Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-03 / 79. szám

1978. április 3. Képújság n I945. Egyre távolabb kerülünk időben hazánk felszabadulá­sának egy napjától, 1945. áp­rilis 4-től. Talán nem érdek­telen, ha két nagy napilap — a Szabad Nép és a Sza­badság — 1945. április 4-i számait fellapozva, hírt adunk arról: mi foglalkoz­tatta 33 évvel ezelőtt a köz­véleményt, a háború szörnyű­ségeiből éppen csak felocsúdó magyar társadalmat? Szándékosan nem a nagy címeket idézzük; például azt — a Szabad Népből —, hogy „Magyarország a teljes fel- szabadulás előtt. Wiener- Neustadtot elfoglalta a Vörös Hadsereg”. Mert 1945. ápri­lis 4-nek a történelmi jelen­tősége csak a következő, áp­rilis 5-i lapokban jelentke­zett; a Magyar Kommunista Párt központi lapja első ol­dalas szalagcímében ekkor közölte: „Egész Magyaror­szág felszabadult!” Lássuk hát, miről írta'k az április 4-i lapok. MIKOR LESZ A VAROSNAK KENYERE? A Szabad Nép ezzel a cím­mel közölt kis kéthasábos tu­dósítást a IX. kerületi MKP- szervezet első nagygyűlésé­ről. A többi között ezt írja: „A városnak lesz kenyere, ha a föld azé, aki megműveli! Ennek a gondolatnak a je­gyében tartotta meg pártunk IX. kerületi szervezete első nagygyűlését, amelyen hat­száz ferencvárosi elvtárs je­lent meg”. Ugyancsak az e napi lap­ból tudjuk meg, hogy „Bu­dán megindul a gázszolgálta­tás”. A közleményből: „Né- hány héten belül a budai ol­dal északi területén egészen a Széchenyi-hegyig meg­indul a gázszolgáltatás. A Gázművék felhívják a fo­gyasztóközönséget, hogy a lezárt gázmérőket mindaddig, amíg a házmegbízott útján a kinyitásra a lakók nem kap­ják meg az engedélyt, ne nyissák fel. Az engedély után a fogyasztási tárgyak minden csapját gondosan le kell zár­ni, azután kinyitjuk a gáz­mérő csapot, majd a fogyasz­tótárgyak előtti csapot és végül a kezelőcsapokat. Az ablakokat jól ki kell nyitni és körülbelül fél percig hagy­juk áramlani szabadon a gázt. Ezután lehet csak a készüléket használatba ven­ni...’” A Szabadság című déli lapban jelent meg a „Női házmegbízottak” című közle­április 4. — a korabeli sajtóban mény: „Az Egészségügyi Ta­nács a következő határozatot hozta. Elsőrendű közérdek­ből szükség van arra, hogy speciálisan egészségügyi és tisztasági rendelkezések vég­rehajtására és ellenőrzésére Budapest területén házan­ként az eddig választott ház­megbízottak mellett női meg­bízottakat is válasszanak. A női megbízott feladatához tar­tozik a tetvetlenítés, a fer­tőtlenítés, a közös ruhakifő- zés és vasalás, egyéni tisz­tálkodás megszervezése, gyer­mekvédelem, napközi ott­hon, bölcsőde felállítása stb. Az Egészségügyi Tanács felhívja a lakosságot, hogy a női megbízottak választását haladéktalanul hajtsa végre. Felkéri a Magyar Nők De­mokratikus Szövetségét, hogy a nőmegbízottak munkájá­nak egységes irányítását, fel­adatkörének ismertetését vé­gezze el. A megválasztott női ház- és tömbmegbízottak te­endőik megbeszélése végett a Nőszövetség kerületi szék­házaiban jelentkezzenek”. ÉS MIRŐL SZÓLTAK AZ APRÓHIRDETÉSEK? A Szabadság 1945. április 4-i számában nagy keretes hirdetés hívja fel a figyel­met: „Tífusz elleni oltások a Szervita Rendelőintézetben megkezdődtek. IV. Szervita tér 1. (Szénássy-ház). Rende­lés délelőtt 9—11, délután 3 —5”. Ezekben a hetekben, hó­napokban az országban moz­gásban volt minden. Nem csoda hát, ha a lapban szin­tén nagyobb hirdetés adja tudtul: „Fuvarozást vállal helyben és vidékre Péterffy Sándor utca 37. I. 9..” (Lehet, hogy a vállalkozó szellemű fuvarozó politikai érettségét jelzi már, hogy a nevét el- konspirálta?) A Szabad