gyerekem volt? Mégis felnőtt mind becsületben, ötnek már autója is van. — Jönnek látogatni? — Jönnek is, meg hívnak is. Siófokon két gyerekem van. Állandóan hívnak, de nekem nem kell a más ke­nyere, még ha a lányom is adja. Megélek szépen. A nyugdíj mellé még ezret ka­pok a téesztől, mert tizenkét kandisznót gondozok. Nem való nekem az üldögélés, amíg a betegség le nem dönt, ezt a csizmát — emeli magasra sáros gumicsizmáját — nem hagyom el. Aztán munkában kérgese­déit kezével óvatosan, mint törékeny tárgyat, válogatja az üdvözlőlapokat. A ke­mény körmű vastag ujjak szinte simogatják a papírt. Mintha az unokák fejét si­mogatnák ... Kép, szöveg: TAMÁSI JÁNOS Hazatartva...

Next

/
Oldalképek
Tartalom