Népből néhány jellemző apróhirdetés: „Astra kábel- és gumiáru­gyár Rt. felhívja összes volt alkalmazottait, hogy az üze­mi bizottság megválasztása és számbavételük végett f. évi április hó 5-én 9 órára a gyárhelyiségben feltétlen je­lenjenek meg”. „Perl üzletházból (Thököly út) fosztogatás alkalmával elvitt 11 darab festmény, va­lamint egy bronz relief őrző­it magas jutalom, valamint büntetlenség biztosítása elle­nében felhívom, hogy azokat haladéktalanul szolgáltassák vissza. Nyomravezető illő ju­talomban részesül. A képek alkotói: Csók, Koszta, Vasza- ry, Glatz, Medgyánszky, Iványi-Grünwald, Hatvány, Chrétien. Perl Ödön, VII. Damjanich u. 7. sz.” „Vízvezetéki és fűtési sze­relőt, valamint szak-segéd­munkásokat alkalmazásra keresünk. Legmagasabb fi­zetést és lehetőség szerint ét­kezést nyújtunk. Magyar Fű­tés Bpest, IX. Márton u. 35/A”. „Orosz nyelvtanítás, tár­salgás, helyesírás. Hivatalos iratok, levelek fordítása, ta­nárnál, VII. Kisfaludy u. 6. II. em. 3.” Nagy keretes hirdetés: „Ablaküvegezést vállalok la­káson is — ha van üveg. Ér­deklődni 3—6-ig. Fleischman- nál, V. Tátra u. 44. IV. 1.” — Vagy eev másik: „Schmoll- pasta pénzért kapható, ha a gyárból elviszi!” Még egy-két jellemző ap­róhirdetés a Szabadságból: „Kiss Ernőt Hódmezővásár­helyről szülei keresik. Aki tud rója, értesítse Oláh Im­re asztalost. VIII. Karpfens­tein u. 31—33.” — „Tabuber Pál üzen Budapestre és Pécsre, hogy egészséges. Deb­recenben dolgozik: Augusz- ta-szanatórium, étterem”. — „Keresem Dedincseff Illést, aki február 19-én átment Budára. Aki tud róla, értesít­se feleségét. Ferenc körút 44. III. 3.” — Sárvári intemáló- táborból deportált visszaér­kezettek címét kérem. Kávás, Vilmos császár út 15/b”. — „Aki tud valami hírt Somlyó Györgyről, aki Budán volt, utolsó értesítés tőle II. 27-én jött, közölje aggódó édes­anyjával. Kovács Sándorné, József körút 86”. MEGY A GÖZÖS BÉKÉSCSABÁRA... A Szabad Nép 1945. április 4-i számából: „Kedden dél felé vidám felvonulásra lettek figyelme­sek a körút járókelői. Nagy táblákat vittek hosszú sorok­ban apró emberek:: „Uta­zunk Békéscsabára!” — állt az egyiken, sokszínű betűk­kel. A másikon: „Mamák, papák örüljetek, jó helyen lesz gyereketek!” Egy csöpp­ség nagy mulatságot keltő táblát visz: „Megyünk nya­ralni!” A menet élén egy gimnazista nagyfiú: „Teréz­városi gyerekek”. A lyukas tetőzetű Nyugati pályaudvar megtelik a vi­dám gyermekzsibongással, amint az összes kerületből érkező menetek összetalál­koznak. Tizenöt vasúti kocsit tölt meg a kilencszáz gye­rek, akit a Nemzeti Segély legújabb szállítmánya Bé­késcsabára visz le, oda, ahol oldalas szalonnákkal, na^v karéj kenyérrel és főleg me­leg szívvel már várják őket. Ugyanakkor, amikor a vá­rosokból a munkásság, a kommunista párt legjobb fia­it küldi falura, hogy a pa­rasztságnak a földosztásban segítsenek, a falvak népe se­gít a városnak az ország jö­vőjét, a gyermekeket meg­tartani, felnevelni. — Ez már az ötödik gyer­mekvonatunk, — mondja Hőgye Mihály főtisztelendő, a Nemzeti Segély egyik ve­zetője. — Szeged, Debrecen, Nyíregyháza és Orosháza után, ha most Békéscsaba is megkapja pesti gyerekéit, összesen hatezer-hétezer gye­reket helyezünk el vidéken. A szétrombolt ország és köz­lekedés bizony sók nehézsé­get állított elénk, de ma már sokat javult a helyzet. Az orosz parancsnokságnak való­ban hálásak lehetünk hogy mindenben segítségünkre van a szerelvények továbbításá­ban. Hiszen köztudomású, ho<*v az oroszok, hogv sze­retik a gyerekeket... „Majd írunk haza!” — ki­abál közben az egyik kisfiú már a vonat ablakából az édesanyjának”. U. L. Négy új Corvina-könyv img|ár Römer Flóris (1815— 1889), a pesti egyetem ffilPi első művészettörténet --■Tv&rl és régészprofesszora is készült a hazai harangok és harangöntés történetének megírására (az egykori Va­sárnapi Újságban és az Ar­cheológiái Értesítőben meg­jelent tanulmányainak ta­núskodása szerint), így ez a most megjelent kicsiny és szerény kötet — Patay Pál: Régi harangok — valóban évszázados tervek valóra vá­lása lehet. A kínai hagyo­mányból Európába került ha­rangok Rómában már ötödfél évszázada szóltak, amikor az első István király Magyar- országán megkondulhatott. „Rómában az istentiszteletek harangszóval való jelzését Sabianus pápa rendelte el 605-ben”, az egyház 1169-ben tette kötelezővé a felszentelt harangok használatát, és a legrégebbinek vélt hazai ha­rangot Dág község határában 1966 végén fordította ki a földből egy traktor ekéje, az 1100-as évek fordulóján önt­hették, ma az esztergomi Ba­lassi Bálint Múzeumban lát­ható. Színes táblán a most meg­jelent apró albumban, leírá­sokban és képekben további társai, a későbbieknél már az öntőműhelyek és öntőformák históriája is. A régi harangok sorsa a háborúk idejében pe­csételődött meg: a hadizsák­mányokból rendszerint ágyú­kat öntettek a győztesek. Egyes falvacskák a nagy sze­génységek idején eladták vagy elzálogosították a harangju­kat. Harangöntő céhek és di­nasztiák történetét tárgyalja tovább a kedves és okos kö­tet (olykor a céhen kívüli kontárokét), majd a haran­gok képzőművészetét: a fel­iratokat és díszítéseket. A harangozok státusát és java­dalmait, az egyes harangok­kal kapcsolatos, érdekes és izgalmas mondákat és törté­neteket. A bukaresti Kriterion és a budapesti kiadó közös gondo­zásában megjelent egyik al­bum Végh Olivér munkája, A kalotaszegi fazekasság törté­netét, egykori és mai köz­pontjait (Hunyad, Gyerőmo- nostor, Almás, Nagypetri, Tűre, stb.) és helyi mestereit, mesterfamíliáit mutatja be. A bőséges és módfelett gondo­san összegyűjtött históriai adattenger után a helyi fa­zekastechnikát, annak anya­gait, szerszámait és eszközeit írja le, szóval és rajzokban munkafolyamatait, majd a helybeli formákat (az edé­nyek mellett a kemencék al­kotó elemeit) és a díszítő- művészet önálló fejlődésű he­lyi jellegzetességeit. A rovás- és madárdíszeket, a kétfarkú szirénábrázolás sokféle válto­zatait. A gazdag adat- és kép­anyagot a kalotaszegi fazeka­sok mesterlajstroma és bősé­ges jegyzetanyag egészíti ki. A könyvecske tudós szerzője igencsak alapos munkával teljesíti erről a napjaink ér­deklődésében és népi képző- művészetében reneszánszát élő iparművészeti ágról, a keramikáról (és különöskép­pen az erdélyi keramikáról) tudhatókat. Reménye, mely szerint adatai „egy ponto­sabb kép kialakítására buz­dítanak”, nemcsak remény. Műve forrásértékű, munká­ját (akár példaként is) csak idézni lehet. A másik közös kiadású könyvben Kántor Lajos a kolozsvári Korunk első tizen­öt évfolyamának (1926— 1940) képzőművészeti tárgyú cikkeit'és tanulmányait elem­zi, a folyóiratban ekkor kö­zölt képanyagot. A Kép, vi­lágkép című kötet meggyő­zően bizonyítja és dokumen­tálja, hogy a Dienes László és Gaál Gábor szerkesztésében megjelent, kommunista irá­nyítású és legendás (ma is eleven) folyóirat a forradalmi világnézet és az avantgarde képzőművészetek egymással szoros harmóniában fejlődő új világképének legnagysze­rűbb közép-európai orgánu­ma volt, a kassáki MA foly­tatása is. így látták ezt a kortársi művészetek európai legkiválóbbjai, hiszen Walter Gropius, Siegfried Giedion, Moholy-Nagy László, Kassák Lajos, Kállai Ernő, később Dési Huber István a folyó­iratban nemegyszer szinte manifesztációs értékű írással, tanulmánnyal vagy kritiká­val jelentkezett, Kassák több Korunk-címlapot tervezett. A folyóirat szerkesztői Moholy- Nagy és Kállai révén szoros kapcsolatokat ápoltak a Bauhaus-szal is, Brancusi és Picasso, mellettük Bortnyik Sándor, Derkovits Gyula, Mattis-Teutsch. János, Nagy István, Tihanyi Lajos, Uitz Béla és mások adtak írást és reprodukciós anyagot a folyó­iratnak, Párizstól Moszkváig terjedt a Korunk ismerőinek és kedvelőinek köre. Már második kiadásban lá­tott napvilágot a Magyar Népművészet című kisalbum- sorozat 6. kötete: Dömötör Tekla remekbe szabott köny­ve, a Magyar népszokások, amelyet Korniss Péter kitűnő színes és nem színes fénykép- felvételei kísérnek bizonnyal még további kiadásokban is. A nemzeti népszokások gyűj­tése és elemző igényű leírá­sa még a 19. század elejének Tudományos Gyűjteményé­ben kezdődött, az első össze­foglaló könyv a témáról 1867- ben jelent • meg, a feldolgo­zás azóta tart, a felelevenítés országos mozgalom napjaink­ban is. Az író tudományának egyetemi tanára és színes egyénisége, közismert és köz­kedvelt gyűjtő, a témában jó néhány tanulmány és könyv szerzője. Ez a kötet­kéje bár tudományos igény­nyel, mégis inkább az érdek­lődő nagyközönség igényeit elégítheti ki. Az évszakok változásainak rendjében kö­veti az ünnepi és babonás népszokásokat a könyvben az olvasó, majd az emberi élet­fordulókhoz és a közösségi élethez fűződő dramatikus szokásokat és lírai játékokat ismerheti meg, a szellemi néprajz e szépséges ágának mítoszát, mágiáját és költé­szetét. ülőn öröm, hogy a re- §fp mekbe sikerült fény­lői! képfelvételek nem is ííüüiüd eleven népszokásokat örökítenek meg, hiszen „a nemzeti szokások mindmeg­annyi díszlombok; sok jó, hasznos és szép gondolat rej­lik is valóban azokban”, írja az 1867-es könyv bevezetőjé­ben Réső Ensel Sándor, és megállapításával ma is egyet­érthetünk: munkája mellett szokásaiban él földművelő népünk szellemi gazdagságá­nak szebbik fele. A kötetke szép irodalomjegyzékkel és módfelett gazdag képanyag­gal szolgálja az egyre eleve­nedő érdeklődést, termékeny tápja lehet a szokások to­vábbélésének is. BODRI FERENC A pécsi avantgarde Tüskés Tibor könyve A magyar avantgarde tör­ténetéről egyre jelennek meg az újabb összefoglalók, s lassan teljes képet kapunk a modem művészet magyaror­szági mozgalmairól. Tüskés Tibor most megjelent tanul­mánya fontos hozzájárulás a kérdéshez: Pécs egy évtize­dét (1915—1925) mutatja be, amikor a város otthont adott a magyar avantgarde-törek- véseknek. A művészeti változásokat nagyban előmozdította, hogy ebben az időszakban ötféle politikai uralom követte egy­mást Pécsett, ami „megkér­dőjelezett minden tradicio­nális és hagyományos for­mát, a régi intézményeket, elveket és stílust”. Kodolá- nyi azt írta ezekből az évek­ből, „Pécs valóságos kultu­rális centrum”, aminek bi­zonysága, hogy számos újság, hetilap, folyóirat indult, köz­tük a magyar avantgarde szempontjából jelentős Kró­nika. Tüskés Tibor részletesen elemzi a folyóirat célját, fel­adatát, eredményeit, foglal­kozik munkatársaival, majd bőséges antológiát közöl a Krónikában megjelent írá­sokból. Tanulmánya rend­kívül jelentős, hisz egy ed­dig ismeretlen irodalmi és művészeti jelenségre hívja fel a figyelmet, s ugyanak­kor megismertet bennünket ezzel az elfelejtett irodalom­mal. A tanulmányt a Baranya megyei Könyvtár adta ki, di­cséretesen szép kiállításban. cs. Iníegető — Pátzay Pál szobra ' ' ' Emlékezzünk Pásztor Gábor litográfiája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom